Silver Moon 21. fejezet

21. fejezet

Apa vitt az ölében, hogy ne kelljen senkinek sem lassítania miattam. Mindenki farkas alakban volt, kivéve ő. Nem beszéltem, nem csináltam semmit. Csak mozdulatlanul karoltam át a nyakát, és Edwardra gondoltam. Biztos vagyok benne, hogy kockára fogja tenni az életét ha kell. Ha meghal az miattam lesz. Fogalmunk sincs, hogy ki a titokzatos idegen, de nem a családomat, vagy a Culleneket akarja. Engem akar, és bár fogalmam sincs, hogy ki ő, vagy mit akar… abban biztos vagyok, hogy nem a jó szándék vezérli. Észre sem vettem, hogy álmos vagyok, míg apa forró ölelésében el nem aludtam. Érzékeltem, hogy megállunk, és ismerős terepre érünk, de nem nyitottam ki a szemem.
- Jól van? – fogalmam sincs, hogy álom volt-e, de a nővérem hangját hallottam meg magam mellett. Apa lefektetett valami puhára, majd betakart.
- Ahhoz képest, hogy meg akarja valami vérszívó ölni, igen. Jól van.
- Ha megtalálom azt a szemetet, kicsinálom. – ez Jacob volt. Biztos, hogy csak álmodok.
- Nyugalom. Mindannyian meg akarjuk találni azt, aki rátámadt. – még éreztem, hogy valaki végigsimít az arcomon, majd elnyelt a sötétség.

Sötét volt, nagyon sötét. Én pedig egyedül voltam, egy kis tisztás közepén. A szívem a torkomban dobogott, és nem láttam semmit. A hold megvilágított valamit az erdőből, de nem sokat segített. Féltem, nem is, inkább…rettegtem, és nem tudtam, hogy mitől, vagy kitől. Csak azt tudtam, hogy ha életben akarok maradni, akkor futnom kell. De… nem ment. Mintha a lábam a földbegyökerezett volna. Teljesen pánikba estem, pedig nem volt miért. Éreztem, hogy valaki bámul az erdőből, de nem tudtam kivenni az alakját. Erőt kellett vennem magamon még ahhoz is, hogy levegőt vegyek. Hirtelen éles kacaj hasított a hideg levegő. Összerezzentem, és a hang irányába fordultam. Egy magas férfi lépett ki az erdő sötétjéből. Nyeltem egy nagyot, és megtaláltam a lábaimat végre. Hátrafelé kezdtem hátrálni, de ő csak ördögien mosolygott. Kilépett az árnyékok takarásából, de egy csuklya volt a fején, így semmit nem láttam az arcából. Csak a szája látszott, és hófehér foga ahogy vicsorog rám. Még pislogni se volt időm, és már a hátam mögött volt. Mint legutóbb is. Nem vagyok benne biztos, hogy ez ugyanaz aki a való életben is megtámadott, de… jelen pillanatban abban sem vagyok biztos, hogy csak álmodok.
- Megmondtam, hogy visszajövök érted. – suttogta a fülembe, majd belém mélyesztette a fogát. Sikítást hallottam. A saját sikításomat.

Arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólít, és finoman a vállamat rázza.
- Jane! Jane, ébredj fel! – kipattantak a szemeim, és a sikításom is abbamaradt. Az ágyamban feküdtem, és úsztam a verejtékben. Jake, volt aki felébresztett.
- Jacob… - suttogtam, majd sírni kezdtem. Átölelte a vállamat, és a csupasz mellkasára húzott. A könnyeim pedig csak folytak megállás nélkül. A félelem újult erővel csapott le rám. Jól esett Jake karjaiban lenni. Mintha hazaérkeztem volna. De egy jéghideg ölelés is hiányzik. Mikor nagyjából sikerült megnyugodnom, eltávolodtam tőle, és az ágytámlának dőlve felültem. Vettem pár mély levegőt, és letöröltem a könnyeimet. Jacob az ágyam szélén ült, és engem nézett. Láttam benne a vágyakozást, hogy megérintsen, mégsem tett semmit. – Nem kell itt lenned! – suttogtam, és lerúgtam magamról a takarót. A ruhám csurom víz, de ráérek átöltözni. Kint már sötét volt. Meddig aludhattam?
- Tudom.
- Akkor mégis miért vagy itt? – ráztam meg a fejem
- Mert… aggódok érted. – ez meglepett
- Azt hittem gyűlölsz engem. – fájdalmasan rám mosolygott
- El tudod képzelni, hogy milyen nehéz haragudnom rád? Mintha tüzes vasat szorítanék a szívemhez. Annyira hiányzol Jane! Annyira vágyom rád. Bármit megadnék érte, hogy minden olyan legyen mint régen. – összeszorult a torkom
- Én is, de… te is tudod, hogy már semmi nem lesz olyan mint régen.
- Tudom, és ez még jobban bánt. – szorította ökölbe a kezeit
- Azt… azt mondtad, hogy nem én vagyok a bevésődésed. Igazat mondtál? Megtaláltad már az… igazit? – már előre féltem a válaszától. Épp eléggé fáj, hogy elveszítettem. Azt már nem hiszem, hogy túlélném ha más karjaiban kötne ki. Az még nekem is sok lenne. Közelebb jött hozzám, és mélyen a szemembe nézett.
- Soha nem fogok senkit nálad jobban szeretni. Ezt jobb ha tudod. Régen te is ezt mondtad nekem, emlékszel? Most mégis egy vérszívó karjaiban kötöttél ki. Viszont az én szavam örök. Te vagy a bevésődésem. Úgy érzem, hogy csak veled lehet teljes. Mintha te lennél az én másik felem, ami nélkül meghalok. Szörnyű érzés, amikor reggelente nem érezlek a karjaimban, és tudom, hogy valaki más viszont igen. – könnyek gyűltek a szemembe
- Jake, én… - nem hagyta, hogy befejezzem. Ajkamra tapasztotta a száját, és lágyan megcsókolt. Nem tudtam, hogy hirtelen mit is tegyek, de végül viszonoztam a csókot. Egyre szenvedélyesebben csókolt, és nem bántam. Ebben a pillanatban fogalmam sincs, hogy mit is akarok. Edwardot, vagy Jacobot?! Biztos voltam, eddig magamban, hogy Edward az igazi. De… most, minden más lesz. Ez biztos.
Jake, fölém gördült, és a nyakamat kezdte csókolgatni. Erre még nem vagyok kész.
- Várj! Ne menjünk tovább! – nehéz volt eltolni magamtól, de meg kellett tennem. Felült, és értetlennek látszott.
- Nem akarod? – nyeltem egy nagyot
- De igen.
- Akkor? Mi az akadálya? – vonta meg a vállát
- Edward. Amikor ő… szóval… én… neki nemet mondtam, és nem lenne fair ha most meg veled… - összevissza dadogtam, és még magam sem tudtam, hogy mit akarok. Jake, gúnyosan felnevetett.
- Szóval a vérszívó miatt nem? – most már dühös volt
- Nem akarok az érzéseivel játszani.
- Inkább velem játszol? – szikrákat szórt a tekintete
- Én nem játszok veled. Egyszerűen csak… még nem döntöttem. Fogalmam sincs, hogy melyikkőtöket akarom, és most nem is tudok erre koncentrálni. Valaki meg akar ölni, és ha sikerül neki, akkor már nem is kell többet ezen aggódnom.
- Ha meghalsz, akkor én is utánad megyek. – eltátottam a szám
- Ne beszélj hülyeségeket! Attól, hogy nekem végem, még te élhetsz tovább.
- Lehet, hogy a vérszívód képes rá, de én nem. Te vagy a mindenem, és nem hagyom, hogy bárki elvegyen tőlem. Nem engedem, hogy bárki is bántson. Ha kell én halok meg inkább, minthogy te. – állt fel az ágyamról, és az ajtóhoz ment
- Hogy nyugodjak meg így? Hogyha tudom, hogy úgyis az életedet adod értem, pedig semmi okod rá. Nem érdemellek meg. – hajtottam le a fejem. Visszafordult felém.
- Lehet. De a szívnek nem lehet parancsolni. Ezt te tudhatnád a legjobban. – nem várta meg, hogy válaszoljak. Szó nélkül egyedül hagyott a szobában. Csak most vettem észre, hogy mennyire fázok a vizes ruháimban. Bevetettem magam a fürdőbe, és lezuhanyoztam jó forró vízzel. Az izmaim elernyedtek, én pedig élveztem a zsibbadtságot. Bár az egész napot átaludtam, fáradtnak éreztem magam. Felvettem a pizsamámat, és bedőltem az ágyamba. Nagyon remélem, hogy több ilyen rémálmom nem lesz. Már majdnem elaludtam, mikor megcsörrent a telefonom. Meg sem néztem, hogy ki az, csak fáradtan a fülemhez vettem.
- Haló?!
- Azt hiszed, hogy menekülhetsz előlem csak, mert őrséget állítasz? Vérfarkasok, és vámpírok együttese se tudna tőled távol tartani. – felismertem ezt hangot.
- Mit akarsz? Ki vagy te egyáltalán? – a hangom hisztérikusan csengett. Hallottam, ahogy valaki feldobog a lépcsőn.
- Majd megtudod. Nem is kell sokat várnod már rá, hogy megtudd. Üdvözlöm Edwardot, és Jacobot. – azzal le is tette. Kiszáradt a szám, és meg sem tudtam szólalni. Sam, csörtetett be a szobámba.
- Ő volt? – csak bólintani tudtam
- Tudja, hogy hol vagyok, és hogy ti őriztek. – könnyes tekintettel néztem fel rá – Meg fog ölni.