Silver Moon 11. fejezet

11. fejezet

- Sajnálom Edward! Ezt……ezt nem kellett volna. – suttogtam, majd kiakartam menni, de Edward visszanyomott az ajtónak.
- Ne sajnáld! – suttogta, majd megcsókolt. Lehet, hogy nem vagyok normális, de jó érzés volt ahogy a hideg ajkak az enyémhez értek. Jacob forró ajkainak pontos ellentéte volt. Mégis….. erre vártam. Amióta megismerkedtem vele arra vártam, hogy megcsókoljon. Pár perc múlva eltávolodott tőlem, és mélyeket lélegzett ahogy én is.
- Ezt nem kellett volna! – suttogtam
- Lehet, de már megtörtént, és ezt már nem lehet megváltoztatni. – simított végig az arcomon
- Sajnos. – mondtam, majd kibújtam a karjai alatt, és kimentem a raktárból. Már rég becsöngettek, de nem érdekelt. A női mosdó felé vettem az irányt, és bementem az egyik fülkébe. Nekidőltem az ajtónak, és eleredtek a könnyeim. Akkora egy hülye vagyok. Szeretem Jacobot erre mással csókolózok. Gratulálok Jane. Nagyon ügyes vagy. Percekig csak sírtam, és csak sírtam. Végül annyi ideig összeszedtem magam, hogy az orvosiba menjek, és igazolást kérjek a nap többi részére. Könnyen bevette a doktornő, hogy fáj a fejem hiszen a szemem vörös volt a sírástól. Kint a kocsimnál Edward várt rám.
- Jane! Várj, kérlek!
- Ne Edward! Ezt most ne! – mondtam egyszerűen, majd beszálltam a kocsiba, és elindultam, de nem haza felé. Szükségem van egy helyre ahol gondolkozhatok. Csak egy olyan hely van amit senki nem ismer, és ahol senki nem zavarhat meg. Port Angeles felé vettem az irányt. Minél gyorsabban oda akartam érni, és nem foglalkoztam a sebesség határokkal. Másfél órán belül, már a kis város szívében kocsikáztam, majd leparkoltam egy sikátorban. Bementem a téglás épületbe, és a tető felé vettem az irányt. Hála az égnek nyitva volt az ajtó, így gond nélkül kimehettem a csodás kilátással ellátott tetőre. Egész közel mentem a széléhez, és lenéztem a mélybe. Milyen egyszerű lenne megoldani a gondokat nem? Csak egyet kéne előre lépnem, és már nem is lenne semmi gondom. De ez túl könnyű lenne, én pedig nem arról vagyok híres, hogy feladom a dolgokat, és nem fogom ezt most elkezdeni. Eszembe jutott amikor először jöttem fel ide. Ez akkor volt amikor megtudtam mik a Cullenek. Szükségem volt időre, és arra hogy átgondoljam a dolgokat. Akkor sikerült megnyugodnom, és átvészelnem a dolgokat. Most is ez fog történni, vagy semmi nem fog megjavulni? Örökre én leszek az a szerencsétlen lány aki mindig rossz dolgot tett, és mindig megbántott mindenkit. Nem akarok az a lány lenni. Én csak normális akarok lenni, de ez nem fog soha megtörténni. Amióta egy vérfarkas a szerelmem, és egy vámpír a legjobb barátom erre esélyem sincs. Leültem az egyik kéményhez, és nekidőltem. Már nem tudtam sírni. Az idefelé vezető úton kisírtam magam. Órákat töltöttem a tetőn, és csak gondolkodtam a hibáimon. Mikor már későre járt lemásztam, és hazafelé mentem. A tükörben megnéztem, hogy milyen a szemem. Már felszáradtak a könnyeim szóval semmi feltűnő nincs rajtam. La Pushba érve leparkoltam otthon, és beléptem a kis házba. Emily, Sam, és Jacob voltak bent.
- Jane! Végre itt vagy, nem tudtam hol lehetsz. Felhívtak a suliból, hogy fejfájás miatt elkérezkedtél.- aggodalmaskodott Emily
- Jól vagyok, csak egy kicsit rosszul voltam ennyi. – mosolyogtam félszegen.
- Biztos jól vagy? – nézett rám Sam
- Igen, persze. – bólintottam – Megyek lefürdök. – indultam felfelé, de Jake tekintetét kerültem. Gyorsan végeztem a zuhanyozással, és már mentem is ágyamba, hogy aludhassak, de nem kerülhettem el azt ami már elkerülhetetlen. Jake az ágyamon fekve várt rám.
- Miért kerülsz engem Jane?– nézett rám szomorúan
- Nem kerüllek téged! – ráztam meg a fejem, majd az asztalomhoz mentem
- Amikor beléptél a házba még csak nem is köszöntél, és most sem…..- jött mögém Jacob. Behunytam a szememet, és visszaakartam fordítani az időt. Végül vettem egy mély levegőt, és mosolyogva Jake felé fordultam. Szorosan magamhoz öleltem, és élveztem a meleget. Jacob bele csókolt a hajamba, majd az ujját az állam alá csúsztatta, hogy belenézhessen a szemembe. Szomorú volt a tekintete, amitől görcsbe rándult a gyomrom.
- Mi a baj Jane? – nézett rám elgyengülve, majd végig simított az arcomon. Csak tátogni tudtam, de hang nem jött ki a számon.
- Miből gondolod, hogy van valami bajom? – suttogtam
- Reggel boldognak tűntél, most meg……. Valamit tettem amit nem kellett volna? – kérdezte félve. Legszívesebben bevallottam volna neki mindent, de nem tehettem. Megölnék egymást miattam, azt pedig nem akarom.
- Nem tettél semmit Jake. – mosolyogtam rá
- Akkor még is mi a baj? – sóhajtottam, majd hátra léptem egyet
- Minden….. – suttogtam, és próbáltam visszatartani a sírást.
- Mi minden? – jött közelebb Jake, hogy megöleljen, de én megráztam a fejem, mire megtorpant
- Ma nem szóltam egész nap a Cullenekhez, mert ezt kértétek tőlem, de…… eddig a barátaim voltak…… most pedig…… már hozzájuk sem szólhatok. Én megértem, hogy veszélyesek csak ez még elég nehéz nekem. Viszont amit megígértem azt megtartom. Nem beszélek többet velük. – hazudtam. Per pillanat jobb ötletem nincs, hogy mit mondhatnék neki.
- Sajnálom Jane, de ez így a legjobb mindenkinek…..
- Mindenkinek, vagy csak nektek? – vontam föl a szemöldököm. Jacob sóhajtott, majd leült az ágyamra.
- Mindenkinek, de legfőképp neked. – nézett rám komolyan. Végül sóhajtottam egyet.
- Gyere ide! – hívott magához, mire én az ölébe ültem, és a fejemet lehajtottam a mellkasára. A szíve egyenletesen vert, a bőre pedig forró volt mint mindig. – Nem akarom, hogy szenvedj! – suttogta
- Ha veled vagyok, akkor nem szenvedek! – néztem rá könnyektől csillogó szemekkel, mire ő félénken elmosolyodott
- Hát nem veszed észre, hogy eddig mindig miattam szenvedtél? Szeretlek Jane, de ha….. boldogtalan vagy miattam, akkor én is az leszek.
- Ne mondj ilyet….. -öleltem magamhoz, és egyre nagyobb lett a bűntudatom- Ha te nem lennél, akkor én sem tudnék létezni. És ezt nem a bevésődés miatt mondom, hanem azért, mert szeretlek, és mindig is szeretni foglak, amíg világ a világ. – suttogtam. Jacob ellenállhatatlanul rám mosolygott, majd gyengéden megcsókolt. Hogy tehettem ezt meg vele? Hogy tudtam ezt tenni azzal akit a világon mindennél jobban szeretek. Jacob nekem az igazi,. Ma este nem próbálkozott semmivel hagyott aludni, ő pedig éjfél felé elment.. Jó volt egy kicsit egyedül lenni. Legalább ostorozhatom magam egész este. Holnap nincs iskola tehát nem kell Edwarddal találkoznom, de hétfőn igen. Azt pedig nem úszhatom meg ami ott vár rám.

Fogalmam sincs, hogy mikor de végül sikerült elaludnom. De ez is rossz ötletnek tűnt. Az álmomban egy erdőben szaladtam, valami elől de azt nem tudom, hogy mi elől. Csak volt bennem valami hang ami azt mondta, hogy meneküljek. Én pedig csak szaladtam, míg el nem estem egy kiálló gyökérben. Mikor lépteket hallottam mögöttem felültem, de felállni nem tudtam. Edward lépett ki a sötétből a szeme arany barnán világított a sötétben. Elmosolyodott.
- Gyere velem Jane! – fogalmam sincs, hogy miért, de felálltam és odamentem hozzá. Edward magához ölelt, és megpuszilta a nyakamat. Félelem kúszott végig a gerincemen, de még sem menekültem el. Léptek hangját hallottam megint, mire odakaptam a fejem. Jacob jött felénk, és nagyon dühös volt.
- Engedd el! – sziszegte Edwarnak, de ő csak mosolygott
- Engem választott Jake! Törődj bele! – mondta gúnyosan, majd maga után húzott. Kiakartam szabadulni a szorításból, de erősebb volt.
- Jake……- kiáltottam neki, de ő csak szomorúan lehajtotta a fejét
- Választottál Jane….. Most már az övé vagy. – suttogta, majd egy vonyítás kíséretében farkassá változott, és berohant az erdőbe.
- Jacob! – kiáltottam neki, de ő nem jött vissza. Mellettem Edward megállt, és két kezébe vette az arcom.
- Ne aggódj szerelmem! Már nem árthat neked. Most már az enyém vagy! – mondta diadalittas hangon. Nem értettem az egészet. Jake soha nem bántana, de akkor mi ez az egész? És mit jelentsen az, hogy én az övé vagyok? Edward gonoszul mosolygott, majd egy egyszerű mozdulattal belemélyesztette a fogait a nyakamba. Felsikoltottam fájdalmamban, de ő nem hagyta abba, míg az utolsó csepp vérem el nem fogyott. Én pedig belezuhantam a sötétségbe.

Lihegve ébredtem izzadságban úszva. A szívem kiakart ugrani a helyéről, a szám pedig teljesen kiszáradt.
- Csak egy álom volt….. – suttogtam magamnak, majd kimentem a fürdőbe inni pár kortyot, és megmosni az arcom. Nagy levegőket vettem, és reméltem hogy sikerül megnyugodnom. Mikor már visszaállt a szívverésem a rendes kerékvágásba visszamentem a szobámba, és ránéztem az órára. Még csak hajnali kettő. Egy sóhajjal befeküdtem az ágyamba, de tudtam hogy már nem fogok tudni elaludni. Az álmom félelmetes volt. Nem láttam még Edwardot ilyennek, és nem is tudom elképzelni, hogy ilyen lenne. Jake viszont… pontosan olyan volt mint amilyennek szeretem. És ha ezt így folytatom, akkor nagy valószínűséggel az álomnak az a része ami Jakekel történt….. valósággá fog válni.