5. fejezet
- Mi a baj? – kérdezte Jacob. Az ágyamon feküdt én pedig az ablak párkányon ültem, és próbáltam rendezni a gondolataimat. Amióta eljöttünk a suliból csak Edward arckifejezése jár a fejemben. Az a szomorú tekintet. Akárhogy is, de nem akarom hogy ez az emlék maradjon bennem egy ilyen gyönyörű lényről mint Edward. Sóhajtva megráztam a fejem.
- Semmi…. csak furcsa volt a mai nap. Ennyi az egész. – vontam meg a vállam, és reméltem hogy beveszi a mesét. Mielőtt felfoghattam volna hogy mi történik Jacob előttem termett, majd szorosan magához húzott.
- Mi a baj? – kérdezte újból ellenállhatatlan hangon. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, és nem a szemébe nézni.
- Semmi- suttogtam, de nem néztem rá. Jacob megelégelte ezt, és felemelte az állam. Sötét szemei megbabonáztak.
- Látom rajtad hogy valami nyugtalanít. – suttogta
- Nem nyugtalanít semmi. – makacskodtam, majd próbáltam ellökni magamat tőle, de nem sikerült. (Még szép egy ember, egy farkas ereje ellen)Újra próbálkoztam, de még mindig nem sikerült. Csak annyit értem el vele, hogy még erősebben szorított magához.
- Jake, engedj el!- suttogtam, és tovább próbálkoztam.
- Addig nem míg el nem mondod hogy mi a baj! Tudod hogy nekem bármit el mondhatsz. – suttogta elhaló hangon. Mire én bolond leálltam az erőlködéssel, és ránéztem. Könyörgő kölyök kutya szemei, csillogtak a szomorúságtól. Lemondóan sóhajtottam.
- Csak…nem értek néhány dolgot. – hazudtam
- Még is miket?- vonta föl a szemöldökét
- Például azt hogy miért utáljátok annyira a Cullenek-et? – pontosan tudtam hogy miért, de kellett valami amit hazudok. Nem szeretek neki hazudni, de ha muszáj…..
- Ismered a legendákat nem? – engedett el majd hátat fordított nekem
- De igen. Viszont azok nem igazak. Ők nem veszélyesek. Nem értem miért nem lehet kiverni a fejünkből azt a sok marhaságot.
- Azért mert nem, és kész!- keményedett meg a hangja. Nem akartam tovább hergelni, így inkább ejtettem a témát.
- Hát jó. Beszéljünk másról rendben?- léptem mögé, és hátulról átkaroltam izmos mellkasát. Ő bele egyezően sóhajtott, majd megfordult. Ahogy találkozott a tekintetünk, megcsókoltam. Jacob keze felcsúszott a hátamon, tudtam hogy a vámpírokat egyenlőre ejthetjük. Jake egyre követelődzőbben vette birtokba ajkaimat,majd mikor már nem maradt levegőm, kicsit elhúzódtam. Mind ketten ziháltunk.
- Szeretlek- simított végig az arcomon
- Én is szeretlek- suttogtam. Jake elmosolyodott, majd megpuszilta a homlokom. Boldogan bújtam Jacob karjaiba.
- Mennem kell!- húzódott el tőlem
- Jaj, ne! Maradj kérlek!- szorítottam magamhoz
- Én maradnék, de mennem kell járőrözni. – suttogta, majd hosszan megcsókolt. Mikor elakart húzódni, szorosan kaptam ajka után.
- Mennem kell! – suttogta, majd gyorsan elhúzódott hogy még véletlenül se tudjam ott tartani. Duzzogva fordultam felé, mire ő csak elmosolyodott. – Este jövök!- vigyorgott tovább, majd kiment a szobámból. Mosolyogva fordultam vissza az ablakomhoz. Ez a mosoly viszont nem sokáig maradt meg. Legszívesebben most azonnal elmennék Edwardhoz, csak hogy lássam mosolyogni. Annyira szívszaggató volt úgy látni. Mi a fenének ellenségek a vámpírok, és a vérfarkasok? Miért nem lehet békében élni? Biztos azért hogy megnehezítsék a dolgom. Vagy inkább azért hogy megnehezítsék azoknak a bolondoknak a dolgát akik mindkét fajjal akarnak barátkozni. Mérgesen sóhajtottam, majd megcsörrent a mobilom.
- Haló!- szóltam bele, a kelleténél élesebben
- Hé, hé nyugi! Nem kell leharapni a fejem. – szólt bele egy ismerős hang
- Emmett?!
- Bizony kis lány. – szólalt meg sokatmondóan- Alice mondta hogy hívjalak fel!
- Miért nem ő hívott? – értetlenkedtem
- Mert el kellett mennie Esmevel az árvaházba, de hamarosan itthon lesz. Viszont azt mondta hogy volt egy látomása rólad.
- Rólam? Az meg hogy lehet amikor a farkasokat nem látja, és most pont otthon vagyok. – vontam föl a szemöldököm
- Egyedül vagy otthon? – kérdezte Emmett
- Igen… - válaszoltam bizonytalanul
- Na hát akkor ezért. – mutatott rá sokat mondóan, mire én megértettem.
- És mit látott?
- Azt hogy ma átjössz hozzánk. – nevetett fel Emmett
- Szuper!- újjongtam. – Na és mikor?
- Fogalmam sincs. Gondolom ahogy lerakom a telefont, te már el is indulsz. – bár nem láttam az arcát tudtam hogy még most is mosolyog.
- Ez igaz. – bólintottam- Szóval ne tarts fel, mert szeretnék már menni!
- Oké, oké! Már is lerakom.
- Rendben. Szia…..
- Várj... egy kicsit!
- Mi az Emmett?!- kérdeztem már idegesen
- Csak annyi hogy mielőtt idejössz, ….. fürödj meg. Na szia! – vihogott fel, majd mikor vissza akartam vágni, már csak a vonal sípolását hallottam.
Perceken belül már a Cullenék felé vezető úton haladtam. A konyhában hagytam egy üzenetet Eminek. „Elmentem Seattle-be vásárolni. Majd jövök. Ne aggódj. Szeretlek, puszi. Jane” Bízok benne hogy nem fog aggódni, és nem fog utánam küldeni senkit hogy ellenőrizzen, mert akkor lebukok. De ha bármi veszély lenne akkor Alice nem üzent volna Emmettel. Viszont az is igaz hogy nem látja a farkasokat, tehát lehet hogy Seattle-be mennek utánam, de azt nem fogom tudni. Félre tettem a félős érzelmeimet, és próbáltam a házigazdáimra koncentrálni. A verandán már ott várt rám Alice. Mikor leparkoltam, és kiszálltam a kocsiból a nyakamba borult.
- Jaj, végre! Nem hittem volna hogy ilyen hamar eltudsz jönni, de szerencsém volt hogy nem volt otthon nálatok senki. Esme annyira örül hogy itt vagy…. na meg persze a többiek is. Na gyere, ne vesztegessük az időnket. – meg se várta hogy válaszoljak, azonnal húzni kezdett maga után. Mikor beértünk Alice elengedte a kezem, és tapsikolva Jasper-hez futott. Mindig is kedveltem Jaspert, de megtartottam tőle a 3 lépés távolságot általában, ez nem csak nekem, de neki is jó volt így. Azonban most meglepődtem a reakcióján.
- Örülök hogy itt vagy! – ölelt meg. Habár nem tartott fél másodpercnél tovább az egész, én még is előre haladásnak vettem. Ezek szerint hiányoztam. Mosolyogtam magamban. Jasper ellépett előlem, és a helyét Esme vette át. Ő már sokkal szorosabban, és gondoskodóbban ölelt át.
- Annyira hiányoztál Jane! – mosolygott rám, majd a férjének adott. Carlisle vidáman ölelt meg.
- Üdv, újra itt! Már jó hogy eljöttél!- mosolygott
- Én is nagyon örülök hogy sikerült. – viszonoztam a pillantását. Hirtelen egy fehér csíkot láttam meg magam előtt, majd egy hatalmas test ütközött nekem. Emmett felemelt, és egyszer megpörgetett a levegőben.
- Végre, valaki akit cikizhetek. – mosolygott rám, majd letett a földre. Kicsit szédelegve, de megálltam a lábamon.
- Köszi Emmett. Én is örülök hogy látlak! – mosolyogtam, mire ő kimutatta hófehér fogsorát. Emmett mellett Rosalie volt. Soha nem voltam túl jóban vele, de nem is voltunk ellenségek. Mondjuk úgy hogy elviselt engem.
- Szia Rose!- intettem felé, de nem mertem közelebb menni. Nem azért mert féltem tőle hanem azért, mert már annyira azért ismerem őt hogy tudjam nem vagyok a szíve csücske. Rosalie csak köszönés képen biccentett, majd a konyha felé vette az irányt. Ahol Esme valószínűleg már készíti nekem az ételt.
- Szóval.. milyen a kutyákkal lakni? A szagodból ítélve szörnyű. Pedig mondtam hogy fürödj meg! – mosolygott rám Emmett. Eleresztettem a fülem mellett a megjegyzését
- Nagyon jó. Csak nagyon aggodalmasak, és csökönyösek. – mosolyogtam rá, én is.
- Azt elhiszem. Mondjuk én se engedném hogy az ellenségemnél töltsd a délutánt, ha a húgom lennél.
- Miért nem vagyok a húgod? – tettem csípőre a kezeimet. Emmett elnevette magát, és szorosan megölelt.
- De igen az vagy. Az én szerencsétlen hugicám. – egymásra mosolyogtunk. A pillantásom pedig Emmett válla fölött a lépcsőre esett. Edward lazán a falnak támaszkodva állt a lépcső alján, és engem nézett. Mikor Emmett észrevette hogy kivel vagyok elfoglalva, szokásához nem híven csöndben kiment a nappaliból a többiek után. Félszegen álltam Edward kifürkészhetetlen, gyönyörű, aranybarna szemei előtt. A kínos csöndet, úgy tűnt soha nem töri meg. Mikor már nem bírtam dühösen dobbantottam a lábammal.
- Az isten szerelmére! Mondj már valamit! – rivaltam rá
- Mit akarsz mit mondjak? – suttogta halkan
- Mondjuk kezdhetnéd azzal hogy mi bajod van? – léptem közelebb hozzá, de fél úton megálltam
- Hogy mi bajom van? – húzódott gúnyos mosolyra az ajka- Azt hittem tudod.
- Nem, nem tudom! De így nem is fogom megtudni ha nem mondasz semmit. – dühösen keresztbe fontam a kezem a mellkasomon, és vártam a válaszát.
- Nagyon jól tudod hogy mi bajom van. Veszélyes itt lenned ha megtudják hogy itt voltál. Teljesen kifognak akadni, és bajod fog esni. Azt pedig nagyon nem szeretném hogy miattunk legyen bajod. – Edward ügyesen hazudik, de nekem már nem tud. Részben ez is a baja, ez igaz. De még van valami….
- Ennyi? – vontam föl a szemöldököm. Edward értetlenül nézett rám. Most biztos nagyon szeretne a gondolataimban olvasni.
- Igen ennyi. Miért ez nem elég?
- Van még valami amit nem mondasz el! – húztam össze gyanakvón a szemeimet. Edward ellökte magát a faltól.
- Bolondokat beszélsz – mondta színtelen hangon, majd elindult a szobája felé.
- Az lehet hogy bolondokat beszélek…. de ismerlek már annyira hogy tudjam mikor mondasz igazat. – mondtam már csak az üres lépcsőknek, de tudtam hogy hallotta amit mondtam.
A délután többi részét a nappali kanapén töltöttem, egy nagy tál étel, és a Cullen-ék társaságában. Csak úgy záporoztak a kérdések én pedig mindig őszintén válaszoltam mindenre. Néha azért a tekintetem elkalandozott a lépcső felé. A tudat alattiim azért számított rá hogy Edward egyszer csak megjelenik, de erre nem került sajnos sor. Mikor már 7 óra is elmúlt, elbúcsúztam tőlük. Legszívesebben felrohantam volna, és magamhoz öleltem volna Edwardot, de türtőztettem magam. Jasper azonban érzékelte az érzéseimet.
- Menj csak! Ő is szeretne elbúcsúzni tőled! – mosolygott bátorítóan. Mosolyt erőltettem az arcomra, és elindultam Edward szobája felé. Mielőtt benyitottam volna sóhajtottam egy nagyot. Edward a hatalmas üveg ablaka előtt állt. Csöndben becsuktam az ajtót, és közelebb mentem hozzá.
- Szóval… mennem kell! Már biztos aggódnak, és nem szeretnék sokat magyarázkodni. – mosolyogtam, de nem érkezett válasz. – Hát jó! – sóhajtottam, majd az ajtó felé indultam. Megállt a kezem a kilincsen. Vártam hogy megszólaljon, vagy hogy csináljon valamit, de…. Semmi. Úgy állt ott mint egy szobor. Dühösen odatrappoltam a háta mögé.
- Mi a fene bajod van? – szűrtem a fogaimon keresztül. Edward nem fordult meg. Legszívesebben pofon vágtam volna, de az csak nekem fájt volna. – Ha nem akarsz velem beszélni akkor mond azt, de ne csináld ezt!- Edward sóhajtott, és felém fordult
- Nincs semmi bajom. Csak az a bajom amit elmondtam.
- Ez nem igaz. Látszik hogy van valami bajod, csak nem akarod elmondani. – mondtam élesen. Ő csak sóhajtott, és megint visszafordult az ablak felé.
- Nem hiszem el hogy ilyen csökönyös vagy! Mi a franc bajod van? – kiabáltam rá, mire megfordult, és gúnyosan nézett rám
- Komolyan érdekel mi bajom van?
- Igen – halkult le azonnal a hangom
- Amikor 2 éve megtudtad hogy mi vagyok, és nem ijedtél meg,…. először fogalmam se volt hogy mi lesz. Azt hittem egyik pillanatról a másikra elrohansz sikítva. De te nem tetted meg. –mosolygott rám- Talán akkor szerettelek meg, amikor eljöttél először hozzánk, és láttam hogy befogadtak. Amikor elmentél Los Angeles-be azt hittem hogy soha nem foglak már látni. Most viszont amikor végre visszajöttél, te… Jacob Black-kel vagy. – szomorodott el a pillantása. Fel se tudtam fogni hogy mit mondott. Szeret?
- De nyugodj meg! Nekem az a legfontosabb hogy te boldog légy, és ha te az vagy akkor….. akkor én is. – mosolygott erőltetetten.
- Sajnálom Edward! – suttogtam, és próbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Ne tedd! Légy boldog, és… ne foglalkozz velem. – átszeltem a köztünk lévő távolságot, és szorosan megöleltem. A könnyeim utat törtek maguknak, és eláztatták Edward ingjét. Vigasztalón simogatta a hátamat, és próbált megnyugtatni. Tudtam hogy így úgy se tudok megnyugodni.
- Sajnálom Edward! – suttogtam újból, majd anélkül hogy ránéztem volna, kirohantam a szobájából.
2010. január 28., csütörtök
2010. január 24., vasárnap
Halihó!
Sziasztok!
Nagyon sajnálom hogy ezen a héten nem volt friss, de szombaton felvételit írtam, :( és nem volt időm megírni a következő fejit. Nem ígérek semmit, de szerdán szerintem már fennt lesz az új fejezet. Nagyon igyekszek vele, de ha szerdán nem sikerül felraknom akkor csütörtökön minden féleképpen fennt lesz. Addig is próbáljatok várni, már nem kell sokat :)
Puszi
Niky
Nagyon sajnálom hogy ezen a héten nem volt friss, de szombaton felvételit írtam, :( és nem volt időm megírni a következő fejit. Nem ígérek semmit, de szerdán szerintem már fennt lesz az új fejezet. Nagyon igyekszek vele, de ha szerdán nem sikerül felraknom akkor csütörtökön minden féleképpen fennt lesz. Addig is próbáljatok várni, már nem kell sokat :)
Puszi
Niky
2010. január 16., szombat
Silver Moon 4. fejezet
4. fejezet
Edward kuncogni kezdett, majd magához ölelt. Én még közelebb húztam magamhoz, de tudtam hogy úgy se fáj neki. Hamarabb törik el a csuklóm mint hogy fájdalmat okoznék neki. Mondjuk nehéz is lenne ez márvány kemény test mellett. Egy kicsit megszorított, de óvatosan ne hogy valami kárt tegyen bennem. Majd egy kicsit eltolt magától. Aranybarna szemei megbabonáztak. Gyönyörű arca ragyogott. Majd rám mosolygott ellenállhatatlanul.
- Annyira örülök hogy újra látlak Edward!Hogy vagy?És Alice? Na és Carlisle meg a többiek?Jaj, annyi minden történt. Azt hittem már soha nem látlak. Amikor megjöttem csak arra vártam hogy találkozzunk. Na é…..- zúdítottam Edwardra a rengeteg kérdésemet, míg félbe nem szakított
- Hé, hé Jane nyugi! Mindenki nagyon jól van, és mi is nagyon vártuk már hogy lássunk. Főleg drága húgom, aki már alig várja hogy letámadhasson.
- Én is alig várom már hogy lássam. – mosolyogtam Edwardra, amit ő viszonzott, de ez a mosoly nem tartott sokáig. Kifürkészhetetlen tekintettel néztünk egymás szemébe. Edward lassan felemelte a kezét, és végigsimított az arcomon.
- Annyira….hiányoztál-suttogta elhaló hangon, mire én megfogtam az arcomon lévő kezét
- Te is nekem- suttogtam ugyan olyan halkan. Edward közelebb hajolt mire csak pár centire lett az ajka az enyémtől. Mikor rájöttem mire készül leengedtem a kezem, és elfordítottam a fejem. Ő is leengedte a karját, és hátrébb lépett.
- Sajnálom- de a szemében nem láttam sajnálatot, csak csalódottságot
- Semmi baj- néztem rá, majd hátat fordítottam neki, és elindultam a suli felé. Nem néztem hátra, de akkor is éreztem a hátamban Edward tekintetét. Félúton járhattam mikor egy kemény test ütközött nekem.
- Jane! Végre itt vagy!- csilingelte Alice
- Szia Alice!- nyögtem ki mikor levegőt tudtam venni.
- Annyira aggódtam. Tudod milyen zavaró hogy nem látom mi fog veled történni?Halálra aggódom magam miattad. – nézett rám szigorúan,de azonnal el is tűnt róla a düh és csak a sugárzó mosoly maradt – Jaj, annyira örülök- szorított megint magához.
- Azért Alice szerintem nem kéne összetörnöd. Szükségünk van még rá- lépett oda hozzánk Edward is. Egy pillanatra ránéztem majd rögtön vissza is fordultam Alicehez.
- A többiek már nem járnak ide igaz? – kérdeztem lehangoltam miközben elindultunk a suli felé
- Nem már nem, de már ők is találkozni akarnak veled. Szóval… mikor jössz el hozzánk? – karolt belém Alice
- Hát….. igazából fogalmam sincs. Majd kitalálok valami alibit hogy elmehessek úgy hogy nem jönnek rá. – mosolyodtam el
- Akkor jó. Remélem minél hamarabb sikerül eljönnöd. – mosolygott rám Alice
- Én is elhiheted- Edward csak némán sétált a másik oldalamon, de nem szólalt meg. Vajon milyen lett volna megcsókolni? Gondolkoztam el rajta, de ki is vertem a fejemből és inkább Alice fecsegésére koncentráltam. – Nem tudjátok hol lesz az első órám?- vontam kérdőre a barátnőmet aki már válaszolt volna, ha Edward nem szakítja félbe
- Biológiád lesz velem. – mondta színtelen hangon. Nyeltem egy nagyot. Egy egész óra Edwarddal?Ez nem jó ötlet. Nagyon hiányzott, de az udvaron történtek után nem tudom mit gondoljak. Szeretem Jacobot, és nem fogom megcsalni. Főleg nem egy vámpírral. Mikor odaértünk a matek terem elé Alice elbúcsúzott majd betáncolt az osztályba. Némán mentünk egymás mellett Edwarddal. A kínos csönd miatt meggyorsítottam a lépteimet, de nem sokat segített mert Edward könnyedén tartotta velem az iramot. Mikor elértem az osztálytermet berontottam, és rögtön megpillantottam az ismerős arcokat. Mike integetett mire én odamentem hozzá, míg Edward leült a régi helyére. Megnyugodva fújtam ki a levegőt bár tudtam hogy úgy is mellé kell ülnöm mert már csak az az egy üres hely maradt. Szívélyesen rámosolyogtam Mike-ra, majd megöleltem.
- Szia Jane! Örülök hogy itt vagy ismét!- mosolygott rám
- Én is örülök hogy látlak Mike!- viszonoztam a mosolyt. Mike leült a helyére míg én a padja tetején foglaltam helyet. Ez a helyzet kísértetiesen hasonlított a 2 évvel ezelőttire. Mindig a pad tetején ültem amikor óra előtt beszélgettem valamelyik barátommal, és készséggel lekászálódtam onnan amikor eszmecserénk véget ért, mert becsöngettek. Mindig szerettem ide járni. Soha nem voltam kitűnő tanuló, de nem is vagyok rossz. Egy erős négyes azért minidig összejön…. vagy nem. Nem a tanulás miatt szerettem idejárni, de nem is Mike miatt. Az egyetlen okom arra hogy szeretem azt hogy itt tanulok az a Cullen család. Sose hittem volna hogy vámpírokkal fogok barátkozni, de azt sem hogy egy vérfarkas lesz a pasim. Egy sóhaj után Mike-ra emeltem a tekintetem. A szeme boldogságtól,és izgalomtól csillogott. A szája pedig egyfojtába mosolyra görbült. Mióta ismerem többet akar tőlem mint barátság, de én mind eddig elutasítottam,és el is fogom. Nagyon jó barát, de semmi több.
- Na és hogy hogy újra itt?- szegezte nekem a kérdést. Én csak vállat vontam
- Hiányzott Forks, a nővérem, La Push, a régi barátok- pillantottam Edwardra, de ő nem nézett rám csak a füzetére nézett merőn. Pedig tudtam hogy hallotta, ezt bizonyította a félmosoly is ami az ajkán volt.-….és persze te is. – mosolyogtam Mike-ra aki erre kivillantotta hófehér fogsorát. Egy kis hazugság nem árt. Nem akarom megbántani inkább mondom hogy hiányzott, mint hogy lássam hogy szomorú miattam.
- Ennek örülök mert…. khm- nézett le a padjára zavartan,mire én mosolyogni kezdtem- Szóval….. te… is nekem. –nézett végül rám. Már épp válaszolni akartam mikor becsöngettek,és én lepattantam a padról.
- Majd még beszélünk- mondtam Mike-nak majd Edward mellé telepedtem. Mr. Benner pár perc után belépett a terembe. Üdvözölte az osztályt majd belekezdett a mai anyagba. 10 perc telt el az órából, de fogalmam se volt hogy miről van szó. Végig Edward járt a fejemben. Sóhajtottam egyet majd lenéztem a padomra ahol egy papír fecni volt. Meglepődve néztem rá Edwardra, de ő csak a tanárra figyelt mereven. Fölvont szemöldökkel nyitottam szét a papírt.”Tényleg nagyon sajnálom. Nem akartam semmi olyat tenni ami megbánthat téged. Sajnálom. Megtudsz bocsátani?”- elmosolyodtam majd írni kezdtem. „ Nem haragszok Edward…..csak meglepődtem. Ennyi az egész. Felejtsük el .Rendben?” Csúsztattam elé a lapot. Gyors gyönyörű írásával fél másodperc alatt leírta a választ” Ahogy akarod.” Vártam hogy még írjon valamit, de nem. Csak a Mr. Benner-re figyelt, és szorgalmasan jegyzetelt. Az óra többi része hál’istennek hamar letelt. Én gyorsan elköszöntem Edwardtól majd a spanyol terem felé vettem az irányt. Ahogy megláttam Alice-t rögtön helyet foglaltam mellette. Ahogy leültem becsöngettek. A spanyol tanár nem sokat foglalkozott velünk így tudtunk beszélgetni.
- Na milyen volt az első órád itt Forks-ban?- kérdezte kíváncsian
- Hát…. egész jó. – mosolyogtam kényszeredetten rá, de rögtön levonta a következtetést hogy hazudok
- Szóval nem.- nézett le a füzetére
- Nem erről van szó az órával nem volt semmi gond….csak ami még azelőtt történt.
- Tudtam hogy Edward nem fog megcsókolni- mosolygott rám, erre felkaptam a fejem.
- Te tudtad? Tudtad hogy ez lesz még se figyelmeztettél? – hüledeztem
- Igen tudtam, de mivel azt is tudtam hogy semmi nem fog történni ezért nem foglalkoztam vele. – vonta meg a vállát. Hogy veheti ezt ennyire lazán?
- És ha történt volna? Azt elmondtad volna nekem?
- Jaj, ne húzd fel magad Jane nem történt semmi, de ha történt volna akkor szóltam volna igen. – pár percig csak értetlenül néztem rá, majd megráztam a fejem.
- Nem vezetne semmi jóra ha bármi történne. – suttogtam
- Tudom. – mosolygott Alice, majd én is. Az óra többi részét is végig beszélgettük, de Edward nem került szóba. Mikor kicsöngettek én elválltam Alicetől, és az iroda felé vettem az irányt hogy elkérjem végre az órarendem. A kedves hölgy készségesen odaadta a papíromat,majd az ebédlő felé vettem az irányt. Már csak nem mindenki ott volt. Körbe néztem míg meg nem találtam a Cullenék asztalát. Alice készségesen intett felém. Mikor odaértem Edward mellé ültem, ezzel is bizonyítva hogy már nem haragszok rá.
- És mi a helyzet La Pushban?- szegezte nekem a következő kérdést Alice
- Hát….öhm… minden rendben. Mindenki nagyon jól fogadott. – mosolyogtam rá
- És.. nem változott semmi amikor elmondtad hogy tudod a titkukat?
- Nem! Sőt szerintem ez még jobban összehozott minket.
- Azért csak vigyázz! – mondta Alice, mire én bólintottam
- Oké. Nem lesz semmi bajom ne aggódj. Megbízom bennük és tudom hogy soha nem tudnának bántani.
- Akkor is ezt mondanád hogy ha úgy összekaszabolnának téged is mint a nővéredet?- nézett rám Edward
- Nem fog senki összekaszabolni. Ha pedig odáig fajulna a dolog akkor Jake megvédene. - mondtam neki élesen. Percekig néztünk egymást szemébe.
- Én azt hiszem megyek órára. – mondta Alice de én nem figyeltem rá ahogy Edward se.
- Nem hiszem el hogy ennyire naiv vagy. – szűrte a fogain keresztül
- Én vagyok naiv? Te nem tudod megérteni hogy nem lesz semmi bajom.
- Te értsd meg hogy ez veszélyes játék.
- Ugyan olyan veszélyes mint vámpírokkal barátkozni. Ti is ugyanolyan szörnyetegek vagytok mint ők. – ekkor megvillant valami Edward szemében
- Ne hasonlíts engem egy kutyához. – mondta élesen. Pislogtam párat majd megfogtam Edward kezét mire ő egy kicsit ellazult.
- Figyelj! Nem akarok veled veszekedni ezen minden egyes nap rendben? Én csak… szeretnék nyugiban élni. Farkas családdal és vámpír barátokkal. – mosolyogtam rá. Végül sóhajtott majd felemelte a fejét.
- Én csak aggódok érted!- mondta lágyan
- De ne aggódj! Tudok magamra vigyázni. Csak bízz bennem egy kicsit oké? – mosolyogtam rá
- Én bízok benned- sóhajtott végül.
- Köszönöm- fontam a kezeim a nyaka köré majd magamhoz öleltem. Pár pillanat múlva szét váltunk.
- És elmondtad nekik hogy tudod azt is hogy mi mik vagyunk?
- Hát….. igazság szerint nem, de nem is szeretném elmondani. Biztos hogy nem engednék hogy a közeletekben lehessek. Azonnal kivennének a suliból. Most is csak azért engedik hogy idejárjak mert azt hiszik hogy nem tudom mik vagytok. Azt tudják hogy jóba vagyunk, nem is örülnek neki, de nem hiszem hogy ennél többet tehetnének.
- Ezt hogy érted? – vonta föl a szemöldökét
- Hát… úgy hogy már beszéltek velem 2 évvel ezelőtt erről, de nem hallgattam rájuk és tovább barátkoztam veletek. Így mikor rájöttek hogy nem fogok rájuk hallgatni. Így rám hagyták a dolgot, és abban bíztak vagy szerintem még most is abban bíznak hogy megjön az eszem és nem foglalkozok veletek. Azonban ez nem fog megtörténni egy hamar. – mosolyogtam Edwardra.
- Remélem is. Unalmas lenne az élet nélküled, és Esme se örülne neki. Már alig várja hogy el gyere hozzánk. – nevetett fel
- Én is! Mond meg neki! De most már nem megy olyan könnyen mint 2 éve. Mindenki százszor jobban figyel rám. És megéreznék rajtam hogy sokkal erősebb rajtam a vámpír szag mint általában – ráztam meg a fejem, mire Edward csak mosolygott.
- Kell is rád vigyázni! Nem lehetsz biztonságban egy rakás vámpír közelében. – én csak megforgattam a szemem.
- Ideje menni! Kezdődik az óra! – állt fel mellőlem majd én is felkászálódtam, és a következő óra felé vettem az irányt Edwarddal.
A suli többi része jól telt. Edwarddal már nem voltunk feszültek egymás közelében, és a történteket is elfelejtettük. Az utolsó óra után a parkoló felé vettem az irányt oldalamon Alice-szel és Edwarddal.
- Mikor megyünk vásárolni Jane? Már annyira hiányzik egy jó kis csajos nap. – nézett kérlelőn a szemembe
- Miért Rose nem megy veled vásárolni? – mosolyogtam
- De igen! Viszont ő is szeretne veled már vásárolni egy kicsit. Csak hárman. Kérlek!
- Jó majd meglátom ha eltudok szabadulni ak…- nem bírtam befejezni a mondatot, mert Edward megmerevedtek mellettem, én pedig értetlenül meredtem rá.
- Mi a baj? – érintettem meg a karját. Mire ő egy kicsit ellazult, de nem eléggé. Csak idegesen nézett előre. Követtem a pillantását ami a kocsim melletti személyre esett. Jake lazán az autómnak dőlt, és Edwardot nézte merőn. Mikor észre vette hogy őt nézem rám pillantott, és felvillantotta hófehér fogsorát. Én boldogan viszonoztam a mosolyt majd gyorsan Alice felé fordultam.
- Majd holnap megbeszéljük a vásárlást rendben? Most viszont mennem kell! – nyomtam egy puszit az arcára, majd Edwardhoz fordultam
- Csak nyugi Edward. Azt mondtad bízol bennem akkor tedd is azt! – néztem könyörgőn a szemébe, mire ő sóhajtott. Majd végig simított a karomon.
- Jó mulatást mára! Holnap találkozunk! – mosolygott, én csak bólintottam. Nem tudtam eldönteni hogy megöleljem-e? De végül nem tettem meg. Tekintettel Jake-re. Még rajuk mosolyogtam egyszer, majd Jacob felé vettem az irányt. Ahogy közelebb értem hozzá, ő ellökte magát az autótól, és oda jött hozzám. Mosolyogva öleltem magamhoz.
- El se hiszem hogy itt vagy. – mondtam neki, mikor egy kicsit hátrébb húzódtam hogy a szemébe nézzek.
- Hiányoztál! És… gondoltam megleplek. Baj? – vonta föl a szemöldökét
- Dehogy baj! Nagyon örülök hogy itt vagy! Ennél nagyobb meglepetést nem is kaphatnék!
- Igazán? Pedig még van valamim aminek örülhetsz! – mosolygott rám
- Igen? És mi az? – vontam kérdőre, mire ő közelebb hajolt és megcsókolt. Szenvedélyesen faltuk egymás ajkait. Beletúrtam Jake rövidre nyírt hajába, míg ő a derekamat ölelte, és még közelebb húzott magához. Mikor már elfogyott a levegőm egy kicsit elhúzódtam.
- Azt hiszem tévedtem mikor azt mondtam nincs nagyobb meglepetés annál hogy itt vagy. – mosolyogtam rá, mire neki is fülig szaladt a szája
- Ennek örülök. Most viszont mennyünk mert Emily megöl ha nem viszlek haza épségben.
- Miért most a testi épségemet veszélyezteted? – kérdeztem cinkosan
- Még nem, de ha így haladunk azt fogom. Nem olyan nagy az önuralmam mint gondolod. – engedett el, majd az anyós ülés felöli ajtóhoz ment, és kinyitotta nekem.
- Akkor vigyázok nehogy nekem farkassá változz itt mindenki előtt. Rosszat tenne a jó híremnek ha kiderülne hogy egy farkassal vagyok együtt. – mosolyogtam majd beültem a kocsiba. Jake megkerülte az autót, és beült a vezető oldali ülésre. Profin kitolatott, de még mielőtt elhajtott volna egy szigorú pillantást vetett Edwardra aki már a kocsijánál volt, és épp beakart szállni. Jacob felpörgette a motort, és elhajtott. Én még visszanéztem az ezüst Volvo tulajdonosára. Akinek a szeme szomorúsággal volt tele.
Edward kuncogni kezdett, majd magához ölelt. Én még közelebb húztam magamhoz, de tudtam hogy úgy se fáj neki. Hamarabb törik el a csuklóm mint hogy fájdalmat okoznék neki. Mondjuk nehéz is lenne ez márvány kemény test mellett. Egy kicsit megszorított, de óvatosan ne hogy valami kárt tegyen bennem. Majd egy kicsit eltolt magától. Aranybarna szemei megbabonáztak. Gyönyörű arca ragyogott. Majd rám mosolygott ellenállhatatlanul.
- Annyira örülök hogy újra látlak Edward!Hogy vagy?És Alice? Na és Carlisle meg a többiek?Jaj, annyi minden történt. Azt hittem már soha nem látlak. Amikor megjöttem csak arra vártam hogy találkozzunk. Na é…..- zúdítottam Edwardra a rengeteg kérdésemet, míg félbe nem szakított
- Hé, hé Jane nyugi! Mindenki nagyon jól van, és mi is nagyon vártuk már hogy lássunk. Főleg drága húgom, aki már alig várja hogy letámadhasson.
- Én is alig várom már hogy lássam. – mosolyogtam Edwardra, amit ő viszonzott, de ez a mosoly nem tartott sokáig. Kifürkészhetetlen tekintettel néztünk egymás szemébe. Edward lassan felemelte a kezét, és végigsimított az arcomon.
- Annyira….hiányoztál-suttogta elhaló hangon, mire én megfogtam az arcomon lévő kezét
- Te is nekem- suttogtam ugyan olyan halkan. Edward közelebb hajolt mire csak pár centire lett az ajka az enyémtől. Mikor rájöttem mire készül leengedtem a kezem, és elfordítottam a fejem. Ő is leengedte a karját, és hátrébb lépett.
- Sajnálom- de a szemében nem láttam sajnálatot, csak csalódottságot
- Semmi baj- néztem rá, majd hátat fordítottam neki, és elindultam a suli felé. Nem néztem hátra, de akkor is éreztem a hátamban Edward tekintetét. Félúton járhattam mikor egy kemény test ütközött nekem.
- Jane! Végre itt vagy!- csilingelte Alice
- Szia Alice!- nyögtem ki mikor levegőt tudtam venni.
- Annyira aggódtam. Tudod milyen zavaró hogy nem látom mi fog veled történni?Halálra aggódom magam miattad. – nézett rám szigorúan,de azonnal el is tűnt róla a düh és csak a sugárzó mosoly maradt – Jaj, annyira örülök- szorított megint magához.
- Azért Alice szerintem nem kéne összetörnöd. Szükségünk van még rá- lépett oda hozzánk Edward is. Egy pillanatra ránéztem majd rögtön vissza is fordultam Alicehez.
- A többiek már nem járnak ide igaz? – kérdeztem lehangoltam miközben elindultunk a suli felé
- Nem már nem, de már ők is találkozni akarnak veled. Szóval… mikor jössz el hozzánk? – karolt belém Alice
- Hát….. igazából fogalmam sincs. Majd kitalálok valami alibit hogy elmehessek úgy hogy nem jönnek rá. – mosolyodtam el
- Akkor jó. Remélem minél hamarabb sikerül eljönnöd. – mosolygott rám Alice
- Én is elhiheted- Edward csak némán sétált a másik oldalamon, de nem szólalt meg. Vajon milyen lett volna megcsókolni? Gondolkoztam el rajta, de ki is vertem a fejemből és inkább Alice fecsegésére koncentráltam. – Nem tudjátok hol lesz az első órám?- vontam kérdőre a barátnőmet aki már válaszolt volna, ha Edward nem szakítja félbe
- Biológiád lesz velem. – mondta színtelen hangon. Nyeltem egy nagyot. Egy egész óra Edwarddal?Ez nem jó ötlet. Nagyon hiányzott, de az udvaron történtek után nem tudom mit gondoljak. Szeretem Jacobot, és nem fogom megcsalni. Főleg nem egy vámpírral. Mikor odaértünk a matek terem elé Alice elbúcsúzott majd betáncolt az osztályba. Némán mentünk egymás mellett Edwarddal. A kínos csönd miatt meggyorsítottam a lépteimet, de nem sokat segített mert Edward könnyedén tartotta velem az iramot. Mikor elértem az osztálytermet berontottam, és rögtön megpillantottam az ismerős arcokat. Mike integetett mire én odamentem hozzá, míg Edward leült a régi helyére. Megnyugodva fújtam ki a levegőt bár tudtam hogy úgy is mellé kell ülnöm mert már csak az az egy üres hely maradt. Szívélyesen rámosolyogtam Mike-ra, majd megöleltem.
- Szia Jane! Örülök hogy itt vagy ismét!- mosolygott rám
- Én is örülök hogy látlak Mike!- viszonoztam a mosolyt. Mike leült a helyére míg én a padja tetején foglaltam helyet. Ez a helyzet kísértetiesen hasonlított a 2 évvel ezelőttire. Mindig a pad tetején ültem amikor óra előtt beszélgettem valamelyik barátommal, és készséggel lekászálódtam onnan amikor eszmecserénk véget ért, mert becsöngettek. Mindig szerettem ide járni. Soha nem voltam kitűnő tanuló, de nem is vagyok rossz. Egy erős négyes azért minidig összejön…. vagy nem. Nem a tanulás miatt szerettem idejárni, de nem is Mike miatt. Az egyetlen okom arra hogy szeretem azt hogy itt tanulok az a Cullen család. Sose hittem volna hogy vámpírokkal fogok barátkozni, de azt sem hogy egy vérfarkas lesz a pasim. Egy sóhaj után Mike-ra emeltem a tekintetem. A szeme boldogságtól,és izgalomtól csillogott. A szája pedig egyfojtába mosolyra görbült. Mióta ismerem többet akar tőlem mint barátság, de én mind eddig elutasítottam,és el is fogom. Nagyon jó barát, de semmi több.
- Na és hogy hogy újra itt?- szegezte nekem a kérdést. Én csak vállat vontam
- Hiányzott Forks, a nővérem, La Push, a régi barátok- pillantottam Edwardra, de ő nem nézett rám csak a füzetére nézett merőn. Pedig tudtam hogy hallotta, ezt bizonyította a félmosoly is ami az ajkán volt.-….és persze te is. – mosolyogtam Mike-ra aki erre kivillantotta hófehér fogsorát. Egy kis hazugság nem árt. Nem akarom megbántani inkább mondom hogy hiányzott, mint hogy lássam hogy szomorú miattam.
- Ennek örülök mert…. khm- nézett le a padjára zavartan,mire én mosolyogni kezdtem- Szóval….. te… is nekem. –nézett végül rám. Már épp válaszolni akartam mikor becsöngettek,és én lepattantam a padról.
- Majd még beszélünk- mondtam Mike-nak majd Edward mellé telepedtem. Mr. Benner pár perc után belépett a terembe. Üdvözölte az osztályt majd belekezdett a mai anyagba. 10 perc telt el az órából, de fogalmam se volt hogy miről van szó. Végig Edward járt a fejemben. Sóhajtottam egyet majd lenéztem a padomra ahol egy papír fecni volt. Meglepődve néztem rá Edwardra, de ő csak a tanárra figyelt mereven. Fölvont szemöldökkel nyitottam szét a papírt.”Tényleg nagyon sajnálom. Nem akartam semmi olyat tenni ami megbánthat téged. Sajnálom. Megtudsz bocsátani?”- elmosolyodtam majd írni kezdtem. „ Nem haragszok Edward…..csak meglepődtem. Ennyi az egész. Felejtsük el .Rendben?” Csúsztattam elé a lapot. Gyors gyönyörű írásával fél másodperc alatt leírta a választ” Ahogy akarod.” Vártam hogy még írjon valamit, de nem. Csak a Mr. Benner-re figyelt, és szorgalmasan jegyzetelt. Az óra többi része hál’istennek hamar letelt. Én gyorsan elköszöntem Edwardtól majd a spanyol terem felé vettem az irányt. Ahogy megláttam Alice-t rögtön helyet foglaltam mellette. Ahogy leültem becsöngettek. A spanyol tanár nem sokat foglalkozott velünk így tudtunk beszélgetni.
- Na milyen volt az első órád itt Forks-ban?- kérdezte kíváncsian
- Hát…. egész jó. – mosolyogtam kényszeredetten rá, de rögtön levonta a következtetést hogy hazudok
- Szóval nem.- nézett le a füzetére
- Nem erről van szó az órával nem volt semmi gond….csak ami még azelőtt történt.
- Tudtam hogy Edward nem fog megcsókolni- mosolygott rám, erre felkaptam a fejem.
- Te tudtad? Tudtad hogy ez lesz még se figyelmeztettél? – hüledeztem
- Igen tudtam, de mivel azt is tudtam hogy semmi nem fog történni ezért nem foglalkoztam vele. – vonta meg a vállát. Hogy veheti ezt ennyire lazán?
- És ha történt volna? Azt elmondtad volna nekem?
- Jaj, ne húzd fel magad Jane nem történt semmi, de ha történt volna akkor szóltam volna igen. – pár percig csak értetlenül néztem rá, majd megráztam a fejem.
- Nem vezetne semmi jóra ha bármi történne. – suttogtam
- Tudom. – mosolygott Alice, majd én is. Az óra többi részét is végig beszélgettük, de Edward nem került szóba. Mikor kicsöngettek én elválltam Alicetől, és az iroda felé vettem az irányt hogy elkérjem végre az órarendem. A kedves hölgy készségesen odaadta a papíromat,majd az ebédlő felé vettem az irányt. Már csak nem mindenki ott volt. Körbe néztem míg meg nem találtam a Cullenék asztalát. Alice készségesen intett felém. Mikor odaértem Edward mellé ültem, ezzel is bizonyítva hogy már nem haragszok rá.
- És mi a helyzet La Pushban?- szegezte nekem a következő kérdést Alice
- Hát….öhm… minden rendben. Mindenki nagyon jól fogadott. – mosolyogtam rá
- És.. nem változott semmi amikor elmondtad hogy tudod a titkukat?
- Nem! Sőt szerintem ez még jobban összehozott minket.
- Azért csak vigyázz! – mondta Alice, mire én bólintottam
- Oké. Nem lesz semmi bajom ne aggódj. Megbízom bennük és tudom hogy soha nem tudnának bántani.
- Akkor is ezt mondanád hogy ha úgy összekaszabolnának téged is mint a nővéredet?- nézett rám Edward
- Nem fog senki összekaszabolni. Ha pedig odáig fajulna a dolog akkor Jake megvédene. - mondtam neki élesen. Percekig néztünk egymást szemébe.
- Én azt hiszem megyek órára. – mondta Alice de én nem figyeltem rá ahogy Edward se.
- Nem hiszem el hogy ennyire naiv vagy. – szűrte a fogain keresztül
- Én vagyok naiv? Te nem tudod megérteni hogy nem lesz semmi bajom.
- Te értsd meg hogy ez veszélyes játék.
- Ugyan olyan veszélyes mint vámpírokkal barátkozni. Ti is ugyanolyan szörnyetegek vagytok mint ők. – ekkor megvillant valami Edward szemében
- Ne hasonlíts engem egy kutyához. – mondta élesen. Pislogtam párat majd megfogtam Edward kezét mire ő egy kicsit ellazult.
- Figyelj! Nem akarok veled veszekedni ezen minden egyes nap rendben? Én csak… szeretnék nyugiban élni. Farkas családdal és vámpír barátokkal. – mosolyogtam rá. Végül sóhajtott majd felemelte a fejét.
- Én csak aggódok érted!- mondta lágyan
- De ne aggódj! Tudok magamra vigyázni. Csak bízz bennem egy kicsit oké? – mosolyogtam rá
- Én bízok benned- sóhajtott végül.
- Köszönöm- fontam a kezeim a nyaka köré majd magamhoz öleltem. Pár pillanat múlva szét váltunk.
- És elmondtad nekik hogy tudod azt is hogy mi mik vagyunk?
- Hát….. igazság szerint nem, de nem is szeretném elmondani. Biztos hogy nem engednék hogy a közeletekben lehessek. Azonnal kivennének a suliból. Most is csak azért engedik hogy idejárjak mert azt hiszik hogy nem tudom mik vagytok. Azt tudják hogy jóba vagyunk, nem is örülnek neki, de nem hiszem hogy ennél többet tehetnének.
- Ezt hogy érted? – vonta föl a szemöldökét
- Hát… úgy hogy már beszéltek velem 2 évvel ezelőtt erről, de nem hallgattam rájuk és tovább barátkoztam veletek. Így mikor rájöttek hogy nem fogok rájuk hallgatni. Így rám hagyták a dolgot, és abban bíztak vagy szerintem még most is abban bíznak hogy megjön az eszem és nem foglalkozok veletek. Azonban ez nem fog megtörténni egy hamar. – mosolyogtam Edwardra.
- Remélem is. Unalmas lenne az élet nélküled, és Esme se örülne neki. Már alig várja hogy el gyere hozzánk. – nevetett fel
- Én is! Mond meg neki! De most már nem megy olyan könnyen mint 2 éve. Mindenki százszor jobban figyel rám. És megéreznék rajtam hogy sokkal erősebb rajtam a vámpír szag mint általában – ráztam meg a fejem, mire Edward csak mosolygott.
- Kell is rád vigyázni! Nem lehetsz biztonságban egy rakás vámpír közelében. – én csak megforgattam a szemem.
- Ideje menni! Kezdődik az óra! – állt fel mellőlem majd én is felkászálódtam, és a következő óra felé vettem az irányt Edwarddal.
A suli többi része jól telt. Edwarddal már nem voltunk feszültek egymás közelében, és a történteket is elfelejtettük. Az utolsó óra után a parkoló felé vettem az irányt oldalamon Alice-szel és Edwarddal.
- Mikor megyünk vásárolni Jane? Már annyira hiányzik egy jó kis csajos nap. – nézett kérlelőn a szemembe
- Miért Rose nem megy veled vásárolni? – mosolyogtam
- De igen! Viszont ő is szeretne veled már vásárolni egy kicsit. Csak hárman. Kérlek!
- Jó majd meglátom ha eltudok szabadulni ak…- nem bírtam befejezni a mondatot, mert Edward megmerevedtek mellettem, én pedig értetlenül meredtem rá.
- Mi a baj? – érintettem meg a karját. Mire ő egy kicsit ellazult, de nem eléggé. Csak idegesen nézett előre. Követtem a pillantását ami a kocsim melletti személyre esett. Jake lazán az autómnak dőlt, és Edwardot nézte merőn. Mikor észre vette hogy őt nézem rám pillantott, és felvillantotta hófehér fogsorát. Én boldogan viszonoztam a mosolyt majd gyorsan Alice felé fordultam.
- Majd holnap megbeszéljük a vásárlást rendben? Most viszont mennem kell! – nyomtam egy puszit az arcára, majd Edwardhoz fordultam
- Csak nyugi Edward. Azt mondtad bízol bennem akkor tedd is azt! – néztem könyörgőn a szemébe, mire ő sóhajtott. Majd végig simított a karomon.
- Jó mulatást mára! Holnap találkozunk! – mosolygott, én csak bólintottam. Nem tudtam eldönteni hogy megöleljem-e? De végül nem tettem meg. Tekintettel Jake-re. Még rajuk mosolyogtam egyszer, majd Jacob felé vettem az irányt. Ahogy közelebb értem hozzá, ő ellökte magát az autótól, és oda jött hozzám. Mosolyogva öleltem magamhoz.
- El se hiszem hogy itt vagy. – mondtam neki, mikor egy kicsit hátrébb húzódtam hogy a szemébe nézzek.
- Hiányoztál! És… gondoltam megleplek. Baj? – vonta föl a szemöldökét
- Dehogy baj! Nagyon örülök hogy itt vagy! Ennél nagyobb meglepetést nem is kaphatnék!
- Igazán? Pedig még van valamim aminek örülhetsz! – mosolygott rám
- Igen? És mi az? – vontam kérdőre, mire ő közelebb hajolt és megcsókolt. Szenvedélyesen faltuk egymás ajkait. Beletúrtam Jake rövidre nyírt hajába, míg ő a derekamat ölelte, és még közelebb húzott magához. Mikor már elfogyott a levegőm egy kicsit elhúzódtam.
- Azt hiszem tévedtem mikor azt mondtam nincs nagyobb meglepetés annál hogy itt vagy. – mosolyogtam rá, mire neki is fülig szaladt a szája
- Ennek örülök. Most viszont mennyünk mert Emily megöl ha nem viszlek haza épségben.
- Miért most a testi épségemet veszélyezteted? – kérdeztem cinkosan
- Még nem, de ha így haladunk azt fogom. Nem olyan nagy az önuralmam mint gondolod. – engedett el, majd az anyós ülés felöli ajtóhoz ment, és kinyitotta nekem.
- Akkor vigyázok nehogy nekem farkassá változz itt mindenki előtt. Rosszat tenne a jó híremnek ha kiderülne hogy egy farkassal vagyok együtt. – mosolyogtam majd beültem a kocsiba. Jake megkerülte az autót, és beült a vezető oldali ülésre. Profin kitolatott, de még mielőtt elhajtott volna egy szigorú pillantást vetett Edwardra aki már a kocsijánál volt, és épp beakart szállni. Jacob felpörgette a motort, és elhajtott. Én még visszanéztem az ezüst Volvo tulajdonosára. Akinek a szeme szomorúsággal volt tele.
2010. január 6., szerda
Silver Moon 3. fejezet
Sziasztok!
Jaj, Istenem miért nem tudom megállni hogy ne írjam meg a következő fejezetet? Miért? Miért? Miért? :) Na jó ennyit a rimánkodásról. Noss, megírtam a 3. fejezetet, ééééééééééésssssssss van egy még jobb hírem a 4.-et is félig szóval hamarosan az is lesz elméletileg. Tudom hogy megígértem hogy csak akkor rakom fel az új fejit ha lesz 10 hsz.... ám nem bírtam magammal, és megírtam :D Nem is rabolom tovább az időtöket csak jó olvasást kívánok az új fejihez.:)
Puszi
Niky
3. fejezet
Leparkoltam a régi Fordommal a Black ház előtt. Pár percig csak némán ültem a kocsiban. Végül egy sóhaj után kiszálltam az autóból. Eltökélten léptem az ajtó elé, és kopogtattam be. Már azt hittem hogy senki nem jön ki, mikor a bejáratban Jacob jelent meg.
- Jane?! – kérdezte meglepődve
- Egyedül vagy? –kérdeztem köszönés nélkül, mert már így is túl sokat vártam.
- I…Igen. Billy Sue-éknál van. Ha hozzá jöttél akkor átadok neki valami üzenetet…..
- Nem Billyhez jöttem, hanem hozzád! – mondtam határozottan. Jake értetlenül nézett rám- Bemehetek ? – kérdeztem figyelem elterelés képen.
- Persze. Gyere csak. – állt arrébb az ajtóból, hogy beférhessek a nagy válla mellett. Sután beléptem és megálltam a dívány előtt. Majd megfordultam és a tekintetem találkozott Jake-vel. Percekig csak néztük egymást, míg végül meg nem szólaltam.
- Tudom mi vagy Jake! – sóhajtottam, mire Jake fölkapta a fejét és kifürkészhetetlenül nézett rám.
- Tudod? Honnan?- kérdezte vonakodva
- Mondjuk úgy hogy sokat olvastam. – mosolyodtam el, de ez a mosoly nem sokáig tartott – Tudnod kell Jacob hogy engem nem érdekel!
- Nem érdekel? – kérdezte hitetlenkedve már majd nem gúnyosan
- Nem. Engem csak te érdekelsz. Az a …. farkas ami benned van az nem érdekel. – léptem közelebb hozzá és a mellkasára tettem a kezem. Ő ellépett előlem és hátat fordított nekem.
- Lehet hogy téged nem érdekel, de engem igen. Ha csak egy percre is elvesztem a fejem úgy jársz mint Emily. Ezt pedig nem akarom. – suttogta
- Nem fog megtörténni, mert szeretlek és te nem tudnál engem bántani. – közelítettem meg megint, de most megtartottam egy kis távolságot amikor megláttam hogy a keze remegni kezdett. Nem akartam hogy átváltozzon. Nem mintha félnék tőle, de úgy nem tudnék vele beszélni. Pár perc után megnyugodott, és folytatta.
- Én is szeretlek Jane! És igazad van nem tudnálak bántani, de akkor is félek. – most már nem foglalkoztam a távolsággal. Oda léptem a háta mögé, és hátulról átkaroltam izmos mellkasát. Sóhajtott majd szembe fordult velem, de nem húzódott el mint az előbb. Felemelte a hatalmas kezét, és végig simított az arcomon. A bőre forró volt, de kellemes.
- Kérlek ne félj! Együtt megoldhatjuk ezt is.- suttogtam elhaló hangon
- Nem akarlak elveszíteni- suttogta ugyan olyan halkan
- Nem fogsz elveszíteni. Csak ne taszítsd el magadtól! – kérleltem
- Ó Jane… - motyogta majd két keze közé fogta az arcom és megcsókolt. Ajkai puhán és gyengéden falták az enyémet, míg egyre mohóbb nem lett. Percekig csak csókolóztunk, majd nagy nehezen elváltunk egymástól. Jake homlokát az enyémhez támasztotta és behunyta a szemét. Egy sóhaj után megszólalt:
- Szeretlek Jane! Mindennél jobban szeretlek!- suttogta
- Én is szeretlek Jacob! – öleltem szorosabban magamhoz. Fejemet izmos mellkasába fúrtam, és csak élveztem a helyzetet.
- Mit fognak szólni a fiúk? – kérdeztem
- Mit szólnának? Semmit. Már akkor azt mondták hogy jöjjek össze veled, mikor megtudták hogy beszéltem veled a parton. – mosolyodott el
- Erről jut eszembe… - néztem fel rá – Miért mondtad el nekik?
- Nem akartam, de kiolvasták a fejemből. – forgatta meg a szemeit
- Ezt meg hogy érted? Olvasnak a gondolataidban? – kérdeztem kíváncsian
- Csak farkas alakban tudunk egymás gondolataiban olvasni. Tudod ez olyan farkasos dolog. – nevetett fel
- Óóó… - nyögtem végül, mert ennél értelmesebb per pillanat nem jutott eszembe. Jake csak tovább mosolygott, majd ismét megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és még közelebb húztam magamhoz, míg ő a derekamat karolta át és húzott magához. Már épp belemelegedtünk volna mikor egy csapat farkas rontott be a nappaliba. Hál’istennek ember alakban. Ahogy megláttak minket egymás karjaiban megtorpantak az ajtóban és minket kezdtek bámulni. Szétváltunk Jakek-kel és az érkezők felé fordultunk.
- Megmondanátok hogy mi a francot kerestek itt? –kérdezte Jake élesen. Paul csak mosolygott a többiekkel együtt tovább
- Sam küldött. Azt üzeni hogy beszélni akar velünk. Persze csak ha nincs más elfoglaltságod? – bökött a fejével felém Paul. Jacob csak morgott egyet. – Erről jut eszembe. Jane te nem vagy halálos beteg? – kérdezte cinkosan Paul
- Meggyógyultam. – vetettem oda gyorsan
- Na ja, persze. Jó kis orvosságot találtál magadnak. – nevetett fel Jared
- Elég gyorsan meggyógyultál, ahhoz képest hogy milyen beteg voltál reggel. Tudtam hogy jól tudsz betegséget játszani, de ennyire? Van még mit tanulnom tőled. – vihogott fel Paul
- De arra legközelebb vigyázz, hogy farkas ne legyen a közelben, mert azonnal lebuksz. – mosolygott rám Seth
- Majd észben tartom. Köszi. – mondtam gúnyosan, majd sóhajtottam- Emily tudja már? – kérdeztem
- Mit? Hogy nem vagy beteg? Azt igen. - közölte Embry
- És a… másik dolgot? – kérdeztem félve
- Már azt is. Sam elmondta neki, de nem félj majd kicsattan a bőréből annyira örül hogy összejöttél Jacobbal. – nevetett fel ismét Paul. Megnyugodva fújtam ki a levegőt.
- Na mi lesz Jake nem jössz? – kérdezte Quil
- De megyek mindjárt. Kint várjatok meg,rendben?!
- Oookéééééé! De siessetek nincs időnk arra hogy most szobára menjetek. – mosolyodott el Paul, majd rám kacsintott. Jake csak megforgatta a szemét, mire Paul fölnevetett, majd kiment a többiek után. Még mindig háttal álltam Jacobnak miközben ő a derekamat karolta át.
- Most… hova fogtok menni? – kérdeztem félve
- Sam gondolom kioktat, aztán majd meglátjuk. – mosolyodott el- De ne félj, nem lesz semmi bajom. Nem fogunk senkivel harcolni. Ezt megígérem.
- Akkor jó. – sóhajtottam- Jobb ha megyek Emily, úgy is beszélni akar velem. Meg különben is holnap suli, és most már nem maradhatok itthon. Úgy se venné be ezek után a betegséget. – már épp indulni készültem mikor két erős kéz tartott vissza és fordított maga felé.
- Csak így elakarsz menni? –kérdezte fölvont szemöldökkel
- Hogy így?
- Búcsú nélkül?- mosolyodott el majd közelebb húzott magához
- Hát… nem is tudom. Mára már épp eleget kaptál. Nem gondolod hogy egy kicsit telhetetlen vagy? – kérdeztem mosolyogva
- Belőled sose elég. – suttogta, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Az ajkaim engedelmesen szétnyíltak, hogy befogadhassák Jacob követelőző nyelvét.
- Este találkozunk! –suttogta miután szétváltunk, majd egy gyors csók után kirohant az ajtón. Mikor kiértem a házból, már nem volt ott egyik fiú sem. Egy sóhaj után elindultam a kocsimhoz. Ez egész könnyen ment. Állapítottam meg magamban miközben beindítottam a motort és haza felé vettem az irányt.
Emily egész jól fogadta hogy tetettem a betegséget. Csak arra kért meg hogy legközelebb ne színleljem hogy rosszul vagyok, mert halálra aggódja magát miattam. Miután bocsánatot kértem segítettem neki a vacsora elkészítésében, és közben a gyerekkorunkról társalogtunk. Mikor már vagy 200 tojást belevertük egy tálba és azt Emi elkezdte sütni fölvontam a szemöldököm.
- Emily, minek ennyi tojás? Egy hadseregnek főzöl? – kérdeztem, mire ő felnevetett
- Nem. Csak egy farkas falkának. –mosolygott rám, majd komolyra fordította a szót- Figyelj Jane! Én nagyon örülök nektek Jacobbal, de azért szeretném ha vigyáznál. Bízok Jake-ben, és tudom hogy soha nem tudna téged bántani, de azért vigyázz magadra rendben? – mosolygott rám, amit én viszonoztam
- Rendben Emi! Vigyázni fogok megígérem. – öleltem meg, majd folytattuk a sütést, és tovább beszélgettünk. Már a tojások háromnegyed részét megcsináltuk amikor megérkeztek a fiúk. Először Sam jött meg, és rögtön odarohant Emilyhez, hogy végigcsókolhassa a szájától kezdve az egész sebhelyéig. Elfordultam, és inkább a tojás sütögetésre koncentráltam.
- Nocsak?! Nagyon jó gyógyszered lehet, ha ilyen gyorsan rendbe jöttél tőle. – mosolygott rám Paul, mire én felemeltem egy kanalat és hozzá vágtam. Tudtam hogy úgy se használ semmit, de azért jól esett valamit hozzávágni. Ha meg is sebesült volna , akkor is begyógyult volna a sebe két másodperc alatt.
- Aúú Jane! Nem kéne ilyen harciasnak lenned!- tetette a fájdalmát Paul majd az elferdült kanalat, letette az asztalra. Emily eléjük rakta a rántottát amit rögtön falni is kezdtek.
- Végre! Már farkas éhes voltam. – mosolyodott el Seth. Én befejeztem a sütést és a mosogatóhoz mentem.
- Hagyd csak, majd megcsinálom.
- Ugyan Emily! Ezt még én is megtudom csinálni. –mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott, majd vissza fordult Samhez. Egy sóhaj után elkezdtem a mosogatást. Még csak az első pohárnál tartottam amikor két kar fonódott a derekamra. Mosolyogva fordultam Jacob felé. Mire ő rögtön lecsapott az ajkaimra. Nem foglalkoztam a körülöttünk lévőkkel, csak Jake érdekelt. Mikor elváltunk rám mosolygott hófehér fogsorával.
- Szia!- suttogta
- Szia!- mondtam ugyan olyan halkan
- Úgy látszik Jane nem csak a főzésben és a mosogatásban jeleskedik. Kifejezetten jó a nyelvi érzéke. – nevetett fel Paul, mire Jacob felmordult.
- Nyugi hagyd csak! Hadd köszörülje a nyelvét rajtunk. Csak azért csinálja, mert neki nincs senkije. Ilyen modor mellett mondjuk nem is csodálom. – néztem Paulra Jake válla fölött
- Kis lány! Több nőm volt mint neked osztálytársad összesen. – mosolygott rám Paul, mire én megforgattam a szemeimet- Azért vigyázz Jake ne hogy belerángasson a rosszba. Jane nem olyan ártatlan mint amilyennek hiszed. –nevetett föl Paul, mire Jacob ismét felmordult, és épp rá akarta vetni magát, de Sam megállította.
- Jake elég! Paul te pedig most szépen idejössz és elmosogatsz. – pirított rá mint egy kis gyerekre
- Jaj, ne már! Tudod jól Sam hogy utálok mosogatni. – nyavalygott Paul, mire Sam még dühösebb lett
- Ez parancs! – mordult fel, nagyon mély alfa hangon Sam. Paul sóhajtott majd oda lépett mellénk, és egy kacsintás után folytatta azt amit én elkezdtem. Arrébb mentem és elindultam a lépcső felé.
- Emily én lefekszek jó? Holnap már mennem kell suliba. – fintorodtam el, de azonnal földerült az arcom amikor eszembe jutott Alice és a többi Cullen.
- Persze menny csak! Jó éjt!- mosolygott rém Emi
- Az lesz neki az biztos. Főleg ha egy farkas fog feküdni mellette Ádám kosztümben- nézett rám Paul, Jake már épp megindult volna ismét. Mikor Sam közbe avatkozott és rávágott egy hatalmasat Paul hátára, amit valószínűleg egy ember nem élt volna túl. Erre Paul vissza fordult a mosogatóhoz, és folytatta a munkáját. Még gyorsan adtam Jake-nek egy csókot, majd fölrohantam a szobámba. Gyorsan elintéztem a fürdőszobai teendőimet, majd befeküdtem az ágyba. Mikor már nem hallottam a lentről felszűrődő zsivajt, behunytam a szemem és megpróbáltam aludni. Még hallottam pár ajtó csapkodást, meg Emilyiék hálószobai ajtaját csukodni, majd csönd lett. Megnyugodva hunytam be a szememet. Sokáig nem tudtam elaludni. A másik szobából halkan átszűrődött Sam horkolása. Átfordultam a másik oldalamra, de így se sikerült álomba szenderülnöm. Ismét átfordultam a másik oldalamra, és próbáltam aludni. Mikor behunytam a szemem két forró kar ölelt magához, reflexből felsikítottam volna, ha nem tapasztja rá a kezét a számra.
- Csak én vagyok nyugi! – suttogta Jake
- A francba Jacob. A halálomat akarod azzal hogy halálra rémítesz? – ültem fel és ránéztem. Nem volt rajta póló csak egy kopott farmer nadrág. Nyeltem egyet ahogy megláttam az izmos felsőtestét fedetlenül. Percekig csak őt néztem, és észre se vettem hogy közbe engem fürkész
- Sajnálom hogy megijesztettelek. Nem volt szándékos, de nagyon hiányoztál. – hajolt közelebb hozzám majd megcsókolt. Közben lefektetett az ágyra és rám feküdt, de úgy hogy a súlya ne lapítson össze. Mikor szétváltunk a tekintete perzselt, és úgy éreztem magam tőle mintha meztelen lennék. Kifürkészhetetlen tekintettel nézett a szemembe.
- Nagyon szeretlek Jane! Ugye tudod? suttogta
- Én is szeretlek Jacob. – suttogtam elhaló hangon. Ismét megcsókolt, de most szenvedélyesebben. A kezét becsúsztatta a selyem hálóing alá, és felfedező úton indult a testemen. Mikor elérte a bugyim vonalát, elhúzódtam.
- Jake ne!- suttogtam , mire ő kifújta a levegőt, és legördült rólam. A hátán feküdt, és a plafont nézte.
- Sajnálom Jake, de még… ez nekem nem megy. – simítottam végig az izmos mellkasán
- Semmi baj- nézett rám- Van időnk. Nem igaz? – mosolygott rám, amit én viszonoztam- Most pedig aludj. Holnap iskola. – már épp felakart kelni mikor én visszahúztam
- Maradj itt velem éjszakára! Kérlek!- néztem könyörgőn a szemébe
- Rendben, de akkor aludj, és ne korbácsold fel az idegeimet!- parancsolta játékosan
- Miért azt teszem?- vontam föl a szemöldököm
- Igen azt. – feküdt vissza, majd a mellkasára vont. Mielőtt elaludtam volna belecsókolt a nyakamba, mire én elmosolyodtam és elnyomott az álom.
- Jane! Haló csipkerózsika ébresztő! – dörzsölte a vállamat Jacob
- Jól van anya! Mindjárt kelek. – motyogtam a forró párnámnak, mire az felnevetett.
- Szerintem van egy kis különbség köztem és Kate között, de hát izlések és pofonok.
- Jaj, ne már!- hisztiztem és legördültem Jakcobról
- Gyerünk kellj fel. Nekem most mennem kell szóval…..
- Hova mész? – pattantam fel azonnal, mire ő elmosolyodott
- Ha tudtam volna hogy így reagálsz erre, már rég ezt mondtam volna neked- tápászkodott fel az ágyról, majd odasétált hozzám- Csak Sammel meg a fiúkkal leszek. Semmi extra. Te viszont gyorsan öltözz fel és irány a suli. – puszilt homlokon, majd elindult az ablak felé.
- Várj! –fogtam meg a kezét- Délután találkozunk ugye? – kérdeztem félve
- Persze amint hazajössz. – majd magához húzott és megcsókolt. Mikor elválltunk kiugrott az ablakon.
20 perc után már a kocsimban ültem és izgatottan hajtottam a Forks-i gimi felé. Amikor oda értem megnyugodva tapasztaltam hogy semmi nem változott. A parkoló már majd nem tele volt. A sok régi kocsi közé az én Fordom nagyon is beillett. Csak egy ezüst Volvó tűnt ki a többi közül. Mosolyogva nyugtáztam hogy ma nem süt a nap, és a Cullenek is itt vannak. Gyorsan kerestem egy üres helyet, majd kikászálódtam a kocsiból. Bezártam a kocsit, és elindultam a főépület felé, de egy hideg erős kéz megállított.
- Örülök hogy újra látom Mrs. Young! –hallottam meg egy dallamos hangot a hátam mögül, mire elmosolyodtam, és Edward nyakába borultam.
Jaj, Istenem miért nem tudom megállni hogy ne írjam meg a következő fejezetet? Miért? Miért? Miért? :) Na jó ennyit a rimánkodásról. Noss, megírtam a 3. fejezetet, ééééééééééésssssssss van egy még jobb hírem a 4.-et is félig szóval hamarosan az is lesz elméletileg. Tudom hogy megígértem hogy csak akkor rakom fel az új fejit ha lesz 10 hsz.... ám nem bírtam magammal, és megírtam :D Nem is rabolom tovább az időtöket csak jó olvasást kívánok az új fejihez.:)
Puszi
Niky
3. fejezet
Leparkoltam a régi Fordommal a Black ház előtt. Pár percig csak némán ültem a kocsiban. Végül egy sóhaj után kiszálltam az autóból. Eltökélten léptem az ajtó elé, és kopogtattam be. Már azt hittem hogy senki nem jön ki, mikor a bejáratban Jacob jelent meg.
- Jane?! – kérdezte meglepődve
- Egyedül vagy? –kérdeztem köszönés nélkül, mert már így is túl sokat vártam.
- I…Igen. Billy Sue-éknál van. Ha hozzá jöttél akkor átadok neki valami üzenetet…..
- Nem Billyhez jöttem, hanem hozzád! – mondtam határozottan. Jake értetlenül nézett rám- Bemehetek ? – kérdeztem figyelem elterelés képen.
- Persze. Gyere csak. – állt arrébb az ajtóból, hogy beférhessek a nagy válla mellett. Sután beléptem és megálltam a dívány előtt. Majd megfordultam és a tekintetem találkozott Jake-vel. Percekig csak néztük egymást, míg végül meg nem szólaltam.
- Tudom mi vagy Jake! – sóhajtottam, mire Jake fölkapta a fejét és kifürkészhetetlenül nézett rám.
- Tudod? Honnan?- kérdezte vonakodva
- Mondjuk úgy hogy sokat olvastam. – mosolyodtam el, de ez a mosoly nem sokáig tartott – Tudnod kell Jacob hogy engem nem érdekel!
- Nem érdekel? – kérdezte hitetlenkedve már majd nem gúnyosan
- Nem. Engem csak te érdekelsz. Az a …. farkas ami benned van az nem érdekel. – léptem közelebb hozzá és a mellkasára tettem a kezem. Ő ellépett előlem és hátat fordított nekem.
- Lehet hogy téged nem érdekel, de engem igen. Ha csak egy percre is elvesztem a fejem úgy jársz mint Emily. Ezt pedig nem akarom. – suttogta
- Nem fog megtörténni, mert szeretlek és te nem tudnál engem bántani. – közelítettem meg megint, de most megtartottam egy kis távolságot amikor megláttam hogy a keze remegni kezdett. Nem akartam hogy átváltozzon. Nem mintha félnék tőle, de úgy nem tudnék vele beszélni. Pár perc után megnyugodott, és folytatta.
- Én is szeretlek Jane! És igazad van nem tudnálak bántani, de akkor is félek. – most már nem foglalkoztam a távolsággal. Oda léptem a háta mögé, és hátulról átkaroltam izmos mellkasát. Sóhajtott majd szembe fordult velem, de nem húzódott el mint az előbb. Felemelte a hatalmas kezét, és végig simított az arcomon. A bőre forró volt, de kellemes.
- Kérlek ne félj! Együtt megoldhatjuk ezt is.- suttogtam elhaló hangon
- Nem akarlak elveszíteni- suttogta ugyan olyan halkan
- Nem fogsz elveszíteni. Csak ne taszítsd el magadtól! – kérleltem
- Ó Jane… - motyogta majd két keze közé fogta az arcom és megcsókolt. Ajkai puhán és gyengéden falták az enyémet, míg egyre mohóbb nem lett. Percekig csak csókolóztunk, majd nagy nehezen elváltunk egymástól. Jake homlokát az enyémhez támasztotta és behunyta a szemét. Egy sóhaj után megszólalt:
- Szeretlek Jane! Mindennél jobban szeretlek!- suttogta
- Én is szeretlek Jacob! – öleltem szorosabban magamhoz. Fejemet izmos mellkasába fúrtam, és csak élveztem a helyzetet.
- Mit fognak szólni a fiúk? – kérdeztem
- Mit szólnának? Semmit. Már akkor azt mondták hogy jöjjek össze veled, mikor megtudták hogy beszéltem veled a parton. – mosolyodott el
- Erről jut eszembe… - néztem fel rá – Miért mondtad el nekik?
- Nem akartam, de kiolvasták a fejemből. – forgatta meg a szemeit
- Ezt meg hogy érted? Olvasnak a gondolataidban? – kérdeztem kíváncsian
- Csak farkas alakban tudunk egymás gondolataiban olvasni. Tudod ez olyan farkasos dolog. – nevetett fel
- Óóó… - nyögtem végül, mert ennél értelmesebb per pillanat nem jutott eszembe. Jake csak tovább mosolygott, majd ismét megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és még közelebb húztam magamhoz, míg ő a derekamat karolta át és húzott magához. Már épp belemelegedtünk volna mikor egy csapat farkas rontott be a nappaliba. Hál’istennek ember alakban. Ahogy megláttak minket egymás karjaiban megtorpantak az ajtóban és minket kezdtek bámulni. Szétváltunk Jakek-kel és az érkezők felé fordultunk.
- Megmondanátok hogy mi a francot kerestek itt? –kérdezte Jake élesen. Paul csak mosolygott a többiekkel együtt tovább
- Sam küldött. Azt üzeni hogy beszélni akar velünk. Persze csak ha nincs más elfoglaltságod? – bökött a fejével felém Paul. Jacob csak morgott egyet. – Erről jut eszembe. Jane te nem vagy halálos beteg? – kérdezte cinkosan Paul
- Meggyógyultam. – vetettem oda gyorsan
- Na ja, persze. Jó kis orvosságot találtál magadnak. – nevetett fel Jared
- Elég gyorsan meggyógyultál, ahhoz képest hogy milyen beteg voltál reggel. Tudtam hogy jól tudsz betegséget játszani, de ennyire? Van még mit tanulnom tőled. – vihogott fel Paul
- De arra legközelebb vigyázz, hogy farkas ne legyen a közelben, mert azonnal lebuksz. – mosolygott rám Seth
- Majd észben tartom. Köszi. – mondtam gúnyosan, majd sóhajtottam- Emily tudja már? – kérdeztem
- Mit? Hogy nem vagy beteg? Azt igen. - közölte Embry
- És a… másik dolgot? – kérdeztem félve
- Már azt is. Sam elmondta neki, de nem félj majd kicsattan a bőréből annyira örül hogy összejöttél Jacobbal. – nevetett fel ismét Paul. Megnyugodva fújtam ki a levegőt.
- Na mi lesz Jake nem jössz? – kérdezte Quil
- De megyek mindjárt. Kint várjatok meg,rendben?!
- Oookéééééé! De siessetek nincs időnk arra hogy most szobára menjetek. – mosolyodott el Paul, majd rám kacsintott. Jake csak megforgatta a szemét, mire Paul fölnevetett, majd kiment a többiek után. Még mindig háttal álltam Jacobnak miközben ő a derekamat karolta át.
- Most… hova fogtok menni? – kérdeztem félve
- Sam gondolom kioktat, aztán majd meglátjuk. – mosolyodott el- De ne félj, nem lesz semmi bajom. Nem fogunk senkivel harcolni. Ezt megígérem.
- Akkor jó. – sóhajtottam- Jobb ha megyek Emily, úgy is beszélni akar velem. Meg különben is holnap suli, és most már nem maradhatok itthon. Úgy se venné be ezek után a betegséget. – már épp indulni készültem mikor két erős kéz tartott vissza és fordított maga felé.
- Csak így elakarsz menni? –kérdezte fölvont szemöldökkel
- Hogy így?
- Búcsú nélkül?- mosolyodott el majd közelebb húzott magához
- Hát… nem is tudom. Mára már épp eleget kaptál. Nem gondolod hogy egy kicsit telhetetlen vagy? – kérdeztem mosolyogva
- Belőled sose elég. – suttogta, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Az ajkaim engedelmesen szétnyíltak, hogy befogadhassák Jacob követelőző nyelvét.
- Este találkozunk! –suttogta miután szétváltunk, majd egy gyors csók után kirohant az ajtón. Mikor kiértem a házból, már nem volt ott egyik fiú sem. Egy sóhaj után elindultam a kocsimhoz. Ez egész könnyen ment. Állapítottam meg magamban miközben beindítottam a motort és haza felé vettem az irányt.
Emily egész jól fogadta hogy tetettem a betegséget. Csak arra kért meg hogy legközelebb ne színleljem hogy rosszul vagyok, mert halálra aggódja magát miattam. Miután bocsánatot kértem segítettem neki a vacsora elkészítésében, és közben a gyerekkorunkról társalogtunk. Mikor már vagy 200 tojást belevertük egy tálba és azt Emi elkezdte sütni fölvontam a szemöldököm.
- Emily, minek ennyi tojás? Egy hadseregnek főzöl? – kérdeztem, mire ő felnevetett
- Nem. Csak egy farkas falkának. –mosolygott rám, majd komolyra fordította a szót- Figyelj Jane! Én nagyon örülök nektek Jacobbal, de azért szeretném ha vigyáznál. Bízok Jake-ben, és tudom hogy soha nem tudna téged bántani, de azért vigyázz magadra rendben? – mosolygott rám, amit én viszonoztam
- Rendben Emi! Vigyázni fogok megígérem. – öleltem meg, majd folytattuk a sütést, és tovább beszélgettünk. Már a tojások háromnegyed részét megcsináltuk amikor megérkeztek a fiúk. Először Sam jött meg, és rögtön odarohant Emilyhez, hogy végigcsókolhassa a szájától kezdve az egész sebhelyéig. Elfordultam, és inkább a tojás sütögetésre koncentráltam.
- Nocsak?! Nagyon jó gyógyszered lehet, ha ilyen gyorsan rendbe jöttél tőle. – mosolygott rám Paul, mire én felemeltem egy kanalat és hozzá vágtam. Tudtam hogy úgy se használ semmit, de azért jól esett valamit hozzávágni. Ha meg is sebesült volna , akkor is begyógyult volna a sebe két másodperc alatt.
- Aúú Jane! Nem kéne ilyen harciasnak lenned!- tetette a fájdalmát Paul majd az elferdült kanalat, letette az asztalra. Emily eléjük rakta a rántottát amit rögtön falni is kezdtek.
- Végre! Már farkas éhes voltam. – mosolyodott el Seth. Én befejeztem a sütést és a mosogatóhoz mentem.
- Hagyd csak, majd megcsinálom.
- Ugyan Emily! Ezt még én is megtudom csinálni. –mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott, majd vissza fordult Samhez. Egy sóhaj után elkezdtem a mosogatást. Még csak az első pohárnál tartottam amikor két kar fonódott a derekamra. Mosolyogva fordultam Jacob felé. Mire ő rögtön lecsapott az ajkaimra. Nem foglalkoztam a körülöttünk lévőkkel, csak Jake érdekelt. Mikor elváltunk rám mosolygott hófehér fogsorával.
- Szia!- suttogta
- Szia!- mondtam ugyan olyan halkan
- Úgy látszik Jane nem csak a főzésben és a mosogatásban jeleskedik. Kifejezetten jó a nyelvi érzéke. – nevetett fel Paul, mire Jacob felmordult.
- Nyugi hagyd csak! Hadd köszörülje a nyelvét rajtunk. Csak azért csinálja, mert neki nincs senkije. Ilyen modor mellett mondjuk nem is csodálom. – néztem Paulra Jake válla fölött
- Kis lány! Több nőm volt mint neked osztálytársad összesen. – mosolygott rám Paul, mire én megforgattam a szemeimet- Azért vigyázz Jake ne hogy belerángasson a rosszba. Jane nem olyan ártatlan mint amilyennek hiszed. –nevetett föl Paul, mire Jacob ismét felmordult, és épp rá akarta vetni magát, de Sam megállította.
- Jake elég! Paul te pedig most szépen idejössz és elmosogatsz. – pirított rá mint egy kis gyerekre
- Jaj, ne már! Tudod jól Sam hogy utálok mosogatni. – nyavalygott Paul, mire Sam még dühösebb lett
- Ez parancs! – mordult fel, nagyon mély alfa hangon Sam. Paul sóhajtott majd oda lépett mellénk, és egy kacsintás után folytatta azt amit én elkezdtem. Arrébb mentem és elindultam a lépcső felé.
- Emily én lefekszek jó? Holnap már mennem kell suliba. – fintorodtam el, de azonnal földerült az arcom amikor eszembe jutott Alice és a többi Cullen.
- Persze menny csak! Jó éjt!- mosolygott rém Emi
- Az lesz neki az biztos. Főleg ha egy farkas fog feküdni mellette Ádám kosztümben- nézett rám Paul, Jake már épp megindult volna ismét. Mikor Sam közbe avatkozott és rávágott egy hatalmasat Paul hátára, amit valószínűleg egy ember nem élt volna túl. Erre Paul vissza fordult a mosogatóhoz, és folytatta a munkáját. Még gyorsan adtam Jake-nek egy csókot, majd fölrohantam a szobámba. Gyorsan elintéztem a fürdőszobai teendőimet, majd befeküdtem az ágyba. Mikor már nem hallottam a lentről felszűrődő zsivajt, behunytam a szemem és megpróbáltam aludni. Még hallottam pár ajtó csapkodást, meg Emilyiék hálószobai ajtaját csukodni, majd csönd lett. Megnyugodva hunytam be a szememet. Sokáig nem tudtam elaludni. A másik szobából halkan átszűrődött Sam horkolása. Átfordultam a másik oldalamra, de így se sikerült álomba szenderülnöm. Ismét átfordultam a másik oldalamra, és próbáltam aludni. Mikor behunytam a szemem két forró kar ölelt magához, reflexből felsikítottam volna, ha nem tapasztja rá a kezét a számra.
- Csak én vagyok nyugi! – suttogta Jake
- A francba Jacob. A halálomat akarod azzal hogy halálra rémítesz? – ültem fel és ránéztem. Nem volt rajta póló csak egy kopott farmer nadrág. Nyeltem egyet ahogy megláttam az izmos felsőtestét fedetlenül. Percekig csak őt néztem, és észre se vettem hogy közbe engem fürkész
- Sajnálom hogy megijesztettelek. Nem volt szándékos, de nagyon hiányoztál. – hajolt közelebb hozzám majd megcsókolt. Közben lefektetett az ágyra és rám feküdt, de úgy hogy a súlya ne lapítson össze. Mikor szétváltunk a tekintete perzselt, és úgy éreztem magam tőle mintha meztelen lennék. Kifürkészhetetlen tekintettel nézett a szemembe.
- Nagyon szeretlek Jane! Ugye tudod? suttogta
- Én is szeretlek Jacob. – suttogtam elhaló hangon. Ismét megcsókolt, de most szenvedélyesebben. A kezét becsúsztatta a selyem hálóing alá, és felfedező úton indult a testemen. Mikor elérte a bugyim vonalát, elhúzódtam.
- Jake ne!- suttogtam , mire ő kifújta a levegőt, és legördült rólam. A hátán feküdt, és a plafont nézte.
- Sajnálom Jake, de még… ez nekem nem megy. – simítottam végig az izmos mellkasán
- Semmi baj- nézett rám- Van időnk. Nem igaz? – mosolygott rám, amit én viszonoztam- Most pedig aludj. Holnap iskola. – már épp felakart kelni mikor én visszahúztam
- Maradj itt velem éjszakára! Kérlek!- néztem könyörgőn a szemébe
- Rendben, de akkor aludj, és ne korbácsold fel az idegeimet!- parancsolta játékosan
- Miért azt teszem?- vontam föl a szemöldököm
- Igen azt. – feküdt vissza, majd a mellkasára vont. Mielőtt elaludtam volna belecsókolt a nyakamba, mire én elmosolyodtam és elnyomott az álom.
- Jane! Haló csipkerózsika ébresztő! – dörzsölte a vállamat Jacob
- Jól van anya! Mindjárt kelek. – motyogtam a forró párnámnak, mire az felnevetett.
- Szerintem van egy kis különbség köztem és Kate között, de hát izlések és pofonok.
- Jaj, ne már!- hisztiztem és legördültem Jakcobról
- Gyerünk kellj fel. Nekem most mennem kell szóval…..
- Hova mész? – pattantam fel azonnal, mire ő elmosolyodott
- Ha tudtam volna hogy így reagálsz erre, már rég ezt mondtam volna neked- tápászkodott fel az ágyról, majd odasétált hozzám- Csak Sammel meg a fiúkkal leszek. Semmi extra. Te viszont gyorsan öltözz fel és irány a suli. – puszilt homlokon, majd elindult az ablak felé.
- Várj! –fogtam meg a kezét- Délután találkozunk ugye? – kérdeztem félve
- Persze amint hazajössz. – majd magához húzott és megcsókolt. Mikor elválltunk kiugrott az ablakon.
20 perc után már a kocsimban ültem és izgatottan hajtottam a Forks-i gimi felé. Amikor oda értem megnyugodva tapasztaltam hogy semmi nem változott. A parkoló már majd nem tele volt. A sok régi kocsi közé az én Fordom nagyon is beillett. Csak egy ezüst Volvó tűnt ki a többi közül. Mosolyogva nyugtáztam hogy ma nem süt a nap, és a Cullenek is itt vannak. Gyorsan kerestem egy üres helyet, majd kikászálódtam a kocsiból. Bezártam a kocsit, és elindultam a főépület felé, de egy hideg erős kéz megállított.
- Örülök hogy újra látom Mrs. Young! –hallottam meg egy dallamos hangot a hátam mögül, mire elmosolyodtam, és Edward nyakába borultam.
2010. január 1., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)