Silver Moon 13. fejezet

13. fejezet

Ledermedve álltam a ház előtt, és arra vártam hogy Jacob visszajöjjön. De tudtam, hogy ez nem fog megtörténni. Könnyes szemmel mentem be a házba. Az összes falkatag ott volt. Jacobon kívül. Nem akartam senkivel beszélni csak lefeküdni, és álomba sírni magam. De sajnos nem úsztam meg ilyen könnyen.
- Jane! – Emily hangjára megfordultam. Dühös volt, és ezt nem rejtette véka alá. Sebhelyes arcát már nem csak a hegek, de a méreg is eltorzította. Nem szóltam semmit csak vártam. Lehet, hogy a testem ép, de a szívemet épp most törték össze. Mintha üres lennék belül, és senki nem segíthet rajta. Még Edward sem. – Hogy képzelted ezt? – kérdezte, és vártam hogy felpofozzon. Annak örültem volna a legjobban, de ő nem csinált semmit. Karba tett kézzel megállt előttem. Mikor rájöttem, hogy a válaszomra vár megszólaltam.
- Nem akartam. – suttogtam
- Ahhoz képest ezt tetted! Mit gondolsz, milyen ez Jakenek?! Ő szeretett téged Jane. Te viszont csak játszottál az érzéseivel. – nem kerülte el a figyelmemet, hogy Emily múlt időt használt. Jake csak szeretett. Már nem szeret. A szememben még több könny gyűlt össze, de tartottam magam. Ha túlélem ezt már mehetek is fel, és bőghetek ameddig akarok.
- Én szeretem Jaket, csak hoztam egy rossz döntést aminek ez lett a vége. – hajtottam le a fejem, és a parkettát tanulmányoztam – De ez nem történt volna meg, ha ti nem kényszeríttetek erre! – mondtam dühösen. Emily nagyokat pislogva nézett rám. Tudom, hogy nem kéne rajtuk levezetni a dühömet, de most még ez sem érdekel.
- Mi csak jó akartunk neked! – suttogta
- Igen nagyon jó lett! Elvesztettem életem szerelmét! – kiabáltam Emily arcán, pedig legördült egy könnycsepp. Sam átölelte a nővérem vállát.
- Ne beszélj így vele! Nem ő tehet arról, hogy ilyen barátokat szereztél. – még dühösebb lettem.
- Annyira csökönyösek vagytok! Arról papoltok, hogy milyen egy szörnyek a Cullenek. Ti is azok vagytok! – mutattam végig minden egyes farkason. Sam felmordult
- Nem vagyunk olyanok, mint ők! Mi tudunk uralkodni magunkon!
- Igen azt látom. Azért sebhelyes a nővérem arca, mert tudtok uralkodni magatokon. Nekem te ne beszélj szörnyekről, amíg te nem leszel náluk jobb. A közelükbe se léphetsz. Ők még soha nem bántották azt akit szeretnek te viszont……. Igen. – mutattam a nővérem arcára. Tudtam, hogy messzire mentem. Mindenki megmerevedett a szobában. Sam viszont remegni kezdett. Remek, változzon csak át. Bárcsak széttépne. A remegések egyre erősebbek lettek, míg Sam már egész testében rángatózott. Emily kibújt a nagy karok alól, és felpofozott. Erre vártam eddig, de nem azt akartam, hogy e-miatt kapjam.
- Szóval ennyire fáj az igazság? Őt véded inkább, mint a saját húgodat? – kérdeztem hidegen.
- Ő még soha nem hazudott nekem! Takarodj fel a szobádba! – kiabálta Emily. Nem is vesztegettem tovább az időt. Még egyszer végig néztem a közönségen, majd a szobámba mentem. Ahogy becsuktam az ajtót már zártam is be. Sam kirohant az erdőbe, nagy valószínűséggel már farkas. Felidegesítettem, de nem érdekelt. Lehet, hogy igazságtalan voltam velük, de nem érdekel. Ha ők nem állítottak volna választás elé nem történt volna mindez. Úgy ahogy voltam ráfeküdtem az ágyamra, és egy párnát magamhoz szorítva sírni kezdtem. A könnyeim csak úgy záporoztak. Eláztatták a párnát, de nem érdekelt. Azt akarom, hogy a párna helyett Jacob legyen itt. Hogy magamhoz ölelhessem, és megcsókolhassam. Meleg testét akarom ami mindig felmelegített. Csak őt akarom, senki mást. Szeretem Edwardot, de nem tudom hogy ugyanígy ki lennék-e borulva miatta. Valószínűleg igen, de……. igazából fogalmam sincs. Szeretőm őt, de jobban szeretem mint Jacobot?

Nem tudom meddig sírtam ott egymagam, de mikor kinyitottam a szemem észrevettem, hogy reggel van. Már nem sírtam. Szerintem már az összes könnyem elfogyott. Kimentem a fürdőbe, és belenéztem a tükörbe. A szemem vörös, és duzzadt. Lehámoztam magamról a ruhákat, és a zuhany alá álltam. A fejemet a csempének támasztottam, és mélyeket lélegeztem. Beszélnem kell Jakeel! Ahogy elhatároztam, hogy mit is teszek gyorsan végeztem a fürdéssel. Elvégeztem a fürdőben minden emberi teendőmet, majd előkaptam pár göncöt. Nem is figyeltem mit veszek fel, csak azt vettem elő ami a kezembe került. Már épp nyitottam volna az ajtót mikor eszembe jutott a tegnap esti veszekedés. Nyeltem egyet, majd elfordítottam a kulcsot, és kiléptem a folyosóra. Nem volt kint senki. Óvatos léptekkel mentem a konyhába. Nem találtam ott sem senkit. Még egy cetlit sem hagytak itt. Talán ennyire nem érdeklem már őket?! Nem foglalkoztam a családdal inkább a kocsimhoz mentem. Tövig nyomtam a gázt. Minek sietek? Jacob úgy sem fog velem beszélni. Emily azt mondta már nem szeret, akkor minek megyek oda? Még nyomorultabbul akarom magam érezni? Még is miért? Mert szeretem őt. Válaszoltam magamnak.

Billyék háza közel van így hamar odaértem. Már nem is siettem annyira. Kiszálltam a kocsiból, és félénken az ajtóhoz mentem. Ha beszél is velem már biztos, hogy tud a Samel történt esetről. Szerintem már mindenki tudja, és gyűlöl is miatta. Bekopogtam az ajtón, és vártam. Mikor motoszkálást hallottam egy kicsit felgyulladt bennem a remény, hogy talán még is szeret, de aztán…… mégsem. Az ajtóban Billy volt, és dühösen méregetett a tolószékéből.
- Szia Billy! Jake itt van? – kérdeztem reménykedve
- Szerintem jobb lenne ha nem beszélnél most vele. – mondta hidegen. Billy még soha nem beszélt velem így.
- Tudsz mindent? – kérdeztem lehajtott fejjel
- Igen, tudok. Sam tajtékzik. – ránéztem
- Beszélt Samel? – hüledeztem
- Nem. Azt mondták jobb ha távol tartom magam tőle, mert nagyon ideges.
- Nem akartam ezt. – suttogtam, és próbáltam a sírást visszatartani – Billy, beszélnem kell Jake-el! Kérlek! – néztem könyörögve
- Sajnálom Jane, de ha akarnék se tudnék segíteni. Jacob még velem sem beszél. Teljesen maga alatt van, és nem hiszem hogy most a te társaságodra vágyik. – bólintottam
- Azért megmondanád, hogy kerestem? – kérdeztem reménykedve. Billy bólintott.
- Viszlát Jane! – suttogta, majd becsukta az ajtót
- Viszlát! – suttogtam, de már csak magamnak. A szememet megint elhomályosították a könnyek. Csak haza akarok jutni.

Már sokkal lassabban mentem Emilyék felé. Szinte élet nélkül mentem be a kisházba. Csak Emily, és Sam voltak otthon. Egy halk köszönés után felfelé mentem, de egy hang megállított.
- Apa beszélni akar veled! Azt mondta, ha hazaérsz hívd fel! – mondta színtelenül Emily, mire én bólintottam és a szobámba mentem. Elmondták apának, micsoda öröm. Már alig várom a beszélgetést. Bezártam a szobám ajtaját, és a mobilommal a kezemben leültem az ágyamra. Apa a második csörgésre felvette.
- Jane?! Te meg mi a fenét képzeltél? – kérdezte dühösen. Mióta megtudtam, hogy Jacob vérfarkas csak egyszer beszéltem apával amikor ő is bevallotta, hogy ő micsoda. Azóta nem beszéltünk, és most valahogy kedvem sincs hozzá.
- Neked is, szia apa!- mondtam színtelenül, mire ő felhorkant
- Mit képzelsz Jane? Hogy beszélhették így Samel? Amíg nála laksz addig azt kell tenned amit mond, és nem veszekedni vele! Mélyen csalódtam benned kislányom! – mindig is nagyon közel álltam az apámhoz, és most szíven ütött amit mondott. Én voltam apuci kicsi lánya, de már nem vagyok az. Már csak egy hazug vagyok.
- Sajnálom apa! – suttogtam – Én ezt nem akartam. – sírtam a telefonba
- Már megtörtént ha tetszik ha nem! És Jacob?! Vele miért bántál így? Szívből szeretett téged. – már megint ez a múlt idő. Miért nem tudnak jelen időben beszélni? Miért kell még jobban elszomorítani?
- Én még mindig szeretem Jaket apa!
- Hát ez egyáltalán nem látszik! – mondta mereven. A vonal túlsó végén hangokat hallottam. – Na jó figyelj most mennem kell! De még beszélünk, és addig nem szeretném ha megint valami ostobaságot csinálnál! Világos? – kérdezte élesen
- Világos. – mondtam színtelenül. Apa köszönés nélkül lerakta. Én pedig magamhoz szorítottam a párnámat. Nem sírtam, de közel voltam hozzá. Pontosan tudom, hogy mit kéne tennem, de akkor miért nem teszem azt? Egy sóhaj után falhoz vágtam a párnát, és csomagolni kezdtem.