Sziasztok!
Mivel sokan írtatok e-mailt, vagy komiztatok hogy folytassam tovább a Silver Moont, így úgy döntöttem, hogy lezárom a szavazást. Az eredménynek örülök, és remélem ti is. Mert nem akartam befejezni ezt a történetet. Szóval köszönöm mindenkinek aki szavazott, vagy írt pár sort nekem. Azok megnyugodhatnak, mert FOLYTATOM a Silver Moont, és máris itt a következő fejezet. :)
puszi
Niky
10. fejezet
Amikor reggel felkeltem, és megéreztem a forró testet a fejem alatt, elmosolyodtam. Az éjszaka emlékei felvillanyoztak.
- Elmondaná minek örül Mrs. Young? – kérdezte Jake, miközben a meztelen hátamat simogatta.
- Neked….. – néztem a barna szemekbe, amelyek mosolyogtak. Följebb csúsztam, hogy elérjem az ajkait. A testem megborzongott ahogy megcsókoltam. Elöntött a forróság, és mohón beletúrtam Jake rövid hajába. Ő sem lazsált. A hátamra fordított, és finoman rám feküdt. Nem nehezedett rám, nehogy valami bajom essen. Kezeivel finoman simogatni kezdett, de egy percre sem szakította meg a csókot. Hirtelen az ajkai lejjebb csúsztak a nyakamra. Én pedig kapkodva szettem a levegőt. Forró lehelete csiklandozta a nyakam.
- Azt hiszem ideje abbahagyni….. – suttogta a fülembe
- Miért? – kérdeztem elhaló hangon. Nem láttam az arcát, de tudtam hogy mosolyog
- Mert suliba kell menned, és ha így folytatjuk félek nem tudok parancsolni magamnak…. – nézett rám mosolyogva
- Nekem az csak jó ha nem tudsz magadon uralkodni. – karoltam át cinkosan a nyakát
- Hidd el nem is szeretnék, de muszáj.
- Miért lenne muszáj? Nem kell nekem minden nap suliba mennem. – húztam magamhoz, hogy megcsókoljam, de ő az ajkamra tette a mutató ujját
- Ez igaz, de Emily nem örülne neki ha….emiatt maradnál itthon, és….. különben is. Sam épp most lép be a bejárati ajtón. – mondta mosolyogva, majd egy gyors csók után a ruháit kezdte keresni. Ahogy lehajolt a cuccokért az izmai megfeszültek, én pedig megbabonázva bámultam a világ legjobb pasiját. Na jó azért ismerek még valakit aki ilyen jól néz ki. Vajon Edward…… Ne gondolj erre! Fejezd be! Parancsoltam gondolatban magamra. Jake felöltözött, majd mosolyogva leült az ágyam szélére.
- Nem ígérem, hogy ma is egész este tudok maradni, de….. talán beugrok pár órára. – mosolygott rám ellenállhatatlanul
- Ha olyan lesz a mai is mint a tegnapi akkor nem tudom, hogy fogom kibírni nélküled. – ültem fel az ágyban, és magam elé fogtam a takarót
- Hidd el jobban fogod bírni mint én. – nevetett fel. Megfogtam a kezét
- Már most hiányzol. – mondtam mosolyogva
- Te is nekem. – adott egy puszit a kezemre, majd a szám következett. A csókunk nem volt hosszú, de nem is rövid. – Jobb ha sietsz! Nehogy elkéss miattam- mondta búcsúzóul, majd egy mosoly kíséretében kiugrott az ablakon. Csak azt tudnám miért ott ment? Sam úgy is tudja hogy itt volt, és valószínűleg azt is tudja, hogy mi történt. De ha nem úgyis megtudja, mert tudnak egymás gondolataiban olvasni. Talán csak Emily miatt csinálta. Bár Sam semmit nem titkol el előle. Ne mindegy hadjuk ezt. Most inkább készülődni kéne a suliba. Nagy nehezen feltápászkodtam, és a fürdőbe mentem. Egy gyors zuhany, fogmosás, és fésülködés után a szekrényemhez mentem. Kivettem egy koptatott farmert, és egy váll nélküli felsőt. Mosolyogva elbúcsúztam Emilytől. Kétkedve nézett rám, de örült a boldogságomnak. Bepattantam a kocsiba, és elindultam.
Mikor odaértem, már kiürült a parkoló, és egy diák sem volt kint. Pár pillanat múlva meghallottam a csengőt, és őrült sebességgel berohantam a suliba. A biosz órám van, tehát a legmesszebb lévő terembe kell mennem. Nagyszerű, biztos nagyon fognak nekem örülni. Mikor elértem az ajtót kifújtam magam, és egy kopogás után benyitottam a terembe. Mr. Tanner gonoszan nézett rám.
- Örülök Mrs. Young, hogy befárad az órámra. – mondta gúnyosan
- Elnézést tanát úr, de elaludtam. – vontam meg a vállam. Túl jó napom van, hogy egy ilyen dolog elrontsa.
- Többet ne forduljon elő! – mondta szigorúan, majd tovább beszélt az anyagról. Kifújtam a levegőt, és a helyemre mentem. Edward furcsa tekintettel nézett rám.
- Mi az? – kérdeztem mosolyogva, de ő csak megrázta a fejét, és a tanárra nézett. Most meg mi baja van? Na mindegy nem érdekel. Nem fogom elszúrni a napomat miatta. Egész órán nem szóltunk egymáshoz. Mikor kicsöngettek odafordultam, hogy rákérdezzek mi a baja, de addigra már kiviharzott a teremből. Értetlenkedve álltam fel az asztaltól, és mentem tesi órára. Minden órán mosolyogtam, és csak mosolyogtam, de valahol mélyen legbelül marcangolt valami. Nem hagy nyugodni Edward. Mi baja lehet? Alice nincs suliban szóval tőle nem tudhatom meg. Épp az ebédlőbe mentem, amikor hirtelen valaki megragadott hátulról, és berántott a szertárba. Már épp sikítani akartam, de egy hideg kéz befogta a számat.
- Semmi baj, nyugi! Csak én vagyok….- suttogta Edward. Mikor már eléggé összeszedtem magam, felé fordultam.
- Mi a fenét csinálsz? Azt akarod, hogy szívinfarktust kapjak? – csattantam fel, de mikor rájöttem hol is vagyunk lehalkítottam a hangom
- Sajnálom, hogy megijeszttettelek. Nem akartam csak…. Beszélni akarok veled. – suttogta elhaló hangon, majd a szertár ajtajának dőlt, és onnan nézett a szemembe. Én karba tett kézzel vártam, hogy beszéljen.
- Mi bajod van reggel óta? Ha találkozunk nem nézel rám, ha melléd ülök nem szólsz hozzám. Valami bajod van, de micsoda Edward? – kinyitotta a száját, hogy beszéljen, de végül nem szólt semmit. A tekintete elgyötört volt amikor rám emelte aranybarna szemeit.
- Mi történt tegnap este Jane? - hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.
- Mi……. Mi történt volna? Minden rendben volt……. – dadogtam összevissza
- Azt elhiszem. – húzódott gúnyos mosolyra az ajka
- Nem értem….. hogy érted ezt? – Edward merőn a szemembe nézett
- Tegnap este lefeküdtél Jacobbal. – ez nem kérdés volt hanem megállapítás. A tekintete fájdalmat tükrözött amikor ezt mondta. De honnan tudhatja?
- Ezt meg honnan veszed? – próbáltam úgy beszélni mintha nem érdekelne a téma pedig nagyon is érdekel
- Még mindig nem tudok a gondolataidban olvasni…….
- Akkor honnan……..?
- Az illatod….. Megváltozott. – mondta undorral a hangjában
- Ezt nem értem. Minden nap vérfarkasokkal vagyok…. Ezért van ilyen szagom.
- Nem vérfarkas szagod van Jane! – mondta egyszerűen, de én nem értettem miről beszél- Amikor egy vérfarkas…… lefekszik valakivel……. Azt megjelöli. Úgymond egy olyan illatot rak rá ami azt jelenti, hogy az övé. Persze ezt az emberek nem érzik, csak a szörnyek. – csak tátogni tudtam. Erről nem is tudtam eddig. De miért érdekel ez engem? Egyszer úgy is megtudta volna, de….. nem pont így gondoltam.
- Figyelj Edward………
- Ne magyarázkodj Jane! – mondta fojtott hangon- Nem tartozol nekem magyarázattal!
- Akkor miért érdekel?
- Mert…….- nem fejezte be a mondatot. Elrugaszkodott az ajtótól, és hátat fordított nekem. – Hazudnék ha azt mondanám nem érdekel. Tudod milyen veszélyes játék ez? – suttogta, de nem nézett rám
- Lehet, hogy az, de….. nem érdekel. Szeretem Jake-et úgy ahogy van.- mondtam határozottan
- És ha egyszer a „nagy élvezetben” elveszti a fejét? Akkor mi lesz? – minden egyes szavából sütött a gúny
- Még is mire számítottál Edward? Hogy majd veled fekszek le? – kérdeztem dühösen
- Ez csak az én álmom Jane….. – suttogta. Már épp megszólaltam volna, mikor közbe vágott – Természetesen nem számítottam arra, hogy lefekszel velem. De arra sem, hogy Jacobbal igen. Ez veszélyes!
- Nem annyira mint egy vámpírral lenni. – szűrtem a fogaimon keresztül
- Ugyanolyan veszélyes mind a kettő. – nevetett fel gúnyosan
- Ne félts engem Edward! Tudok magamra vigyázni.
- Nem, nem tudsz! – fordult felém, majd az ajtónak tolt, és finoman végig simított az arcomon- Ha bármi történik veled, akkor…… én nem tudom mit teszek. Már halott vagyok, de ha kell még egyszer megölöm magam miattad
- Ne mondj ilyet! – suttogtam, és már közel voltam a síráshoz
- Nélküled nem tudok élni. Már ha ezt életnek lehet nevezni. Amikor megéreztem az illatod reggel…. Azt hittem lemegyek La Pushba, és megölöm Jacob Balcket- lemerevedtem a hangjától. Pontosan olyan hangja van mint egy szörnyetegnek. Ilyenkor nem olyan mint egy gyönyörű angyal. – Végül rávettem magam, hogy azzal neked is ártanék, és még a családom is veszélybe kerülne……- nézett el mellettem. Majd vissza rám, és tovább simogatta az arcom. – Szeretlek Jane! Próbáltam elfojtani az érzéseimet, de nem sikerült. Most pedig, hogy ez történt….. még nehezebb. De legalább te boldog vagy. – mosolygott fanyarul
- Edward……
- Ne! Ne légy boldogtalan miattam! Kérlek! Én akkor vagyok boldog amikor te is az vagy. Ha pedig Jacob kell ehhez, akkor….. nem állok az utadba. Tiszteletben tartom a döntésedet. De legalább barátok maradjunk rendben? Már csak ez maradt nekem.– mondta komolyan. Aranybarna szemei fájdalomtól csillogtak. Összeszorult a szívem, és kicsordult egy könnycsepp a szememből. Edward letörölte hideg kezével. Jacob teljes ellentéte. Meleg, hideg. Vámpír, vérfarkas. Viszont vannak közös vonásaik. Mind a ketten mások mint az átlag, gyönyörűek, szeretnek engem, és én…… viszont szeretem őket.
- Kérlek ne sírj miattam! Nem érek annyit!- suttogta. Nem bírom tovább.
- Igazad van! Nem érsz ennyit! – mondtam komolyan , mire fölkapta a fejét. – Sokkal többet érsz! – suttogtam, majd megcsókoltam.
2010. március 30., kedd
2010. március 25., csütörtök
Szavazás!
Sziasztok!
Mint látjátok elindítottam egy szavazást, hogy mi legyen a történetemmel. Mivel soha senki nem ír hozzászólást, így úgy döntöttem, hogy lehet nincs értelme folytatni az írást. Ha nem kíváncsi rá senki, akkor nem folytatom tovább. Jövőhét csütörtökön zárul le a szavazás. Addig eldönthetitek. Ha senki nem fog szavazni, akkor autómatikusan abbahagyom. Szóval egy hét múlva találkozunk.
Puszi
Niky
Mint látjátok elindítottam egy szavazást, hogy mi legyen a történetemmel. Mivel soha senki nem ír hozzászólást, így úgy döntöttem, hogy lehet nincs értelme folytatni az írást. Ha nem kíváncsi rá senki, akkor nem folytatom tovább. Jövőhét csütörtökön zárul le a szavazás. Addig eldönthetitek. Ha senki nem fog szavazni, akkor autómatikusan abbahagyom. Szóval egy hét múlva találkozunk.
Puszi
Niky
2010. március 20., szombat
Silver Moon 9. fejezet
9. fejezet
Meglepődtem amikor nem jött senki értem, hogy ellenőrizze haza megyek-e. Így akadálytalanul elbúcsúzhattam mindenkitől, és boldogan szálltam be a kocsiba. Na jó egy valakinek azért nagyon örültem volna, de az a valaki most nagyon-nagyon haragszik rám. Vagy is már nem fog, ha megtudja a nagy híremet. Szerencse, hogy az én gondolataimban nem tud senki olvasni. Még csak az kéne, hogy Jacob megtudja csak azért mondom neki, hogy nem barátkozok vámpírokkal, mert nem akarom sem őket, sem pedig őt elveszíteni. Biztos nagyon jól fogadná. De ha szeret akkor ezt el kell fogadnia. És…. Valószínűleg szeret. De valami nem hagy nyugodni. Mi van ezzel a bevésődés dologgal? Vajon én vagyok Jacob bevésődése? Én vagyok neki az igazi, vagy csak ő ezt gondolja. Vagy inkább tudja, hogy nem én vagyok neki az igazi csak nem akarja bevallani. Lehet, hogy nem is szeret, csak azért van velem, mert sajnál. Nem! Jake nem ilyen. Ő…. Ez nem lehet igaz. Csak én beszélem be magamnak a hülyeségeket. Mire haza értem már eltűnt a jókedvem. Fogtam a cuccom, és bementem a házba. Megtorpantam az ajtóban egy percre mikor megláttam a tömeget. Ez nem igaz. Nem lehet magánélete az embernek egy falka farkas miatt. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de nem jött ki rajta egy hang sem. Megráztam a fejem, majd feltrappoltam a szobámba. Ledobtam a táskám az íróasztalomra, majd az ajtóhoz sétáltam. Egy percig elidőzött a kezem a kilincsen, de végül vettem egy mély levegőt, és lementem a konyhába. Megálltam a lépcső lábánál, mire minden szem rám szegeződött. De elegem van már ebből a nagy tömegből. Végül belekezdtem.
- Választottam….hogy ki a fontosabb nekem. Ti vagy pedig ők, és én….. titeket választottalak. Igazatok van. Nem jó ötlet vámpírokkal barátkozni. Veszélyes, és ha az kell ahhoz, hogy minden olyan legyen mint régen, akkor…… akkor minden kapcsolatot megszakítok velük. Az óráimat nem tudom megváltoztatni, de nem szólok hozzájuk, és nem teszek semmi olyat amit nem lenne szabad. A családom fontosabb nekem mint a Cullenek. De ha ti nem tudtok megbocsátani nekem, én azt is megértem. – sóhajtottam végül, majd végig néztem az arcokon. Senki nem mutatott semmiféle érzelmet. A kínos csönd egyre hosszabb lett, én pedig már épp indultam volna a szobámba, mikor Emily odarohant hozzám, és szorosan megölelt. Földöntúli boldogság fogott el, ahogy ott álltunk egymás karjaiban. Bűntudatom volt, de nem nagy, mert visszaszereztem őket, és nekem ez a legfontosabb. Mindent megkaptam amit csak akartam.
- Örülök, hogy így döntöttél. – mosolygott rám, amit én viszonoztam.
- Én is Emi. – a nővérem mellett Sam jelent meg, és az arcán gyengéd érzések voltak olvashatóak.
- Egyetértek Emilyvel. Tudtam, hogy jól fogsz választani, és hogy fontosabbak vagyunk neked mint a vámpírok. – nyeltem egy nagyot, de még mindig mosolyogtam. Sam váratlanul megölelt. Végül visszatértek a konyhába, és eszegetni kezdték a sütit melyet Emily készített.
- Gyere egyél velünk! – mindenkitől kaptam egy boldog pillantást. Ezek szerint megbocsátottak. Ez jó. Jake egy szót sem szólt. Nekem pedig beszélnem kell vele.
- Nem köszönöm. Most inkább nem kérek! Lemegyek a partra sétálok egy kicsit. – indultam kifelé
- Rendben, de légy óvatos! – mondta Emily
- Az leszek! – mondtam színtelenül, majd Jacobra néztem mielőtt kiléptem volna a házból.
Nem telt bele kis idő, és ő is utánam jött. A naplemente gyönyörű ilyenkor. Megálltam a víz előtt, és csak gyönyörködtem a kilátásban. Mikor Jacob megállt tőlem pár méterre, hiányérzetem támadt. Azt akartam, hogy idejöjjön, és átöleljen, és együtt nézzük a naplementét. De ő meg se moccant. Nézett maga elé mereven, és nem szólt egy szót sem. Végül sóhajtottam, és ránéztem. Ő nem nézett rám. Egy farmer, egy sportcipő, és egy fekete póló volt rajta. Semmi kabát. Mondjuk minek is egy farkasnak. Hiányzott az ölelése. Ahogy izmos erős karjaiban tart, és felmelegít forró teste. A csókja ahogy ajkunk egybeforr egy örökké valóságig. Hiányzik Jacob. Mikor nem mozdult meg odarohantam hozzá, és szorosan magamhoz öleltem. Ő pedig a derekam köré csavarta izmos, forró kezeit. Az arcát beletemette a hajamba, és nagyokat sóhajtott. Mintha ő is erre várt volna. Kicsit elhúzódtam, hogy szemébe tudjak nézni. Boldog volt, de mintha szomorú is lenne egy kicsit. Nem vártam, hogy kezdeményezzen közelebb hajoltam hozzá, és szenvedélyesen megcsókoltam. Egy halk nyögés hagyta el a torkát, majd közelebb húzott magához.
- Ó, Jane….. – suttogta az ajkamba
- Annyira hiányoztál. – mondtam elhaló hangon
- Te is nekem! – suttogta, majd megint megcsókolt. Pár perc múlva elválltak az ajkaink, én pedig ráhajtottam a fejem izmos mellkasára. Éreztem ahogy a szíve vadul dörömböl hatalmas mellizma alatt, és eszembe jutott valami. Vajon értem dübörög ennyire? Megdermedtem ahogy eszembe jutottak az elméleteim. Ezt Jake észrevette, és egy kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Mi a baj? – nézett rám szomorúan
- Én…. Én csak…..- nem bírtam befejezni a mondatot, így inkább eltoltam magamtól, és hátat fordítottam neki. – Szeretsz engem Jake?
- Persze, hogy szeretlek, de ezt meg miért kérdezed? Pontosan tudod, hogy hogyan érzek irántad. – érintette meg a karom, de távolabb léptem.
- Már egy ideje gondolkozok valamin, de még nem volt alkalmam megkérdezni, és ami azt illeti nem is akartam…..mostanáig. – halkult el a hangom
- Miről van szó? – kérdezte fojtott hangon
- Én vagyok a bevésődésed Jake? – fordultam felé. Jacob megdermedt, és nem mondod semmit. Majd megrázta a fejét.
- Ezt… meg miért kérded?
- Mert tudom mit jelent ez, és tudom ha meglátod azt a személyt akibe bevésődsz akkor csak ő számít, és nem tudod elhagyni. Soha. – néztem rá, és csak félelem volt bennem. Mi lesz velem ha nem én vagyok az? Ha elhagy, és többet nem jön vissza? Jake kifejezéstelen arccal nézett rám. Végül sóhajtott.
- Amikor először találkoztam veled mikor visszajöttél, fogalmam sincs, hogy mi történt. Egyszerűen minden eltűnt körülöttem, és csak te maradtál. Ha távol voltál tőlem csak téged akartalak, és amikor valamilyen más lányra néztem csak a te arcod lebegett a szemem előtt. Nem értettem az egészet. Furcsa volt. Aztán Sam látta a gondolataimat, és beszélt velem. Elmagyarázta mi is ez….. és végül megértettem. Iszonyatos szerelmet érzek irántad Jane, és Sam azt mondta, hogy ez az jelenti, hogy ….. te vagy a bevésődésem. – meg sem tudtam szólalni. Tényleg azt mondta, amit hallottam? Vagy csak egyszerűen nem hallok jól? Én vagyok élete nagy szerelme? Az egyetlen akit akar, és akit szeret?
- És…. Ez biztos? – kérdeztem, még mindig kétkedve, hogy jól hallottam azt amit mondott. Jacob felnevetett.
- Igen. Biztos. Sam megmutatta az emlékeit, és ugyan azt érzi Emily iránt mint amit én érzek irántad. Vele is ugyan ez történt még amikor…. Leah-vel volt. – szomorodott el egy pillanatra. De én csak mosolyogni tudtam. Földöntúli boldogság szállt meg. Ahogy ott állt előttem a férfi aki életem szerelme, és akit mindig is szerettem, és szeretni is fogok. Itt van előttem a végzetem. Odarohantam Jacobhoz, és szorosan magamhoz öleltem. Soha nem voltam ilyen boldog mint ma.
- De miért nem mondtad el? – mosolyogtam rá
- Féltem, hogy te nem így érzel. – vonta meg szégyenlősen a vállait
- Hogy nem így érzek? Soha nem voltam még ilyen boldog, mint most. – mondtam boldogan, majd megcsókoltam. – Szeretlek Jake! Nagyon-nagyon szeretlek! – suttogtam
- Én is Jane! Annyira, hogy el sem tudod képzelni. – suttogta a hajamba.
A többi időt a parton egymásnak szenteltük, és csak beszéltünk, és beszéltünk. Arról fogalmam sincs, hogy miről, de azt tudom mindegy is lenne. Csak az a fontos nekem, hogy minden megoldódott, és most ez a lényeg. Visszasétáltam a házba, míg Jake hazament, hogy megnézze, hogy van Billy. Majd kicsattantam a boldogságtól, de senki nem kérdezett semmit. Már csak Emily, és Sam volt otthon.
- Figyelj Jane! Ma elmegyünk Suehoz. Meghívott minket vacsorára. Megleszel egyedül? –kérdezte Emily
- Persze. Menjetek csak. – mosolyogtam rá, Emi boldogan bólintott. Én pedig mentem zuhanyozni. Az utóbbi pár napban csak arra kellett a zuhany, hogy a rossz dolgokat elmossa, most viszont csak azért mert jól esik, és semmi nem tud lelombozni. Felvettem a selyem pizsamámat, fogat mostam, és lementem a konyhába. Emily, és Sam már elmentek a ház kihalt volt. Ittam egy pohár vizet, majd visszamentem a szobámba, és befeküdtem az ágyamba. Nem voltam valami fáradt, de ha az lettem volna, akkor sem tudtam volna aludni a boldogságtól. Épp megfordultam mikor megsüllyedt az ágy, én pedig felsikkantottam félelmemben. Azonban amikor odafordultam Jake befogta a szám.
- Nyugi! Csak én vagyok. – mosolygott rám
- Jake! Megmondtam, hogy ne ilyesz így meg! – duzzogtam, a szívem pedig kiakart ugrani a helyéről
- Sajnálom, de az hosszabb időbe telik, ha kopogok, és megvárom amíg leérsz. – forgatta meg a szemeit
- Ezzel azt akarod mondani, hogy lassú vagyok? – mondtam tetetett bosszúsággal
- Nem. Ezzel azt akarom mondani, hogy minden ember lassú. – mosolygott rám ellenállhatatlanul.
- És minek köszönhetem a látogatásod? – vontam föl a szemöldököm, de egyáltalán nem bántam, hogy itt van
- Billy Suenál van. Ahogy Emily, és Sam is. Én pedig nem akartam otthon maradni. Ezért eljöttem életem szerelméhez.
- Jól tetted. – mosolyogtam rá. Közelebb hajolt hozzám, majd megcsókolt. A hátamra fordított, és felém helyezkedett, de megtámaszkodott a kezén nehogy nehéz legyen a súlya. Egyre mohóbb lett, a keze pedig felfedező útra indult. Rajta nem volt más, csak egy farmer nadrág. Valószínűleg farkas alakban jött idáig ezért nem volt rajta póló. Ajkai lejjebb csúsztak, és most a nyakamat csókolgatta. Nem akartam megállítani. A mai nap olyan csodálatos volt, és most már úgy érzem felkészültem erre. Jake benyúlt a fölsőm alá, és simogatni kezdett. Kezemmel végig simítottam izmos mellkasán, mire egy morgás szakadt fel belőle. Nem ijedtem meg. Ha egy farkas a szerelmed, ezt meg kell szoknod. Lehúzta rólam a felsőt, és gyönyörködött a látványban. Pár másodpercig ledermedtem, hogy nem tetszik neki valami, de ő megcsókolt, és már nem maradt kétségem róla. Már épp nyúlt volna a sortomért, de hirtelen megdermedt.
- Ha azt akarod, hogy megálljak akkor most szólj, mert….. később félek már nem fogok tudni. – nézett rám vágytól teli szemekkel.
- Te komolyan képes lennél most abbahagyni? – néztem rá komolyan. Gyengéden megcsókolt, majd levette rólam a nadrágot is. Fogalmam sincs, hogy vajon hogy, de levarázsolta magáról a nadrágot, és egy csodálatos estét töltöttünk együtt. Egy méltó befejezése egy csodálatos napnak.
Meglepődtem amikor nem jött senki értem, hogy ellenőrizze haza megyek-e. Így akadálytalanul elbúcsúzhattam mindenkitől, és boldogan szálltam be a kocsiba. Na jó egy valakinek azért nagyon örültem volna, de az a valaki most nagyon-nagyon haragszik rám. Vagy is már nem fog, ha megtudja a nagy híremet. Szerencse, hogy az én gondolataimban nem tud senki olvasni. Még csak az kéne, hogy Jacob megtudja csak azért mondom neki, hogy nem barátkozok vámpírokkal, mert nem akarom sem őket, sem pedig őt elveszíteni. Biztos nagyon jól fogadná. De ha szeret akkor ezt el kell fogadnia. És…. Valószínűleg szeret. De valami nem hagy nyugodni. Mi van ezzel a bevésődés dologgal? Vajon én vagyok Jacob bevésődése? Én vagyok neki az igazi, vagy csak ő ezt gondolja. Vagy inkább tudja, hogy nem én vagyok neki az igazi csak nem akarja bevallani. Lehet, hogy nem is szeret, csak azért van velem, mert sajnál. Nem! Jake nem ilyen. Ő…. Ez nem lehet igaz. Csak én beszélem be magamnak a hülyeségeket. Mire haza értem már eltűnt a jókedvem. Fogtam a cuccom, és bementem a házba. Megtorpantam az ajtóban egy percre mikor megláttam a tömeget. Ez nem igaz. Nem lehet magánélete az embernek egy falka farkas miatt. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de nem jött ki rajta egy hang sem. Megráztam a fejem, majd feltrappoltam a szobámba. Ledobtam a táskám az íróasztalomra, majd az ajtóhoz sétáltam. Egy percig elidőzött a kezem a kilincsen, de végül vettem egy mély levegőt, és lementem a konyhába. Megálltam a lépcső lábánál, mire minden szem rám szegeződött. De elegem van már ebből a nagy tömegből. Végül belekezdtem.
- Választottam….hogy ki a fontosabb nekem. Ti vagy pedig ők, és én….. titeket választottalak. Igazatok van. Nem jó ötlet vámpírokkal barátkozni. Veszélyes, és ha az kell ahhoz, hogy minden olyan legyen mint régen, akkor…… akkor minden kapcsolatot megszakítok velük. Az óráimat nem tudom megváltoztatni, de nem szólok hozzájuk, és nem teszek semmi olyat amit nem lenne szabad. A családom fontosabb nekem mint a Cullenek. De ha ti nem tudtok megbocsátani nekem, én azt is megértem. – sóhajtottam végül, majd végig néztem az arcokon. Senki nem mutatott semmiféle érzelmet. A kínos csönd egyre hosszabb lett, én pedig már épp indultam volna a szobámba, mikor Emily odarohant hozzám, és szorosan megölelt. Földöntúli boldogság fogott el, ahogy ott álltunk egymás karjaiban. Bűntudatom volt, de nem nagy, mert visszaszereztem őket, és nekem ez a legfontosabb. Mindent megkaptam amit csak akartam.
- Örülök, hogy így döntöttél. – mosolygott rám, amit én viszonoztam.
- Én is Emi. – a nővérem mellett Sam jelent meg, és az arcán gyengéd érzések voltak olvashatóak.
- Egyetértek Emilyvel. Tudtam, hogy jól fogsz választani, és hogy fontosabbak vagyunk neked mint a vámpírok. – nyeltem egy nagyot, de még mindig mosolyogtam. Sam váratlanul megölelt. Végül visszatértek a konyhába, és eszegetni kezdték a sütit melyet Emily készített.
- Gyere egyél velünk! – mindenkitől kaptam egy boldog pillantást. Ezek szerint megbocsátottak. Ez jó. Jake egy szót sem szólt. Nekem pedig beszélnem kell vele.
- Nem köszönöm. Most inkább nem kérek! Lemegyek a partra sétálok egy kicsit. – indultam kifelé
- Rendben, de légy óvatos! – mondta Emily
- Az leszek! – mondtam színtelenül, majd Jacobra néztem mielőtt kiléptem volna a házból.
Nem telt bele kis idő, és ő is utánam jött. A naplemente gyönyörű ilyenkor. Megálltam a víz előtt, és csak gyönyörködtem a kilátásban. Mikor Jacob megállt tőlem pár méterre, hiányérzetem támadt. Azt akartam, hogy idejöjjön, és átöleljen, és együtt nézzük a naplementét. De ő meg se moccant. Nézett maga elé mereven, és nem szólt egy szót sem. Végül sóhajtottam, és ránéztem. Ő nem nézett rám. Egy farmer, egy sportcipő, és egy fekete póló volt rajta. Semmi kabát. Mondjuk minek is egy farkasnak. Hiányzott az ölelése. Ahogy izmos erős karjaiban tart, és felmelegít forró teste. A csókja ahogy ajkunk egybeforr egy örökké valóságig. Hiányzik Jacob. Mikor nem mozdult meg odarohantam hozzá, és szorosan magamhoz öleltem. Ő pedig a derekam köré csavarta izmos, forró kezeit. Az arcát beletemette a hajamba, és nagyokat sóhajtott. Mintha ő is erre várt volna. Kicsit elhúzódtam, hogy szemébe tudjak nézni. Boldog volt, de mintha szomorú is lenne egy kicsit. Nem vártam, hogy kezdeményezzen közelebb hajoltam hozzá, és szenvedélyesen megcsókoltam. Egy halk nyögés hagyta el a torkát, majd közelebb húzott magához.
- Ó, Jane….. – suttogta az ajkamba
- Annyira hiányoztál. – mondtam elhaló hangon
- Te is nekem! – suttogta, majd megint megcsókolt. Pár perc múlva elválltak az ajkaink, én pedig ráhajtottam a fejem izmos mellkasára. Éreztem ahogy a szíve vadul dörömböl hatalmas mellizma alatt, és eszembe jutott valami. Vajon értem dübörög ennyire? Megdermedtem ahogy eszembe jutottak az elméleteim. Ezt Jake észrevette, és egy kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Mi a baj? – nézett rám szomorúan
- Én…. Én csak…..- nem bírtam befejezni a mondatot, így inkább eltoltam magamtól, és hátat fordítottam neki. – Szeretsz engem Jake?
- Persze, hogy szeretlek, de ezt meg miért kérdezed? Pontosan tudod, hogy hogyan érzek irántad. – érintette meg a karom, de távolabb léptem.
- Már egy ideje gondolkozok valamin, de még nem volt alkalmam megkérdezni, és ami azt illeti nem is akartam…..mostanáig. – halkult el a hangom
- Miről van szó? – kérdezte fojtott hangon
- Én vagyok a bevésődésed Jake? – fordultam felé. Jacob megdermedt, és nem mondod semmit. Majd megrázta a fejét.
- Ezt… meg miért kérded?
- Mert tudom mit jelent ez, és tudom ha meglátod azt a személyt akibe bevésődsz akkor csak ő számít, és nem tudod elhagyni. Soha. – néztem rá, és csak félelem volt bennem. Mi lesz velem ha nem én vagyok az? Ha elhagy, és többet nem jön vissza? Jake kifejezéstelen arccal nézett rám. Végül sóhajtott.
- Amikor először találkoztam veled mikor visszajöttél, fogalmam sincs, hogy mi történt. Egyszerűen minden eltűnt körülöttem, és csak te maradtál. Ha távol voltál tőlem csak téged akartalak, és amikor valamilyen más lányra néztem csak a te arcod lebegett a szemem előtt. Nem értettem az egészet. Furcsa volt. Aztán Sam látta a gondolataimat, és beszélt velem. Elmagyarázta mi is ez….. és végül megértettem. Iszonyatos szerelmet érzek irántad Jane, és Sam azt mondta, hogy ez az jelenti, hogy ….. te vagy a bevésődésem. – meg sem tudtam szólalni. Tényleg azt mondta, amit hallottam? Vagy csak egyszerűen nem hallok jól? Én vagyok élete nagy szerelme? Az egyetlen akit akar, és akit szeret?
- És…. Ez biztos? – kérdeztem, még mindig kétkedve, hogy jól hallottam azt amit mondott. Jacob felnevetett.
- Igen. Biztos. Sam megmutatta az emlékeit, és ugyan azt érzi Emily iránt mint amit én érzek irántad. Vele is ugyan ez történt még amikor…. Leah-vel volt. – szomorodott el egy pillanatra. De én csak mosolyogni tudtam. Földöntúli boldogság szállt meg. Ahogy ott állt előttem a férfi aki életem szerelme, és akit mindig is szerettem, és szeretni is fogok. Itt van előttem a végzetem. Odarohantam Jacobhoz, és szorosan magamhoz öleltem. Soha nem voltam ilyen boldog mint ma.
- De miért nem mondtad el? – mosolyogtam rá
- Féltem, hogy te nem így érzel. – vonta meg szégyenlősen a vállait
- Hogy nem így érzek? Soha nem voltam még ilyen boldog, mint most. – mondtam boldogan, majd megcsókoltam. – Szeretlek Jake! Nagyon-nagyon szeretlek! – suttogtam
- Én is Jane! Annyira, hogy el sem tudod képzelni. – suttogta a hajamba.
A többi időt a parton egymásnak szenteltük, és csak beszéltünk, és beszéltünk. Arról fogalmam sincs, hogy miről, de azt tudom mindegy is lenne. Csak az a fontos nekem, hogy minden megoldódott, és most ez a lényeg. Visszasétáltam a házba, míg Jake hazament, hogy megnézze, hogy van Billy. Majd kicsattantam a boldogságtól, de senki nem kérdezett semmit. Már csak Emily, és Sam volt otthon.
- Figyelj Jane! Ma elmegyünk Suehoz. Meghívott minket vacsorára. Megleszel egyedül? –kérdezte Emily
- Persze. Menjetek csak. – mosolyogtam rá, Emi boldogan bólintott. Én pedig mentem zuhanyozni. Az utóbbi pár napban csak arra kellett a zuhany, hogy a rossz dolgokat elmossa, most viszont csak azért mert jól esik, és semmi nem tud lelombozni. Felvettem a selyem pizsamámat, fogat mostam, és lementem a konyhába. Emily, és Sam már elmentek a ház kihalt volt. Ittam egy pohár vizet, majd visszamentem a szobámba, és befeküdtem az ágyamba. Nem voltam valami fáradt, de ha az lettem volna, akkor sem tudtam volna aludni a boldogságtól. Épp megfordultam mikor megsüllyedt az ágy, én pedig felsikkantottam félelmemben. Azonban amikor odafordultam Jake befogta a szám.
- Nyugi! Csak én vagyok. – mosolygott rám
- Jake! Megmondtam, hogy ne ilyesz így meg! – duzzogtam, a szívem pedig kiakart ugrani a helyéről
- Sajnálom, de az hosszabb időbe telik, ha kopogok, és megvárom amíg leérsz. – forgatta meg a szemeit
- Ezzel azt akarod mondani, hogy lassú vagyok? – mondtam tetetett bosszúsággal
- Nem. Ezzel azt akarom mondani, hogy minden ember lassú. – mosolygott rám ellenállhatatlanul.
- És minek köszönhetem a látogatásod? – vontam föl a szemöldököm, de egyáltalán nem bántam, hogy itt van
- Billy Suenál van. Ahogy Emily, és Sam is. Én pedig nem akartam otthon maradni. Ezért eljöttem életem szerelméhez.
- Jól tetted. – mosolyogtam rá. Közelebb hajolt hozzám, majd megcsókolt. A hátamra fordított, és felém helyezkedett, de megtámaszkodott a kezén nehogy nehéz legyen a súlya. Egyre mohóbb lett, a keze pedig felfedező útra indult. Rajta nem volt más, csak egy farmer nadrág. Valószínűleg farkas alakban jött idáig ezért nem volt rajta póló. Ajkai lejjebb csúsztak, és most a nyakamat csókolgatta. Nem akartam megállítani. A mai nap olyan csodálatos volt, és most már úgy érzem felkészültem erre. Jake benyúlt a fölsőm alá, és simogatni kezdett. Kezemmel végig simítottam izmos mellkasán, mire egy morgás szakadt fel belőle. Nem ijedtem meg. Ha egy farkas a szerelmed, ezt meg kell szoknod. Lehúzta rólam a felsőt, és gyönyörködött a látványban. Pár másodpercig ledermedtem, hogy nem tetszik neki valami, de ő megcsókolt, és már nem maradt kétségem róla. Már épp nyúlt volna a sortomért, de hirtelen megdermedt.
- Ha azt akarod, hogy megálljak akkor most szólj, mert….. később félek már nem fogok tudni. – nézett rám vágytól teli szemekkel.
- Te komolyan képes lennél most abbahagyni? – néztem rá komolyan. Gyengéden megcsókolt, majd levette rólam a nadrágot is. Fogalmam sincs, hogy vajon hogy, de levarázsolta magáról a nadrágot, és egy csodálatos estét töltöttünk együtt. Egy méltó befejezése egy csodálatos napnak.
2010. március 11., csütörtök
Silver Moon 8. fejezet
Sziasztok!
Bocsi, hogy eddig nem jöttem, de most már ugyan úgy fog menni minden mint régen. Szóval már minden visszaállt a régi kerékvágásba. Ahogy tudom megírom a kövi fejit is. Addig is ehhez jó olvasást! :)
Puszi
Niky
8. fejezet
Hamar reggel lett. Túlságosan is hamar. Semmi kedvem suliba menni. Más körülmények között örülnék ha mehetnék, hisz vámpírokkal lehetek, de ma inkább bezárkóznék a szobámba, és soha nem mennék ki innen. Vagy csak addig nem, amíg nem sikerül egy olyan megoldást kitervelnem ami mindenkinek jó. Felültem az ágyamban, és a fülem mögé tűrtem a szemembe lógó hajamat. Az ég borús mint mindig, sajnos nem süt a nap, hogy elkerüljem a választást. Sóhajtva visszahanyatlottam a párnámra. Tudod egyáltalán, hogy mit akarsz? Kérdeztem magamtól, de választ nem kaptam. Túl egyszerű lenne. Kifújtam a levegőt, és indultam zuhanyozni. Próbáltam minél tovább húzni az időt, de még így is hamar végeztem. Ahogy a fogmosással, és a fésülködéssel is. Felvettem egy farmert, egy fehér hosszú ujjú pólót, és egy fekete balett cipőt. A hajamat unalmasan leengedve hagytam, majd felvettem a táskám. Kikotortam a fiókból egy müzli szeletet, és a kocsimhoz mentem. A ház kihalt volt. Ami azért egy nagyon nagy csoda. Levettem a fogasról a fekete farmerdzsekim, és elindultam a suliba.
Mintha ha ma minden túl gyors lenne. Az iskolába is túl hamar odaértem. Csak nekem lehet ilyen szerencsém, hogy ma minden siet, vagy csak én vagyok gyors. A szokásos helyemre beparkoltam, és az ezüst Volvóhoz mentem, ahol már ott várt rám Edward. Pár lépésre megálltam előtte.
- Szia!
- Szia! – köszöntem színtelen hangon- Figyelj Edward! Beszélnünk kell!
- Hallgatlak. – mondta egyszerűen, majd lazán a kocsijának támaszkodott
- Ultimátumot kaptam. Vagy a vámpírok, vagy a vérfarkasok. – üres arccal állt előttem, de nem lepődött meg – Miért nem lep meg? – tettem karba a kezem
- Tudtam, hogy a kettő egyszerre nem megy. Soha nem fogadták el, és nem is fogják.
- Edward én sajnálom, de a családom….. fontosabb nekem. Nem úgy értem, hogy ti nem vagytok nekem fontosak, de ők……
- Ők a családod, és kész. Megértem.- vonta meg a vállát. Ez így nem jó nekem nem elég a családom, nekem mind a kettő kell.
- Nem akarlak elveszíteni! – csúszott ki a számon mielőtt meggondolhattam volna, hogy mit is mondok. Edward ellökte magát a kocsitól, és szorosan megölelt.
- Én sem akarlak elveszíteni! – suttogta a fülembe, mire én átkaroltam a nyakát, és még közelebb húztam magamhoz. Percekig álltunk így, én pedig próbáltam visszatartani a könnyeimet. Edward megpuszilta a fejem búbját, majd egy kicsit eltávolodtam tőlem, és eszembe jutott valami.
- Nem is kell elveszítened! – mondtam határozottan, mire fölvonta az egyik szemöldökét
- Miattunk ne áldozd fel a családod Jane!
- Nem áldozok fel senkit! Mindenki megkaphatja amit akar! – mosolyogtam rá, de ő csak értetlenül nézett rám, és próbált valamit kiolvasni a fejemből. Természetesen sikertelenül.
- Beavatnál? – kérdezte végül
- Egyszerű az egész. Ha elakarok menni hozzátok azt mondom majd, hogy az egyik barátnőmnél vagyok, vagy pedig bent kellett maradnom a suliban valamit megcsinálni. Ez nem lesz nehéz. Egy kis hazugságba senki nem fog belehalni. Ha értem jönnek a suliba, akkor nem foglalkozok veletek, és ti is majd úgy tesztek mintha már nem is szólnánk egymáshoz. Szerintem ez nem lenne nehéz. Otthon azt mondanám, hogy minden rendben, és már nem beszélek veletek, mert beláttam, hogy ez milyen veszélyes blablabla…..
- És mi lesz a vámpírszaggal?
- Majd azt mondom azért van olyan szagom, mert az órán melletted kell ülnöm, mert a tanár oda ültetett. Ennyi. Szerintem ez egy nagyszerű ötlet. – mosolyogtam. Edward percekig csak némán gondolkozott, majd a homlokán a ráncok kisímultak.
- Lehet, hogy sikerül, de elég nagy a kockázat. – nézett rám gondterhelten
- Kit érdekel a kockázat? Ez megéri a kockázatot. Vagy jobb lenne ha semmilyen módon nem találkozhatnánk? – vontam föl a szemöldököm
- Nem ezt mondtam. – suttogta Edward
- Akkor meg hagyjuk a kockázatot. – rántottam meg a vállam, és Edwardot magam után húzva elindultam a suli felé.
- Azért legyél óvatos. Az emberek elég pletykásak, és ha valamelyikük elmondja a farkasoknak, ho……
- Nem fog senki semmit elmondani senkinek. – biztosítottam Edwardot, de ő csak gyanakvón fölvonta a szemöldökét- Bízz bennem! Kérlek! – néztem rá esdeklőn. Nem tudom, hogy a „Kérlek” segített-e, vagy csak belátta, hogy nincs mit vesztenünk, de végül megenyhült a pillantása.
- Rendben. Próbáljuk meg, de ha rosszul sül el a dolog…..én szóltam neked előre. – mosolygott rám ellenállhatatlanul
- Köszi Edward! – adtam egy puszit a hideg arcára, majd behúztam a biosz terembe. Lehuppantunk a szokásos helyünkre. Sokkal jobb kedvem lett mióta beszéltem Edwarddal, pedig reggel még suliba se akartam jönni miatta. Egész biológia órán szorgosan jegyzeteltem, és figyeltem a tanárra. Az óra hamar eltelt. Én pedig mosolyogva vonultam a torna terem felé, miután elbúcsúztam Edwardtól. Nem tartozik a tesi óra a kedvenceim közé, de most még ezt is jobban viseltem mint általában. Mikor végeztünk az ebédlő felé mentem. Vettem egy ásványvizet, és egy Cesar salátát, majd a Cullenek asztala felé mentem. Alice Edwardnak beszélt valamit olyan gyorsan, hogy nem értettem belőle egy árva szót sem. Mosolyogva leültem Edwarddal szemben.
- Na mit szólsz az ötletemhez? – kérdeztem Alice-t
- Hát…. Nem rossz ötlet, de az zavar, hogy nem látom mi fog ebből kisülni. – vonta össze a szöldökét.
- Nem lesz semmi baj. Ha meg még is akkor……
- Akkor mi? – rázta meg a fejét Alice. Némán kinéztem az ablakon, és néztem a sötét erdőt.
- Akkor visszamegyek Los Angelesbe. – mondtam halkan, de nem néztem rájuk. Még így is észre vettem, hogy Edward fölkapja a fejét, és nem az érintetlen ételt, hanem engem fixíroz.
- Visszamennél? Komolyan mondod? – hüledezett Alice
- Ha nem sikerül, akkor igen. Akkor már végképp elvesztem a bizalmukat. – sóhajtottam, majd feléjük fordultam. Mind a két vámpír szemében csak csodálkozás bujkált.
- Ebben igazad van, de……
- Nincs, de Alice! – mondtam határozottan
- Tudod mit?! Felejtsük el az egészet! – szólalt meg Edward
- Mi miről beszél?
- Hagyjuk ezt! Ne erőltessük azt ami nem megy! Ne barátkozz velünk! Válaszd a családodat, és… kész.- Vonta meg a vállát Edward. Hitetlenkedve meredtem rá. Alice hamar fölmérte a terepet.
- Én… most megyek. Beszélgessetek csak! – mondta mosolyogva, majd felállt, és kilibbent az ebédlőből.
- Nem értelek Edward. Komolyan nem értelek. – tettem karba a kezeimet.
- Nem is kell értened! Az a lényeg, hogy felejts el minket, és éld az életedet a családoddal.
- Ezt te sem gondolod komolyan!
- De igen komolyan gondolom. Így a legegyszerűbb. – vonta meg a vállát
- Kinek így a legegyszerűbb? Neked? Mert nem kell találkoznod velem?
- Nem erről van szó. – rázta meg a fejét
- Akkor meg miről? – csattantam föl. Edward nyugodtan kifújta a levegőt, majd az asztalon összekulcsolta a kezeit, és egy kicsit előredőlt.
- Arról van szó, hogy neked így lesz a legegyszerűbb. Így nem kell hazudnod a családodnak. Már így is épp elégszer verted át őket.
- És ez miért a te problémád? Inkább örülj, hogy továbbra is találkozhatunk.
- Én örülök, de ne ilyen áron. – mondta komolyan
- Edward az mondtad bízol bennem…
- Én bízom is.
- Akkor ne foglalkozz vele, hogy nekem mit kell tennem. Majd én mindent megoldok. – mosolyogtam bíztatón rá
- Ez így akkor sem jó. Nem hiszem, hogy jó hazudni Jacobnak. Vagy te szeretsz annak hazudni, akit a legjobban szeretsz? – vonta föl a szemöldökét. Erre nem tudtam mit mondani. Az ablak felé fordultam megint. Igaza van. Utálok Jacobnak hazudni, és nem is tenném ha megértené a dolgot. Az már nem az én hibám, hogy az ellenségei a barátaim. – Jane…..- kezdte Edward, de nem néztem rá -…. Ezért mondom, hogy hagyjuk ezt! Nem éri meg. –rázta meg a fejét, és hátra dőlt
- De megéri! – makacskodtam
- Nem, nem éri meg. A család, és a …….. és a szerelem fontosabb, mint a barátok. – a szerelem szót nagyon fojtott hangon mondta ki, mintha nagyon rosszul esne neki. Nekem pedig rögtön lelkiismeret furdalásom lett.
- Lehet, hogy önző vagyok, de…. nekem mindegyikre szükségem van. – néztem lassan Edwardra – És…. Ezt szeretném ha megértenéd
- Én megértelek Jane, de…. nem szeretném ha emiatt mennél vissza Los Angelesbe.
- Nem fogok visszamenni. Csak ha nagyon muszáj. – Edward megcsóválta a fejét.
- Kérlek Edward! – felálltam a helyemről, és mellé ültem mire odafordult hozzám. Megfogtam a hideg kezét, és próbáltam meggyőzni. – Kérlek! Ha elkell majd mennem, legalább azt a kis időt boldogan töltsem itt. De ez csak úgy lehet, ha te is velem vagy, és mindenki más is akit szeretek. – mosolyogtam rá. Percekig összevont szemöldökkel nézett rám, majd kisimult az arca, és mint egy úri ember kezet csókolt nekem.
- Rendben. Meggyőztél. Ismét. – mosolygott rám, mire én pár percig elfelejtettem hol is vagyok. Ezt csak Jacob, és ő tudja elérni nálam. Boldogan karoltam át a nyakát, és bújtam hideg ölelésébe. Átkarolta a derekamat, és olyat éreztem amit nem kellett volna. Melegséget.
Bocsi, hogy eddig nem jöttem, de most már ugyan úgy fog menni minden mint régen. Szóval már minden visszaállt a régi kerékvágásba. Ahogy tudom megírom a kövi fejit is. Addig is ehhez jó olvasást! :)
Puszi
Niky
8. fejezet
Hamar reggel lett. Túlságosan is hamar. Semmi kedvem suliba menni. Más körülmények között örülnék ha mehetnék, hisz vámpírokkal lehetek, de ma inkább bezárkóznék a szobámba, és soha nem mennék ki innen. Vagy csak addig nem, amíg nem sikerül egy olyan megoldást kitervelnem ami mindenkinek jó. Felültem az ágyamban, és a fülem mögé tűrtem a szemembe lógó hajamat. Az ég borús mint mindig, sajnos nem süt a nap, hogy elkerüljem a választást. Sóhajtva visszahanyatlottam a párnámra. Tudod egyáltalán, hogy mit akarsz? Kérdeztem magamtól, de választ nem kaptam. Túl egyszerű lenne. Kifújtam a levegőt, és indultam zuhanyozni. Próbáltam minél tovább húzni az időt, de még így is hamar végeztem. Ahogy a fogmosással, és a fésülködéssel is. Felvettem egy farmert, egy fehér hosszú ujjú pólót, és egy fekete balett cipőt. A hajamat unalmasan leengedve hagytam, majd felvettem a táskám. Kikotortam a fiókból egy müzli szeletet, és a kocsimhoz mentem. A ház kihalt volt. Ami azért egy nagyon nagy csoda. Levettem a fogasról a fekete farmerdzsekim, és elindultam a suliba.
Mintha ha ma minden túl gyors lenne. Az iskolába is túl hamar odaértem. Csak nekem lehet ilyen szerencsém, hogy ma minden siet, vagy csak én vagyok gyors. A szokásos helyemre beparkoltam, és az ezüst Volvóhoz mentem, ahol már ott várt rám Edward. Pár lépésre megálltam előtte.
- Szia!
- Szia! – köszöntem színtelen hangon- Figyelj Edward! Beszélnünk kell!
- Hallgatlak. – mondta egyszerűen, majd lazán a kocsijának támaszkodott
- Ultimátumot kaptam. Vagy a vámpírok, vagy a vérfarkasok. – üres arccal állt előttem, de nem lepődött meg – Miért nem lep meg? – tettem karba a kezem
- Tudtam, hogy a kettő egyszerre nem megy. Soha nem fogadták el, és nem is fogják.
- Edward én sajnálom, de a családom….. fontosabb nekem. Nem úgy értem, hogy ti nem vagytok nekem fontosak, de ők……
- Ők a családod, és kész. Megértem.- vonta meg a vállát. Ez így nem jó nekem nem elég a családom, nekem mind a kettő kell.
- Nem akarlak elveszíteni! – csúszott ki a számon mielőtt meggondolhattam volna, hogy mit is mondok. Edward ellökte magát a kocsitól, és szorosan megölelt.
- Én sem akarlak elveszíteni! – suttogta a fülembe, mire én átkaroltam a nyakát, és még közelebb húztam magamhoz. Percekig álltunk így, én pedig próbáltam visszatartani a könnyeimet. Edward megpuszilta a fejem búbját, majd egy kicsit eltávolodtam tőlem, és eszembe jutott valami.
- Nem is kell elveszítened! – mondtam határozottan, mire fölvonta az egyik szemöldökét
- Miattunk ne áldozd fel a családod Jane!
- Nem áldozok fel senkit! Mindenki megkaphatja amit akar! – mosolyogtam rá, de ő csak értetlenül nézett rám, és próbált valamit kiolvasni a fejemből. Természetesen sikertelenül.
- Beavatnál? – kérdezte végül
- Egyszerű az egész. Ha elakarok menni hozzátok azt mondom majd, hogy az egyik barátnőmnél vagyok, vagy pedig bent kellett maradnom a suliban valamit megcsinálni. Ez nem lesz nehéz. Egy kis hazugságba senki nem fog belehalni. Ha értem jönnek a suliba, akkor nem foglalkozok veletek, és ti is majd úgy tesztek mintha már nem is szólnánk egymáshoz. Szerintem ez nem lenne nehéz. Otthon azt mondanám, hogy minden rendben, és már nem beszélek veletek, mert beláttam, hogy ez milyen veszélyes blablabla…..
- És mi lesz a vámpírszaggal?
- Majd azt mondom azért van olyan szagom, mert az órán melletted kell ülnöm, mert a tanár oda ültetett. Ennyi. Szerintem ez egy nagyszerű ötlet. – mosolyogtam. Edward percekig csak némán gondolkozott, majd a homlokán a ráncok kisímultak.
- Lehet, hogy sikerül, de elég nagy a kockázat. – nézett rám gondterhelten
- Kit érdekel a kockázat? Ez megéri a kockázatot. Vagy jobb lenne ha semmilyen módon nem találkozhatnánk? – vontam föl a szemöldököm
- Nem ezt mondtam. – suttogta Edward
- Akkor meg hagyjuk a kockázatot. – rántottam meg a vállam, és Edwardot magam után húzva elindultam a suli felé.
- Azért legyél óvatos. Az emberek elég pletykásak, és ha valamelyikük elmondja a farkasoknak, ho……
- Nem fog senki semmit elmondani senkinek. – biztosítottam Edwardot, de ő csak gyanakvón fölvonta a szemöldökét- Bízz bennem! Kérlek! – néztem rá esdeklőn. Nem tudom, hogy a „Kérlek” segített-e, vagy csak belátta, hogy nincs mit vesztenünk, de végül megenyhült a pillantása.
- Rendben. Próbáljuk meg, de ha rosszul sül el a dolog…..én szóltam neked előre. – mosolygott rám ellenállhatatlanul
- Köszi Edward! – adtam egy puszit a hideg arcára, majd behúztam a biosz terembe. Lehuppantunk a szokásos helyünkre. Sokkal jobb kedvem lett mióta beszéltem Edwarddal, pedig reggel még suliba se akartam jönni miatta. Egész biológia órán szorgosan jegyzeteltem, és figyeltem a tanárra. Az óra hamar eltelt. Én pedig mosolyogva vonultam a torna terem felé, miután elbúcsúztam Edwardtól. Nem tartozik a tesi óra a kedvenceim közé, de most még ezt is jobban viseltem mint általában. Mikor végeztünk az ebédlő felé mentem. Vettem egy ásványvizet, és egy Cesar salátát, majd a Cullenek asztala felé mentem. Alice Edwardnak beszélt valamit olyan gyorsan, hogy nem értettem belőle egy árva szót sem. Mosolyogva leültem Edwarddal szemben.
- Na mit szólsz az ötletemhez? – kérdeztem Alice-t
- Hát…. Nem rossz ötlet, de az zavar, hogy nem látom mi fog ebből kisülni. – vonta össze a szöldökét.
- Nem lesz semmi baj. Ha meg még is akkor……
- Akkor mi? – rázta meg a fejét Alice. Némán kinéztem az ablakon, és néztem a sötét erdőt.
- Akkor visszamegyek Los Angelesbe. – mondtam halkan, de nem néztem rájuk. Még így is észre vettem, hogy Edward fölkapja a fejét, és nem az érintetlen ételt, hanem engem fixíroz.
- Visszamennél? Komolyan mondod? – hüledezett Alice
- Ha nem sikerül, akkor igen. Akkor már végképp elvesztem a bizalmukat. – sóhajtottam, majd feléjük fordultam. Mind a két vámpír szemében csak csodálkozás bujkált.
- Ebben igazad van, de……
- Nincs, de Alice! – mondtam határozottan
- Tudod mit?! Felejtsük el az egészet! – szólalt meg Edward
- Mi miről beszél?
- Hagyjuk ezt! Ne erőltessük azt ami nem megy! Ne barátkozz velünk! Válaszd a családodat, és… kész.- Vonta meg a vállát Edward. Hitetlenkedve meredtem rá. Alice hamar fölmérte a terepet.
- Én… most megyek. Beszélgessetek csak! – mondta mosolyogva, majd felállt, és kilibbent az ebédlőből.
- Nem értelek Edward. Komolyan nem értelek. – tettem karba a kezeimet.
- Nem is kell értened! Az a lényeg, hogy felejts el minket, és éld az életedet a családoddal.
- Ezt te sem gondolod komolyan!
- De igen komolyan gondolom. Így a legegyszerűbb. – vonta meg a vállát
- Kinek így a legegyszerűbb? Neked? Mert nem kell találkoznod velem?
- Nem erről van szó. – rázta meg a fejét
- Akkor meg miről? – csattantam föl. Edward nyugodtan kifújta a levegőt, majd az asztalon összekulcsolta a kezeit, és egy kicsit előredőlt.
- Arról van szó, hogy neked így lesz a legegyszerűbb. Így nem kell hazudnod a családodnak. Már így is épp elégszer verted át őket.
- És ez miért a te problémád? Inkább örülj, hogy továbbra is találkozhatunk.
- Én örülök, de ne ilyen áron. – mondta komolyan
- Edward az mondtad bízol bennem…
- Én bízom is.
- Akkor ne foglalkozz vele, hogy nekem mit kell tennem. Majd én mindent megoldok. – mosolyogtam bíztatón rá
- Ez így akkor sem jó. Nem hiszem, hogy jó hazudni Jacobnak. Vagy te szeretsz annak hazudni, akit a legjobban szeretsz? – vonta föl a szemöldökét. Erre nem tudtam mit mondani. Az ablak felé fordultam megint. Igaza van. Utálok Jacobnak hazudni, és nem is tenném ha megértené a dolgot. Az már nem az én hibám, hogy az ellenségei a barátaim. – Jane…..- kezdte Edward, de nem néztem rá -…. Ezért mondom, hogy hagyjuk ezt! Nem éri meg. –rázta meg a fejét, és hátra dőlt
- De megéri! – makacskodtam
- Nem, nem éri meg. A család, és a …….. és a szerelem fontosabb, mint a barátok. – a szerelem szót nagyon fojtott hangon mondta ki, mintha nagyon rosszul esne neki. Nekem pedig rögtön lelkiismeret furdalásom lett.
- Lehet, hogy önző vagyok, de…. nekem mindegyikre szükségem van. – néztem lassan Edwardra – És…. Ezt szeretném ha megértenéd
- Én megértelek Jane, de…. nem szeretném ha emiatt mennél vissza Los Angelesbe.
- Nem fogok visszamenni. Csak ha nagyon muszáj. – Edward megcsóválta a fejét.
- Kérlek Edward! – felálltam a helyemről, és mellé ültem mire odafordult hozzám. Megfogtam a hideg kezét, és próbáltam meggyőzni. – Kérlek! Ha elkell majd mennem, legalább azt a kis időt boldogan töltsem itt. De ez csak úgy lehet, ha te is velem vagy, és mindenki más is akit szeretek. – mosolyogtam rá. Percekig összevont szemöldökkel nézett rám, majd kisimult az arca, és mint egy úri ember kezet csókolt nekem.
- Rendben. Meggyőztél. Ismét. – mosolygott rám, mire én pár percig elfelejtettem hol is vagyok. Ezt csak Jacob, és ő tudja elérni nálam. Boldogan karoltam át a nyakát, és bújtam hideg ölelésébe. Átkarolta a derekamat, és olyat éreztem amit nem kellett volna. Melegséget.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)