Silver Moon 12. fejezet

12. fejezet

Három óra álmatlan forgolódás után felkeltem. Még mindenki alszik szóval senki nem fog semmit megtudni. Gyorsan felvettem egy farmert, és egy sötétkék hosszú ujjú pólót. Belebújtam egy tornacipőbe, és a konyhába mentem. A telefon mellett egy jegyzettömb, és egy toll volt így odaindultam. „Drága Emi! Ne aggódj csak az egyik barátnőmhöz megyek át. Sietek vissza! Puszi. Jane” Letéptem a papírt, és az asztalra raktam ahol könnyen megfogja majd találni. A kocsim azonnal beindult, így száguldozhattam nyugodtan. A rendőrök még alszanak mint ahogy minden normális ember. Csak annak örülök, hogy én nem normális emberekhez megyek. Mondjuk ha ilyen bolond vagyok, hogy odamegyek ahová pont nem kéne, akkor én nem vagyok normális. De mit tehetnék?! Nem bírom ezt a tétlenséget. Fogalmam sincs, hogy mit csinálok, de valamit kell. Hamar elértem a célom, és leparkoltam a hatalmas ház előtt. Úgy tűnik egy lélek sincs bent. Mintha mindenki aludna, viszont az lehetetlen. Senki nem várt rám, pedig tudtam, hogy érzik a jelenlétemet. Csak mereven bámultam ki a szélvédőn, és nem mozdultam.
- Én nem vagyok normális….. – suttogtam, majd kiszálltam a kocsiból, és az ajtó felé vettem az irányt. Amikor a csengőhöz akartam nyúlni kitárult az ajtó, és Edward jelent meg előttem váratlanul, szívinfarktust hozva rám.
- Ezt ne csináld többet! – mondtam még mindig egy kicsit félve
- Sajnálom. Rossz szokás. – mosolygott rám ellenállhatatlanul, mire én elfordítottam róla a tekintetem. – Nem jössz be? – kérdezte
- Nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e?! – suttogtam, de kerültem a tekintetét
- Nem foglak megenni! E-felöl biztos lehetsz! – állt arrébb, én pedig egy sóhaj után bementem a nappaliba. Nem volt itt senki. A nap már feljövőben volt így mindent láttam
- A többiek? – kérdeztem neki háttal. Edward becsukta az ajtót, majd mögém állt.
- Vadászni mentek.
- És te miért nem? – kérdeztem torkomban dobogó szívvel.
- Mivel nem vérfarkasokkal vagy, ezért tudta hogy ide fogsz jönni. Én pedig itt maradtam, hogy szórakoztassalak. – jött oda elém, és rám mosolyogott. Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy ne, hogy egyedül vagyok vele egy ekkora házban. Pláne a tegnapiak után.
- De nem fekete a szemed. Vagyis te is ettél már, vagy nem? – vontam föl a szemöldököm
- Hamarabb mentem. – vonta meg egyszerűen a vállát- Viszont a látogatásod okát nem tudom. – simogatta meg az arcom. Pár percig csak tátogni tudtam egy hang nélkül, majd elhúzódtam, és háttal neki beszélni kezdtem.
- Igazából fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt……- suttogtam egy szomorú mosoly kíséretében.
- Valami okod csak van. – jött a hátam mögé Edward, de nem érintett meg. Ennek kifejezetten örülök. Nehéz úgy gondolkodni ha közben egy szexis vámpír liheg a nyakadba.
- Ami tegnap történt….- fordultam felé –Azt….. nem kellett volna.
- Ezt már mondtad akkor is. – nézett rám mosolyogva
- Ne csináld ezt Edward! Tudod nagyon jól, hogy ezt nem kellett volna. Hülye voltam. – ráztam meg a fejem, mire ő még közelebb jött. Nem hátráltam el, de akartam.
- Miért akarod megfosztani magad a boldogságtól? – kérdezte suttogva
- Én boldog vagyok.
- Igen azt látom. Azért csókoltál meg engem, mert boldog vagy Jacobbal. – húzódott gúnyos mosolyra a szája
- Igenis boldog vagyok! Az a csók csak egy pillanatnyi elmezavar volt! – mondtam határozottan, mire megragadta mind a két karom, de nem fájt.
- Pillanatnyi elmezavar?! Ha megint megtörténik, akkor az is csak egy pillanatnyi elmezavar lesz? – kérdezte pár centire az ajkamtól
- Nem fog még egyszer megtörténni! – suttogtam
- Biztos vagy benne? – kérdezte suttogta, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon, de én elfordítottam a fejem
- Igen. Igen biztos. – mondtam akadozva. Igazából vágytam a csókjára, de nem tehetem. Elfordított fejjel néztem a padlóra. A szívem a torkomban dobogott, és nem akart lassulni.
- Mond, hogy nem szeretsz, és békén hagylak! – suttogta
- Edward, kérlek! – mondtam, de nem mertem ránézni
- Mondd! – v égül sóhajtottam
- Nem szeretlek! – mondtam ki végül. Edward megfogta gyengéden az állam, és maga felé fordított, hogy ránézhessek
- A szemembe! – suttogta. Aranybarna szemei megbabonáztak. Megráztam a fejem.
- Kérlek……- Edward még közelebb húzott. A testünk már összeért
- Ha nem szeretsz tudnom kell! – suttogta a szemembe nézve. Lazított a szorításon, és így feltudtam emelni az egyik kezemet. Végig simítottam hideg, gyönyörű arcán. A szemem már égett, és végül kicsordult egy könnycsepp.
- Szeretlek……. – suttogtam sírva, és megöleltem. Edward simogatni kezdte a hátam, én pedig összekönnyeztem a fehér ingjét. Mely olyan csodálatosan mutatott rajta.
- Nem akartam, hogy szenvedj. De azt akartam, hogy valld be magadnak is az igazat. – suttogta, majd felemelte a fejem
- Ez akkor sem változtat semmin! – mondtam komolyan. Edward szomorúan elmosolyodott
- Tudom, de most legalább azt is tudom, hogy van értelme miért harcolnom. – mosolygott rám ellenállhatatlanul
- Ha Jacob megtudja megöl téged.
- Azért én sem adom ám olyan könnyen magam.
- Akkor mind a ketten meghaltok. Abba viszont én is belehalnék. – Edward végigsimított az arcomon
- Megpróbáljuk úgy intézni, hogy senki ne halljon meg. – mondta halkan, majd gyengéden megcsókolt. Ez egy romantikus csók volt. Hideg mégis forró. Végül eltávolodtam tőle, és az ajtóhoz mentem.
- Mennem kell! Ha azt akarom, hogy ne legyen baj.- mondtam már félig kint állva
- Vigyázz magadra! – suttogta, majd gyorsan adott még egy csókot. Bólintottam, majd beszálltam a kocsiba, és elhajtottam. Mekkora egy hülye vagyok. Nem hazudtam Edwardnak. Tényleg szeretem őt. De Jacobot is szeretem. Most, hogy van ez? Viszont abban Edwardnak van igaza, hogy ideje volt bevallanom magamnak az igazat. Nem nézhetek rá úgy mint egy barátra ha sokkal több annál.

A La Pushba vezető út rövidebb volt. A ház előtt Jacob várt rám, mire én mosolyogva indultam felé. Jake azonban csak dühösen nézett. Odarohantam hozzá, hogy megöleljem, de ő ellökött magától.
- Mi a baj? – kérdeztem félve. Jacob dühös tekintettel méregetett
- Úgy bűzlesz mintha egy tál mézben fürödtél volna. – morogta, mire megértettem. A vámpírszag….. A francba! Erről teljesen megfeledkeztem.
- Jake figyelj én……..
- Nem érdekel a magyarázatod! – csattant fel – Hazudtál nekem Jane! Azt mondtad már nem beszélsz velük többet, és tessék!- mutatott rám undorral
- Megmondtam, hogy ez nehéz nekem- suttogtam lehajtott fejjel. Nem mertem a szemébe nézni
- Igen úgy elég nehéz ha nem is próbálkozol. – mondta gúnyosan – Megfordult egyáltalán a fejedben, hogy véget vetsz ennek? – kérdezte halkan. Nem bíztam a hangomban, így inkább csak megráztam a fejem. Jake nem mondott semmit, ezért ránéztem. A szeme fájdalommal volt tele.
- Legalább most bebizonyítottad, hogy mi a fontos neked! Őket választottad a családod helyett. – suttogta
- Ne mondj ilyet Jake! Én titeket is ugyanúgy akarlak mint őket. – mondtam már majdnem sírva.
- Megmondtam, hogy válassz! Vagy ő, vagy én, és te őt választottad! – mondta gúnyosan
- Jacob én téged szeretlek! – mentem hozzá sírva, de ő elhúzódott
- Eddig én is ezt hittem, de már tudom, hogy tévedtem. – suttogta a szemembe, majd egy szó nélkül elment mellettem.