Silver Moon 20. fejezet

Sziasztok!

Ezt a fejezetet nem javította ki a Bétám, így előre is bocsi az esetleges hibákért. :)

puszi
Niky

20. fejezet

A szívem a torkomban dobogott, és fogalmam sem volt, hogy mi történik. A titokzatos idegen egyre szorosabban fogott. Nem tudtam megmozdulni. Honnan ismer egyáltalán? Még soha életemben nem találkoztam más vámpírokkal, csak a Cullenekkel. Zihálni kezdtem, és rúgkapálni.
- Ha nem izeg mozogsz nem fog nagyon fájni. – suttogta a fülembe, mire felsikoltottam. Csak remélni merem, hogy Edward meghallotta. Az idegen a számra szorította a kezét. – Még egy szó, és kitekerem a nyakadat. – ledermedtem. Meg sem mozdultam csak vártam a halált. Hirtelen mozgást hallottam, és kezdtem megkönnyebbülni. Mindjárt itt lesz Edward, és megment. Ne izgulj! Mindjárt itt lesz! Csak bírd még ki. A támadóm fölmordult, mikor észrevette, hogy nem vagyunk egyedül. – Visszajövök érted! – suttogta, majd az ütőeremre adott egy csókot. Mikor hirtelen elengedett összerogytam, és nem tudtam mit tenni. Sírni kezdtem, de most a félelemtől. Edward jelent meg mellettem Emmett, és Jasper kíséretében.
- Ti keressétek meg! Én hazaviszem! – hallottam metsző hangját. A két testvér elment, mi pedig egyedül maradtunk. Leguggolt mellém, és felsegített a földről. Mellkasára borultam, és csak sírtam
- Edward! Az hittem megöl. – zokogtam, ő pedig a hátamat simogatta
- Semmi baj. Már nem bánthat. Itt vagyok veled, és nem engedem, hogy a közeledbe mehessen még egyszer. – bólintottam, bár fel sem fogtam, hogy mit mond. Éreztem ahogy a karjaiba kap, majd hogy valami puha, és meleggel takar be. De nem láttam. A világ elsötétült körülöttem én pedig… elaludtam.
Fogalmam sincs, hogy mikor keltem fel. A nap már magasan járt. Csak egy álom volt?
- Edward? – kérdeztem félve, mire mellettem termett. A szobájában voltam a kanapéján, de bebugyoláltak egy meleg takaróba. Lerúgtam magamról, és a nyakába borultam. – Mond, hogy csak egy álom volt, és nem valóság! – kérleltem halkan. Nem kezdtem el bőgni, de nehéz volt visszatartani.
- Bárcsak azt mondhatnám. De… nem álom volt. Valóság. – még szorosabban öleltem meg.
- Azt mondta visszajön értem. – mondtam halkan, és kiszáradt a szám. – Nem tudom ki ez. Soha nem találkoztam rajtatok kívül más vámpírokkal. De nem láttam az arcát. Végig a hátam mögött volt, és nem tudtam ellenkezni. Visszajön értem! - ismételtem meg hisztérikusan
- Ssss… semmi baj. Nem jön ide. Nem engedem a közeledbe. Nem bánthat.
- Tudod kicsoda? – kérdeztem
- Nem. Mire odaértem már elment, és Emmették sem találtak rá. Nyoma veszett. Még a szagát is eltűntette. Nem tudjuk ki ő, vagy mit akar, de elintézzük. Aki neked fájdalmat okoz azt megölöm. – nyeltem egy nagyot, majd eltávolodtam egy kicsit tőle. Aranybarna szeme megnyugtatott. Lágyan megcsókoltam. Először lassan viszonozta, de később elmélyült a csókunk. Mikor vége lett sóvárogtam az ajkai után.
- Tegyél vámpírrá Edward! Akkor nem bánthat soha többet! – kérleltem halkan, mire elkomorodott
- Nem. Már megmondtam, hogy nem kérheted tőlem ezt. Bármit megteszek érted, de ezt nem. És különben sem kell e-miatt átváltoznod. Megvédünk.
- Nem védhettek meg mindig. Te is tudod.
- De igen. – felelte fogai között szűrve
- Nem akarod, hogy örökké veled legyek igaz? Ez a baj. – sütöttem le a szemem, mire Edward felemelte az állam
- Ilyet ne mondj! Minden vágyam, hogy örökre velem legyél, de nem lehetek ilyen önző. Nem foglak megölni. És ha ez még nem lenne elég. A családod soha nem bocsátana meg neked, hogy azzá váltál amitől a legjobban óvnak. – megvontam a vállam
- Már így is elveszítettem őket. Nem számít, hogy mennyire dühösek. Ennél jobban már nem lehetnek.
- Ebben tévedsz. – hitetlenkedve néztem rá. Már épp nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, de hirtelen megmerevedett. Tudtam, hogy hall valamit amit én nem. Na ezért is kéne vámpírnak lennem. – Maradj itt! – mondta halkan, majd felállt, és kirohant az ajtón. Csak szeretnéd! Mondtam magamban, majd én is kimentem utána. Nem tehetek róla, a kíváncsiság az egyik rossz tulajdonságom. Nem volt a házban senki. Ez furcsa. Leszaladtam a lépcsőn. Ahogy megláttam a falkát, és előttük a Cullen családot elfogott a félelem. A lábam gyökeret vert a lépcső alján. Tudták, hogy ott vagyok, de nem fordultak felém. Nem lehetek ilyen gyáva. Nem, nem, és nem! Vettem egy mély levegőt, és kimentem a verandára. Edward elöl állt Carlisle mellett, így én is odaálltam. Nem farkas alakban jött a falka, és nem is az egész. Sam középen tornyosult, Jacob a jobb oldalán, Paul pedig a balon. Jacob mellett… apám cövekelt le.
- Mit keresel itt? Azt hittem hazamentél. – mondtam halkan. Edward megfogta a kezem, és gyengéden megszorította. Nem hagytam figyelmen kívül ahogy Jacob szeme szikrákat szór erre a mozdulatra.
- Még egy kicsit maradok. – felelte szűkszavúan az apám. Majdnem megint bőgni kezdtem. Nem utálhat ennyire. Carlisle végül megszólalt.
- Mi járatban erre? – kérdezte barátságosan, mire Paul felmordult. Sam halkan mormogott valamit neki, majd előrébb lépett egyet.
- Új vámpír van a területünkön. Szeretnénk tudni, hogy ki az.
- Azt mi is szeretnénk tudni. – felelte Carlisle, majd Edward folytatta
- Ma megtámadta Janet, és megakarta ölni. Nem tudjuk mi célból jött ide, de egy biztos. Nem olyan mint mi. – apa pár lépéssel közelebb jött hozzám
- Micsoda? Jól vagy? – bólintottam. Jó tudni, hogy azért még valamennyit számítok neki.
- Jól vagyok, csak… nagyon megrémültem. Ez minden. – nyeltem egy nagyot, és próbáltam elfelejteni az emléket. Nem lesz könnyű. Életem végéig kísérteni fog. Mi lesz ha visszajön értem? Ha megint meg akar ölni? Nem menthetnek meg mindig. Jacob pár percig rám nézett, majd ismét kifejezéstelenné vált az arca.
- Mikor volt a ti területeteken? – kérdezte Edward
- Pár órája lehetett. A szag még friss volt. Az erdőben volt, de nem sokáig. Körülbelül akkor lehetett amikor Jane ott járt.
- De mit akar tőlem? Azt sem tudom, hogy kicsoda. Nem tettem semmi rosszat. – megint pánikolok. Ez már mindennapos lesz nálam? Remélem nem.
- Nem tudjuk. Lehet, hogy nem is te vagy a célpont. Lehet csak véletlen egybeesés. – nyugtatott Carlisle
- És ha nem? – kérdeztem félve
- Megvédünk. Bármibe is kerül. Nem engedem, hogy bajod essen. – Edward mélyen a szemembe néztem. Nem tudtam nem hinni neki. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy ne higgyek neki. Erőtlenül bólintottam, és a mellkasára hajtottam a fejem. Halk morgást hallottam, de nem nyitottam ki a szemem. Túlfáradt vagyok még ehhez.
- Talán jobb lenne ha mi vigyáznánk Janere! – hallottam meg apám hangját, mire ránéztem
- Mi is meg tudjuk védeni. – biztosította Edward, de ő csak a fejét rázta
- Jobba lenne ha most a családjával lenne. Nem tudjuk, hogy mit akar ez a vámpír. És nyugodtabb lennék ha Sam, és a falka vigyázna rá. – hirtelen csönd lett. Edward sem szólt egy szót sem. Végül a szemembe nézett.
- Talán igaza van. Pár napot ott kéne lenned. – megráztam a fejem
- Nem. Nem megyek el. Engem akar, és ha visszajön? Megöl titeket. – aggodalmaskodtam
- Mi heten vagyunk. Nem tud bántani minket. Legalább a születésnapodig maradj ott! Kérlek! – a Kérlek megtette a hatását. Sóhajtottam.
- Rendben, de nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen. Még visszajövök. – ezen elmosolyodott
- Már alig várom. – hajolt közelebb hozzám, majd Jacobot figyelmen kívül hagyva megcsókolt. Nem tartott sokáig a csók, és ezt sajnáltam is. Végigsimított az arcomon, majd egy mosoly után a falka tagjai felé tolt. Furcsán éreztem magam, amikor Jacob gyűlölködve elindult előttem. Apa mellett mentem, mögöttem Sam kis csapatával. Még utoljára visszanéztem Edward gyönyörű arcára, majd az erdő felé sétáltam.