22. fejezet
Az ágyamon ültem, és átfontam a felhúzott térdeimet. Bámultam a nagy semmibe, és fogalmam sem volt, hogy most mi van. Nagyjából érzékeltem a külvilágot, de nem érdekelt. Mindenki kiabált, ordítozott, valaki halkan próbálta nyugtatni őket. Nem foglalkoztak velem. Én pedig nem foglalkoztam velük. Nem éreztem semmit. Üres voltam. Még sírni sem volt erőm. Egyszerűen… mindennek vége szakadt bennem. Mintha elvágták volna bennem a főkapcsolót. Tudja a nevem! Tudja, hogy hol lakok! Hogy ki vagyok! Tudja, hogy kik az életem értelmei! Miattam fognak meghalni. Mindenki miattam fog meghalni, és nem tudom, hogy mit tegyek. Nem tudom ki ő, vagy mit akar. Csak azt tudom, hogy meg akar ölni.
- Jane! – valaki megérintette a vállam, mire én összerándultam, és ránéztem. Jacob, szomorú tekintettel nézett, de legbelül őrjöngött. Próbáltam összeszedni magam. Könnyek csorogtak le az arcomon. Végre egy emberi reakció. Átölelte a vállamat, én pedig a mellkasának dőltem. Sírtam. De, hogy miért… Jacob miatt, vagy Edward miatt? Vagy azért, mert valaki meg akar ölni? Nem tudom. Lehet, hogy mindhárom.
Fogalmam sincs, hogy mikor aludtam el, de amikor kinyitottam szemem, fényes nappal volt. A torkom égett, de legalább nem voltam egyedül. Jacob, mellkasán feküdtem. Vettem egy mély levegőt.
- Jól vagy? – kérdezte halkan.
- Mondjuk. – simogatni kezdte a hátam. – Ma mennem kell suliba! – suttogtam halkan
- Nem mehetsz. Nem lenne biztonságos.
- Akkor is muszáj mennem. Le akarok idén érettségizni, és ahhoz el kell mennem a suliba. – nem válaszolt, de megmerevedett alattam. Magamhoz szorítottam. – Ne aggódj! Ott van… Edward, és ő majd megvéd. – még mindig nem mondott semmit. Felemelkedtem, hogy ránézhessek. – Tudod jól, hogy meg tud védeni. – összehúzta a szemöldökét, az ajka pedig keskeny vonallá préselődött. – Igazam van. Te is tudod. – próbálkoztam ismét. Sóhajtott.
- Beszélnem kell Samel. – állt fel végül, de én megfogtam a karját. Feltornáztam magam az ágyról, és megcsókoltam. A homlokát az enyémnek döntötte. – Szeretlek. – suttogta, majd kiment a szobámból. Próbáltam összeszedni ami még megmaradt belőlem. Beálltam a zuhany alá, de nem érzékeltem a külvilágot. Mindent úgy csináltam mint egy robot.
Amikor végre mindennel végeztem a földszintre siettem. Furcsán csönd volt, és ez zavart. A konyhában Emily sütögetett valamit. Sam, és a többiek pedig az asztalnál beszéltek, de túl gyorsan, és túl halkan, ahhoz, hogy értsem. Nem is nagyon figyeltem rájuk. Paul megfogta a kezem, és fél pillanatra rám mosolygott. Halványan viszonoztam a gesztust. Emily süteményeket tett éppen egy nagy tálba. Megálltam mellette, mire rám nézett.
- Jól vagy? – kérdezte komolyan, mire bólintottam
- Már jobban vagyok.
- Enned kéne valamit! – mutatott a sütire, mire én megráztam a fejem.
- Nem, köszönöm. Majd a suliban eszek. – adtam egy puszit az arcára, majd kifelé indultam, de egy hang megállított.
- Hát te hova mész? – kérdezte Sam, mire megfordultam
- Suliba.
- Jacob, veled megy. – mielőtt mondhattam volna valamit, Jake karon fogott, és a kocsihoz húzott. Nem ellenkeztem. Nincs értelme, és én is jobban érzem magam a közelében. Természetesen ő vezetett. Nincs ahhoz erőm, hogy most vezessek. Még a végén nekimennénk egy fának. Ő túlélne, de én biztos nem.
Nem szólaltam meg az út alatt. Jobb volt csendes magányomban. Jake, néha aggodalmasan méregetett a szeme sarkából, de egy szót sem szólt.
Végül leparkolt a suli előtt, de nem szálltam ki.
- Nem kell félned. Valaki farkas alakban mindig a közelben lesz, és… a Cullenek is itt vannak. – szűrte a fogain keresztül. Bólintottam. Már épp kiszálltam volna, mikor Jacob visszahúzott, és búcsúzóul megcsókolt. – Vigyázz magadra! Sietek érted! – suttogta, mire én halványan elmosolyodtam. Kimásztam a kocsiból, és megvártam, amíg elhajt. Pár másodpercig behunytam a szemem, majd megfordultam, de beleütköztem egy jéghideg testbe. A szívem majd kiugrott a helyéről.
- Sajnálom, hogy megijesztettelek. – nézett rám bűnbánóan Edward, de én csak a fejemet ráztam.
- Semmi baj. Én vagyok paranoiás mostanában- szorosan öleltem magamhoz. A derekamra kulcsolta a kezeit. – Hiányoztál!
- Te is nekem.
- Hallottál a hívásról? – kérdeztem halkan
- Igen. Beszéltem Samel, reggel. Megkért, hogy vigyázzak rád. Bár erre kérni se kellene. Mindannyian vigyázunk rád! Nem fog bajod esni!
- Ebben nem lehetsz ilyen biztos! – mondtam halkan
- Nem hagyom, hogy bajod essen, és Jacob sem. – mély levegőt vettem. Edward, közelebb hajolt, és megcsókolt. Na tessék! Az előbb Jacobbal smárolok, most meg Edwarddal. Nem vagyok egy ribanc ugye? Eltávolodtam tőle, ő pedig rám mosolygott. Erőltetve, de sikerült viszonoznom. Kéz a kézben mentünk a suli felé, és tényleg úgy éreztem magam, mint egy ringyó. Kit is szeretek most? Jacobot, vagy Edwardot? Most melyik? Nem elég nekem egy gyilkos, még itt vannak ők is. Erről eszembe jutott valami.
- Tudja, hogy ti kik vagytok. Azt mondta, hogy üdvözöl titeket. – komorult el a hangom
- Kikre gondolsz? – vonta föl a szemöldökét
- Rád, és Jacobra. Ha engem nem öl meg, akkor majd titeket. Ezt én nem akarom. Nem hallhattok meg miattam. – ráztam meg a fejem. Edward sóhajtott.
- Érted bármire képesek vagyunk.
- Épp ettől félek. – suttogtam halkan. Rám villant a tekintete, de nem mondott semmit.
Az egész napom kész káosz volt. Nem is voltam az órákon lélekben, csak testben. Edwardnak, vagy Alicenek kellett felébresztenie, ha a tanár mondott nekem valamit. Úgy jártam, mint egy élőhalott.
Az ebédlőben Edward hozott nekem enni, de én csak a fejemet ráztam.
- Muszáj enned valamit. – kérlelt Edward
- Nem vagyok éhes. Egy falat se menne le a torkomon. – felsóhajtott, és nem erőltette. De láttam az aggodalmas tekintetet, amit ma már Jacobnál is tapasztaltam. Nem vettem figyelembe, inkább mentem biológiára. Régen örültem ha Edward ült mellettem, de ma nem is figyeltem rá.
- Jane! – valaki a nevemet suttogta, mire rá néztem.
- Szóltál? – kérdeztem halkan, hogy a tanár ne hallja. Edward összeráncolta a homlokát, és megrázta a fejét.
- Mi a baj? – nem válaszoltam, inkább visszafordultam
- Jane! – idegesen néztem körbe a teremben. Edward nem értette, hogy mi van, de azt igen, hogy valami történik. Mély levegőt vettem.
- Jane! – ez már a tanár volt. – Jól vagy? – pár másodpercig küszködtem a hangommal.
- Nem… igazán. Kicsit szédülök. Kimehetek a mosdóba? – tényleg szédültem egy kicsit. Úgyhogy nem hazudtam.
- Persze menj csak. – kikecmeregtem a teremből, de éreztem a hátamban Edward pillantását. Ahogy a kihalt folyosóra értem, ideges lettem. Nem volt ott rajtam kívül senki, de…
- Jane! – már megint valaki a nevemen szólított. Körbenéztem, de nem láttam senkit. A folyosó forgott, én pedig csak álltam ott, torkomban dobogó szívvel. – Elkaplak Jane! – sikítani akartam, de nem tudtam. Émelyegtem, és a hangok erősödtek. – Jane! Jane! Jane! – a fülemre szorítottam a kezem hátha elmúlik, de nem. Éreztem, ahogy a világ felfordul, és elnyel a sötétség.
2010. július 24., szombat
2010. július 19., hétfő
Új blog!!!! :)
Sziasztok!
Remélem tetszik az új fejezet, és várom a véleményeket. ;) De most nem ezért "jöttem". A Bétámmal, Dettyvel úgy döntöttünk, hogy indítunk egy közös blogot a saját történetünkkel. Még csak egy kis Prológus van fent, de ha van kedvetek nézzetek be, és véleményezzétek! :) Előre is köszönjük!
http://vilagokharca.blogspot.com/
puszi
Niky
Remélem tetszik az új fejezet, és várom a véleményeket. ;) De most nem ezért "jöttem". A Bétámmal, Dettyvel úgy döntöttünk, hogy indítunk egy közös blogot a saját történetünkkel. Még csak egy kis Prológus van fent, de ha van kedvetek nézzetek be, és véleményezzétek! :) Előre is köszönjük!
http://vilagokharca.blogspot.com/
puszi
Niky
2010. július 17., szombat
Silver Moon 21. fejezet
21. fejezet
Apa vitt az ölében, hogy ne kelljen senkinek sem lassítania miattam. Mindenki farkas alakban volt, kivéve ő. Nem beszéltem, nem csináltam semmit. Csak mozdulatlanul karoltam át a nyakát, és Edwardra gondoltam. Biztos vagyok benne, hogy kockára fogja tenni az életét ha kell. Ha meghal az miattam lesz. Fogalmunk sincs, hogy ki a titokzatos idegen, de nem a családomat, vagy a Culleneket akarja. Engem akar, és bár fogalmam sincs, hogy ki ő, vagy mit akar… abban biztos vagyok, hogy nem a jó szándék vezérli. Észre sem vettem, hogy álmos vagyok, míg apa forró ölelésében el nem aludtam. Érzékeltem, hogy megállunk, és ismerős terepre érünk, de nem nyitottam ki a szemem.
- Jól van? – fogalmam sincs, hogy álom volt-e, de a nővérem hangját hallottam meg magam mellett. Apa lefektetett valami puhára, majd betakart.
- Ahhoz képest, hogy meg akarja valami vérszívó ölni, igen. Jól van.
- Ha megtalálom azt a szemetet, kicsinálom. – ez Jacob volt. Biztos, hogy csak álmodok.
- Nyugalom. Mindannyian meg akarjuk találni azt, aki rátámadt. – még éreztem, hogy valaki végigsimít az arcomon, majd elnyelt a sötétség.
Sötét volt, nagyon sötét. Én pedig egyedül voltam, egy kis tisztás közepén. A szívem a torkomban dobogott, és nem láttam semmit. A hold megvilágított valamit az erdőből, de nem sokat segített. Féltem, nem is, inkább…rettegtem, és nem tudtam, hogy mitől, vagy kitől. Csak azt tudtam, hogy ha életben akarok maradni, akkor futnom kell. De… nem ment. Mintha a lábam a földbegyökerezett volna. Teljesen pánikba estem, pedig nem volt miért. Éreztem, hogy valaki bámul az erdőből, de nem tudtam kivenni az alakját. Erőt kellett vennem magamon még ahhoz is, hogy levegőt vegyek. Hirtelen éles kacaj hasított a hideg levegő. Összerezzentem, és a hang irányába fordultam. Egy magas férfi lépett ki az erdő sötétjéből. Nyeltem egy nagyot, és megtaláltam a lábaimat végre. Hátrafelé kezdtem hátrálni, de ő csak ördögien mosolygott. Kilépett az árnyékok takarásából, de egy csuklya volt a fején, így semmit nem láttam az arcából. Csak a szája látszott, és hófehér foga ahogy vicsorog rám. Még pislogni se volt időm, és már a hátam mögött volt. Mint legutóbb is. Nem vagyok benne biztos, hogy ez ugyanaz aki a való életben is megtámadott, de… jelen pillanatban abban sem vagyok biztos, hogy csak álmodok.
- Megmondtam, hogy visszajövök érted. – suttogta a fülembe, majd belém mélyesztette a fogát. Sikítást hallottam. A saját sikításomat.
Arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólít, és finoman a vállamat rázza.
- Jane! Jane, ébredj fel! – kipattantak a szemeim, és a sikításom is abbamaradt. Az ágyamban feküdtem, és úsztam a verejtékben. Jake, volt aki felébresztett.
- Jacob… - suttogtam, majd sírni kezdtem. Átölelte a vállamat, és a csupasz mellkasára húzott. A könnyeim pedig csak folytak megállás nélkül. A félelem újult erővel csapott le rám. Jól esett Jake karjaiban lenni. Mintha hazaérkeztem volna. De egy jéghideg ölelés is hiányzik. Mikor nagyjából sikerült megnyugodnom, eltávolodtam tőle, és az ágytámlának dőlve felültem. Vettem pár mély levegőt, és letöröltem a könnyeimet. Jacob az ágyam szélén ült, és engem nézett. Láttam benne a vágyakozást, hogy megérintsen, mégsem tett semmit. – Nem kell itt lenned! – suttogtam, és lerúgtam magamról a takarót. A ruhám csurom víz, de ráérek átöltözni. Kint már sötét volt. Meddig aludhattam?
- Tudom.
- Akkor mégis miért vagy itt? – ráztam meg a fejem
- Mert… aggódok érted. – ez meglepett
- Azt hittem gyűlölsz engem. – fájdalmasan rám mosolygott
- El tudod képzelni, hogy milyen nehéz haragudnom rád? Mintha tüzes vasat szorítanék a szívemhez. Annyira hiányzol Jane! Annyira vágyom rád. Bármit megadnék érte, hogy minden olyan legyen mint régen. – összeszorult a torkom
- Én is, de… te is tudod, hogy már semmi nem lesz olyan mint régen.
- Tudom, és ez még jobban bánt. – szorította ökölbe a kezeit
- Azt… azt mondtad, hogy nem én vagyok a bevésődésed. Igazat mondtál? Megtaláltad már az… igazit? – már előre féltem a válaszától. Épp eléggé fáj, hogy elveszítettem. Azt már nem hiszem, hogy túlélném ha más karjaiban kötne ki. Az még nekem is sok lenne. Közelebb jött hozzám, és mélyen a szemembe nézett.
- Soha nem fogok senkit nálad jobban szeretni. Ezt jobb ha tudod. Régen te is ezt mondtad nekem, emlékszel? Most mégis egy vérszívó karjaiban kötöttél ki. Viszont az én szavam örök. Te vagy a bevésődésem. Úgy érzem, hogy csak veled lehet teljes. Mintha te lennél az én másik felem, ami nélkül meghalok. Szörnyű érzés, amikor reggelente nem érezlek a karjaimban, és tudom, hogy valaki más viszont igen. – könnyek gyűltek a szemembe
- Jake, én… - nem hagyta, hogy befejezzem. Ajkamra tapasztotta a száját, és lágyan megcsókolt. Nem tudtam, hogy hirtelen mit is tegyek, de végül viszonoztam a csókot. Egyre szenvedélyesebben csókolt, és nem bántam. Ebben a pillanatban fogalmam sincs, hogy mit is akarok. Edwardot, vagy Jacobot?! Biztos voltam, eddig magamban, hogy Edward az igazi. De… most, minden más lesz. Ez biztos.
Jake, fölém gördült, és a nyakamat kezdte csókolgatni. Erre még nem vagyok kész.
- Várj! Ne menjünk tovább! – nehéz volt eltolni magamtól, de meg kellett tennem. Felült, és értetlennek látszott.
- Nem akarod? – nyeltem egy nagyot
- De igen.
- Akkor? Mi az akadálya? – vonta meg a vállát
- Edward. Amikor ő… szóval… én… neki nemet mondtam, és nem lenne fair ha most meg veled… - összevissza dadogtam, és még magam sem tudtam, hogy mit akarok. Jake, gúnyosan felnevetett.
- Szóval a vérszívó miatt nem? – most már dühös volt
- Nem akarok az érzéseivel játszani.
- Inkább velem játszol? – szikrákat szórt a tekintete
- Én nem játszok veled. Egyszerűen csak… még nem döntöttem. Fogalmam sincs, hogy melyikkőtöket akarom, és most nem is tudok erre koncentrálni. Valaki meg akar ölni, és ha sikerül neki, akkor már nem is kell többet ezen aggódnom.
- Ha meghalsz, akkor én is utánad megyek. – eltátottam a szám
- Ne beszélj hülyeségeket! Attól, hogy nekem végem, még te élhetsz tovább.
- Lehet, hogy a vérszívód képes rá, de én nem. Te vagy a mindenem, és nem hagyom, hogy bárki elvegyen tőlem. Nem engedem, hogy bárki is bántson. Ha kell én halok meg inkább, minthogy te. – állt fel az ágyamról, és az ajtóhoz ment
- Hogy nyugodjak meg így? Hogyha tudom, hogy úgyis az életedet adod értem, pedig semmi okod rá. Nem érdemellek meg. – hajtottam le a fejem. Visszafordult felém.
- Lehet. De a szívnek nem lehet parancsolni. Ezt te tudhatnád a legjobban. – nem várta meg, hogy válaszoljak. Szó nélkül egyedül hagyott a szobában. Csak most vettem észre, hogy mennyire fázok a vizes ruháimban. Bevetettem magam a fürdőbe, és lezuhanyoztam jó forró vízzel. Az izmaim elernyedtek, én pedig élveztem a zsibbadtságot. Bár az egész napot átaludtam, fáradtnak éreztem magam. Felvettem a pizsamámat, és bedőltem az ágyamba. Nagyon remélem, hogy több ilyen rémálmom nem lesz. Már majdnem elaludtam, mikor megcsörrent a telefonom. Meg sem néztem, hogy ki az, csak fáradtan a fülemhez vettem.
- Haló?!
- Azt hiszed, hogy menekülhetsz előlem csak, mert őrséget állítasz? Vérfarkasok, és vámpírok együttese se tudna tőled távol tartani. – felismertem ezt hangot.
- Mit akarsz? Ki vagy te egyáltalán? – a hangom hisztérikusan csengett. Hallottam, ahogy valaki feldobog a lépcsőn.
- Majd megtudod. Nem is kell sokat várnod már rá, hogy megtudd. Üdvözlöm Edwardot, és Jacobot. – azzal le is tette. Kiszáradt a szám, és meg sem tudtam szólalni. Sam, csörtetett be a szobámba.
- Ő volt? – csak bólintani tudtam
- Tudja, hogy hol vagyok, és hogy ti őriztek. – könnyes tekintettel néztem fel rá – Meg fog ölni.
Apa vitt az ölében, hogy ne kelljen senkinek sem lassítania miattam. Mindenki farkas alakban volt, kivéve ő. Nem beszéltem, nem csináltam semmit. Csak mozdulatlanul karoltam át a nyakát, és Edwardra gondoltam. Biztos vagyok benne, hogy kockára fogja tenni az életét ha kell. Ha meghal az miattam lesz. Fogalmunk sincs, hogy ki a titokzatos idegen, de nem a családomat, vagy a Culleneket akarja. Engem akar, és bár fogalmam sincs, hogy ki ő, vagy mit akar… abban biztos vagyok, hogy nem a jó szándék vezérli. Észre sem vettem, hogy álmos vagyok, míg apa forró ölelésében el nem aludtam. Érzékeltem, hogy megállunk, és ismerős terepre érünk, de nem nyitottam ki a szemem.
- Jól van? – fogalmam sincs, hogy álom volt-e, de a nővérem hangját hallottam meg magam mellett. Apa lefektetett valami puhára, majd betakart.
- Ahhoz képest, hogy meg akarja valami vérszívó ölni, igen. Jól van.
- Ha megtalálom azt a szemetet, kicsinálom. – ez Jacob volt. Biztos, hogy csak álmodok.
- Nyugalom. Mindannyian meg akarjuk találni azt, aki rátámadt. – még éreztem, hogy valaki végigsimít az arcomon, majd elnyelt a sötétség.
Sötét volt, nagyon sötét. Én pedig egyedül voltam, egy kis tisztás közepén. A szívem a torkomban dobogott, és nem láttam semmit. A hold megvilágított valamit az erdőből, de nem sokat segített. Féltem, nem is, inkább…rettegtem, és nem tudtam, hogy mitől, vagy kitől. Csak azt tudtam, hogy ha életben akarok maradni, akkor futnom kell. De… nem ment. Mintha a lábam a földbegyökerezett volna. Teljesen pánikba estem, pedig nem volt miért. Éreztem, hogy valaki bámul az erdőből, de nem tudtam kivenni az alakját. Erőt kellett vennem magamon még ahhoz is, hogy levegőt vegyek. Hirtelen éles kacaj hasított a hideg levegő. Összerezzentem, és a hang irányába fordultam. Egy magas férfi lépett ki az erdő sötétjéből. Nyeltem egy nagyot, és megtaláltam a lábaimat végre. Hátrafelé kezdtem hátrálni, de ő csak ördögien mosolygott. Kilépett az árnyékok takarásából, de egy csuklya volt a fején, így semmit nem láttam az arcából. Csak a szája látszott, és hófehér foga ahogy vicsorog rám. Még pislogni se volt időm, és már a hátam mögött volt. Mint legutóbb is. Nem vagyok benne biztos, hogy ez ugyanaz aki a való életben is megtámadott, de… jelen pillanatban abban sem vagyok biztos, hogy csak álmodok.
- Megmondtam, hogy visszajövök érted. – suttogta a fülembe, majd belém mélyesztette a fogát. Sikítást hallottam. A saját sikításomat.
Arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólít, és finoman a vállamat rázza.
- Jane! Jane, ébredj fel! – kipattantak a szemeim, és a sikításom is abbamaradt. Az ágyamban feküdtem, és úsztam a verejtékben. Jake, volt aki felébresztett.
- Jacob… - suttogtam, majd sírni kezdtem. Átölelte a vállamat, és a csupasz mellkasára húzott. A könnyeim pedig csak folytak megállás nélkül. A félelem újult erővel csapott le rám. Jól esett Jake karjaiban lenni. Mintha hazaérkeztem volna. De egy jéghideg ölelés is hiányzik. Mikor nagyjából sikerült megnyugodnom, eltávolodtam tőle, és az ágytámlának dőlve felültem. Vettem pár mély levegőt, és letöröltem a könnyeimet. Jacob az ágyam szélén ült, és engem nézett. Láttam benne a vágyakozást, hogy megérintsen, mégsem tett semmit. – Nem kell itt lenned! – suttogtam, és lerúgtam magamról a takarót. A ruhám csurom víz, de ráérek átöltözni. Kint már sötét volt. Meddig aludhattam?
- Tudom.
- Akkor mégis miért vagy itt? – ráztam meg a fejem
- Mert… aggódok érted. – ez meglepett
- Azt hittem gyűlölsz engem. – fájdalmasan rám mosolygott
- El tudod képzelni, hogy milyen nehéz haragudnom rád? Mintha tüzes vasat szorítanék a szívemhez. Annyira hiányzol Jane! Annyira vágyom rád. Bármit megadnék érte, hogy minden olyan legyen mint régen. – összeszorult a torkom
- Én is, de… te is tudod, hogy már semmi nem lesz olyan mint régen.
- Tudom, és ez még jobban bánt. – szorította ökölbe a kezeit
- Azt… azt mondtad, hogy nem én vagyok a bevésődésed. Igazat mondtál? Megtaláltad már az… igazit? – már előre féltem a válaszától. Épp eléggé fáj, hogy elveszítettem. Azt már nem hiszem, hogy túlélném ha más karjaiban kötne ki. Az még nekem is sok lenne. Közelebb jött hozzám, és mélyen a szemembe nézett.
- Soha nem fogok senkit nálad jobban szeretni. Ezt jobb ha tudod. Régen te is ezt mondtad nekem, emlékszel? Most mégis egy vérszívó karjaiban kötöttél ki. Viszont az én szavam örök. Te vagy a bevésődésem. Úgy érzem, hogy csak veled lehet teljes. Mintha te lennél az én másik felem, ami nélkül meghalok. Szörnyű érzés, amikor reggelente nem érezlek a karjaimban, és tudom, hogy valaki más viszont igen. – könnyek gyűltek a szemembe
- Jake, én… - nem hagyta, hogy befejezzem. Ajkamra tapasztotta a száját, és lágyan megcsókolt. Nem tudtam, hogy hirtelen mit is tegyek, de végül viszonoztam a csókot. Egyre szenvedélyesebben csókolt, és nem bántam. Ebben a pillanatban fogalmam sincs, hogy mit is akarok. Edwardot, vagy Jacobot?! Biztos voltam, eddig magamban, hogy Edward az igazi. De… most, minden más lesz. Ez biztos.
Jake, fölém gördült, és a nyakamat kezdte csókolgatni. Erre még nem vagyok kész.
- Várj! Ne menjünk tovább! – nehéz volt eltolni magamtól, de meg kellett tennem. Felült, és értetlennek látszott.
- Nem akarod? – nyeltem egy nagyot
- De igen.
- Akkor? Mi az akadálya? – vonta meg a vállát
- Edward. Amikor ő… szóval… én… neki nemet mondtam, és nem lenne fair ha most meg veled… - összevissza dadogtam, és még magam sem tudtam, hogy mit akarok. Jake, gúnyosan felnevetett.
- Szóval a vérszívó miatt nem? – most már dühös volt
- Nem akarok az érzéseivel játszani.
- Inkább velem játszol? – szikrákat szórt a tekintete
- Én nem játszok veled. Egyszerűen csak… még nem döntöttem. Fogalmam sincs, hogy melyikkőtöket akarom, és most nem is tudok erre koncentrálni. Valaki meg akar ölni, és ha sikerül neki, akkor már nem is kell többet ezen aggódnom.
- Ha meghalsz, akkor én is utánad megyek. – eltátottam a szám
- Ne beszélj hülyeségeket! Attól, hogy nekem végem, még te élhetsz tovább.
- Lehet, hogy a vérszívód képes rá, de én nem. Te vagy a mindenem, és nem hagyom, hogy bárki elvegyen tőlem. Nem engedem, hogy bárki is bántson. Ha kell én halok meg inkább, minthogy te. – állt fel az ágyamról, és az ajtóhoz ment
- Hogy nyugodjak meg így? Hogyha tudom, hogy úgyis az életedet adod értem, pedig semmi okod rá. Nem érdemellek meg. – hajtottam le a fejem. Visszafordult felém.
- Lehet. De a szívnek nem lehet parancsolni. Ezt te tudhatnád a legjobban. – nem várta meg, hogy válaszoljak. Szó nélkül egyedül hagyott a szobában. Csak most vettem észre, hogy mennyire fázok a vizes ruháimban. Bevetettem magam a fürdőbe, és lezuhanyoztam jó forró vízzel. Az izmaim elernyedtek, én pedig élveztem a zsibbadtságot. Bár az egész napot átaludtam, fáradtnak éreztem magam. Felvettem a pizsamámat, és bedőltem az ágyamba. Nagyon remélem, hogy több ilyen rémálmom nem lesz. Már majdnem elaludtam, mikor megcsörrent a telefonom. Meg sem néztem, hogy ki az, csak fáradtan a fülemhez vettem.
- Haló?!
- Azt hiszed, hogy menekülhetsz előlem csak, mert őrséget állítasz? Vérfarkasok, és vámpírok együttese se tudna tőled távol tartani. – felismertem ezt hangot.
- Mit akarsz? Ki vagy te egyáltalán? – a hangom hisztérikusan csengett. Hallottam, ahogy valaki feldobog a lépcsőn.
- Majd megtudod. Nem is kell sokat várnod már rá, hogy megtudd. Üdvözlöm Edwardot, és Jacobot. – azzal le is tette. Kiszáradt a szám, és meg sem tudtam szólalni. Sam, csörtetett be a szobámba.
- Ő volt? – csak bólintani tudtam
- Tudja, hogy hol vagyok, és hogy ti őriztek. – könnyes tekintettel néztem fel rá – Meg fog ölni.
2010. július 1., csütörtök
Silver Moon 20. fejezet
Sziasztok!
Ezt a fejezetet nem javította ki a Bétám, így előre is bocsi az esetleges hibákért. :)
puszi
Niky
20. fejezet
A szívem a torkomban dobogott, és fogalmam sem volt, hogy mi történik. A titokzatos idegen egyre szorosabban fogott. Nem tudtam megmozdulni. Honnan ismer egyáltalán? Még soha életemben nem találkoztam más vámpírokkal, csak a Cullenekkel. Zihálni kezdtem, és rúgkapálni.
- Ha nem izeg mozogsz nem fog nagyon fájni. – suttogta a fülembe, mire felsikoltottam. Csak remélni merem, hogy Edward meghallotta. Az idegen a számra szorította a kezét. – Még egy szó, és kitekerem a nyakadat. – ledermedtem. Meg sem mozdultam csak vártam a halált. Hirtelen mozgást hallottam, és kezdtem megkönnyebbülni. Mindjárt itt lesz Edward, és megment. Ne izgulj! Mindjárt itt lesz! Csak bírd még ki. A támadóm fölmordult, mikor észrevette, hogy nem vagyunk egyedül. – Visszajövök érted! – suttogta, majd az ütőeremre adott egy csókot. Mikor hirtelen elengedett összerogytam, és nem tudtam mit tenni. Sírni kezdtem, de most a félelemtől. Edward jelent meg mellettem Emmett, és Jasper kíséretében.
- Ti keressétek meg! Én hazaviszem! – hallottam metsző hangját. A két testvér elment, mi pedig egyedül maradtunk. Leguggolt mellém, és felsegített a földről. Mellkasára borultam, és csak sírtam
- Edward! Az hittem megöl. – zokogtam, ő pedig a hátamat simogatta
- Semmi baj. Már nem bánthat. Itt vagyok veled, és nem engedem, hogy a közeledbe mehessen még egyszer. – bólintottam, bár fel sem fogtam, hogy mit mond. Éreztem ahogy a karjaiba kap, majd hogy valami puha, és meleggel takar be. De nem láttam. A világ elsötétült körülöttem én pedig… elaludtam.
Fogalmam sincs, hogy mikor keltem fel. A nap már magasan járt. Csak egy álom volt?
- Edward? – kérdeztem félve, mire mellettem termett. A szobájában voltam a kanapéján, de bebugyoláltak egy meleg takaróba. Lerúgtam magamról, és a nyakába borultam. – Mond, hogy csak egy álom volt, és nem valóság! – kérleltem halkan. Nem kezdtem el bőgni, de nehéz volt visszatartani.
- Bárcsak azt mondhatnám. De… nem álom volt. Valóság. – még szorosabban öleltem meg.
- Azt mondta visszajön értem. – mondtam halkan, és kiszáradt a szám. – Nem tudom ki ez. Soha nem találkoztam rajtatok kívül más vámpírokkal. De nem láttam az arcát. Végig a hátam mögött volt, és nem tudtam ellenkezni. Visszajön értem! - ismételtem meg hisztérikusan
- Ssss… semmi baj. Nem jön ide. Nem engedem a közeledbe. Nem bánthat.
- Tudod kicsoda? – kérdeztem
- Nem. Mire odaértem már elment, és Emmették sem találtak rá. Nyoma veszett. Még a szagát is eltűntette. Nem tudjuk ki ő, vagy mit akar, de elintézzük. Aki neked fájdalmat okoz azt megölöm. – nyeltem egy nagyot, majd eltávolodtam egy kicsit tőle. Aranybarna szeme megnyugtatott. Lágyan megcsókoltam. Először lassan viszonozta, de később elmélyült a csókunk. Mikor vége lett sóvárogtam az ajkai után.
- Tegyél vámpírrá Edward! Akkor nem bánthat soha többet! – kérleltem halkan, mire elkomorodott
- Nem. Már megmondtam, hogy nem kérheted tőlem ezt. Bármit megteszek érted, de ezt nem. És különben sem kell e-miatt átváltoznod. Megvédünk.
- Nem védhettek meg mindig. Te is tudod.
- De igen. – felelte fogai között szűrve
- Nem akarod, hogy örökké veled legyek igaz? Ez a baj. – sütöttem le a szemem, mire Edward felemelte az állam
- Ilyet ne mondj! Minden vágyam, hogy örökre velem legyél, de nem lehetek ilyen önző. Nem foglak megölni. És ha ez még nem lenne elég. A családod soha nem bocsátana meg neked, hogy azzá váltál amitől a legjobban óvnak. – megvontam a vállam
- Már így is elveszítettem őket. Nem számít, hogy mennyire dühösek. Ennél jobban már nem lehetnek.
- Ebben tévedsz. – hitetlenkedve néztem rá. Már épp nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, de hirtelen megmerevedett. Tudtam, hogy hall valamit amit én nem. Na ezért is kéne vámpírnak lennem. – Maradj itt! – mondta halkan, majd felállt, és kirohant az ajtón. Csak szeretnéd! Mondtam magamban, majd én is kimentem utána. Nem tehetek róla, a kíváncsiság az egyik rossz tulajdonságom. Nem volt a házban senki. Ez furcsa. Leszaladtam a lépcsőn. Ahogy megláttam a falkát, és előttük a Cullen családot elfogott a félelem. A lábam gyökeret vert a lépcső alján. Tudták, hogy ott vagyok, de nem fordultak felém. Nem lehetek ilyen gyáva. Nem, nem, és nem! Vettem egy mély levegőt, és kimentem a verandára. Edward elöl állt Carlisle mellett, így én is odaálltam. Nem farkas alakban jött a falka, és nem is az egész. Sam középen tornyosult, Jacob a jobb oldalán, Paul pedig a balon. Jacob mellett… apám cövekelt le.
- Mit keresel itt? Azt hittem hazamentél. – mondtam halkan. Edward megfogta a kezem, és gyengéden megszorította. Nem hagytam figyelmen kívül ahogy Jacob szeme szikrákat szór erre a mozdulatra.
- Még egy kicsit maradok. – felelte szűkszavúan az apám. Majdnem megint bőgni kezdtem. Nem utálhat ennyire. Carlisle végül megszólalt.
- Mi járatban erre? – kérdezte barátságosan, mire Paul felmordult. Sam halkan mormogott valamit neki, majd előrébb lépett egyet.
- Új vámpír van a területünkön. Szeretnénk tudni, hogy ki az.
- Azt mi is szeretnénk tudni. – felelte Carlisle, majd Edward folytatta
- Ma megtámadta Janet, és megakarta ölni. Nem tudjuk mi célból jött ide, de egy biztos. Nem olyan mint mi. – apa pár lépéssel közelebb jött hozzám
- Micsoda? Jól vagy? – bólintottam. Jó tudni, hogy azért még valamennyit számítok neki.
- Jól vagyok, csak… nagyon megrémültem. Ez minden. – nyeltem egy nagyot, és próbáltam elfelejteni az emléket. Nem lesz könnyű. Életem végéig kísérteni fog. Mi lesz ha visszajön értem? Ha megint meg akar ölni? Nem menthetnek meg mindig. Jacob pár percig rám nézett, majd ismét kifejezéstelenné vált az arca.
- Mikor volt a ti területeteken? – kérdezte Edward
- Pár órája lehetett. A szag még friss volt. Az erdőben volt, de nem sokáig. Körülbelül akkor lehetett amikor Jane ott járt.
- De mit akar tőlem? Azt sem tudom, hogy kicsoda. Nem tettem semmi rosszat. – megint pánikolok. Ez már mindennapos lesz nálam? Remélem nem.
- Nem tudjuk. Lehet, hogy nem is te vagy a célpont. Lehet csak véletlen egybeesés. – nyugtatott Carlisle
- És ha nem? – kérdeztem félve
- Megvédünk. Bármibe is kerül. Nem engedem, hogy bajod essen. – Edward mélyen a szemembe néztem. Nem tudtam nem hinni neki. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy ne higgyek neki. Erőtlenül bólintottam, és a mellkasára hajtottam a fejem. Halk morgást hallottam, de nem nyitottam ki a szemem. Túlfáradt vagyok még ehhez.
- Talán jobb lenne ha mi vigyáznánk Janere! – hallottam meg apám hangját, mire ránéztem
- Mi is meg tudjuk védeni. – biztosította Edward, de ő csak a fejét rázta
- Jobba lenne ha most a családjával lenne. Nem tudjuk, hogy mit akar ez a vámpír. És nyugodtabb lennék ha Sam, és a falka vigyázna rá. – hirtelen csönd lett. Edward sem szólt egy szót sem. Végül a szemembe nézett.
- Talán igaza van. Pár napot ott kéne lenned. – megráztam a fejem
- Nem. Nem megyek el. Engem akar, és ha visszajön? Megöl titeket. – aggodalmaskodtam
- Mi heten vagyunk. Nem tud bántani minket. Legalább a születésnapodig maradj ott! Kérlek! – a Kérlek megtette a hatását. Sóhajtottam.
- Rendben, de nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. Még visszajövök. – ezen elmosolyodott
- Már alig várom. – hajolt közelebb hozzám, majd Jacobot figyelmen kívül hagyva megcsókolt. Nem tartott sokáig a csók, és ezt sajnáltam is. Végigsimított az arcomon, majd egy mosoly után a falka tagjai felé tolt. Furcsán éreztem magam, amikor Jacob gyűlölködve elindult előttem. Apa mellett mentem, mögöttem Sam kis csapatával. Még utoljára visszanéztem Edward gyönyörű arcára, majd az erdő felé sétáltam.
Ezt a fejezetet nem javította ki a Bétám, így előre is bocsi az esetleges hibákért. :)
puszi
Niky
20. fejezet
A szívem a torkomban dobogott, és fogalmam sem volt, hogy mi történik. A titokzatos idegen egyre szorosabban fogott. Nem tudtam megmozdulni. Honnan ismer egyáltalán? Még soha életemben nem találkoztam más vámpírokkal, csak a Cullenekkel. Zihálni kezdtem, és rúgkapálni.
- Ha nem izeg mozogsz nem fog nagyon fájni. – suttogta a fülembe, mire felsikoltottam. Csak remélni merem, hogy Edward meghallotta. Az idegen a számra szorította a kezét. – Még egy szó, és kitekerem a nyakadat. – ledermedtem. Meg sem mozdultam csak vártam a halált. Hirtelen mozgást hallottam, és kezdtem megkönnyebbülni. Mindjárt itt lesz Edward, és megment. Ne izgulj! Mindjárt itt lesz! Csak bírd még ki. A támadóm fölmordult, mikor észrevette, hogy nem vagyunk egyedül. – Visszajövök érted! – suttogta, majd az ütőeremre adott egy csókot. Mikor hirtelen elengedett összerogytam, és nem tudtam mit tenni. Sírni kezdtem, de most a félelemtől. Edward jelent meg mellettem Emmett, és Jasper kíséretében.
- Ti keressétek meg! Én hazaviszem! – hallottam metsző hangját. A két testvér elment, mi pedig egyedül maradtunk. Leguggolt mellém, és felsegített a földről. Mellkasára borultam, és csak sírtam
- Edward! Az hittem megöl. – zokogtam, ő pedig a hátamat simogatta
- Semmi baj. Már nem bánthat. Itt vagyok veled, és nem engedem, hogy a közeledbe mehessen még egyszer. – bólintottam, bár fel sem fogtam, hogy mit mond. Éreztem ahogy a karjaiba kap, majd hogy valami puha, és meleggel takar be. De nem láttam. A világ elsötétült körülöttem én pedig… elaludtam.
Fogalmam sincs, hogy mikor keltem fel. A nap már magasan járt. Csak egy álom volt?
- Edward? – kérdeztem félve, mire mellettem termett. A szobájában voltam a kanapéján, de bebugyoláltak egy meleg takaróba. Lerúgtam magamról, és a nyakába borultam. – Mond, hogy csak egy álom volt, és nem valóság! – kérleltem halkan. Nem kezdtem el bőgni, de nehéz volt visszatartani.
- Bárcsak azt mondhatnám. De… nem álom volt. Valóság. – még szorosabban öleltem meg.
- Azt mondta visszajön értem. – mondtam halkan, és kiszáradt a szám. – Nem tudom ki ez. Soha nem találkoztam rajtatok kívül más vámpírokkal. De nem láttam az arcát. Végig a hátam mögött volt, és nem tudtam ellenkezni. Visszajön értem! - ismételtem meg hisztérikusan
- Ssss… semmi baj. Nem jön ide. Nem engedem a közeledbe. Nem bánthat.
- Tudod kicsoda? – kérdeztem
- Nem. Mire odaértem már elment, és Emmették sem találtak rá. Nyoma veszett. Még a szagát is eltűntette. Nem tudjuk ki ő, vagy mit akar, de elintézzük. Aki neked fájdalmat okoz azt megölöm. – nyeltem egy nagyot, majd eltávolodtam egy kicsit tőle. Aranybarna szeme megnyugtatott. Lágyan megcsókoltam. Először lassan viszonozta, de később elmélyült a csókunk. Mikor vége lett sóvárogtam az ajkai után.
- Tegyél vámpírrá Edward! Akkor nem bánthat soha többet! – kérleltem halkan, mire elkomorodott
- Nem. Már megmondtam, hogy nem kérheted tőlem ezt. Bármit megteszek érted, de ezt nem. És különben sem kell e-miatt átváltoznod. Megvédünk.
- Nem védhettek meg mindig. Te is tudod.
- De igen. – felelte fogai között szűrve
- Nem akarod, hogy örökké veled legyek igaz? Ez a baj. – sütöttem le a szemem, mire Edward felemelte az állam
- Ilyet ne mondj! Minden vágyam, hogy örökre velem legyél, de nem lehetek ilyen önző. Nem foglak megölni. És ha ez még nem lenne elég. A családod soha nem bocsátana meg neked, hogy azzá váltál amitől a legjobban óvnak. – megvontam a vállam
- Már így is elveszítettem őket. Nem számít, hogy mennyire dühösek. Ennél jobban már nem lehetnek.
- Ebben tévedsz. – hitetlenkedve néztem rá. Már épp nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, de hirtelen megmerevedett. Tudtam, hogy hall valamit amit én nem. Na ezért is kéne vámpírnak lennem. – Maradj itt! – mondta halkan, majd felállt, és kirohant az ajtón. Csak szeretnéd! Mondtam magamban, majd én is kimentem utána. Nem tehetek róla, a kíváncsiság az egyik rossz tulajdonságom. Nem volt a házban senki. Ez furcsa. Leszaladtam a lépcsőn. Ahogy megláttam a falkát, és előttük a Cullen családot elfogott a félelem. A lábam gyökeret vert a lépcső alján. Tudták, hogy ott vagyok, de nem fordultak felém. Nem lehetek ilyen gyáva. Nem, nem, és nem! Vettem egy mély levegőt, és kimentem a verandára. Edward elöl állt Carlisle mellett, így én is odaálltam. Nem farkas alakban jött a falka, és nem is az egész. Sam középen tornyosult, Jacob a jobb oldalán, Paul pedig a balon. Jacob mellett… apám cövekelt le.
- Mit keresel itt? Azt hittem hazamentél. – mondtam halkan. Edward megfogta a kezem, és gyengéden megszorította. Nem hagytam figyelmen kívül ahogy Jacob szeme szikrákat szór erre a mozdulatra.
- Még egy kicsit maradok. – felelte szűkszavúan az apám. Majdnem megint bőgni kezdtem. Nem utálhat ennyire. Carlisle végül megszólalt.
- Mi járatban erre? – kérdezte barátságosan, mire Paul felmordult. Sam halkan mormogott valamit neki, majd előrébb lépett egyet.
- Új vámpír van a területünkön. Szeretnénk tudni, hogy ki az.
- Azt mi is szeretnénk tudni. – felelte Carlisle, majd Edward folytatta
- Ma megtámadta Janet, és megakarta ölni. Nem tudjuk mi célból jött ide, de egy biztos. Nem olyan mint mi. – apa pár lépéssel közelebb jött hozzám
- Micsoda? Jól vagy? – bólintottam. Jó tudni, hogy azért még valamennyit számítok neki.
- Jól vagyok, csak… nagyon megrémültem. Ez minden. – nyeltem egy nagyot, és próbáltam elfelejteni az emléket. Nem lesz könnyű. Életem végéig kísérteni fog. Mi lesz ha visszajön értem? Ha megint meg akar ölni? Nem menthetnek meg mindig. Jacob pár percig rám nézett, majd ismét kifejezéstelenné vált az arca.
- Mikor volt a ti területeteken? – kérdezte Edward
- Pár órája lehetett. A szag még friss volt. Az erdőben volt, de nem sokáig. Körülbelül akkor lehetett amikor Jane ott járt.
- De mit akar tőlem? Azt sem tudom, hogy kicsoda. Nem tettem semmi rosszat. – megint pánikolok. Ez már mindennapos lesz nálam? Remélem nem.
- Nem tudjuk. Lehet, hogy nem is te vagy a célpont. Lehet csak véletlen egybeesés. – nyugtatott Carlisle
- És ha nem? – kérdeztem félve
- Megvédünk. Bármibe is kerül. Nem engedem, hogy bajod essen. – Edward mélyen a szemembe néztem. Nem tudtam nem hinni neki. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy ne higgyek neki. Erőtlenül bólintottam, és a mellkasára hajtottam a fejem. Halk morgást hallottam, de nem nyitottam ki a szemem. Túlfáradt vagyok még ehhez.
- Talán jobb lenne ha mi vigyáznánk Janere! – hallottam meg apám hangját, mire ránéztem
- Mi is meg tudjuk védeni. – biztosította Edward, de ő csak a fejét rázta
- Jobba lenne ha most a családjával lenne. Nem tudjuk, hogy mit akar ez a vámpír. És nyugodtabb lennék ha Sam, és a falka vigyázna rá. – hirtelen csönd lett. Edward sem szólt egy szót sem. Végül a szemembe nézett.
- Talán igaza van. Pár napot ott kéne lenned. – megráztam a fejem
- Nem. Nem megyek el. Engem akar, és ha visszajön? Megöl titeket. – aggodalmaskodtam
- Mi heten vagyunk. Nem tud bántani minket. Legalább a születésnapodig maradj ott! Kérlek! – a Kérlek megtette a hatását. Sóhajtottam.
- Rendben, de nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. Még visszajövök. – ezen elmosolyodott
- Már alig várom. – hajolt közelebb hozzám, majd Jacobot figyelmen kívül hagyva megcsókolt. Nem tartott sokáig a csók, és ezt sajnáltam is. Végigsimított az arcomon, majd egy mosoly után a falka tagjai felé tolt. Furcsán éreztem magam, amikor Jacob gyűlölködve elindult előttem. Apa mellett mentem, mögöttem Sam kis csapatával. Még utoljára visszanéztem Edward gyönyörű arcára, majd az erdő felé sétáltam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)