Sziasztok!
Tudom, hogy ennek a fejezetnek a vége... folytatást vár, de ihlet hiányban szenvedek. :( Az a gond hogy ezzel a történettel kapcolatban sokszor úgy érzem, hogy nem nyújtok 100%-ot. Ez lehet hogy csak az én véleményem, de nem vagyok ebben olyan biztos. Természetesen folytatni fogom a történetet, de kérni szeretnék tőletek egy kis időt. Szeretném befejezni a történetet, mert semmi kép nem akarom félbehagyni. Csak... pár nap remélem nem több, és megjön az ihlet. És bocsánat mindenkitől, de... nem egyszerű történetet írni. Szerintem ezzel a többi blog író is így van. Minden héten új fejezettel előrukkolni nem könnyű feladat. Olyan fejezetet pedig nem szívesen rakok fel ami csak fél munka, és nem a tőlem várható legjobb. Szóval csak egy kis türelmet kérek tőletek. Remélem megkapom, és nem pártoltok el tőlem.
puszi
Niky
2010. április 29., csütörtök
2010. április 23., péntek
Silver Moon 14. fejezet
Sziasztok!
Bocsi, hogy ilyen későn jön csak új fejezet, de mostanában nem sokat vagyok otthon. A másik dolog pedig, hogy nincsen netem. :( Most is a suliból írok. Szóval nem tudom mikor lesz új feji majd igyekszek (ahogy visszajön a netem jövök :D) addig is itt a 14. fejezet! :)
puszi
Niky
14. fejezet
Miközben a ruhákat pakoltam nem bírtam megállni sírás nélkül. Azért jöttem ide, mert Jakeel akartam lenni, és Edwarddal. Most pedig azért megyek el, hogy egyikkel se találkozzak. Milyen ironikus. Próbáltam úgy elrakni a képeket, hogy ne nézzek rájuk vagy biztos sírógörcsöt kapok. Nem zavart meg senki a pakolásban. Sam valószínűleg hallja, hogy mit csinálok, de nem jött fel. Még örülni is fognak ha elmegyek. Egy hülye liba vagyok. Azt hittem minden szép és jó lesz, de nem így történt. Abban bíztam, hogy nem derül ki semmi a családomról, hogy ők rendes emberek, és nem…… természetfölötti lények. Ha így lenne nem kéne most elmennem. De csak nekem van olyan szerencsém, hogy egy vérfarkasba szeretek bele. Egyszer csak kopogtak az ajtón.
- Gyere be! – kiáltottam ki, de nem fejeztem be a pakolást. Egy pillanatra felnéztem, hogy megnézzem ki jött be, majd a szekrényhez mentem.
- Szóval….. elmész? – kérdezte Paul, mire sóhajtva felé fordultam. Biztos lélegzetelállító látvány lehetek kisírt, könnyes szemekkel.
- Igen. – bólintottam, majd egy zsebkendőért nyúltam. A fürdőben megmostam az arcom, és egy kicsit rendbe szedtem magam. Paul nem jött utánam ott állt az ágyam mellett, és engem fixírozott. – Csodálom, hogy érdekel mit teszek. – mondtam gúnyosan
- Igenis érdekel……és nem csak engem.
- Hmm…. A nővérem aggódik?! Meglepő. Azt hittem egy szemét dögnek tart. – mondtam ridegen, és a bőröndhöz léptem.
- Ne mondj ilyet! Emily aggódik érted, és nem akarja hogy elmenj. Senki nem akarja, hogy elmenj, de…. ez így nem mehet tovább!
- És téged küldtek követnek? – néztem a szemébe
- Samet nagyon felidegesítetted, úgy ahogy Emilyt is. – mondta halkan
- Valakinek megkellett mondani az igazat. Én csak kimondtam ami az igazság. – vontam meg a vállam, de tudtam hogy ez nem igaz. Nagyon csúnya dolgokat vágtam Sam fejéhez, de….. nem vonnám vissza. De ha akarnám se tudnám nem megtörténté tenni.
- Ezt te sem gondolod komolyan.
- Örülök, hogy így tudod hogy mit gondolok. – mondtam gúnyosan, mire Paul megrázta a fejét – Na mit ajánlanak? – kérdeztem, és egy pillanatra abbahagytam a pakolást. Paul sóhajtott.
- Maradhatsz ha a La Pushi suliba fogsz járni, és nem mész egyedül a városba.
- Látom nagyon megakarjátok akadályozni, hogy találkozzak a Cullenekkel. – Paul arca elkomorult
- Így a legjobb.
- Kinek? Nekem, vagy nektek? – nem válaszolt, de nem is kellett. Sóhajtottam, majd ránéztem. – Szerintem mindannyian tudjuk, hogy ez így nem fog menni.
- Reménykedni lehet. – mondta Paul színtelen hangon
- Nincs miért itt maradnom. – vontam meg szomorúan a vállam
- Ne mondj ilyet! Emily, és Sam biztos……. – nem hagytam, hogy befejezze
- Nem érek semmit azzal ha ők megbocsátanak, ha Jacob nem. – mondtam, és könnyek gyűltek a szemembe. Paul magához ölelt, én pedig sírva borultam a karjaiba.
- Szeret téged. – suttogta miközben a hátamat simogatta, és próbált megnyugtatni.
- Én ebben nem vagyok biztos. – mondtam, már egy kicsit nyugodtabban.
- De legyél. Már a bevésődés előtt szeretett, és ez nem változott. És nem is fog megváltozni.
- Lehet, hogy szeret de annyira megbántottam, hogy soha többet nem fog velem beszélni.
- Ez nem igaz!
- De igen. – húzódtam el, és a bőröndökhöz mentem - Ezért kell elmennem!
- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte komolyan.
- Igen. Biztos. – bólintottam
- Segítsek valamiben? – kérdezte pár perc csönd után.
- Nem kell köszi. Mindjárt végzek, és már itt sem vagyok! – Paul sóhajtott, majd megölelt
- Hiányozni fogsz. – suttogta
- Te is. – szorítottam magamhoz, de tudtam hogy úgysem érez különbséget. Az én erőm az övéhez képest semmi. Paul rám mosolygott, majd kiment a szobámból. Sóhajtva leültem a bőrönddel teli ágyra. Biztos elakarok menni? Végül is mi köt már ide? Semmi. Jacob volt az aki miatt legfőképp itt maradtam volna, de már semmi nem olyan mint régen. Hülyeséget csináltam, és ezen már nem tudok változtatni, de nem is akarok. Edwardot is szeretem, és nehéz itt hagyni. Mégis…. meg kell tennem.
Mikor végeztem a pakolással lehurcoltam a bőröndöket a kocsimba. Paul és a többiek felajánlották, hogy segítenek de nem engedtem nekik. Bementem a kisházba, és búcsút mondtam mindennek. Amikor Emily elé álltam nem bírtam ránézni.
- Én….. szóval….. én….. köszönöm a vendéglátást, és minden mást is. Sajnálom ami történt, de nem mondom azt hogy megbántam. Nem akarok neked hazudni. És….. hiányozni fogsz. – mondtam halkan. Emily könnyes szemmel megölelt.
- Te is nekem. – megpusziltam sebhelyes arcát, majd Samhez léptem.
- Nagyon sajnálom mindazt amit a fejedhez vágtam. Nem volt igazam, csak…… ideges voltam. – Sam bólintott, majd röviden megölelt
- Ne vigyünk ki a reptérre? – kérdezte Paul
- Nem, köszönöm. Megoldom. – elbúcsúztam mindenkitől, és beszálltam a kocsiba. Még egyszer ránéztem a kisházra, majd elindultam. Elakartam köszönni Jaketől, de nem hiszem hogy jó ötlet lett volna. A Cullenek pedig remélem tudják, hogy miért nem megyek el hozzájuk elköszönni. Ennek így kell lennie, és pont. Egyszer csak megcsörrent a telefon. Ránéztem a kijelzőre, és sóhajtottam. Edward hív. Megráztam a fejem, és kinyomtam a hívást.
A reptéren sokan voltak. Mindenhol tolongtak az emberek. Én meghúztam magam egy kis széken, és vártam hogy felszállhassak a gépre. Behunytam a szemem, és elgondolkoztam. Mi fog rám otthon várni? Apa ki lesz akadva, és anya sem fog örülni a történteknek. Valószínűleg szobafogság, vagy valami ilyesmi lesz a büntetésem. A mobilomtól már most elbúcsúztam.
- Jane! – a nevem hallatán kinyitottam a szemem. Edward lépkedett felém, cseppet sem boldogan. Felálltam a székből, és tettem egy ingatag lépést felé. Végül elért engem, és azonnal megragadta a karomat. Nem erősen, de nem is gyengéden. – Mit képzeltél? Hogy csak így elengedlek?
- El kell hogy engedj Edward! – mondtam halkan, mire ő elengedte a karom
- Nem akarlak. Két év hosszú idő nélküled. Most pedig örökre elmész. – simított végig gyengéden az arcomon – Nem hagyhatsz itt! – megérintettem az arcomon lévő kezét
- Nem akarlak, de muszáj!
- Semmi sem muszáj! – sóhajtottam, majd közelebb léptem hozzá
- Szeretlek Edward, de…. Jacobot is szeretem. Arról pedig fogalmam sincs, hogy melyikkőtöket szeretem jobban. És nem is akarok választani. Ezért kell elmennem. – suttogtam halkan.
- Maradj Jane! Válaszd Jakeet csak maradj. Nekem elég ha boldognak látlak.
- Jake már nem akar látni Edward! Meggyűlölt!
- Nem tud gyűlölni. – rázta meg a fejét
- De igen tud. – mondtam hidegen – Jobb ha elvesztem mind a kettőtöket, minthogy az egyikőtök nélkül éljek. Így talán könnyebb lesz.
- Vagy nehezebb. – jött a halk válasz
- Ha csak az egyikkőtökkel vagyok akkor a másik szenved. Ha viszont nem vagyok senkivel, akkor mindenki boldog.
- Kivéve téged, és engem. Ha jól gondolom akkor pedig Jacob sem rajong ezért az ötletért. – már nyitottam a szám, hogy válaszoljak, mikor meghallottam hogy mindjárt indul a gépem
- Mennem kell! – suttogtam, és elakartam húzódni, de Edward megállított
- Maradj, Jane! Kérlek! – mondta könyörgő szemekkel. Csak tátogni tudtam. Egy részem maradni akart, de a másik könyörgött azért hogy elmehessen innen. – Kérlek! – suttogta, majd lágyan megcsókolt.
Bocsi, hogy ilyen későn jön csak új fejezet, de mostanában nem sokat vagyok otthon. A másik dolog pedig, hogy nincsen netem. :( Most is a suliból írok. Szóval nem tudom mikor lesz új feji majd igyekszek (ahogy visszajön a netem jövök :D) addig is itt a 14. fejezet! :)
puszi
Niky
14. fejezet
Miközben a ruhákat pakoltam nem bírtam megállni sírás nélkül. Azért jöttem ide, mert Jakeel akartam lenni, és Edwarddal. Most pedig azért megyek el, hogy egyikkel se találkozzak. Milyen ironikus. Próbáltam úgy elrakni a képeket, hogy ne nézzek rájuk vagy biztos sírógörcsöt kapok. Nem zavart meg senki a pakolásban. Sam valószínűleg hallja, hogy mit csinálok, de nem jött fel. Még örülni is fognak ha elmegyek. Egy hülye liba vagyok. Azt hittem minden szép és jó lesz, de nem így történt. Abban bíztam, hogy nem derül ki semmi a családomról, hogy ők rendes emberek, és nem…… természetfölötti lények. Ha így lenne nem kéne most elmennem. De csak nekem van olyan szerencsém, hogy egy vérfarkasba szeretek bele. Egyszer csak kopogtak az ajtón.
- Gyere be! – kiáltottam ki, de nem fejeztem be a pakolást. Egy pillanatra felnéztem, hogy megnézzem ki jött be, majd a szekrényhez mentem.
- Szóval….. elmész? – kérdezte Paul, mire sóhajtva felé fordultam. Biztos lélegzetelállító látvány lehetek kisírt, könnyes szemekkel.
- Igen. – bólintottam, majd egy zsebkendőért nyúltam. A fürdőben megmostam az arcom, és egy kicsit rendbe szedtem magam. Paul nem jött utánam ott állt az ágyam mellett, és engem fixírozott. – Csodálom, hogy érdekel mit teszek. – mondtam gúnyosan
- Igenis érdekel……és nem csak engem.
- Hmm…. A nővérem aggódik?! Meglepő. Azt hittem egy szemét dögnek tart. – mondtam ridegen, és a bőröndhöz léptem.
- Ne mondj ilyet! Emily aggódik érted, és nem akarja hogy elmenj. Senki nem akarja, hogy elmenj, de…. ez így nem mehet tovább!
- És téged küldtek követnek? – néztem a szemébe
- Samet nagyon felidegesítetted, úgy ahogy Emilyt is. – mondta halkan
- Valakinek megkellett mondani az igazat. Én csak kimondtam ami az igazság. – vontam meg a vállam, de tudtam hogy ez nem igaz. Nagyon csúnya dolgokat vágtam Sam fejéhez, de….. nem vonnám vissza. De ha akarnám se tudnám nem megtörténté tenni.
- Ezt te sem gondolod komolyan.
- Örülök, hogy így tudod hogy mit gondolok. – mondtam gúnyosan, mire Paul megrázta a fejét – Na mit ajánlanak? – kérdeztem, és egy pillanatra abbahagytam a pakolást. Paul sóhajtott.
- Maradhatsz ha a La Pushi suliba fogsz járni, és nem mész egyedül a városba.
- Látom nagyon megakarjátok akadályozni, hogy találkozzak a Cullenekkel. – Paul arca elkomorult
- Így a legjobb.
- Kinek? Nekem, vagy nektek? – nem válaszolt, de nem is kellett. Sóhajtottam, majd ránéztem. – Szerintem mindannyian tudjuk, hogy ez így nem fog menni.
- Reménykedni lehet. – mondta Paul színtelen hangon
- Nincs miért itt maradnom. – vontam meg szomorúan a vállam
- Ne mondj ilyet! Emily, és Sam biztos……. – nem hagytam, hogy befejezze
- Nem érek semmit azzal ha ők megbocsátanak, ha Jacob nem. – mondtam, és könnyek gyűltek a szemembe. Paul magához ölelt, én pedig sírva borultam a karjaiba.
- Szeret téged. – suttogta miközben a hátamat simogatta, és próbált megnyugtatni.
- Én ebben nem vagyok biztos. – mondtam, már egy kicsit nyugodtabban.
- De legyél. Már a bevésődés előtt szeretett, és ez nem változott. És nem is fog megváltozni.
- Lehet, hogy szeret de annyira megbántottam, hogy soha többet nem fog velem beszélni.
- Ez nem igaz!
- De igen. – húzódtam el, és a bőröndökhöz mentem - Ezért kell elmennem!
- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte komolyan.
- Igen. Biztos. – bólintottam
- Segítsek valamiben? – kérdezte pár perc csönd után.
- Nem kell köszi. Mindjárt végzek, és már itt sem vagyok! – Paul sóhajtott, majd megölelt
- Hiányozni fogsz. – suttogta
- Te is. – szorítottam magamhoz, de tudtam hogy úgysem érez különbséget. Az én erőm az övéhez képest semmi. Paul rám mosolygott, majd kiment a szobámból. Sóhajtva leültem a bőrönddel teli ágyra. Biztos elakarok menni? Végül is mi köt már ide? Semmi. Jacob volt az aki miatt legfőképp itt maradtam volna, de már semmi nem olyan mint régen. Hülyeséget csináltam, és ezen már nem tudok változtatni, de nem is akarok. Edwardot is szeretem, és nehéz itt hagyni. Mégis…. meg kell tennem.
Mikor végeztem a pakolással lehurcoltam a bőröndöket a kocsimba. Paul és a többiek felajánlották, hogy segítenek de nem engedtem nekik. Bementem a kisházba, és búcsút mondtam mindennek. Amikor Emily elé álltam nem bírtam ránézni.
- Én….. szóval….. én….. köszönöm a vendéglátást, és minden mást is. Sajnálom ami történt, de nem mondom azt hogy megbántam. Nem akarok neked hazudni. És….. hiányozni fogsz. – mondtam halkan. Emily könnyes szemmel megölelt.
- Te is nekem. – megpusziltam sebhelyes arcát, majd Samhez léptem.
- Nagyon sajnálom mindazt amit a fejedhez vágtam. Nem volt igazam, csak…… ideges voltam. – Sam bólintott, majd röviden megölelt
- Ne vigyünk ki a reptérre? – kérdezte Paul
- Nem, köszönöm. Megoldom. – elbúcsúztam mindenkitől, és beszálltam a kocsiba. Még egyszer ránéztem a kisházra, majd elindultam. Elakartam köszönni Jaketől, de nem hiszem hogy jó ötlet lett volna. A Cullenek pedig remélem tudják, hogy miért nem megyek el hozzájuk elköszönni. Ennek így kell lennie, és pont. Egyszer csak megcsörrent a telefon. Ránéztem a kijelzőre, és sóhajtottam. Edward hív. Megráztam a fejem, és kinyomtam a hívást.
A reptéren sokan voltak. Mindenhol tolongtak az emberek. Én meghúztam magam egy kis széken, és vártam hogy felszállhassak a gépre. Behunytam a szemem, és elgondolkoztam. Mi fog rám otthon várni? Apa ki lesz akadva, és anya sem fog örülni a történteknek. Valószínűleg szobafogság, vagy valami ilyesmi lesz a büntetésem. A mobilomtól már most elbúcsúztam.
- Jane! – a nevem hallatán kinyitottam a szemem. Edward lépkedett felém, cseppet sem boldogan. Felálltam a székből, és tettem egy ingatag lépést felé. Végül elért engem, és azonnal megragadta a karomat. Nem erősen, de nem is gyengéden. – Mit képzeltél? Hogy csak így elengedlek?
- El kell hogy engedj Edward! – mondtam halkan, mire ő elengedte a karom
- Nem akarlak. Két év hosszú idő nélküled. Most pedig örökre elmész. – simított végig gyengéden az arcomon – Nem hagyhatsz itt! – megérintettem az arcomon lévő kezét
- Nem akarlak, de muszáj!
- Semmi sem muszáj! – sóhajtottam, majd közelebb léptem hozzá
- Szeretlek Edward, de…. Jacobot is szeretem. Arról pedig fogalmam sincs, hogy melyikkőtöket szeretem jobban. És nem is akarok választani. Ezért kell elmennem. – suttogtam halkan.
- Maradj Jane! Válaszd Jakeet csak maradj. Nekem elég ha boldognak látlak.
- Jake már nem akar látni Edward! Meggyűlölt!
- Nem tud gyűlölni. – rázta meg a fejét
- De igen tud. – mondtam hidegen – Jobb ha elvesztem mind a kettőtöket, minthogy az egyikőtök nélkül éljek. Így talán könnyebb lesz.
- Vagy nehezebb. – jött a halk válasz
- Ha csak az egyikkőtökkel vagyok akkor a másik szenved. Ha viszont nem vagyok senkivel, akkor mindenki boldog.
- Kivéve téged, és engem. Ha jól gondolom akkor pedig Jacob sem rajong ezért az ötletért. – már nyitottam a szám, hogy válaszoljak, mikor meghallottam hogy mindjárt indul a gépem
- Mennem kell! – suttogtam, és elakartam húzódni, de Edward megállított
- Maradj, Jane! Kérlek! – mondta könyörgő szemekkel. Csak tátogni tudtam. Egy részem maradni akart, de a másik könyörgött azért hogy elmehessen innen. – Kérlek! – suttogta, majd lágyan megcsókolt.
2010. április 12., hétfő
Díj!
Feladataim:
1. Tedd be a logód a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!
Köszönöm Blacky!!:)
Kedvenc könyvem: Twilight Vámpírakadémia, Anita Blake
Kedvenc írom: Laurell K. Hamilton, Stephenie Meyer, Richelle Mead
Kedvenc ételem:pizza, fagyi, csoki
Kedvenc iatlom:sprite
Kedvenc színem: zöld, kék, fekete
Kedvenc énekesem: Jay Sean
Kedvenc énekesnőm: Pink
Kedvenc együttesem: Backstreet Boys, Paramore
Kedvenc díj: -
Kedvenc színész: Taylor Lautner, Robert Pattinson, Johnny Depp
Kedvenc film: Twilight, New Moon, Karib tenger kalózai
Kedvenc sorozatom: CSI, Vampire Diaries
Kedvenc dalom: Jay Sean, Sean Paul Ft. Lil John- Do you remember
Kedvenc hangszerem: zongora
Kedvenc hónapom: július
Kedvenc napom: csütörtök
Kedvenc napszakom: este
Kedvenc évszakom: nyár
Kedvenc sportom: atlétika, foci
Kedvenc idézet: "Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
Nekik adom a díjat:
Akiknek adni akartam azok már mind megkapták, szóval bocsi de ide most nem írok semmit. :(
:)
Még egyszer köszi! :)
puszi
Niky
2010. április 11., vasárnap
Silver Moon 13. fejezet
13. fejezet
Ledermedve álltam a ház előtt, és arra vártam hogy Jacob visszajöjjön. De tudtam, hogy ez nem fog megtörténni. Könnyes szemmel mentem be a házba. Az összes falkatag ott volt. Jacobon kívül. Nem akartam senkivel beszélni csak lefeküdni, és álomba sírni magam. De sajnos nem úsztam meg ilyen könnyen.
- Jane! – Emily hangjára megfordultam. Dühös volt, és ezt nem rejtette véka alá. Sebhelyes arcát már nem csak a hegek, de a méreg is eltorzította. Nem szóltam semmit csak vártam. Lehet, hogy a testem ép, de a szívemet épp most törték össze. Mintha üres lennék belül, és senki nem segíthet rajta. Még Edward sem. – Hogy képzelted ezt? – kérdezte, és vártam hogy felpofozzon. Annak örültem volna a legjobban, de ő nem csinált semmit. Karba tett kézzel megállt előttem. Mikor rájöttem, hogy a válaszomra vár megszólaltam.
- Nem akartam. – suttogtam
- Ahhoz képest ezt tetted! Mit gondolsz, milyen ez Jakenek?! Ő szeretett téged Jane. Te viszont csak játszottál az érzéseivel. – nem kerülte el a figyelmemet, hogy Emily múlt időt használt. Jake csak szeretett. Már nem szeret. A szememben még több könny gyűlt össze, de tartottam magam. Ha túlélem ezt már mehetek is fel, és bőghetek ameddig akarok.
- Én szeretem Jaket, csak hoztam egy rossz döntést aminek ez lett a vége. – hajtottam le a fejem, és a parkettát tanulmányoztam – De ez nem történt volna meg, ha ti nem kényszeríttetek erre! – mondtam dühösen. Emily nagyokat pislogva nézett rám. Tudom, hogy nem kéne rajtuk levezetni a dühömet, de most még ez sem érdekel.
- Mi csak jó akartunk neked! – suttogta
- Igen nagyon jó lett! Elvesztettem életem szerelmét! – kiabáltam Emily arcán, pedig legördült egy könnycsepp. Sam átölelte a nővérem vállát.
- Ne beszélj így vele! Nem ő tehet arról, hogy ilyen barátokat szereztél. – még dühösebb lettem.
- Annyira csökönyösek vagytok! Arról papoltok, hogy milyen egy szörnyek a Cullenek. Ti is azok vagytok! – mutattam végig minden egyes farkason. Sam felmordult
- Nem vagyunk olyanok, mint ők! Mi tudunk uralkodni magunkon!
- Igen azt látom. Azért sebhelyes a nővérem arca, mert tudtok uralkodni magatokon. Nekem te ne beszélj szörnyekről, amíg te nem leszel náluk jobb. A közelükbe se léphetsz. Ők még soha nem bántották azt akit szeretnek te viszont……. Igen. – mutattam a nővérem arcára. Tudtam, hogy messzire mentem. Mindenki megmerevedett a szobában. Sam viszont remegni kezdett. Remek, változzon csak át. Bárcsak széttépne. A remegések egyre erősebbek lettek, míg Sam már egész testében rángatózott. Emily kibújt a nagy karok alól, és felpofozott. Erre vártam eddig, de nem azt akartam, hogy e-miatt kapjam.
- Szóval ennyire fáj az igazság? Őt véded inkább, mint a saját húgodat? – kérdeztem hidegen.
- Ő még soha nem hazudott nekem! Takarodj fel a szobádba! – kiabálta Emily. Nem is vesztegettem tovább az időt. Még egyszer végig néztem a közönségen, majd a szobámba mentem. Ahogy becsuktam az ajtót már zártam is be. Sam kirohant az erdőbe, nagy valószínűséggel már farkas. Felidegesítettem, de nem érdekelt. Lehet, hogy igazságtalan voltam velük, de nem érdekel. Ha ők nem állítottak volna választás elé nem történt volna mindez. Úgy ahogy voltam ráfeküdtem az ágyamra, és egy párnát magamhoz szorítva sírni kezdtem. A könnyeim csak úgy záporoztak. Eláztatták a párnát, de nem érdekelt. Azt akarom, hogy a párna helyett Jacob legyen itt. Hogy magamhoz ölelhessem, és megcsókolhassam. Meleg testét akarom ami mindig felmelegített. Csak őt akarom, senki mást. Szeretem Edwardot, de nem tudom hogy ugyanígy ki lennék-e borulva miatta. Valószínűleg igen, de……. igazából fogalmam sincs. Szeretőm őt, de jobban szeretem mint Jacobot?
Nem tudom meddig sírtam ott egymagam, de mikor kinyitottam a szemem észrevettem, hogy reggel van. Már nem sírtam. Szerintem már az összes könnyem elfogyott. Kimentem a fürdőbe, és belenéztem a tükörbe. A szemem vörös, és duzzadt. Lehámoztam magamról a ruhákat, és a zuhany alá álltam. A fejemet a csempének támasztottam, és mélyeket lélegeztem. Beszélnem kell Jakeel! Ahogy elhatároztam, hogy mit is teszek gyorsan végeztem a fürdéssel. Elvégeztem a fürdőben minden emberi teendőmet, majd előkaptam pár göncöt. Nem is figyeltem mit veszek fel, csak azt vettem elő ami a kezembe került. Már épp nyitottam volna az ajtót mikor eszembe jutott a tegnap esti veszekedés. Nyeltem egyet, majd elfordítottam a kulcsot, és kiléptem a folyosóra. Nem volt kint senki. Óvatos léptekkel mentem a konyhába. Nem találtam ott sem senkit. Még egy cetlit sem hagytak itt. Talán ennyire nem érdeklem már őket?! Nem foglalkoztam a családdal inkább a kocsimhoz mentem. Tövig nyomtam a gázt. Minek sietek? Jacob úgy sem fog velem beszélni. Emily azt mondta már nem szeret, akkor minek megyek oda? Még nyomorultabbul akarom magam érezni? Még is miért? Mert szeretem őt. Válaszoltam magamnak.
Billyék háza közel van így hamar odaértem. Már nem is siettem annyira. Kiszálltam a kocsiból, és félénken az ajtóhoz mentem. Ha beszél is velem már biztos, hogy tud a Samel történt esetről. Szerintem már mindenki tudja, és gyűlöl is miatta. Bekopogtam az ajtón, és vártam. Mikor motoszkálást hallottam egy kicsit felgyulladt bennem a remény, hogy talán még is szeret, de aztán…… mégsem. Az ajtóban Billy volt, és dühösen méregetett a tolószékéből.
- Szia Billy! Jake itt van? – kérdeztem reménykedve
- Szerintem jobb lenne ha nem beszélnél most vele. – mondta hidegen. Billy még soha nem beszélt velem így.
- Tudsz mindent? – kérdeztem lehajtott fejjel
- Igen, tudok. Sam tajtékzik. – ránéztem
- Beszélt Samel? – hüledeztem
- Nem. Azt mondták jobb ha távol tartom magam tőle, mert nagyon ideges.
- Nem akartam ezt. – suttogtam, és próbáltam a sírást visszatartani – Billy, beszélnem kell Jake-el! Kérlek! – néztem könyörögve
- Sajnálom Jane, de ha akarnék se tudnék segíteni. Jacob még velem sem beszél. Teljesen maga alatt van, és nem hiszem hogy most a te társaságodra vágyik. – bólintottam
- Azért megmondanád, hogy kerestem? – kérdeztem reménykedve. Billy bólintott.
- Viszlát Jane! – suttogta, majd becsukta az ajtót
- Viszlát! – suttogtam, de már csak magamnak. A szememet megint elhomályosították a könnyek. Csak haza akarok jutni.
Már sokkal lassabban mentem Emilyék felé. Szinte élet nélkül mentem be a kisházba. Csak Emily, és Sam voltak otthon. Egy halk köszönés után felfelé mentem, de egy hang megállított.
- Apa beszélni akar veled! Azt mondta, ha hazaérsz hívd fel! – mondta színtelenül Emily, mire én bólintottam és a szobámba mentem. Elmondták apának, micsoda öröm. Már alig várom a beszélgetést. Bezártam a szobám ajtaját, és a mobilommal a kezemben leültem az ágyamra. Apa a második csörgésre felvette.
- Jane?! Te meg mi a fenét képzeltél? – kérdezte dühösen. Mióta megtudtam, hogy Jacob vérfarkas csak egyszer beszéltem apával amikor ő is bevallotta, hogy ő micsoda. Azóta nem beszéltünk, és most valahogy kedvem sincs hozzá.
- Neked is, szia apa!- mondtam színtelenül, mire ő felhorkant
- Mit képzelsz Jane? Hogy beszélhették így Samel? Amíg nála laksz addig azt kell tenned amit mond, és nem veszekedni vele! Mélyen csalódtam benned kislányom! – mindig is nagyon közel álltam az apámhoz, és most szíven ütött amit mondott. Én voltam apuci kicsi lánya, de már nem vagyok az. Már csak egy hazug vagyok.
- Sajnálom apa! – suttogtam – Én ezt nem akartam. – sírtam a telefonba
- Már megtörtént ha tetszik ha nem! És Jacob?! Vele miért bántál így? Szívből szeretett téged. – már megint ez a múlt idő. Miért nem tudnak jelen időben beszélni? Miért kell még jobban elszomorítani?
- Én még mindig szeretem Jaket apa!
- Hát ez egyáltalán nem látszik! – mondta mereven. A vonal túlsó végén hangokat hallottam. – Na jó figyelj most mennem kell! De még beszélünk, és addig nem szeretném ha megint valami ostobaságot csinálnál! Világos? – kérdezte élesen
- Világos. – mondtam színtelenül. Apa köszönés nélkül lerakta. Én pedig magamhoz szorítottam a párnámat. Nem sírtam, de közel voltam hozzá. Pontosan tudom, hogy mit kéne tennem, de akkor miért nem teszem azt? Egy sóhaj után falhoz vágtam a párnát, és csomagolni kezdtem.
Ledermedve álltam a ház előtt, és arra vártam hogy Jacob visszajöjjön. De tudtam, hogy ez nem fog megtörténni. Könnyes szemmel mentem be a házba. Az összes falkatag ott volt. Jacobon kívül. Nem akartam senkivel beszélni csak lefeküdni, és álomba sírni magam. De sajnos nem úsztam meg ilyen könnyen.
- Jane! – Emily hangjára megfordultam. Dühös volt, és ezt nem rejtette véka alá. Sebhelyes arcát már nem csak a hegek, de a méreg is eltorzította. Nem szóltam semmit csak vártam. Lehet, hogy a testem ép, de a szívemet épp most törték össze. Mintha üres lennék belül, és senki nem segíthet rajta. Még Edward sem. – Hogy képzelted ezt? – kérdezte, és vártam hogy felpofozzon. Annak örültem volna a legjobban, de ő nem csinált semmit. Karba tett kézzel megállt előttem. Mikor rájöttem, hogy a válaszomra vár megszólaltam.
- Nem akartam. – suttogtam
- Ahhoz képest ezt tetted! Mit gondolsz, milyen ez Jakenek?! Ő szeretett téged Jane. Te viszont csak játszottál az érzéseivel. – nem kerülte el a figyelmemet, hogy Emily múlt időt használt. Jake csak szeretett. Már nem szeret. A szememben még több könny gyűlt össze, de tartottam magam. Ha túlélem ezt már mehetek is fel, és bőghetek ameddig akarok.
- Én szeretem Jaket, csak hoztam egy rossz döntést aminek ez lett a vége. – hajtottam le a fejem, és a parkettát tanulmányoztam – De ez nem történt volna meg, ha ti nem kényszeríttetek erre! – mondtam dühösen. Emily nagyokat pislogva nézett rám. Tudom, hogy nem kéne rajtuk levezetni a dühömet, de most még ez sem érdekel.
- Mi csak jó akartunk neked! – suttogta
- Igen nagyon jó lett! Elvesztettem életem szerelmét! – kiabáltam Emily arcán, pedig legördült egy könnycsepp. Sam átölelte a nővérem vállát.
- Ne beszélj így vele! Nem ő tehet arról, hogy ilyen barátokat szereztél. – még dühösebb lettem.
- Annyira csökönyösek vagytok! Arról papoltok, hogy milyen egy szörnyek a Cullenek. Ti is azok vagytok! – mutattam végig minden egyes farkason. Sam felmordult
- Nem vagyunk olyanok, mint ők! Mi tudunk uralkodni magunkon!
- Igen azt látom. Azért sebhelyes a nővérem arca, mert tudtok uralkodni magatokon. Nekem te ne beszélj szörnyekről, amíg te nem leszel náluk jobb. A közelükbe se léphetsz. Ők még soha nem bántották azt akit szeretnek te viszont……. Igen. – mutattam a nővérem arcára. Tudtam, hogy messzire mentem. Mindenki megmerevedett a szobában. Sam viszont remegni kezdett. Remek, változzon csak át. Bárcsak széttépne. A remegések egyre erősebbek lettek, míg Sam már egész testében rángatózott. Emily kibújt a nagy karok alól, és felpofozott. Erre vártam eddig, de nem azt akartam, hogy e-miatt kapjam.
- Szóval ennyire fáj az igazság? Őt véded inkább, mint a saját húgodat? – kérdeztem hidegen.
- Ő még soha nem hazudott nekem! Takarodj fel a szobádba! – kiabálta Emily. Nem is vesztegettem tovább az időt. Még egyszer végig néztem a közönségen, majd a szobámba mentem. Ahogy becsuktam az ajtót már zártam is be. Sam kirohant az erdőbe, nagy valószínűséggel már farkas. Felidegesítettem, de nem érdekelt. Lehet, hogy igazságtalan voltam velük, de nem érdekel. Ha ők nem állítottak volna választás elé nem történt volna mindez. Úgy ahogy voltam ráfeküdtem az ágyamra, és egy párnát magamhoz szorítva sírni kezdtem. A könnyeim csak úgy záporoztak. Eláztatták a párnát, de nem érdekelt. Azt akarom, hogy a párna helyett Jacob legyen itt. Hogy magamhoz ölelhessem, és megcsókolhassam. Meleg testét akarom ami mindig felmelegített. Csak őt akarom, senki mást. Szeretem Edwardot, de nem tudom hogy ugyanígy ki lennék-e borulva miatta. Valószínűleg igen, de……. igazából fogalmam sincs. Szeretőm őt, de jobban szeretem mint Jacobot?
Nem tudom meddig sírtam ott egymagam, de mikor kinyitottam a szemem észrevettem, hogy reggel van. Már nem sírtam. Szerintem már az összes könnyem elfogyott. Kimentem a fürdőbe, és belenéztem a tükörbe. A szemem vörös, és duzzadt. Lehámoztam magamról a ruhákat, és a zuhany alá álltam. A fejemet a csempének támasztottam, és mélyeket lélegeztem. Beszélnem kell Jakeel! Ahogy elhatároztam, hogy mit is teszek gyorsan végeztem a fürdéssel. Elvégeztem a fürdőben minden emberi teendőmet, majd előkaptam pár göncöt. Nem is figyeltem mit veszek fel, csak azt vettem elő ami a kezembe került. Már épp nyitottam volna az ajtót mikor eszembe jutott a tegnap esti veszekedés. Nyeltem egyet, majd elfordítottam a kulcsot, és kiléptem a folyosóra. Nem volt kint senki. Óvatos léptekkel mentem a konyhába. Nem találtam ott sem senkit. Még egy cetlit sem hagytak itt. Talán ennyire nem érdeklem már őket?! Nem foglalkoztam a családdal inkább a kocsimhoz mentem. Tövig nyomtam a gázt. Minek sietek? Jacob úgy sem fog velem beszélni. Emily azt mondta már nem szeret, akkor minek megyek oda? Még nyomorultabbul akarom magam érezni? Még is miért? Mert szeretem őt. Válaszoltam magamnak.
Billyék háza közel van így hamar odaértem. Már nem is siettem annyira. Kiszálltam a kocsiból, és félénken az ajtóhoz mentem. Ha beszél is velem már biztos, hogy tud a Samel történt esetről. Szerintem már mindenki tudja, és gyűlöl is miatta. Bekopogtam az ajtón, és vártam. Mikor motoszkálást hallottam egy kicsit felgyulladt bennem a remény, hogy talán még is szeret, de aztán…… mégsem. Az ajtóban Billy volt, és dühösen méregetett a tolószékéből.
- Szia Billy! Jake itt van? – kérdeztem reménykedve
- Szerintem jobb lenne ha nem beszélnél most vele. – mondta hidegen. Billy még soha nem beszélt velem így.
- Tudsz mindent? – kérdeztem lehajtott fejjel
- Igen, tudok. Sam tajtékzik. – ránéztem
- Beszélt Samel? – hüledeztem
- Nem. Azt mondták jobb ha távol tartom magam tőle, mert nagyon ideges.
- Nem akartam ezt. – suttogtam, és próbáltam a sírást visszatartani – Billy, beszélnem kell Jake-el! Kérlek! – néztem könyörögve
- Sajnálom Jane, de ha akarnék se tudnék segíteni. Jacob még velem sem beszél. Teljesen maga alatt van, és nem hiszem hogy most a te társaságodra vágyik. – bólintottam
- Azért megmondanád, hogy kerestem? – kérdeztem reménykedve. Billy bólintott.
- Viszlát Jane! – suttogta, majd becsukta az ajtót
- Viszlát! – suttogtam, de már csak magamnak. A szememet megint elhomályosították a könnyek. Csak haza akarok jutni.
Már sokkal lassabban mentem Emilyék felé. Szinte élet nélkül mentem be a kisházba. Csak Emily, és Sam voltak otthon. Egy halk köszönés után felfelé mentem, de egy hang megállított.
- Apa beszélni akar veled! Azt mondta, ha hazaérsz hívd fel! – mondta színtelenül Emily, mire én bólintottam és a szobámba mentem. Elmondták apának, micsoda öröm. Már alig várom a beszélgetést. Bezártam a szobám ajtaját, és a mobilommal a kezemben leültem az ágyamra. Apa a második csörgésre felvette.
- Jane?! Te meg mi a fenét képzeltél? – kérdezte dühösen. Mióta megtudtam, hogy Jacob vérfarkas csak egyszer beszéltem apával amikor ő is bevallotta, hogy ő micsoda. Azóta nem beszéltünk, és most valahogy kedvem sincs hozzá.
- Neked is, szia apa!- mondtam színtelenül, mire ő felhorkant
- Mit képzelsz Jane? Hogy beszélhették így Samel? Amíg nála laksz addig azt kell tenned amit mond, és nem veszekedni vele! Mélyen csalódtam benned kislányom! – mindig is nagyon közel álltam az apámhoz, és most szíven ütött amit mondott. Én voltam apuci kicsi lánya, de már nem vagyok az. Már csak egy hazug vagyok.
- Sajnálom apa! – suttogtam – Én ezt nem akartam. – sírtam a telefonba
- Már megtörtént ha tetszik ha nem! És Jacob?! Vele miért bántál így? Szívből szeretett téged. – már megint ez a múlt idő. Miért nem tudnak jelen időben beszélni? Miért kell még jobban elszomorítani?
- Én még mindig szeretem Jaket apa!
- Hát ez egyáltalán nem látszik! – mondta mereven. A vonal túlsó végén hangokat hallottam. – Na jó figyelj most mennem kell! De még beszélünk, és addig nem szeretném ha megint valami ostobaságot csinálnál! Világos? – kérdezte élesen
- Világos. – mondtam színtelenül. Apa köszönés nélkül lerakta. Én pedig magamhoz szorítottam a párnámat. Nem sírtam, de közel voltam hozzá. Pontosan tudom, hogy mit kéne tennem, de akkor miért nem teszem azt? Egy sóhaj után falhoz vágtam a párnát, és csomagolni kezdtem.
2010. április 7., szerda
Silver Moon 12. fejezet
12. fejezet
Három óra álmatlan forgolódás után felkeltem. Még mindenki alszik szóval senki nem fog semmit megtudni. Gyorsan felvettem egy farmert, és egy sötétkék hosszú ujjú pólót. Belebújtam egy tornacipőbe, és a konyhába mentem. A telefon mellett egy jegyzettömb, és egy toll volt így odaindultam. „Drága Emi! Ne aggódj csak az egyik barátnőmhöz megyek át. Sietek vissza! Puszi. Jane” Letéptem a papírt, és az asztalra raktam ahol könnyen megfogja majd találni. A kocsim azonnal beindult, így száguldozhattam nyugodtan. A rendőrök még alszanak mint ahogy minden normális ember. Csak annak örülök, hogy én nem normális emberekhez megyek. Mondjuk ha ilyen bolond vagyok, hogy odamegyek ahová pont nem kéne, akkor én nem vagyok normális. De mit tehetnék?! Nem bírom ezt a tétlenséget. Fogalmam sincs, hogy mit csinálok, de valamit kell. Hamar elértem a célom, és leparkoltam a hatalmas ház előtt. Úgy tűnik egy lélek sincs bent. Mintha mindenki aludna, viszont az lehetetlen. Senki nem várt rám, pedig tudtam, hogy érzik a jelenlétemet. Csak mereven bámultam ki a szélvédőn, és nem mozdultam.
- Én nem vagyok normális….. – suttogtam, majd kiszálltam a kocsiból, és az ajtó felé vettem az irányt. Amikor a csengőhöz akartam nyúlni kitárult az ajtó, és Edward jelent meg előttem váratlanul, szívinfarktust hozva rám.
- Ezt ne csináld többet! – mondtam még mindig egy kicsit félve
- Sajnálom. Rossz szokás. – mosolygott rám ellenállhatatlanul, mire én elfordítottam róla a tekintetem. – Nem jössz be? – kérdezte
- Nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e?! – suttogtam, de kerültem a tekintetét
- Nem foglak megenni! E-felöl biztos lehetsz! – állt arrébb, én pedig egy sóhaj után bementem a nappaliba. Nem volt itt senki. A nap már feljövőben volt így mindent láttam
- A többiek? – kérdeztem neki háttal. Edward becsukta az ajtót, majd mögém állt.
- Vadászni mentek.
- És te miért nem? – kérdeztem torkomban dobogó szívvel.
- Mivel nem vérfarkasokkal vagy, ezért tudta hogy ide fogsz jönni. Én pedig itt maradtam, hogy szórakoztassalak. – jött oda elém, és rám mosolyogott. Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy ne, hogy egyedül vagyok vele egy ekkora házban. Pláne a tegnapiak után.
- De nem fekete a szemed. Vagyis te is ettél már, vagy nem? – vontam föl a szemöldököm
- Hamarabb mentem. – vonta meg egyszerűen a vállát- Viszont a látogatásod okát nem tudom. – simogatta meg az arcom. Pár percig csak tátogni tudtam egy hang nélkül, majd elhúzódtam, és háttal neki beszélni kezdtem.
- Igazából fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt……- suttogtam egy szomorú mosoly kíséretében.
- Valami okod csak van. – jött a hátam mögé Edward, de nem érintett meg. Ennek kifejezetten örülök. Nehéz úgy gondolkodni ha közben egy szexis vámpír liheg a nyakadba.
- Ami tegnap történt….- fordultam felé –Azt….. nem kellett volna.
- Ezt már mondtad akkor is. – nézett rám mosolyogva
- Ne csináld ezt Edward! Tudod nagyon jól, hogy ezt nem kellett volna. Hülye voltam. – ráztam meg a fejem, mire ő még közelebb jött. Nem hátráltam el, de akartam.
- Miért akarod megfosztani magad a boldogságtól? – kérdezte suttogva
- Én boldog vagyok.
- Igen azt látom. Azért csókoltál meg engem, mert boldog vagy Jacobbal. – húzódott gúnyos mosolyra a szája
- Igenis boldog vagyok! Az a csók csak egy pillanatnyi elmezavar volt! – mondtam határozottan, mire megragadta mind a két karom, de nem fájt.
- Pillanatnyi elmezavar?! Ha megint megtörténik, akkor az is csak egy pillanatnyi elmezavar lesz? – kérdezte pár centire az ajkamtól
- Nem fog még egyszer megtörténni! – suttogtam
- Biztos vagy benne? – kérdezte suttogta, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon, de én elfordítottam a fejem
- Igen. Igen biztos. – mondtam akadozva. Igazából vágytam a csókjára, de nem tehetem. Elfordított fejjel néztem a padlóra. A szívem a torkomban dobogott, és nem akart lassulni.
- Mond, hogy nem szeretsz, és békén hagylak! – suttogta
- Edward, kérlek! – mondtam, de nem mertem ránézni
- Mondd! – v égül sóhajtottam
- Nem szeretlek! – mondtam ki végül. Edward megfogta gyengéden az állam, és maga felé fordított, hogy ránézhessek
- A szemembe! – suttogta. Aranybarna szemei megbabonáztak. Megráztam a fejem.
- Kérlek……- Edward még közelebb húzott. A testünk már összeért
- Ha nem szeretsz tudnom kell! – suttogta a szemembe nézve. Lazított a szorításon, és így feltudtam emelni az egyik kezemet. Végig simítottam hideg, gyönyörű arcán. A szemem már égett, és végül kicsordult egy könnycsepp.
- Szeretlek……. – suttogtam sírva, és megöleltem. Edward simogatni kezdte a hátam, én pedig összekönnyeztem a fehér ingjét. Mely olyan csodálatosan mutatott rajta.
- Nem akartam, hogy szenvedj. De azt akartam, hogy valld be magadnak is az igazat. – suttogta, majd felemelte a fejem
- Ez akkor sem változtat semmin! – mondtam komolyan. Edward szomorúan elmosolyodott
- Tudom, de most legalább azt is tudom, hogy van értelme miért harcolnom. – mosolygott rám ellenállhatatlanul
- Ha Jacob megtudja megöl téged.
- Azért én sem adom ám olyan könnyen magam.
- Akkor mind a ketten meghaltok. Abba viszont én is belehalnék. – Edward végigsimított az arcomon
- Megpróbáljuk úgy intézni, hogy senki ne halljon meg. – mondta halkan, majd gyengéden megcsókolt. Ez egy romantikus csók volt. Hideg mégis forró. Végül eltávolodtam tőle, és az ajtóhoz mentem.
- Mennem kell! Ha azt akarom, hogy ne legyen baj.- mondtam már félig kint állva
- Vigyázz magadra! – suttogta, majd gyorsan adott még egy csókot. Bólintottam, majd beszálltam a kocsiba, és elhajtottam. Mekkora egy hülye vagyok. Nem hazudtam Edwardnak. Tényleg szeretem őt. De Jacobot is szeretem. Most, hogy van ez? Viszont abban Edwardnak van igaza, hogy ideje volt bevallanom magamnak az igazat. Nem nézhetek rá úgy mint egy barátra ha sokkal több annál.
A La Pushba vezető út rövidebb volt. A ház előtt Jacob várt rám, mire én mosolyogva indultam felé. Jake azonban csak dühösen nézett. Odarohantam hozzá, hogy megöleljem, de ő ellökött magától.
- Mi a baj? – kérdeztem félve. Jacob dühös tekintettel méregetett
- Úgy bűzlesz mintha egy tál mézben fürödtél volna. – morogta, mire megértettem. A vámpírszag….. A francba! Erről teljesen megfeledkeztem.
- Jake figyelj én……..
- Nem érdekel a magyarázatod! – csattant fel – Hazudtál nekem Jane! Azt mondtad már nem beszélsz velük többet, és tessék!- mutatott rám undorral
- Megmondtam, hogy ez nehéz nekem- suttogtam lehajtott fejjel. Nem mertem a szemébe nézni
- Igen úgy elég nehéz ha nem is próbálkozol. – mondta gúnyosan – Megfordult egyáltalán a fejedben, hogy véget vetsz ennek? – kérdezte halkan. Nem bíztam a hangomban, így inkább csak megráztam a fejem. Jake nem mondott semmit, ezért ránéztem. A szeme fájdalommal volt tele.
- Legalább most bebizonyítottad, hogy mi a fontos neked! Őket választottad a családod helyett. – suttogta
- Ne mondj ilyet Jake! Én titeket is ugyanúgy akarlak mint őket. – mondtam már majdnem sírva.
- Megmondtam, hogy válassz! Vagy ő, vagy én, és te őt választottad! – mondta gúnyosan
- Jacob én téged szeretlek! – mentem hozzá sírva, de ő elhúzódott
- Eddig én is ezt hittem, de már tudom, hogy tévedtem. – suttogta a szemembe, majd egy szó nélkül elment mellettem.
Három óra álmatlan forgolódás után felkeltem. Még mindenki alszik szóval senki nem fog semmit megtudni. Gyorsan felvettem egy farmert, és egy sötétkék hosszú ujjú pólót. Belebújtam egy tornacipőbe, és a konyhába mentem. A telefon mellett egy jegyzettömb, és egy toll volt így odaindultam. „Drága Emi! Ne aggódj csak az egyik barátnőmhöz megyek át. Sietek vissza! Puszi. Jane” Letéptem a papírt, és az asztalra raktam ahol könnyen megfogja majd találni. A kocsim azonnal beindult, így száguldozhattam nyugodtan. A rendőrök még alszanak mint ahogy minden normális ember. Csak annak örülök, hogy én nem normális emberekhez megyek. Mondjuk ha ilyen bolond vagyok, hogy odamegyek ahová pont nem kéne, akkor én nem vagyok normális. De mit tehetnék?! Nem bírom ezt a tétlenséget. Fogalmam sincs, hogy mit csinálok, de valamit kell. Hamar elértem a célom, és leparkoltam a hatalmas ház előtt. Úgy tűnik egy lélek sincs bent. Mintha mindenki aludna, viszont az lehetetlen. Senki nem várt rám, pedig tudtam, hogy érzik a jelenlétemet. Csak mereven bámultam ki a szélvédőn, és nem mozdultam.
- Én nem vagyok normális….. – suttogtam, majd kiszálltam a kocsiból, és az ajtó felé vettem az irányt. Amikor a csengőhöz akartam nyúlni kitárult az ajtó, és Edward jelent meg előttem váratlanul, szívinfarktust hozva rám.
- Ezt ne csináld többet! – mondtam még mindig egy kicsit félve
- Sajnálom. Rossz szokás. – mosolygott rám ellenállhatatlanul, mire én elfordítottam róla a tekintetem. – Nem jössz be? – kérdezte
- Nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e?! – suttogtam, de kerültem a tekintetét
- Nem foglak megenni! E-felöl biztos lehetsz! – állt arrébb, én pedig egy sóhaj után bementem a nappaliba. Nem volt itt senki. A nap már feljövőben volt így mindent láttam
- A többiek? – kérdeztem neki háttal. Edward becsukta az ajtót, majd mögém állt.
- Vadászni mentek.
- És te miért nem? – kérdeztem torkomban dobogó szívvel.
- Mivel nem vérfarkasokkal vagy, ezért tudta hogy ide fogsz jönni. Én pedig itt maradtam, hogy szórakoztassalak. – jött oda elém, és rám mosolyogott. Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy ne, hogy egyedül vagyok vele egy ekkora házban. Pláne a tegnapiak után.
- De nem fekete a szemed. Vagyis te is ettél már, vagy nem? – vontam föl a szemöldököm
- Hamarabb mentem. – vonta meg egyszerűen a vállát- Viszont a látogatásod okát nem tudom. – simogatta meg az arcom. Pár percig csak tátogni tudtam egy hang nélkül, majd elhúzódtam, és háttal neki beszélni kezdtem.
- Igazából fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt……- suttogtam egy szomorú mosoly kíséretében.
- Valami okod csak van. – jött a hátam mögé Edward, de nem érintett meg. Ennek kifejezetten örülök. Nehéz úgy gondolkodni ha közben egy szexis vámpír liheg a nyakadba.
- Ami tegnap történt….- fordultam felé –Azt….. nem kellett volna.
- Ezt már mondtad akkor is. – nézett rám mosolyogva
- Ne csináld ezt Edward! Tudod nagyon jól, hogy ezt nem kellett volna. Hülye voltam. – ráztam meg a fejem, mire ő még közelebb jött. Nem hátráltam el, de akartam.
- Miért akarod megfosztani magad a boldogságtól? – kérdezte suttogva
- Én boldog vagyok.
- Igen azt látom. Azért csókoltál meg engem, mert boldog vagy Jacobbal. – húzódott gúnyos mosolyra a szája
- Igenis boldog vagyok! Az a csók csak egy pillanatnyi elmezavar volt! – mondtam határozottan, mire megragadta mind a két karom, de nem fájt.
- Pillanatnyi elmezavar?! Ha megint megtörténik, akkor az is csak egy pillanatnyi elmezavar lesz? – kérdezte pár centire az ajkamtól
- Nem fog még egyszer megtörténni! – suttogtam
- Biztos vagy benne? – kérdezte suttogta, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon, de én elfordítottam a fejem
- Igen. Igen biztos. – mondtam akadozva. Igazából vágytam a csókjára, de nem tehetem. Elfordított fejjel néztem a padlóra. A szívem a torkomban dobogott, és nem akart lassulni.
- Mond, hogy nem szeretsz, és békén hagylak! – suttogta
- Edward, kérlek! – mondtam, de nem mertem ránézni
- Mondd! – v égül sóhajtottam
- Nem szeretlek! – mondtam ki végül. Edward megfogta gyengéden az állam, és maga felé fordított, hogy ránézhessek
- A szemembe! – suttogta. Aranybarna szemei megbabonáztak. Megráztam a fejem.
- Kérlek……- Edward még közelebb húzott. A testünk már összeért
- Ha nem szeretsz tudnom kell! – suttogta a szemembe nézve. Lazított a szorításon, és így feltudtam emelni az egyik kezemet. Végig simítottam hideg, gyönyörű arcán. A szemem már égett, és végül kicsordult egy könnycsepp.
- Szeretlek……. – suttogtam sírva, és megöleltem. Edward simogatni kezdte a hátam, én pedig összekönnyeztem a fehér ingjét. Mely olyan csodálatosan mutatott rajta.
- Nem akartam, hogy szenvedj. De azt akartam, hogy valld be magadnak is az igazat. – suttogta, majd felemelte a fejem
- Ez akkor sem változtat semmin! – mondtam komolyan. Edward szomorúan elmosolyodott
- Tudom, de most legalább azt is tudom, hogy van értelme miért harcolnom. – mosolygott rám ellenállhatatlanul
- Ha Jacob megtudja megöl téged.
- Azért én sem adom ám olyan könnyen magam.
- Akkor mind a ketten meghaltok. Abba viszont én is belehalnék. – Edward végigsimított az arcomon
- Megpróbáljuk úgy intézni, hogy senki ne halljon meg. – mondta halkan, majd gyengéden megcsókolt. Ez egy romantikus csók volt. Hideg mégis forró. Végül eltávolodtam tőle, és az ajtóhoz mentem.
- Mennem kell! Ha azt akarom, hogy ne legyen baj.- mondtam már félig kint állva
- Vigyázz magadra! – suttogta, majd gyorsan adott még egy csókot. Bólintottam, majd beszálltam a kocsiba, és elhajtottam. Mekkora egy hülye vagyok. Nem hazudtam Edwardnak. Tényleg szeretem őt. De Jacobot is szeretem. Most, hogy van ez? Viszont abban Edwardnak van igaza, hogy ideje volt bevallanom magamnak az igazat. Nem nézhetek rá úgy mint egy barátra ha sokkal több annál.
A La Pushba vezető út rövidebb volt. A ház előtt Jacob várt rám, mire én mosolyogva indultam felé. Jake azonban csak dühösen nézett. Odarohantam hozzá, hogy megöleljem, de ő ellökött magától.
- Mi a baj? – kérdeztem félve. Jacob dühös tekintettel méregetett
- Úgy bűzlesz mintha egy tál mézben fürödtél volna. – morogta, mire megértettem. A vámpírszag….. A francba! Erről teljesen megfeledkeztem.
- Jake figyelj én……..
- Nem érdekel a magyarázatod! – csattant fel – Hazudtál nekem Jane! Azt mondtad már nem beszélsz velük többet, és tessék!- mutatott rám undorral
- Megmondtam, hogy ez nehéz nekem- suttogtam lehajtott fejjel. Nem mertem a szemébe nézni
- Igen úgy elég nehéz ha nem is próbálkozol. – mondta gúnyosan – Megfordult egyáltalán a fejedben, hogy véget vetsz ennek? – kérdezte halkan. Nem bíztam a hangomban, így inkább csak megráztam a fejem. Jake nem mondott semmit, ezért ránéztem. A szeme fájdalommal volt tele.
- Legalább most bebizonyítottad, hogy mi a fontos neked! Őket választottad a családod helyett. – suttogta
- Ne mondj ilyet Jake! Én titeket is ugyanúgy akarlak mint őket. – mondtam már majdnem sírva.
- Megmondtam, hogy válassz! Vagy ő, vagy én, és te őt választottad! – mondta gúnyosan
- Jacob én téged szeretlek! – mentem hozzá sírva, de ő elhúzódott
- Eddig én is ezt hittem, de már tudom, hogy tévedtem. – suttogta a szemembe, majd egy szó nélkül elment mellettem.
2010. április 3., szombat
Silver Moon 11. fejezet
11. fejezet
- Sajnálom Edward! Ezt……ezt nem kellett volna. – suttogtam, majd kiakartam menni, de Edward visszanyomott az ajtónak.
- Ne sajnáld! – suttogta, majd megcsókolt. Lehet, hogy nem vagyok normális, de jó érzés volt ahogy a hideg ajkak az enyémhez értek. Jacob forró ajkainak pontos ellentéte volt. Mégis….. erre vártam. Amióta megismerkedtem vele arra vártam, hogy megcsókoljon. Pár perc múlva eltávolodott tőlem, és mélyeket lélegzett ahogy én is.
- Ezt nem kellett volna! – suttogtam
- Lehet, de már megtörtént, és ezt már nem lehet megváltoztatni. – simított végig az arcomon
- Sajnos. – mondtam, majd kibújtam a karjai alatt, és kimentem a raktárból. Már rég becsöngettek, de nem érdekelt. A női mosdó felé vettem az irányt, és bementem az egyik fülkébe. Nekidőltem az ajtónak, és eleredtek a könnyeim. Akkora egy hülye vagyok. Szeretem Jacobot erre mással csókolózok. Gratulálok Jane. Nagyon ügyes vagy. Percekig csak sírtam, és csak sírtam. Végül annyi ideig összeszedtem magam, hogy az orvosiba menjek, és igazolást kérjek a nap többi részére. Könnyen bevette a doktornő, hogy fáj a fejem hiszen a szemem vörös volt a sírástól. Kint a kocsimnál Edward várt rám.
- Jane! Várj, kérlek!
- Ne Edward! Ezt most ne! – mondtam egyszerűen, majd beszálltam a kocsiba, és elindultam, de nem haza felé. Szükségem van egy helyre ahol gondolkozhatok. Csak egy olyan hely van amit senki nem ismer, és ahol senki nem zavarhat meg. Port Angeles felé vettem az irányt. Minél gyorsabban oda akartam érni, és nem foglalkoztam a sebesség határokkal. Másfél órán belül, már a kis város szívében kocsikáztam, majd leparkoltam egy sikátorban. Bementem a téglás épületbe, és a tető felé vettem az irányt. Hála az égnek nyitva volt az ajtó, így gond nélkül kimehettem a csodás kilátással ellátott tetőre. Egész közel mentem a széléhez, és lenéztem a mélybe. Milyen egyszerű lenne megoldani a gondokat nem? Csak egyet kéne előre lépnem, és már nem is lenne semmi gondom. De ez túl könnyű lenne, én pedig nem arról vagyok híres, hogy feladom a dolgokat, és nem fogom ezt most elkezdeni. Eszembe jutott amikor először jöttem fel ide. Ez akkor volt amikor megtudtam mik a Cullenek. Szükségem volt időre, és arra hogy átgondoljam a dolgokat. Akkor sikerült megnyugodnom, és átvészelnem a dolgokat. Most is ez fog történni, vagy semmi nem fog megjavulni? Örökre én leszek az a szerencsétlen lány aki mindig rossz dolgot tett, és mindig megbántott mindenkit. Nem akarok az a lány lenni. Én csak normális akarok lenni, de ez nem fog soha megtörténni. Amióta egy vérfarkas a szerelmem, és egy vámpír a legjobb barátom erre esélyem sincs. Leültem az egyik kéményhez, és nekidőltem. Már nem tudtam sírni. Az idefelé vezető úton kisírtam magam. Órákat töltöttem a tetőn, és csak gondolkodtam a hibáimon. Mikor már későre járt lemásztam, és hazafelé mentem. A tükörben megnéztem, hogy milyen a szemem. Már felszáradtak a könnyeim szóval semmi feltűnő nincs rajtam. La Pushba érve leparkoltam otthon, és beléptem a kis házba. Emily, Sam, és Jacob voltak bent.
- Jane! Végre itt vagy, nem tudtam hol lehetsz. Felhívtak a suliból, hogy fejfájás miatt elkérezkedtél.- aggodalmaskodott Emily
- Jól vagyok, csak egy kicsit rosszul voltam ennyi. – mosolyogtam félszegen.
- Biztos jól vagy? – nézett rám Sam
- Igen, persze. – bólintottam – Megyek lefürdök. – indultam felfelé, de Jake tekintetét kerültem. Gyorsan végeztem a zuhanyozással, és már mentem is ágyamba, hogy aludhassak, de nem kerülhettem el azt ami már elkerülhetetlen. Jake az ágyamon fekve várt rám.
- Miért kerülsz engem Jane?– nézett rám szomorúan
- Nem kerüllek téged! – ráztam meg a fejem, majd az asztalomhoz mentem
- Amikor beléptél a házba még csak nem is köszöntél, és most sem…..- jött mögém Jacob. Behunytam a szememet, és visszaakartam fordítani az időt. Végül vettem egy mély levegőt, és mosolyogva Jake felé fordultam. Szorosan magamhoz öleltem, és élveztem a meleget. Jacob bele csókolt a hajamba, majd az ujját az állam alá csúsztatta, hogy belenézhessen a szemembe. Szomorú volt a tekintete, amitől görcsbe rándult a gyomrom.
- Mi a baj Jane? – nézett rám elgyengülve, majd végig simított az arcomon. Csak tátogni tudtam, de hang nem jött ki a számon.
- Miből gondolod, hogy van valami bajom? – suttogtam
- Reggel boldognak tűntél, most meg……. Valamit tettem amit nem kellett volna? – kérdezte félve. Legszívesebben bevallottam volna neki mindent, de nem tehettem. Megölnék egymást miattam, azt pedig nem akarom.
- Nem tettél semmit Jake. – mosolyogtam rá
- Akkor még is mi a baj? – sóhajtottam, majd hátra léptem egyet
- Minden….. – suttogtam, és próbáltam visszatartani a sírást.
- Mi minden? – jött közelebb Jake, hogy megöleljen, de én megráztam a fejem, mire megtorpant
- Ma nem szóltam egész nap a Cullenekhez, mert ezt kértétek tőlem, de…… eddig a barátaim voltak…… most pedig…… már hozzájuk sem szólhatok. Én megértem, hogy veszélyesek csak ez még elég nehéz nekem. Viszont amit megígértem azt megtartom. Nem beszélek többet velük. – hazudtam. Per pillanat jobb ötletem nincs, hogy mit mondhatnék neki.
- Sajnálom Jane, de ez így a legjobb mindenkinek…..
- Mindenkinek, vagy csak nektek? – vontam föl a szemöldököm. Jacob sóhajtott, majd leült az ágyamra.
- Mindenkinek, de legfőképp neked. – nézett rám komolyan. Végül sóhajtottam egyet.
- Gyere ide! – hívott magához, mire én az ölébe ültem, és a fejemet lehajtottam a mellkasára. A szíve egyenletesen vert, a bőre pedig forró volt mint mindig. – Nem akarom, hogy szenvedj! – suttogta
- Ha veled vagyok, akkor nem szenvedek! – néztem rá könnyektől csillogó szemekkel, mire ő félénken elmosolyodott
- Hát nem veszed észre, hogy eddig mindig miattam szenvedtél? Szeretlek Jane, de ha….. boldogtalan vagy miattam, akkor én is az leszek.
- Ne mondj ilyet….. -öleltem magamhoz, és egyre nagyobb lett a bűntudatom- Ha te nem lennél, akkor én sem tudnék létezni. És ezt nem a bevésődés miatt mondom, hanem azért, mert szeretlek, és mindig is szeretni foglak, amíg világ a világ. – suttogtam. Jacob ellenállhatatlanul rám mosolygott, majd gyengéden megcsókolt. Hogy tehettem ezt meg vele? Hogy tudtam ezt tenni azzal akit a világon mindennél jobban szeretek. Jacob nekem az igazi,. Ma este nem próbálkozott semmivel hagyott aludni, ő pedig éjfél felé elment.. Jó volt egy kicsit egyedül lenni. Legalább ostorozhatom magam egész este. Holnap nincs iskola tehát nem kell Edwarddal találkoznom, de hétfőn igen. Azt pedig nem úszhatom meg ami ott vár rám.
Fogalmam sincs, hogy mikor de végül sikerült elaludnom. De ez is rossz ötletnek tűnt. Az álmomban egy erdőben szaladtam, valami elől de azt nem tudom, hogy mi elől. Csak volt bennem valami hang ami azt mondta, hogy meneküljek. Én pedig csak szaladtam, míg el nem estem egy kiálló gyökérben. Mikor lépteket hallottam mögöttem felültem, de felállni nem tudtam. Edward lépett ki a sötétből a szeme arany barnán világított a sötétben. Elmosolyodott.
- Gyere velem Jane! – fogalmam sincs, hogy miért, de felálltam és odamentem hozzá. Edward magához ölelt, és megpuszilta a nyakamat. Félelem kúszott végig a gerincemen, de még sem menekültem el. Léptek hangját hallottam megint, mire odakaptam a fejem. Jacob jött felénk, és nagyon dühös volt.
- Engedd el! – sziszegte Edwarnak, de ő csak mosolygott
- Engem választott Jake! Törődj bele! – mondta gúnyosan, majd maga után húzott. Kiakartam szabadulni a szorításból, de erősebb volt.
- Jake……- kiáltottam neki, de ő csak szomorúan lehajtotta a fejét
- Választottál Jane….. Most már az övé vagy. – suttogta, majd egy vonyítás kíséretében farkassá változott, és berohant az erdőbe.
- Jacob! – kiáltottam neki, de ő nem jött vissza. Mellettem Edward megállt, és két kezébe vette az arcom.
- Ne aggódj szerelmem! Már nem árthat neked. Most már az enyém vagy! – mondta diadalittas hangon. Nem értettem az egészet. Jake soha nem bántana, de akkor mi ez az egész? És mit jelentsen az, hogy én az övé vagyok? Edward gonoszul mosolygott, majd egy egyszerű mozdulattal belemélyesztette a fogait a nyakamba. Felsikoltottam fájdalmamban, de ő nem hagyta abba, míg az utolsó csepp vérem el nem fogyott. Én pedig belezuhantam a sötétségbe.
Lihegve ébredtem izzadságban úszva. A szívem kiakart ugrani a helyéről, a szám pedig teljesen kiszáradt.
- Csak egy álom volt….. – suttogtam magamnak, majd kimentem a fürdőbe inni pár kortyot, és megmosni az arcom. Nagy levegőket vettem, és reméltem hogy sikerül megnyugodnom. Mikor már visszaállt a szívverésem a rendes kerékvágásba visszamentem a szobámba, és ránéztem az órára. Még csak hajnali kettő. Egy sóhajjal befeküdtem az ágyamba, de tudtam hogy már nem fogok tudni elaludni. Az álmom félelmetes volt. Nem láttam még Edwardot ilyennek, és nem is tudom elképzelni, hogy ilyen lenne. Jake viszont… pontosan olyan volt mint amilyennek szeretem. És ha ezt így folytatom, akkor nagy valószínűséggel az álomnak az a része ami Jakekel történt….. valósággá fog válni.
- Sajnálom Edward! Ezt……ezt nem kellett volna. – suttogtam, majd kiakartam menni, de Edward visszanyomott az ajtónak.
- Ne sajnáld! – suttogta, majd megcsókolt. Lehet, hogy nem vagyok normális, de jó érzés volt ahogy a hideg ajkak az enyémhez értek. Jacob forró ajkainak pontos ellentéte volt. Mégis….. erre vártam. Amióta megismerkedtem vele arra vártam, hogy megcsókoljon. Pár perc múlva eltávolodott tőlem, és mélyeket lélegzett ahogy én is.
- Ezt nem kellett volna! – suttogtam
- Lehet, de már megtörtént, és ezt már nem lehet megváltoztatni. – simított végig az arcomon
- Sajnos. – mondtam, majd kibújtam a karjai alatt, és kimentem a raktárból. Már rég becsöngettek, de nem érdekelt. A női mosdó felé vettem az irányt, és bementem az egyik fülkébe. Nekidőltem az ajtónak, és eleredtek a könnyeim. Akkora egy hülye vagyok. Szeretem Jacobot erre mással csókolózok. Gratulálok Jane. Nagyon ügyes vagy. Percekig csak sírtam, és csak sírtam. Végül annyi ideig összeszedtem magam, hogy az orvosiba menjek, és igazolást kérjek a nap többi részére. Könnyen bevette a doktornő, hogy fáj a fejem hiszen a szemem vörös volt a sírástól. Kint a kocsimnál Edward várt rám.
- Jane! Várj, kérlek!
- Ne Edward! Ezt most ne! – mondtam egyszerűen, majd beszálltam a kocsiba, és elindultam, de nem haza felé. Szükségem van egy helyre ahol gondolkozhatok. Csak egy olyan hely van amit senki nem ismer, és ahol senki nem zavarhat meg. Port Angeles felé vettem az irányt. Minél gyorsabban oda akartam érni, és nem foglalkoztam a sebesség határokkal. Másfél órán belül, már a kis város szívében kocsikáztam, majd leparkoltam egy sikátorban. Bementem a téglás épületbe, és a tető felé vettem az irányt. Hála az égnek nyitva volt az ajtó, így gond nélkül kimehettem a csodás kilátással ellátott tetőre. Egész közel mentem a széléhez, és lenéztem a mélybe. Milyen egyszerű lenne megoldani a gondokat nem? Csak egyet kéne előre lépnem, és már nem is lenne semmi gondom. De ez túl könnyű lenne, én pedig nem arról vagyok híres, hogy feladom a dolgokat, és nem fogom ezt most elkezdeni. Eszembe jutott amikor először jöttem fel ide. Ez akkor volt amikor megtudtam mik a Cullenek. Szükségem volt időre, és arra hogy átgondoljam a dolgokat. Akkor sikerült megnyugodnom, és átvészelnem a dolgokat. Most is ez fog történni, vagy semmi nem fog megjavulni? Örökre én leszek az a szerencsétlen lány aki mindig rossz dolgot tett, és mindig megbántott mindenkit. Nem akarok az a lány lenni. Én csak normális akarok lenni, de ez nem fog soha megtörténni. Amióta egy vérfarkas a szerelmem, és egy vámpír a legjobb barátom erre esélyem sincs. Leültem az egyik kéményhez, és nekidőltem. Már nem tudtam sírni. Az idefelé vezető úton kisírtam magam. Órákat töltöttem a tetőn, és csak gondolkodtam a hibáimon. Mikor már későre járt lemásztam, és hazafelé mentem. A tükörben megnéztem, hogy milyen a szemem. Már felszáradtak a könnyeim szóval semmi feltűnő nincs rajtam. La Pushba érve leparkoltam otthon, és beléptem a kis házba. Emily, Sam, és Jacob voltak bent.
- Jane! Végre itt vagy, nem tudtam hol lehetsz. Felhívtak a suliból, hogy fejfájás miatt elkérezkedtél.- aggodalmaskodott Emily
- Jól vagyok, csak egy kicsit rosszul voltam ennyi. – mosolyogtam félszegen.
- Biztos jól vagy? – nézett rám Sam
- Igen, persze. – bólintottam – Megyek lefürdök. – indultam felfelé, de Jake tekintetét kerültem. Gyorsan végeztem a zuhanyozással, és már mentem is ágyamba, hogy aludhassak, de nem kerülhettem el azt ami már elkerülhetetlen. Jake az ágyamon fekve várt rám.
- Miért kerülsz engem Jane?– nézett rám szomorúan
- Nem kerüllek téged! – ráztam meg a fejem, majd az asztalomhoz mentem
- Amikor beléptél a házba még csak nem is köszöntél, és most sem…..- jött mögém Jacob. Behunytam a szememet, és visszaakartam fordítani az időt. Végül vettem egy mély levegőt, és mosolyogva Jake felé fordultam. Szorosan magamhoz öleltem, és élveztem a meleget. Jacob bele csókolt a hajamba, majd az ujját az állam alá csúsztatta, hogy belenézhessen a szemembe. Szomorú volt a tekintete, amitől görcsbe rándult a gyomrom.
- Mi a baj Jane? – nézett rám elgyengülve, majd végig simított az arcomon. Csak tátogni tudtam, de hang nem jött ki a számon.
- Miből gondolod, hogy van valami bajom? – suttogtam
- Reggel boldognak tűntél, most meg……. Valamit tettem amit nem kellett volna? – kérdezte félve. Legszívesebben bevallottam volna neki mindent, de nem tehettem. Megölnék egymást miattam, azt pedig nem akarom.
- Nem tettél semmit Jake. – mosolyogtam rá
- Akkor még is mi a baj? – sóhajtottam, majd hátra léptem egyet
- Minden….. – suttogtam, és próbáltam visszatartani a sírást.
- Mi minden? – jött közelebb Jake, hogy megöleljen, de én megráztam a fejem, mire megtorpant
- Ma nem szóltam egész nap a Cullenekhez, mert ezt kértétek tőlem, de…… eddig a barátaim voltak…… most pedig…… már hozzájuk sem szólhatok. Én megértem, hogy veszélyesek csak ez még elég nehéz nekem. Viszont amit megígértem azt megtartom. Nem beszélek többet velük. – hazudtam. Per pillanat jobb ötletem nincs, hogy mit mondhatnék neki.
- Sajnálom Jane, de ez így a legjobb mindenkinek…..
- Mindenkinek, vagy csak nektek? – vontam föl a szemöldököm. Jacob sóhajtott, majd leült az ágyamra.
- Mindenkinek, de legfőképp neked. – nézett rám komolyan. Végül sóhajtottam egyet.
- Gyere ide! – hívott magához, mire én az ölébe ültem, és a fejemet lehajtottam a mellkasára. A szíve egyenletesen vert, a bőre pedig forró volt mint mindig. – Nem akarom, hogy szenvedj! – suttogta
- Ha veled vagyok, akkor nem szenvedek! – néztem rá könnyektől csillogó szemekkel, mire ő félénken elmosolyodott
- Hát nem veszed észre, hogy eddig mindig miattam szenvedtél? Szeretlek Jane, de ha….. boldogtalan vagy miattam, akkor én is az leszek.
- Ne mondj ilyet….. -öleltem magamhoz, és egyre nagyobb lett a bűntudatom- Ha te nem lennél, akkor én sem tudnék létezni. És ezt nem a bevésődés miatt mondom, hanem azért, mert szeretlek, és mindig is szeretni foglak, amíg világ a világ. – suttogtam. Jacob ellenállhatatlanul rám mosolygott, majd gyengéden megcsókolt. Hogy tehettem ezt meg vele? Hogy tudtam ezt tenni azzal akit a világon mindennél jobban szeretek. Jacob nekem az igazi,. Ma este nem próbálkozott semmivel hagyott aludni, ő pedig éjfél felé elment.. Jó volt egy kicsit egyedül lenni. Legalább ostorozhatom magam egész este. Holnap nincs iskola tehát nem kell Edwarddal találkoznom, de hétfőn igen. Azt pedig nem úszhatom meg ami ott vár rám.
Fogalmam sincs, hogy mikor de végül sikerült elaludnom. De ez is rossz ötletnek tűnt. Az álmomban egy erdőben szaladtam, valami elől de azt nem tudom, hogy mi elől. Csak volt bennem valami hang ami azt mondta, hogy meneküljek. Én pedig csak szaladtam, míg el nem estem egy kiálló gyökérben. Mikor lépteket hallottam mögöttem felültem, de felállni nem tudtam. Edward lépett ki a sötétből a szeme arany barnán világított a sötétben. Elmosolyodott.
- Gyere velem Jane! – fogalmam sincs, hogy miért, de felálltam és odamentem hozzá. Edward magához ölelt, és megpuszilta a nyakamat. Félelem kúszott végig a gerincemen, de még sem menekültem el. Léptek hangját hallottam megint, mire odakaptam a fejem. Jacob jött felénk, és nagyon dühös volt.
- Engedd el! – sziszegte Edwarnak, de ő csak mosolygott
- Engem választott Jake! Törődj bele! – mondta gúnyosan, majd maga után húzott. Kiakartam szabadulni a szorításból, de erősebb volt.
- Jake……- kiáltottam neki, de ő csak szomorúan lehajtotta a fejét
- Választottál Jane….. Most már az övé vagy. – suttogta, majd egy vonyítás kíséretében farkassá változott, és berohant az erdőbe.
- Jacob! – kiáltottam neki, de ő nem jött vissza. Mellettem Edward megállt, és két kezébe vette az arcom.
- Ne aggódj szerelmem! Már nem árthat neked. Most már az enyém vagy! – mondta diadalittas hangon. Nem értettem az egészet. Jake soha nem bántana, de akkor mi ez az egész? És mit jelentsen az, hogy én az övé vagyok? Edward gonoszul mosolygott, majd egy egyszerű mozdulattal belemélyesztette a fogait a nyakamba. Felsikoltottam fájdalmamban, de ő nem hagyta abba, míg az utolsó csepp vérem el nem fogyott. Én pedig belezuhantam a sötétségbe.
Lihegve ébredtem izzadságban úszva. A szívem kiakart ugrani a helyéről, a szám pedig teljesen kiszáradt.
- Csak egy álom volt….. – suttogtam magamnak, majd kimentem a fürdőbe inni pár kortyot, és megmosni az arcom. Nagy levegőket vettem, és reméltem hogy sikerül megnyugodnom. Mikor már visszaállt a szívverésem a rendes kerékvágásba visszamentem a szobámba, és ránéztem az órára. Még csak hajnali kettő. Egy sóhajjal befeküdtem az ágyamba, de tudtam hogy már nem fogok tudni elaludni. Az álmom félelmetes volt. Nem láttam még Edwardot ilyennek, és nem is tudom elképzelni, hogy ilyen lenne. Jake viszont… pontosan olyan volt mint amilyennek szeretem. És ha ezt így folytatom, akkor nagy valószínűséggel az álomnak az a része ami Jakekel történt….. valósággá fog válni.
2010. április 2., péntek
Új blog!
Sziasztok!
Tudom, hogy nem ide tartozik, de azért kiírom. Nyitottam egy új lapot, de nem Twilight-os fanfic van rajta, hanem sa ját kitalált történetem. Akit érdekel az nézzen be hozzám: http://darknight-niky.blogspot.com/ Új fejezet pedig vagy holnap délután, vagy pedig ma lesz még nem tudom, de legkésőbb holnap.
puszi
Niky
Tudom, hogy nem ide tartozik, de azért kiírom. Nyitottam egy új lapot, de nem Twilight-os fanfic van rajta, hanem sa ját kitalált történetem. Akit érdekel az nézzen be hozzám: http://darknight-niky.blogspot.com/ Új fejezet pedig vagy holnap délután, vagy pedig ma lesz még nem tudom, de legkésőbb holnap.
puszi
Niky
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)