Silver Moon 8. fejezet

Sziasztok!

Bocsi, hogy eddig nem jöttem, de most már ugyan úgy fog menni minden mint régen. Szóval már minden visszaállt a régi kerékvágásba. Ahogy tudom megírom a kövi fejit is. Addig is ehhez jó olvasást! :)

Puszi
Niky

8. fejezet

Hamar reggel lett. Túlságosan is hamar. Semmi kedvem suliba menni. Más körülmények között örülnék ha mehetnék, hisz vámpírokkal lehetek, de ma inkább bezárkóznék a szobámba, és soha nem mennék ki innen. Vagy csak addig nem, amíg nem sikerül egy olyan megoldást kitervelnem ami mindenkinek jó. Felültem az ágyamban, és a fülem mögé tűrtem a szemembe lógó hajamat. Az ég borús mint mindig, sajnos nem süt a nap, hogy elkerüljem a választást. Sóhajtva visszahanyatlottam a párnámra. Tudod egyáltalán, hogy mit akarsz? Kérdeztem magamtól, de választ nem kaptam. Túl egyszerű lenne. Kifújtam a levegőt, és indultam zuhanyozni. Próbáltam minél tovább húzni az időt, de még így is hamar végeztem. Ahogy a fogmosással, és a fésülködéssel is. Felvettem egy farmert, egy fehér hosszú ujjú pólót, és egy fekete balett cipőt. A hajamat unalmasan leengedve hagytam, majd felvettem a táskám. Kikotortam a fiókból egy müzli szeletet, és a kocsimhoz mentem. A ház kihalt volt. Ami azért egy nagyon nagy csoda. Levettem a fogasról a fekete farmerdzsekim, és elindultam a suliba.

Mintha ha ma minden túl gyors lenne. Az iskolába is túl hamar odaértem. Csak nekem lehet ilyen szerencsém, hogy ma minden siet, vagy csak én vagyok gyors. A szokásos helyemre beparkoltam, és az ezüst Volvóhoz mentem, ahol már ott várt rám Edward. Pár lépésre megálltam előtte.
- Szia!
- Szia! – köszöntem színtelen hangon- Figyelj Edward! Beszélnünk kell!
- Hallgatlak. – mondta egyszerűen, majd lazán a kocsijának támaszkodott
- Ultimátumot kaptam. Vagy a vámpírok, vagy a vérfarkasok. – üres arccal állt előttem, de nem lepődött meg – Miért nem lep meg? – tettem karba a kezem
- Tudtam, hogy a kettő egyszerre nem megy. Soha nem fogadták el, és nem is fogják.
- Edward én sajnálom, de a családom….. fontosabb nekem. Nem úgy értem, hogy ti nem vagytok nekem fontosak, de ők……
- Ők a családod, és kész. Megértem.- vonta meg a vállát. Ez így nem jó nekem nem elég a családom, nekem mind a kettő kell.
- Nem akarlak elveszíteni! – csúszott ki a számon mielőtt meggondolhattam volna, hogy mit is mondok. Edward ellökte magát a kocsitól, és szorosan megölelt.
- Én sem akarlak elveszíteni! – suttogta a fülembe, mire én átkaroltam a nyakát, és még közelebb húztam magamhoz. Percekig álltunk így, én pedig próbáltam visszatartani a könnyeimet. Edward megpuszilta a fejem búbját, majd egy kicsit eltávolodtam tőlem, és eszembe jutott valami.
- Nem is kell elveszítened! – mondtam határozottan, mire fölvonta az egyik szemöldökét
- Miattunk ne áldozd fel a családod Jane!
- Nem áldozok fel senkit! Mindenki megkaphatja amit akar! – mosolyogtam rá, de ő csak értetlenül nézett rám, és próbált valamit kiolvasni a fejemből. Természetesen sikertelenül.
- Beavatnál? – kérdezte végül
- Egyszerű az egész. Ha elakarok menni hozzátok azt mondom majd, hogy az egyik barátnőmnél vagyok, vagy pedig bent kellett maradnom a suliban valamit megcsinálni. Ez nem lesz nehéz. Egy kis hazugságba senki nem fog belehalni. Ha értem jönnek a suliba, akkor nem foglalkozok veletek, és ti is majd úgy tesztek mintha már nem is szólnánk egymáshoz. Szerintem ez nem lenne nehéz. Otthon azt mondanám, hogy minden rendben, és már nem beszélek veletek, mert beláttam, hogy ez milyen veszélyes blablabla…..
- És mi lesz a vámpírszaggal?
- Majd azt mondom azért van olyan szagom, mert az órán melletted kell ülnöm, mert a tanár oda ültetett. Ennyi. Szerintem ez egy nagyszerű ötlet. – mosolyogtam. Edward percekig csak némán gondolkozott, majd a homlokán a ráncok kisímultak.
- Lehet, hogy sikerül, de elég nagy a kockázat. – nézett rám gondterhelten
- Kit érdekel a kockázat? Ez megéri a kockázatot. Vagy jobb lenne ha semmilyen módon nem találkozhatnánk? – vontam föl a szemöldököm
- Nem ezt mondtam. – suttogta Edward
- Akkor meg hagyjuk a kockázatot. – rántottam meg a vállam, és Edwardot magam után húzva elindultam a suli felé.
- Azért legyél óvatos. Az emberek elég pletykásak, és ha valamelyikük elmondja a farkasoknak, ho……
- Nem fog senki semmit elmondani senkinek. – biztosítottam Edwardot, de ő csak gyanakvón fölvonta a szemöldökét- Bízz bennem! Kérlek! – néztem rá esdeklőn. Nem tudom, hogy a „Kérlek” segített-e, vagy csak belátta, hogy nincs mit vesztenünk, de végül megenyhült a pillantása.
- Rendben. Próbáljuk meg, de ha rosszul sül el a dolog…..én szóltam neked előre. – mosolygott rám ellenállhatatlanul
- Köszi Edward! – adtam egy puszit a hideg arcára, majd behúztam a biosz terembe. Lehuppantunk a szokásos helyünkre. Sokkal jobb kedvem lett mióta beszéltem Edwarddal, pedig reggel még suliba se akartam jönni miatta. Egész biológia órán szorgosan jegyzeteltem, és figyeltem a tanárra. Az óra hamar eltelt. Én pedig mosolyogva vonultam a torna terem felé, miután elbúcsúztam Edwardtól. Nem tartozik a tesi óra a kedvenceim közé, de most még ezt is jobban viseltem mint általában. Mikor végeztünk az ebédlő felé mentem. Vettem egy ásványvizet, és egy Cesar salátát, majd a Cullenek asztala felé mentem. Alice Edwardnak beszélt valamit olyan gyorsan, hogy nem értettem belőle egy árva szót sem. Mosolyogva leültem Edwarddal szemben.
- Na mit szólsz az ötletemhez? – kérdeztem Alice-t
- Hát…. Nem rossz ötlet, de az zavar, hogy nem látom mi fog ebből kisülni. – vonta össze a szöldökét.
- Nem lesz semmi baj. Ha meg még is akkor……
- Akkor mi? – rázta meg a fejét Alice. Némán kinéztem az ablakon, és néztem a sötét erdőt.
- Akkor visszamegyek Los Angelesbe. – mondtam halkan, de nem néztem rájuk. Még így is észre vettem, hogy Edward fölkapja a fejét, és nem az érintetlen ételt, hanem engem fixíroz.
- Visszamennél? Komolyan mondod? – hüledezett Alice
- Ha nem sikerül, akkor igen. Akkor már végképp elvesztem a bizalmukat. – sóhajtottam, majd feléjük fordultam. Mind a két vámpír szemében csak csodálkozás bujkált.
- Ebben igazad van, de……
- Nincs, de Alice! – mondtam határozottan
- Tudod mit?! Felejtsük el az egészet! – szólalt meg Edward
- Mi miről beszél?
- Hagyjuk ezt! Ne erőltessük azt ami nem megy! Ne barátkozz velünk! Válaszd a családodat, és… kész.- Vonta meg a vállát Edward. Hitetlenkedve meredtem rá. Alice hamar fölmérte a terepet.
- Én… most megyek. Beszélgessetek csak! – mondta mosolyogva, majd felállt, és kilibbent az ebédlőből.
- Nem értelek Edward. Komolyan nem értelek. – tettem karba a kezeimet.
- Nem is kell értened! Az a lényeg, hogy felejts el minket, és éld az életedet a családoddal.
- Ezt te sem gondolod komolyan!
- De igen komolyan gondolom. Így a legegyszerűbb. – vonta meg a vállát
- Kinek így a legegyszerűbb? Neked? Mert nem kell találkoznod velem?
- Nem erről van szó. – rázta meg a fejét
- Akkor meg miről? – csattantam föl. Edward nyugodtan kifújta a levegőt, majd az asztalon összekulcsolta a kezeit, és egy kicsit előredőlt.
- Arról van szó, hogy neked így lesz a legegyszerűbb. Így nem kell hazudnod a családodnak. Már így is épp elégszer verted át őket.
- És ez miért a te problémád? Inkább örülj, hogy továbbra is találkozhatunk.
- Én örülök, de ne ilyen áron. – mondta komolyan
- Edward az mondtad bízol bennem…
- Én bízom is.
- Akkor ne foglalkozz vele, hogy nekem mit kell tennem. Majd én mindent megoldok. – mosolyogtam bíztatón rá
- Ez így akkor sem jó. Nem hiszem, hogy jó hazudni Jacobnak. Vagy te szeretsz annak hazudni, akit a legjobban szeretsz? – vonta föl a szemöldökét. Erre nem tudtam mit mondani. Az ablak felé fordultam megint. Igaza van. Utálok Jacobnak hazudni, és nem is tenném ha megértené a dolgot. Az már nem az én hibám, hogy az ellenségei a barátaim. – Jane…..- kezdte Edward, de nem néztem rá -…. Ezért mondom, hogy hagyjuk ezt! Nem éri meg. –rázta meg a fejét, és hátra dőlt
- De megéri! – makacskodtam
- Nem, nem éri meg. A család, és a …….. és a szerelem fontosabb, mint a barátok. – a szerelem szót nagyon fojtott hangon mondta ki, mintha nagyon rosszul esne neki. Nekem pedig rögtön lelkiismeret furdalásom lett.
- Lehet, hogy önző vagyok, de…. nekem mindegyikre szükségem van. – néztem lassan Edwardra – És…. Ezt szeretném ha megértenéd
- Én megértelek Jane, de…. nem szeretném ha emiatt mennél vissza Los Angelesbe.
- Nem fogok visszamenni. Csak ha nagyon muszáj. – Edward megcsóválta a fejét.
- Kérlek Edward! – felálltam a helyemről, és mellé ültem mire odafordult hozzám. Megfogtam a hideg kezét, és próbáltam meggyőzni. – Kérlek! Ha elkell majd mennem, legalább azt a kis időt boldogan töltsem itt. De ez csak úgy lehet, ha te is velem vagy, és mindenki más is akit szeretek. – mosolyogtam rá. Percekig összevont szemöldökkel nézett rám, majd kisimult az arca, és mint egy úri ember kezet csókolt nekem.
- Rendben. Meggyőztél. Ismét. – mosolygott rám, mire én pár percig elfelejtettem hol is vagyok. Ezt csak Jacob, és ő tudja elérni nálam. Boldogan karoltam át a nyakát, és bújtam hideg ölelésébe. Átkarolta a derekamat, és olyat éreztem amit nem kellett volna. Melegséget.