Sziasztok!
Hát rendesen megszenvedtem ezzel a fejezettel.:/ De megpróbáltam a legtöbbet kihozni belőle, és ez remélem sikerült. ;) Ja, és persze várom a komikat! :) Jó olvasást hozzá!
puszi
Niky
18. fejezet
Az ezüst Volvoban ültem Edwarddal, úton La Push felé. A szívem a torkomban dobogott, és nem tudtam leküzdeni a félelmemet.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdeztem már, vagy századszor
- Igen, biztos. Muszáj tennünk valamit, és nem ülhetünk csak úgy ölbe tett kézzel!- mosolygott rám, de nem tudtam viszonozni. Edward sóhajtott, és megfogta a kezemet. – Nyugi! Minden rendben lesz. – vettem egy mély levegőt, majd bólintottam. Lehet, hogy Edward ezt jó ötletnek tartja, de én nem. Már eleve az rossz ötlet, hogy odamegyek. Dehogy még beszéljek is velük… Na az már nem megy. Én ehhez túl gyáva vagyok. Észre se vettem, és már ott is voltunk a határ szélén. Legalábbis a képzeletbeli határ szélén.
- Bárcsak velem jöhetnél! – suttogtam, és közben az ablakon néztem kifelé.
- Én is ezt szeretném, de… nem lehet. Én nem akarom megszegni a törvényt. Viszont muszáj velük beszélned.
- Tudom. – hajtottam le a fejem. Edward felemelte az állam, és megcsókolt. Ha az volt a célja, hogy elfeledtesse velem a gondolataimat, akkor sikerült.
- Jobb? – kérdezte ellenállhatatlan mosollyal.
- Most már a nevemet sem tudom. – ráztam meg a fejem, mire felnevetett
- Legalább egy kicsit nyugodj meg. Nem lesz semmi baj.
- Nem ismered őket!
- Lehet, de azt tudom hogy szeretnek. – ezzel nem tudtam vitatkozni. Akármennyire rossz amit tettem, még mindig a család tagja vagyok. Bólintottam, majd gyengéden megcsókoltam.
- Remélem épen, és egészségesen kijutok az oroszlán ketrecéből.
- Ne aggódj! Semmi bajod nem fog esni. Hívj ha jöjjek!
- Rendben. – suttogtam, majd kikászálódtam a kocsiból. Nem néztem hátra. Félek, akkor nem mennék tovább. Nagyot nyeltem. Már tudják, hogy itt vagyok. Ebben teljesen biztos vagyok. Szóval nem kell majd gyalogolnom. Ezért nem is csodálkoztam, amikor megláttam a kocsi mellet egy farkast. Csak az volt a gond, hogy nem rá számítottam. Ahogy megpillantottam az apámat, megtorpantam.
- Te… meg mit…mit keresel itt? –apa ellökte magát a kocsitól, és felém jött. Még soha nem ütött meg, de… most lenne rá oka. Most látszott rajta igazán, hogy farkas. Az arca komoly volt, és semmilyen érzelmet nem tükrözött. Végül egy lépésnyire megállt előttem. De… nem csinált semmit.
- Jacob elmondta hol vagy, ezért az első géppel idejöttem.
- Apa én nagyon…
- Sajnálod? – kérdezte gúnyosan – Tudod mit tettél?
- Szerintem nem tettem semmi rosszat. – hajtottam le a fejem. Nem láttam az arcát, de a kezét igen ahogy meg-megremeg.
- Szóval szerinted az nem rossz, hogy elárultad a családodat? – kérdezte fogcsikorgatva
- Értsétek már meg végre, hogy nem csináltam semmi olyat ami bűn lenne! Nem hiszem el, hogy ennyire primitívek vagytok! Nagylány vagyok, és pontosan tudom, hogy mit csinálok! – keltem ki magamból. Apám csak szikrázó szemmel méregetett, majd szó nélkül beszállt a kocsiba. Azt hittem ott hagy, de nem. Várt. Sóhajtottam, és én is beültem mellé.
Annyira nem volt vészes az út. Nem szóltunk egy szót sem egymáshoz, de nem bántam. Nem az a kínos csönd ült köztünk, hanem olyan csönd ami mind a kettőnknek kellett. Edward tévedett. Ha az apámmal ilyen nehéz volt az első beszélgetésünk, akkor milyen lesz anya, és a többiek?! Nem akarom tudni. Apa leállította a motort, és se szó, se beszéd bement a házba. Hátra se nézett, hogy követem-e. Az a legnagyobb gond, hogy még magam sem tudom, hogy helyes-e amit tettem. Lehet, hogy jó, de az is lehet, hogy két nap múlva megbánom. Akkor lenne ennek az egésznek értelme ha tisztában lennék a saját érzéseimmel. De nem. Egy sóhaj kíséretében kiszálltam a kocsiból. Majd némi tétovázás után benyitottam a kisházba. Csodák csodájára nem voltak bent sokan mint általában. Emily az asztalnál ült kisírt szemekkel. Egyik oldalán Sam, a másikon John Young, az apám vigasztalta. Jacob a konyhaszekrénynek dőlve nézte az eseményeket. Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó Emily rám nézett, és majd meghasadt a szívem.
- Látod mit tettél? – nézett rám dühösen Sam. Nem mondtam semmit, csak bambán álltam az ajtóban.
- Nyugodj meg Sam! – csitította az apám.
- Anya hol van? – kérdeztem halkan
- Nem engedtem, hogy idejöjjön. Emily is szörnyen ki van borulva. Gondold el őt! Nem fogom ennek kitenni az édesanyádat. – rázta meg a fejét. – Úgysem kell sokáig nélkülöznie már téged! Még ma visszaviszlek Los Angelesbe. – mondta sóhajtva. Jacob nem nézett rám. Semmi érzelmet nem mutatott irántam, és ez jobban fájt mindennél.
- Apa, én nem megyek sehova! – közöltem halkan.
-.Dehogyis nem! Az én lányom vagy, és azt teszed amit mondok! – nemlegesen megráztam a fejem
- Nem parancsolgathatsz nekem! Jövő héten betöltöm tizennyolcat, és azt teszek amit akarok! Addig pedig már nincs sok idő, szóval itt maradok.
- És megmondanád, hogy utána mihez kezdesz? A vámpírokkal fogsz élni? Vagy te is egy akarsz lenni közülük? – csak tátogni tudtam. Jacob végre rám emelte igéző szemét.
- Természetesen nem. – mondtam a szemébe, de láttam hogy kétkedik a szavamban.
- Akkor mégis mit akarsz a vámpíroktól? – tette karba a kezeit. Erre most mit mondjak? Talán az igazat. Már így is teljesen mindegy nem igaz?!
- Szeretem Edwardot apa! – suttogtam halkan, mire mindenki hitetlenkedve nézett rám.
- Szereted? – kérdezte suttogva Jacob. A szemében csak szomorúság volt.
- Igen…- hajtottam le a fejem
- Hogy szerethetsz egy vadállatot? – kérdezte síró hangon Emily
- Miért te kit szeretsz? – böktem Sam felé, mire az fenyegetően megindult felém. Mostanában egyre többször húzom ki nála a gyufát. Ha így folytatom egyszer nagyon megbánom. Apa is felállt, és nyugtatólag Sam vállára tette a kezét. Farkasszemet néztek, és szavak nélkül kommunikáltak egymással. Végül Sam bólintott, majd visszaült Emily mellé.
- Jobb ha befejezed ezt Jane! Lehet, hogy szörnyetegek vagyunk, de nem olyanok mint a vámpírok. – csak megráztam a fejem. Semmi kedvem megint elmondani, amit már vagy ezerszer említettem nekik. - Azt pedig ne felejtsd el, hogy én is egy szörnyeteg vagyok. – már nyitottam volna a szám, hogy tiltakozzak, de Jacob belém fojtotta a szót.
- Ahogy én is. – mondta halkan, majd a padlót fixírozva kiment a házból. Nem bírtam magammal. Szó nélkül utána futottam.
- Jacob! – kiabáltam, de a hatalmas farkas nem állt meg. Nagy léptekkel ment az erdő felé, és vissza se fordult. – Jacob! – kiabáltam újra, és futásnak eredtem. Persze semmit nem értem el, mert gyalog gyorsabb volt mint én. Végül amikor beért az erdőbe sikerült mellé kerülnöm, és megragadtam a karját. – Jake, hallgass meg! – kérleltem, mire kirántotta a kezét, az enyémből. Nyeltem egy nagyot, és igyekeztem nem észrevenni.
- Nincs mit meghallgatnom! – közölte szárazon
- De igen van. Tudnod kell, hogy én még mindig szeretlek téged! – álltam elé, és a mellkasára tettem a kezem. Amikor a szemembe nézett azt vártam, hogy a régi Jacob néz rám. De nem… egy teljesen új rideg szempár volt.
- Tudod, még csak most jöttem rá, hogy igazad volt. – mondta színtelenül
- Mi… miben? – kérdeztem akadozó lélegzettel
- Nem te vagy a bevésődésem. Az igaz szerelmednek megtudsz bocsátani, és nem tudsz rá haragudni. Viszont én… mindennél jobban gyűlöllek téged! – nem várta meg, hogy mondjak valamit. Szó nélkül elment mellettem. Én pedig egyedül maradtam. Nem tudtam mit tenni. Csak álltam a kihalt erdőben, és meg sem tudtam mozdulni. Üres voltam. A szívem darabokra tört, és nem tehettem ellene semmit. A torkom elszorult, és egy könnycsepp legördült az arcomon. Nem akarok itt sírni! Összeszedtem a maradék erőmet, és őrült futásba kezdtem. Nem néztem semerre csak előre. A könnyek folytak le az arcomon, de még nem borultam teljesen ki. Egyenesen a partra futottam, a régi közös helyünkre Jacobbal. Ahol már soha nem leszünk együtt. Erőmet vesztve rogytam le a fatörzsre, és hagytam, hogy minden elvesszem. Hagytam, hogy egyedül lehessek a bánatommal. Nem bírtam tovább. A könnyek utat törtek maguknak. Én pedig nem tudtam mit tenni. Csak hangos zokogással vártam, hogy a szívem millió darabra hulljon…
2010. május 28., péntek
2010. május 22., szombat
Silver Moon 17. fejezet
Sziasztok!
Csak annyit mondok, hogy ezt a fejezetet a BÉTÁMNAK, azaz Blackynek köszönhetitek. Ugyanis ő győzött meg arról, hogy rakjam fel.(Mert nekem nem nagyon tetszett) Most már megbarátkoztam vele ;) Jó olvasást hozzá, és még egyszer köszi Blacky!! :)
puszi
Niky
17. fejezet
Kiszáradt torokkal álltam a lépcső tetején, majd lebotorkáltam. Jacob beakart jönni, de Edward a mellkasánál fogva ott tartotta.
- Lehet, hogy a területünkre engedély nélkül beléptél, de a házunkba nem! – szólt hidegen. Te jó ég! Jacob átlépte a határt. Bár fogalmam sincs milyen következményei lesznek, de biztos nem jók.
- Jake, el kell menned! – suttogtam, és közelebb mentem hozzájuk. Edward rám nézett, majd a testvéreire.
- Magunkra hagynátok? – kérdezte halkan. Nem értettem, de abban igaza van, hogy jobb lenne ha nem lenne itt majdnem az összes Cullen.
- Biztos öcsi, mert maradhatunk is?! – próbálkozott Jasper, de Edward megrázta a fejét
- Menjetek! Boldogulok. – a két fiú eltávolodott, és magukkal húzták Alicet és Rosaliet is. Rose egy dühös pillantást vetett rám, majd elvonult a többiekkel. Jacob felmordult, mire közelebb mentem a párosukhoz, Edward mellé.
- Mit csinálsz itt? – kérdeztem halkan. Jake gúnyosan elmosolyodott.
- Apád felhívott, és azt mondta nem mentél haza, mert valami gond van a repülőtéren. De… tudtam, hogy hazudsz neki. Tudtam amikor megláttalak a reptéren… vele, hogy…nem mentél el. Ezért eljöttem ide.
- És az okát tudod? – kérdezte Edward, mire Jake dühösen rámeredt
- Nem hagyom, hogy egy szörnyekkel teli házban éljen! – megdermedtem a hangjától, és megfogtam Edward karját. Jacob nem hagyta figyelmen kívül, de nem szólt egy szót sem.
- Miért érdekel ez téged? Elhagytad.
- Ez nem igaz. – szűrte a fogain keresztül
- De igen az. – felelte Edward, mire Jake majdnem neki rontott, de közéjük álltam és próbáltam visszatartani őket. Tudom ha akarnának simán széttépnének, de… ha szeretnek nem. Hátat fordítottam Edwardnak, és Jacob szemébe néztem
- Ne csinálj, semmi hülyeséget! –megérintettem forró mellkasát, mire rám nézett
- Nem értem, hogy lehetsz vele. – mondta fájdalmasan, mire nyeltem egy nagyot.
- Nem szörnyeteg, mint ahogy azt te gondolod. – suttogtam, mire kaptam egy kétkedő pillantást
- Akkor is velem jössz! – közölte
- Nem mondhatod meg, hogy mit tegyek!
- De igen, mert még kiskorú vagy. – ezzel megfogott
- Én…
- Jövő héten tölti be Jane, a tizennyolcat ha jól tudom. – szólt közbe Edward. Igaza van. Egy hét, és nagykorú vagyok. Tehát, akkor már azt csinálok amit akarok.
- Addig viszont még van idő! – közölte Jacob
- Nem, megyek veled! – mondtam élesen
- Azt teszed amit mondok!
- NEM! – ráztam meg a fejem, mire megakarta ragadni a karom, de Edward megakadályozta
- Vedd le róla a kezed, vagy nagyon megbánod! A mi területünkön vagy. Engedély nélkül, és ha nem akarod, hogy kitörjön a harc e-miatt… most elmész szépen. – Jacob szeme szikrákat szórt. Rám nézett és már sokkal jobban hasonlított arra akibe beleszerettem.
- Csak neked akarok jót! Ezt jobb ha tudod. – suttogta, majd beszaladt az erdőbe. Utána vetettem magam, de két erős kar visszatartott.
- Jacob! – kiáltottam, de nem jött válasz. Küzdöttem a szorítás ellen, de nem sikerült szabadulnom.
- Elment. – mondta egyszerűen Edward, és elengedett, mikor megbizonyosodott róla, hogy nem megyek el.
- Szóval ez volt a terved? Betöltöm a tizennyolcat, és akkor már azt csinálok amit akarok?! Azt hitted, hogy egy hétig itt maradhatok majd gyanútlanul? – fordultam felé, és kicsordult a könnyem. Edward leakarta törölni, de elhúzódtam.
- Gondoltam így a legjobb. De ha… elakarsz menni én megértem. Nem kényszeríthetlek semmire. – rázta meg a fejét
- Most mi lesz? – kérdeztem könnyes szemmel
- Jacob törvényt szegett. Engedély nélkül jött a mi oldalunkra. Ezért biztos nem fogják tárt karokkal várni, de… így megfogják tudni, hogy itt vagy. Ők nem jönnek ide, ezért nem kell aggódnod. Nem hiszem, hogy e-miatt kirobbantanának egy háborút.
- Csak hiszed, vagy tudod?
- Tudom. – mondta komolyan, mire bólintottam. Lehajtottam a fejem, és engedtem, hogy folyjanak a könnyeim. Ha apa megtudja, örökre meggyűlöl. Eddig soha nem hazudtam neki. Most meg egyfolytában csak azt teszem. Saját magamat is gyűlölöm, és tudom hogy ő is ezt fogja tenni. Edward vigasztalóan átölelt, és most nem húzódtam el.
- Ssss…. Nyugodj meg!
- Meg fognak örökre gyűlölni. Soha többet nem fog bennem senki megbízni. – sírtam mellkasába temetett arccal. Az egész ingét eláztattam, de nem foglalkozott vele. – Nem akarom őket elveszíteni. – suttogtam rekedten. Edward megpuszilta a fejem búbját, és simogatni kezdte nyugtatólag a hátam.
- Nem fogod őket elveszíteni.
- Ebben nem lehetsz ennyire biztos. – dünnyögtem, de a sírás nem maradt abba. Eddig csak Jacobot veszítettem el. Már ez is éppen elég volt ahhoz, hogy kikészüljek. És most… már mindenkit elvesztek. Tennem kell valamit, mielőtt túl késő lesz. Edward felkapott, és vámpír gyorsasággal bevitt a „szobámba” és az ágyra fektetett. Leült mellém, és az arcomat simogatta.
- Nyugodj meg, és próbál meg aludni egy kicsit. – erőtlenül bólintottam. A könnyeső elállt, de az üresség megmaradt. Behunytam a szemem, és csak ekkor döbbentem rá milyen álmos is voltam.
Álmodtam. Ezt onnan tudom, hogy boldog voltam. Jacobbal voltam a parton, és szerelmesen sétáltunk egymás mellett. Aztán… hirtelen megcsókolt és az erdőbe vetette magát. Nem értettem mit csinál, de nem maradtam sokáig egyedül. Edward jelent meg, majd gyengéden megcsókolt, és vele is sétálni indultunk. Minden tökéletes volt amíg… egy farkas meg nem jelent. A bundája vörösesbarna volt, és a szeme… tudtam, hogy Jacob áll előttem. De nem emberi formában. Edward támadóállásba helyezkedett, mint a farkas. Majd egymás nyakának ugrottak, mire én felsikoltottam. Arra ébredtem, hogy valaki gyengéden rázza a vállam.
- Jane! Jane! Ébredj fel! – suttogta Edward ijedten. Felpattantak a szemeim, és szorosan megöleltem.- Csak álom volt! – simogatta meg csapzott hajam. A szívem a torkomban dobogott, és gyorsan szedtem a levegőt.
- Nem fogjátok megölni egymást ugye? – kérdeztem, már nyugodtabban
- Tessék? – tolt el egy kicsit el magától, hogy a szemembe nézhessen
- Te, és Jacob! Ugye nem fogjátok megölni egymást?!
- Miért ölnénk meg egymást? – simított végig az arcomon. Megnyugodva kifújtam a levegőt.
- Szörnyű álmom volt, és nem akarom, hogy valóra váljon! – Edward gyengéden megcsókolt
- A szörnyű álmok nem válnak valóra! – döntötte a homlokát az enyémnek.
- Remélem is, mert ha ez megtörténik én abba belehalok. – öleltem meg
- Elmondod? – kérdezte halkan, mire én megráztam a fejem
- Talán később. Még… túl friss az emlék. Most… kikell találnom, hogy mit teszek. –
- Mivel?
- Valamit tennem kell! Nem hagyhatom, hogy elveszítsem a családomat.- ráztam meg a fejem. Edward hirtelen eltávolodott tőlem, és felállt. Már azt hittem mondtam valami rosszat, de a kezét nyújtotta felém. Engedtem, hogy felsegítsen, és kivezessen a szobából. – Hova megyünk?
- Haza viszlek!
Csak annyit mondok, hogy ezt a fejezetet a BÉTÁMNAK, azaz Blackynek köszönhetitek. Ugyanis ő győzött meg arról, hogy rakjam fel.(Mert nekem nem nagyon tetszett) Most már megbarátkoztam vele ;) Jó olvasást hozzá, és még egyszer köszi Blacky!! :)
puszi
Niky
17. fejezet
Kiszáradt torokkal álltam a lépcső tetején, majd lebotorkáltam. Jacob beakart jönni, de Edward a mellkasánál fogva ott tartotta.
- Lehet, hogy a területünkre engedély nélkül beléptél, de a házunkba nem! – szólt hidegen. Te jó ég! Jacob átlépte a határt. Bár fogalmam sincs milyen következményei lesznek, de biztos nem jók.
- Jake, el kell menned! – suttogtam, és közelebb mentem hozzájuk. Edward rám nézett, majd a testvéreire.
- Magunkra hagynátok? – kérdezte halkan. Nem értettem, de abban igaza van, hogy jobb lenne ha nem lenne itt majdnem az összes Cullen.
- Biztos öcsi, mert maradhatunk is?! – próbálkozott Jasper, de Edward megrázta a fejét
- Menjetek! Boldogulok. – a két fiú eltávolodott, és magukkal húzták Alicet és Rosaliet is. Rose egy dühös pillantást vetett rám, majd elvonult a többiekkel. Jacob felmordult, mire közelebb mentem a párosukhoz, Edward mellé.
- Mit csinálsz itt? – kérdeztem halkan. Jake gúnyosan elmosolyodott.
- Apád felhívott, és azt mondta nem mentél haza, mert valami gond van a repülőtéren. De… tudtam, hogy hazudsz neki. Tudtam amikor megláttalak a reptéren… vele, hogy…nem mentél el. Ezért eljöttem ide.
- És az okát tudod? – kérdezte Edward, mire Jake dühösen rámeredt
- Nem hagyom, hogy egy szörnyekkel teli házban éljen! – megdermedtem a hangjától, és megfogtam Edward karját. Jacob nem hagyta figyelmen kívül, de nem szólt egy szót sem.
- Miért érdekel ez téged? Elhagytad.
- Ez nem igaz. – szűrte a fogain keresztül
- De igen az. – felelte Edward, mire Jake majdnem neki rontott, de közéjük álltam és próbáltam visszatartani őket. Tudom ha akarnának simán széttépnének, de… ha szeretnek nem. Hátat fordítottam Edwardnak, és Jacob szemébe néztem
- Ne csinálj, semmi hülyeséget! –megérintettem forró mellkasát, mire rám nézett
- Nem értem, hogy lehetsz vele. – mondta fájdalmasan, mire nyeltem egy nagyot.
- Nem szörnyeteg, mint ahogy azt te gondolod. – suttogtam, mire kaptam egy kétkedő pillantást
- Akkor is velem jössz! – közölte
- Nem mondhatod meg, hogy mit tegyek!
- De igen, mert még kiskorú vagy. – ezzel megfogott
- Én…
- Jövő héten tölti be Jane, a tizennyolcat ha jól tudom. – szólt közbe Edward. Igaza van. Egy hét, és nagykorú vagyok. Tehát, akkor már azt csinálok amit akarok.
- Addig viszont még van idő! – közölte Jacob
- Nem, megyek veled! – mondtam élesen
- Azt teszed amit mondok!
- NEM! – ráztam meg a fejem, mire megakarta ragadni a karom, de Edward megakadályozta
- Vedd le róla a kezed, vagy nagyon megbánod! A mi területünkön vagy. Engedély nélkül, és ha nem akarod, hogy kitörjön a harc e-miatt… most elmész szépen. – Jacob szeme szikrákat szórt. Rám nézett és már sokkal jobban hasonlított arra akibe beleszerettem.
- Csak neked akarok jót! Ezt jobb ha tudod. – suttogta, majd beszaladt az erdőbe. Utána vetettem magam, de két erős kar visszatartott.
- Jacob! – kiáltottam, de nem jött válasz. Küzdöttem a szorítás ellen, de nem sikerült szabadulnom.
- Elment. – mondta egyszerűen Edward, és elengedett, mikor megbizonyosodott róla, hogy nem megyek el.
- Szóval ez volt a terved? Betöltöm a tizennyolcat, és akkor már azt csinálok amit akarok?! Azt hitted, hogy egy hétig itt maradhatok majd gyanútlanul? – fordultam felé, és kicsordult a könnyem. Edward leakarta törölni, de elhúzódtam.
- Gondoltam így a legjobb. De ha… elakarsz menni én megértem. Nem kényszeríthetlek semmire. – rázta meg a fejét
- Most mi lesz? – kérdeztem könnyes szemmel
- Jacob törvényt szegett. Engedély nélkül jött a mi oldalunkra. Ezért biztos nem fogják tárt karokkal várni, de… így megfogják tudni, hogy itt vagy. Ők nem jönnek ide, ezért nem kell aggódnod. Nem hiszem, hogy e-miatt kirobbantanának egy háborút.
- Csak hiszed, vagy tudod?
- Tudom. – mondta komolyan, mire bólintottam. Lehajtottam a fejem, és engedtem, hogy folyjanak a könnyeim. Ha apa megtudja, örökre meggyűlöl. Eddig soha nem hazudtam neki. Most meg egyfolytában csak azt teszem. Saját magamat is gyűlölöm, és tudom hogy ő is ezt fogja tenni. Edward vigasztalóan átölelt, és most nem húzódtam el.
- Ssss…. Nyugodj meg!
- Meg fognak örökre gyűlölni. Soha többet nem fog bennem senki megbízni. – sírtam mellkasába temetett arccal. Az egész ingét eláztattam, de nem foglalkozott vele. – Nem akarom őket elveszíteni. – suttogtam rekedten. Edward megpuszilta a fejem búbját, és simogatni kezdte nyugtatólag a hátam.
- Nem fogod őket elveszíteni.
- Ebben nem lehetsz ennyire biztos. – dünnyögtem, de a sírás nem maradt abba. Eddig csak Jacobot veszítettem el. Már ez is éppen elég volt ahhoz, hogy kikészüljek. És most… már mindenkit elvesztek. Tennem kell valamit, mielőtt túl késő lesz. Edward felkapott, és vámpír gyorsasággal bevitt a „szobámba” és az ágyra fektetett. Leült mellém, és az arcomat simogatta.
- Nyugodj meg, és próbál meg aludni egy kicsit. – erőtlenül bólintottam. A könnyeső elállt, de az üresség megmaradt. Behunytam a szemem, és csak ekkor döbbentem rá milyen álmos is voltam.
Álmodtam. Ezt onnan tudom, hogy boldog voltam. Jacobbal voltam a parton, és szerelmesen sétáltunk egymás mellett. Aztán… hirtelen megcsókolt és az erdőbe vetette magát. Nem értettem mit csinál, de nem maradtam sokáig egyedül. Edward jelent meg, majd gyengéden megcsókolt, és vele is sétálni indultunk. Minden tökéletes volt amíg… egy farkas meg nem jelent. A bundája vörösesbarna volt, és a szeme… tudtam, hogy Jacob áll előttem. De nem emberi formában. Edward támadóállásba helyezkedett, mint a farkas. Majd egymás nyakának ugrottak, mire én felsikoltottam. Arra ébredtem, hogy valaki gyengéden rázza a vállam.
- Jane! Jane! Ébredj fel! – suttogta Edward ijedten. Felpattantak a szemeim, és szorosan megöleltem.- Csak álom volt! – simogatta meg csapzott hajam. A szívem a torkomban dobogott, és gyorsan szedtem a levegőt.
- Nem fogjátok megölni egymást ugye? – kérdeztem, már nyugodtabban
- Tessék? – tolt el egy kicsit el magától, hogy a szemembe nézhessen
- Te, és Jacob! Ugye nem fogjátok megölni egymást?!
- Miért ölnénk meg egymást? – simított végig az arcomon. Megnyugodva kifújtam a levegőt.
- Szörnyű álmom volt, és nem akarom, hogy valóra váljon! – Edward gyengéden megcsókolt
- A szörnyű álmok nem válnak valóra! – döntötte a homlokát az enyémnek.
- Remélem is, mert ha ez megtörténik én abba belehalok. – öleltem meg
- Elmondod? – kérdezte halkan, mire én megráztam a fejem
- Talán később. Még… túl friss az emlék. Most… kikell találnom, hogy mit teszek. –
- Mivel?
- Valamit tennem kell! Nem hagyhatom, hogy elveszítsem a családomat.- ráztam meg a fejem. Edward hirtelen eltávolodott tőlem, és felállt. Már azt hittem mondtam valami rosszat, de a kezét nyújtotta felém. Engedtem, hogy felsegítsen, és kivezessen a szobából. – Hova megyünk?
- Haza viszlek!
2010. május 14., péntek
Silver Moon 16. fejezet
16. fejezet
Egyedül maradtam. Edward haragszik rám, és ez az én hibám. Nem lett volna szabad ezt tennem vele. De mit tehetnék? Mindennél jobban szeretem Jacobot, és fogalmam sincs hogy mit érzek Edward iránt. Lehet, hogy csak a bevésődés miatt érzem ezt, de… már azelőtt is szerettem, és ez nem változott. Viszont Edward… ő teljesen más helyzet. Pár napja még azt se tudtam, hogy mit érzek iránta most meg… úgy érzem mindent megtennék érte. De elmondhatom ezt, Jacobról is. De jó nekem, hogy ennyi pasim van. Vagyis…volt. Már lehet egy sincs. Lerogytam a kanapéra, és a kezembe temettem az arcom. Nem értem magamat. Miért nem jó nekem egy?! Miért kell rögtön kettő?! A zsebemben megcsörrent a telefon, mire felugrottam ijedtemben. Nyeltem egy nagyot. Már számítottam erre a hívásra.
- Szia…apa. – sóhajtottam
- Megmondanád, hogy hol vagy? – ennyit az udvarias köszönésről.
- Am… egy szállodában.
- Hol? – emelkedett meg a hangja
- Volt egy kis gond a repülőtéren átkellett szállnom, és most… - beharaptam az ajkam, és gondolkodtam vajon melyik városban „vagyok” – most…Portlandban vagyok. – apám felhorkant
- És mégis mikor szándékozol hazajönni? – kérdezte hidegen
- Amint lesz gép megyek, de valami gond van a repülőtéren, és nem tudtam menni. De… sietek haza.
- Nagyon remélem, hogy így van. Mert lesz hozzád egy-két keresetlen szavam. – nyeltem egy nagyot, és inkább elengedtem a fülem mellett a megjegyzését. Soha nem emelt rám kezet, és tudom, hogy nem is tudna. Szóval attól nem félek, hogy kapok egy pofont. Azt már megkaptam Emilytől. Valljuk be! Megérdemeltem.
- Mond meg anyának, hogy sietek. – suttogtam halkan
- Rendben, megmondom – sóhajtotta – Szeretlek kicsim! – suttogta halkan, mire kicsordult a könnyem.
- Én is apa…
- Siess haza, és hívj ha már lesz valami hír!
- Hívni foglak! Szia!
- Szia! – mondta halkan, majd letette. Percekig csak a süket telefont tartottam a fülemhez, majd zsebre tettem. Nagyon szeretem apát, és mégis ezt teszem vele. Mindenkinek akit szeretek hazudok. Ennek nem lesz jó vége. Ha apa megtudja, hogy most hol vagyok, akkor örökre meg fog utálni. Letöröltem a könnyeimet, és kibotorkáltam Edward szobájából. Lementem a földszintre, és a konyha felé vettem az irányt. Esme szorgosan dolgozott pár szelet szendvicsen.
- Honnan tudtad, hogy erre vágyom? – kérdeztem, mire elmosolyodott
- Rég ettél. Gondoltam éhes vagy.
- Az is vagyok. - ültem a pult mellé. Esme elém tolta a tányért, mire lassan enni kezdtem. – A többiek hol vannak? – néztem körbe, de nem láttam senkit
- Carlisle a kórházban, Rosalie vásárol, Emmett és Jasper vadásznak, Alice… igazából fogalmam sincs mit is csinálhat most. Talán neked vásárol valamit. – mosolygott rám, amit én viszonoztam – Edward pedig nem tudom hol van. Nem rég se szó, se beszéd elment. Lehet, hogy Emmették után ment. – Esmen látszott, hogy pontosan hallotta mi történt, de nem akar kérdezősködni. Lehajtottam a fejem, és az utolsó falatot is megettem a szendvicsemből.
- Köszönöm.
- Nincs mit. – mosolygott rám, majd elmosta a tányért
- Nem fog baja esni? – kérdeztem halkan. Tudtam, hogy tudja kiről beszélek. Esme rám mosolygott, és leült a mellettem lévő székre.
- Nem eshet baja. Most egy kicsit elkell gondolkodnia a dolgokon, de ha visszajön megbeszélhettek mindent. Higgy nekem! – fogta meg gyengéden a kezem
- Remélem, de… annyira nehéz hazudni a családomnak. – Esme együttérzően nézett rám
- Tudom, és sajnálom is. Azt pedig főleg sajnálom, hogy ez miattunk van.
- Nem. Ez miattam van. Telhetetlen vagyok. Nem elég az, ami van. Nekem több kell. De nem bánom, amit tettem.
- Ennek örülök. – mosolygott rám, majd gyengéden megszorította a kezem, és felállt. – Szia Edward! – hirtelen hátrakaptam a fejem. Észre se vettem, hogy itt van. Lazán az ajtófélfának támaszkodott, és kifejezéstelen arccal nézett rám.
- Magatokra hagylak! Elmegyek Carlislehoz, de még előtte beugrok az árvaházba. – végigsimított Edward karján, mire ő rákapta a tekintetét, és egy szeretetteljes puszit nyomott az anyja arcára. Esme rámosolygott a fiára, majd kiment a házból. Most már engem fixírozott, és nem is akarta tagadni, hogy mennyire megbántottam. Nem mozdultam. Nyeltem egy nagyot, és vártam, hogy megszólaljon. A csönd már nagyon kínossá vált, és már nem bírtam.
- Mondj valamit, könyörgök!
- Mit akarsz, mit mondjak?
- Nem tudom. Kiabálj velem, hogy miért vagyok ilyen buta liba. Mond, hogy gyűlölsz, és mennyek el innen, mert már nem tudsz egy fedél alatt lenni velem! – Edward ellökte magát az ajtófélfától, és elém állt. Két kezébe vette az arcom, és aranybarna szemeivel nézett rám.
- Soha nem tudnék ilyet mondani neked. – suttogta
- Pedig megérdemelném. – sütöttem le a szemem. Hátrasimított az arcomból egy hajtincset.
- Szeretlek. – suttogta halkan, mire ránéztem
- Még ezek után is? – kérdeztem kétkedve, mire elmosolyodott
- Igen. Még ezek után is. Megértem, hogy időt kérsz. És… én megadom. Időm mint a tenger. – vonta meg a vállam, mire elmosolyodtam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Hirtelen nem értette a reakciómat, de végül visszacsókolt. – Ez meg mi volt? – kérdezte mikor eltávolodtam tőle
- Szeretlek Edward! – suttogtam halkan, mire rám mosolygott
- Tudom, és ennek mindennél jobban örülök. – csókolt meg. Hirtelen torokköszörülésre lettem figyelmes. Eltávolodtam Edwardtól, és megláttam Emmettet.
- Bocsi, hogy zavarok, de Alice beszélni szeretne Janeel. De… ha még kértek pár órát szólok neki. – Edward megforgatta a szemeit, én pedig lekászálódtam a székről.
- Nem kell, köszi Emmett! – mentem el mellette, majd még visszanéztem a félistenemre – Később találkozunk! – mosolyogtam rá, mire a mellettem lévő vámpír felkuncogott. – Mi lenne ha egyszer másra is gondolnál? – Emmett teli szájjal rám mosolygott
- Az úgy nem lenne elég izgalmas. - nem mondtam semmit, inkább felmentem Alicehez. Be sem kellett kopognom, mert már várt rám az ajtóban.
- Na, végre! – ragadta meg a karom, majd behúzott a szobájába. - Észveszejtő ruhákat vettem neked! – ment az ágyon lévő szatyrokhoz. Nyeltem egy nagyot. Nagyon szeretem a ruhákat, és a vásárlást, de Alice ízlése nem mindig egyezik az enyémmel. Nem is tétovázott az első ruhát máris a magasba tartotta. Egy mélykék pántos koktélruhát tartott a kezében. Elvettem tőle, és magam elé tartottam.
- Ez gyönyörű! – akadt el a lélegzetem. Alice mosolya kiszélesedett
- Láttam, hogy tetszeni fog, de így élőben még jobb látni. – csapta össze a kezeit, és már indult volna a következő zsákmányért, de hirtelen megdermedt, és az ajtó felé fordult. Valamit hallott amit én nem. Alice kifelé indult, de még megfogta a kezem. – Maradj itt! – kért komolyan. Bólintottam, de a kíváncsiság nőtt bennem. Kiment a szobából, én pedig az ajtóra tapadtam. Akárhogy is hegyeztem a fülem egy szót sem hallottam. Ilyenkor nagyon szívesen lennék vámpír, vagy vérfarkas. Fel-alá kezdtem járkálni, de az idegességem nem múlt el. Végül nem bírtam tovább, és kimentem a folyosóra. Halk veszekedés foszlányát hallottam, de nem mernék rá megesküdni. A lépcső tetején megálltam, és elakadt a lélegzetem. Alice, és Rosalie a férficsoport mellett álltak. Emmet, és Jasper pedig Edwardot állták közbe védekezően. A legapróbb fenyegető mozdulatra, és ugrottak volna, de a lányok is. A bejárati ajtóban voltak, és… veszekedtek a vendégükkel. Nem bírtam megmozdulni. Mintha a lábaim kőből lettek volna. Tudták, hogy ott vagyok mégsem néztem rám, csak a velem szemben lévő vendég nézett a szemembe. Végül megtaláltam a hangom, és ki tudtam nyögni valamit.
- Jacob…
Egyedül maradtam. Edward haragszik rám, és ez az én hibám. Nem lett volna szabad ezt tennem vele. De mit tehetnék? Mindennél jobban szeretem Jacobot, és fogalmam sincs hogy mit érzek Edward iránt. Lehet, hogy csak a bevésődés miatt érzem ezt, de… már azelőtt is szerettem, és ez nem változott. Viszont Edward… ő teljesen más helyzet. Pár napja még azt se tudtam, hogy mit érzek iránta most meg… úgy érzem mindent megtennék érte. De elmondhatom ezt, Jacobról is. De jó nekem, hogy ennyi pasim van. Vagyis…volt. Már lehet egy sincs. Lerogytam a kanapéra, és a kezembe temettem az arcom. Nem értem magamat. Miért nem jó nekem egy?! Miért kell rögtön kettő?! A zsebemben megcsörrent a telefon, mire felugrottam ijedtemben. Nyeltem egy nagyot. Már számítottam erre a hívásra.
- Szia…apa. – sóhajtottam
- Megmondanád, hogy hol vagy? – ennyit az udvarias köszönésről.
- Am… egy szállodában.
- Hol? – emelkedett meg a hangja
- Volt egy kis gond a repülőtéren átkellett szállnom, és most… - beharaptam az ajkam, és gondolkodtam vajon melyik városban „vagyok” – most…Portlandban vagyok. – apám felhorkant
- És mégis mikor szándékozol hazajönni? – kérdezte hidegen
- Amint lesz gép megyek, de valami gond van a repülőtéren, és nem tudtam menni. De… sietek haza.
- Nagyon remélem, hogy így van. Mert lesz hozzád egy-két keresetlen szavam. – nyeltem egy nagyot, és inkább elengedtem a fülem mellett a megjegyzését. Soha nem emelt rám kezet, és tudom, hogy nem is tudna. Szóval attól nem félek, hogy kapok egy pofont. Azt már megkaptam Emilytől. Valljuk be! Megérdemeltem.
- Mond meg anyának, hogy sietek. – suttogtam halkan
- Rendben, megmondom – sóhajtotta – Szeretlek kicsim! – suttogta halkan, mire kicsordult a könnyem.
- Én is apa…
- Siess haza, és hívj ha már lesz valami hír!
- Hívni foglak! Szia!
- Szia! – mondta halkan, majd letette. Percekig csak a süket telefont tartottam a fülemhez, majd zsebre tettem. Nagyon szeretem apát, és mégis ezt teszem vele. Mindenkinek akit szeretek hazudok. Ennek nem lesz jó vége. Ha apa megtudja, hogy most hol vagyok, akkor örökre meg fog utálni. Letöröltem a könnyeimet, és kibotorkáltam Edward szobájából. Lementem a földszintre, és a konyha felé vettem az irányt. Esme szorgosan dolgozott pár szelet szendvicsen.
- Honnan tudtad, hogy erre vágyom? – kérdeztem, mire elmosolyodott
- Rég ettél. Gondoltam éhes vagy.
- Az is vagyok. - ültem a pult mellé. Esme elém tolta a tányért, mire lassan enni kezdtem. – A többiek hol vannak? – néztem körbe, de nem láttam senkit
- Carlisle a kórházban, Rosalie vásárol, Emmett és Jasper vadásznak, Alice… igazából fogalmam sincs mit is csinálhat most. Talán neked vásárol valamit. – mosolygott rám, amit én viszonoztam – Edward pedig nem tudom hol van. Nem rég se szó, se beszéd elment. Lehet, hogy Emmették után ment. – Esmen látszott, hogy pontosan hallotta mi történt, de nem akar kérdezősködni. Lehajtottam a fejem, és az utolsó falatot is megettem a szendvicsemből.
- Köszönöm.
- Nincs mit. – mosolygott rám, majd elmosta a tányért
- Nem fog baja esni? – kérdeztem halkan. Tudtam, hogy tudja kiről beszélek. Esme rám mosolygott, és leült a mellettem lévő székre.
- Nem eshet baja. Most egy kicsit elkell gondolkodnia a dolgokon, de ha visszajön megbeszélhettek mindent. Higgy nekem! – fogta meg gyengéden a kezem
- Remélem, de… annyira nehéz hazudni a családomnak. – Esme együttérzően nézett rám
- Tudom, és sajnálom is. Azt pedig főleg sajnálom, hogy ez miattunk van.
- Nem. Ez miattam van. Telhetetlen vagyok. Nem elég az, ami van. Nekem több kell. De nem bánom, amit tettem.
- Ennek örülök. – mosolygott rám, majd gyengéden megszorította a kezem, és felállt. – Szia Edward! – hirtelen hátrakaptam a fejem. Észre se vettem, hogy itt van. Lazán az ajtófélfának támaszkodott, és kifejezéstelen arccal nézett rám.
- Magatokra hagylak! Elmegyek Carlislehoz, de még előtte beugrok az árvaházba. – végigsimított Edward karján, mire ő rákapta a tekintetét, és egy szeretetteljes puszit nyomott az anyja arcára. Esme rámosolygott a fiára, majd kiment a házból. Most már engem fixírozott, és nem is akarta tagadni, hogy mennyire megbántottam. Nem mozdultam. Nyeltem egy nagyot, és vártam, hogy megszólaljon. A csönd már nagyon kínossá vált, és már nem bírtam.
- Mondj valamit, könyörgök!
- Mit akarsz, mit mondjak?
- Nem tudom. Kiabálj velem, hogy miért vagyok ilyen buta liba. Mond, hogy gyűlölsz, és mennyek el innen, mert már nem tudsz egy fedél alatt lenni velem! – Edward ellökte magát az ajtófélfától, és elém állt. Két kezébe vette az arcom, és aranybarna szemeivel nézett rám.
- Soha nem tudnék ilyet mondani neked. – suttogta
- Pedig megérdemelném. – sütöttem le a szemem. Hátrasimított az arcomból egy hajtincset.
- Szeretlek. – suttogta halkan, mire ránéztem
- Még ezek után is? – kérdeztem kétkedve, mire elmosolyodott
- Igen. Még ezek után is. Megértem, hogy időt kérsz. És… én megadom. Időm mint a tenger. – vonta meg a vállam, mire elmosolyodtam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Hirtelen nem értette a reakciómat, de végül visszacsókolt. – Ez meg mi volt? – kérdezte mikor eltávolodtam tőle
- Szeretlek Edward! – suttogtam halkan, mire rám mosolygott
- Tudom, és ennek mindennél jobban örülök. – csókolt meg. Hirtelen torokköszörülésre lettem figyelmes. Eltávolodtam Edwardtól, és megláttam Emmettet.
- Bocsi, hogy zavarok, de Alice beszélni szeretne Janeel. De… ha még kértek pár órát szólok neki. – Edward megforgatta a szemeit, én pedig lekászálódtam a székről.
- Nem kell, köszi Emmett! – mentem el mellette, majd még visszanéztem a félistenemre – Később találkozunk! – mosolyogtam rá, mire a mellettem lévő vámpír felkuncogott. – Mi lenne ha egyszer másra is gondolnál? – Emmett teli szájjal rám mosolygott
- Az úgy nem lenne elég izgalmas. - nem mondtam semmit, inkább felmentem Alicehez. Be sem kellett kopognom, mert már várt rám az ajtóban.
- Na, végre! – ragadta meg a karom, majd behúzott a szobájába. - Észveszejtő ruhákat vettem neked! – ment az ágyon lévő szatyrokhoz. Nyeltem egy nagyot. Nagyon szeretem a ruhákat, és a vásárlást, de Alice ízlése nem mindig egyezik az enyémmel. Nem is tétovázott az első ruhát máris a magasba tartotta. Egy mélykék pántos koktélruhát tartott a kezében. Elvettem tőle, és magam elé tartottam.
- Ez gyönyörű! – akadt el a lélegzetem. Alice mosolya kiszélesedett
- Láttam, hogy tetszeni fog, de így élőben még jobb látni. – csapta össze a kezeit, és már indult volna a következő zsákmányért, de hirtelen megdermedt, és az ajtó felé fordult. Valamit hallott amit én nem. Alice kifelé indult, de még megfogta a kezem. – Maradj itt! – kért komolyan. Bólintottam, de a kíváncsiság nőtt bennem. Kiment a szobából, én pedig az ajtóra tapadtam. Akárhogy is hegyeztem a fülem egy szót sem hallottam. Ilyenkor nagyon szívesen lennék vámpír, vagy vérfarkas. Fel-alá kezdtem járkálni, de az idegességem nem múlt el. Végül nem bírtam tovább, és kimentem a folyosóra. Halk veszekedés foszlányát hallottam, de nem mernék rá megesküdni. A lépcső tetején megálltam, és elakadt a lélegzetem. Alice, és Rosalie a férficsoport mellett álltak. Emmet, és Jasper pedig Edwardot állták közbe védekezően. A legapróbb fenyegető mozdulatra, és ugrottak volna, de a lányok is. A bejárati ajtóban voltak, és… veszekedtek a vendégükkel. Nem bírtam megmozdulni. Mintha a lábaim kőből lettek volna. Tudták, hogy ott vagyok mégsem néztem rám, csak a velem szemben lévő vendég nézett a szemembe. Végül megtaláltam a hangom, és ki tudtam nyögni valamit.
- Jacob…
2010. május 11., kedd
Silver Moon 15. fejezet
Sziasztok!
Megjött az ihlet végre!!!!! :D YEAH Elég sok időbe telt, de itt az új feji!!
puszi
Niky
15. fejezet
A csók váratlanul ért, de nem vonakodtam viszonozni. Edward még közelebb húzott magához. Mikor már nem kaptam levegőt elhúzódtam.
- Ez nem változtat semmin! – mondtam halkan, és elakartam húzódni de nem engedett
- Maradj! – döntötte a homlokát az enyémnek. Mély levegőt vettem, és próbáltam ésszerűen gondolkozni.
- Nem lehet!
- De igen, és ezt te is nagyon jól tudod! – fejemet a vállának döntöttem, és megéreztem csodálatos illatát amitől elaléltam. Behunytam a szemem, és csak élveztem a közelségét. Annyira szeretném ha minden nap a karjaiban tartana. Ha megvigasztalna, és soha nem engedne el. Megráztam a fejem, hogy elfelejtsem ezt a nevetséges gondolatot, de nem ment. Kinyitottam a szemem, és szembetaláltam magam Jacobbal. A szeme fájdalmasan csillogott. Vajon ő is azért jött, hogy ne menjek el? Vagy csak elakart búcsúzni? Kibontakoztam Edward öleléséből, de Jake csak undorodva megrázta a fejét, és eltűnt a tömegben.
- Jaj, ne! – mondtam halkan
- Mi az? – kérdezte gyengéden Edward
- Jacob. Az előbb…. – abbahagytam a mondatot amikor arcán láttam, hogy egyáltalán nincs meglepve – Tudtad. – nem válaszolt csak aranybarna szemeivel nézett rám – Tudtad, hogy itt van mégsem szóltál.
- Elbúcsúzni jött, nem itt tartani. – közölte színtelenül, mire ledermedtem
- De lehet, hogy kibékültünk volna, és akkor itt maradhattam volna! Erre nem gondoltál? Ezért csókoltál meg igaz, hogy meglásson minket és még jobban gyűlöljön?!– csattantam fel, és többen is felénk fordultak
- Nem békülni jött. Nagyon megvan bántódva, és egyenlőre….. békülésre ne számíts!
- Na jó, tudod mit…. Én most megyek! – vettem fel a bőröndömet, mire Edward elém állt
- Ne! Nézd sajnálom! Nem azért csókoltalak meg, mert itt volt Jacob, hanem azért mert azt akarom hogy maradj!
- És ezt higgyem is el, mi?! Azért ennyire még én sem vagyok bolond Edward!
- Kérlek! Ha kell térden állva fogok neked könyörögni. Csak maradj!- milyen furcsán nézne ki ha egy átlagos lány előtt térdelve könyörög egy félisten. Biztos sokan irigyelnének. Bár az Edwardot vizslató női szemek így is dühösen merednek rám. Csak azt tudnám miért zavarnak ezek a tekintetek?! Nem vagyok féltékeny! Csak… zavar.
- Azért ne alázd meg magad ennyire, kérlek!
- Akkor maradj!
- Nem lehet. Most pedig már végképp nem. Jake… ha nem látott volna meg minket talán maradnék, de így… - Edward fél térdre ereszkedett előttem, mire én kidülledt szemmel néztem rá.
- Kérlek! – fogta a kezébe a kezemet.
- Kellj fel, az istenért! – próbáltam felrángatni a földről, de körülbelül mintha egy sziklát akartam volna megmozdítani. Ahogy előre megjósoltam mindenki minket kezdett nézni értetlenül. Nem kell gondolatolvasónak lenni, hogy tudjam mit gondolhatnak.
- Felkelek, ha maradsz! – nézett rám komolyan
- Nem Edward! Ezt nem kérheted! Kellj fel, és kész! – húztam meg a kezét, de semmi eredmény
- Nem! Ha makacskodsz, akkor én is! – nézett rám megbabonázó szemekkel, és nem eresztette a kezem
- Ne nézz így! – próbáltam elfordulni, de ilyen szemek ellen nem érek semmit.
- Kérlek! – suttogta, mire nem tudtam megszólalni. Végül sóhajtottam.
- Lehet nemet mondani ha ilyen szépen kéred? – hajtottam le a fejem, mire Edward felemelkedett.
- Nézz rám! – nem engedelmeskedtem. Nem érhet el egy nap mindent amit csak akar. Az állam alá csúsztatta a kezét, és felemelte a fejem. – Nem kényszerítelek semmire, de… azért nem mondom, hogy nem örülök neki. – mosolygott rám, mire elhúztam a szám
- Akkor belőled alapból jön az olyan könyörgés aminek nem lehet nemet mondani?! – dünnyögtem, de Edward meghallotta és felnevetett. – Örülök, hogy jól mulatsz, de azt kitaláltad már, hogy mi lesz most? Hogy hova fogok menni? – Edward mosolya nem hervadt le.
- Ami azt illeti… van egy tervem.
- Megtudhatom mi az? – vontam föl a szemöldököm
- A kocsiban elmondom. – fogta meg a cuccaimat, és kifelé terelt.
Forks erdős része felé kocsikáztunk, és azonnal tudtam, hogy hova megyünk.
- Ez a nagy terv? – hüledeztem
- Nincs jobb megoldás, és ez csak átmeneti állapot. Majd kitalálunk valamit. De addig is muszáj valahol lenned.
- És megbeszélted ezt a családoddal, vagy csak úgy beállítasz velem és közlöd, hogy ezentúl ott fogok lakni? – kérdeztem élesen, de Edward csak sóhajtott
- Igen beszéltem velük. Nem volt ellenvetésük. Csak… vigyázz Jasperrel, és kerüld Rosaliet! – nyeltem egy nagyot, amit észre is vett – Ne félj! Nem fogom hagyni, hogy bántsanak! – fogta meg a kezem, és lágy csókot lehelt rá
- Rendben, de… mi lesz a szüleimmel? Úgy tudják ma hazamegyek.
- Felhívod őket, és megmondod hogy pár nappal később mész, mert valami gond van a repülőtéren. Addig pedig egy szállodában szállsz, majd meg.
- Ez elég ésszerűen hangzik, de szerinted beveszik? – kérdeztem félve
- Remélem. De bizakodó vagyok. – mosolygott rám, amit viszonoztam
Meglepő módon mindenki jól fogadott. Esme anyai szeretettel, Carlisle gondoskodóan, Alice majd kicsattant ahogy Emmett is. Rosalie és Jasper pedig vonakodtak, de nem szóltak egy rossz szót sem. A szívem a torkomban dobogott, de végül sikerült megnyugodnom. Alice az egyik vendégszobába behordta a bőröndjeimet. A kilátás a szobából csodálatos. Mindent fenyők borítanak, de a távolban egy kis tó, és hegyek vállnak ki. Mit nem adnék érte ha most ott lehetnek fent. Gond és baj nélkül. Nyugalomban. A szobám is csodálatos. Egy hatalmas baldachinos ágy van a közepén. Mellette két fehér színű éjjeli szekrény. A falakon felbecsülhetetlen értékű képek. Az egyik falat egy gardrób lepi el. Félek benézni oda, szóval inkább nem mentem közelebb a szekrényhez. Majdnem két órát ültem az ágyon, és erőt gyűjtöttem. Nem először vagyok itt, de úgy érzem mintha még soha nem jártam volna ebben a házban. Sikerült felállnom, és kimenni a folyosóra. Próbáltam halkan lépkedni, de a csendben mintha földrengés lett volna a lépteim hangja. Végül elértem Edward szobáját, és bekopogtam. Nem hallottam zajt a szobából. Egyszer csak… ott állt előttem.
- Gyere be! – invitált mosolyogva, mire beléptem, és helyet foglaltam a kanapén
- Ha zavarok elmehetek, csak… egyedül éreztem magam. – hajtottam le a fejem, de Edward kuncogására felnéztem
- Nem kell bocsánatot kérned! Örülök, hogy itt vagy. – ült le mellém, és megfogta a kezemet. Így már nem éreztem annyira elhagyatottnak magam, de furcsa volt a meleg kezek helyett a hideg érintés.
- Meddig tervezed, hogy itt maradjak? – kérdeztem sóhajtva
- Ennyire rossz itt? – simogatta meg a kezem
- Nem, sőt… nagyon is jó. Főleg mert te itt vagy, de… félek mi lesz ha megtudják.
- Beszéltél már a szüleiddel?
- Nem, még nem, de kéne. – mondtam sóhajtva. Végig simított az arcomon, és közelebb hajolt hozzám. Az ajkunk vészesen közeledett egymáshoz, míg össze nem ért. A csók nem tartott sokáig, de annál jobb volt. Átkarolta a derekamat, és közelebb húzott magához. A kezét a pólóm alá csúsztatta, és végigsimított a hátamon. – Edward, én….. – a számra tette a mutató ujját, és elhallgatatott
- Sssss….. bízz bennem! – lehelte az ajkamba, majd most már sokkal szenvedélyesebben csókolt meg. Hanyatt döntött a kanapén, és áttért a nyakamra. Az elején élveztem, de… utána a hideg ajkak helyére… forrót képzeltem, és… eltoltam magamtól Edwardot.
- Ne… - nyögtem halkan. Nagy nehezemre esett elválni tőle, de végül sikerült. Felálltam a kanapéról, és Edwardtól távol a szekrények előtt álltam meg.
- Miért ne? – kérdezte halkan, és felém fordult
- Még… nem vagyok erre kész. – hajtottam le a fejem. Edward gúnyosan felnevetett
- Nem vagy kész? Ehhez képest Jacobbal lefeküdtél! – komorult el a tekintete
- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok! – közöltem élesen
- Igaz. – tette fel megadóan a kezét – De azért reménykedtem benne, hogy van nálad esélyem.
- Nem mondtam, hogy nincs, de… most még nem. Mert…- nem folytattam
- Mert? – vonta föl a szemöldökét
- Mert… - vettem egy mély levegőt – Amikor megcsókoltál azt képzeltem, hogy Jacob vagy, és ezt nem akarom. Nem akarom ezt tenni veled. – mondtam fojtott hangon
- Már megtetted. – suttogta halkan, majd rám sem nézve kilibbent a szobából.
Megjött az ihlet végre!!!!! :D YEAH Elég sok időbe telt, de itt az új feji!!
puszi
Niky
15. fejezet
A csók váratlanul ért, de nem vonakodtam viszonozni. Edward még közelebb húzott magához. Mikor már nem kaptam levegőt elhúzódtam.
- Ez nem változtat semmin! – mondtam halkan, és elakartam húzódni de nem engedett
- Maradj! – döntötte a homlokát az enyémnek. Mély levegőt vettem, és próbáltam ésszerűen gondolkozni.
- Nem lehet!
- De igen, és ezt te is nagyon jól tudod! – fejemet a vállának döntöttem, és megéreztem csodálatos illatát amitől elaléltam. Behunytam a szemem, és csak élveztem a közelségét. Annyira szeretném ha minden nap a karjaiban tartana. Ha megvigasztalna, és soha nem engedne el. Megráztam a fejem, hogy elfelejtsem ezt a nevetséges gondolatot, de nem ment. Kinyitottam a szemem, és szembetaláltam magam Jacobbal. A szeme fájdalmasan csillogott. Vajon ő is azért jött, hogy ne menjek el? Vagy csak elakart búcsúzni? Kibontakoztam Edward öleléséből, de Jake csak undorodva megrázta a fejét, és eltűnt a tömegben.
- Jaj, ne! – mondtam halkan
- Mi az? – kérdezte gyengéden Edward
- Jacob. Az előbb…. – abbahagytam a mondatot amikor arcán láttam, hogy egyáltalán nincs meglepve – Tudtad. – nem válaszolt csak aranybarna szemeivel nézett rám – Tudtad, hogy itt van mégsem szóltál.
- Elbúcsúzni jött, nem itt tartani. – közölte színtelenül, mire ledermedtem
- De lehet, hogy kibékültünk volna, és akkor itt maradhattam volna! Erre nem gondoltál? Ezért csókoltál meg igaz, hogy meglásson minket és még jobban gyűlöljön?!– csattantam fel, és többen is felénk fordultak
- Nem békülni jött. Nagyon megvan bántódva, és egyenlőre….. békülésre ne számíts!
- Na jó, tudod mit…. Én most megyek! – vettem fel a bőröndömet, mire Edward elém állt
- Ne! Nézd sajnálom! Nem azért csókoltalak meg, mert itt volt Jacob, hanem azért mert azt akarom hogy maradj!
- És ezt higgyem is el, mi?! Azért ennyire még én sem vagyok bolond Edward!
- Kérlek! Ha kell térden állva fogok neked könyörögni. Csak maradj!- milyen furcsán nézne ki ha egy átlagos lány előtt térdelve könyörög egy félisten. Biztos sokan irigyelnének. Bár az Edwardot vizslató női szemek így is dühösen merednek rám. Csak azt tudnám miért zavarnak ezek a tekintetek?! Nem vagyok féltékeny! Csak… zavar.
- Azért ne alázd meg magad ennyire, kérlek!
- Akkor maradj!
- Nem lehet. Most pedig már végképp nem. Jake… ha nem látott volna meg minket talán maradnék, de így… - Edward fél térdre ereszkedett előttem, mire én kidülledt szemmel néztem rá.
- Kérlek! – fogta a kezébe a kezemet.
- Kellj fel, az istenért! – próbáltam felrángatni a földről, de körülbelül mintha egy sziklát akartam volna megmozdítani. Ahogy előre megjósoltam mindenki minket kezdett nézni értetlenül. Nem kell gondolatolvasónak lenni, hogy tudjam mit gondolhatnak.
- Felkelek, ha maradsz! – nézett rám komolyan
- Nem Edward! Ezt nem kérheted! Kellj fel, és kész! – húztam meg a kezét, de semmi eredmény
- Nem! Ha makacskodsz, akkor én is! – nézett rám megbabonázó szemekkel, és nem eresztette a kezem
- Ne nézz így! – próbáltam elfordulni, de ilyen szemek ellen nem érek semmit.
- Kérlek! – suttogta, mire nem tudtam megszólalni. Végül sóhajtottam.
- Lehet nemet mondani ha ilyen szépen kéred? – hajtottam le a fejem, mire Edward felemelkedett.
- Nézz rám! – nem engedelmeskedtem. Nem érhet el egy nap mindent amit csak akar. Az állam alá csúsztatta a kezét, és felemelte a fejem. – Nem kényszerítelek semmire, de… azért nem mondom, hogy nem örülök neki. – mosolygott rám, mire elhúztam a szám
- Akkor belőled alapból jön az olyan könyörgés aminek nem lehet nemet mondani?! – dünnyögtem, de Edward meghallotta és felnevetett. – Örülök, hogy jól mulatsz, de azt kitaláltad már, hogy mi lesz most? Hogy hova fogok menni? – Edward mosolya nem hervadt le.
- Ami azt illeti… van egy tervem.
- Megtudhatom mi az? – vontam föl a szemöldököm
- A kocsiban elmondom. – fogta meg a cuccaimat, és kifelé terelt.
Forks erdős része felé kocsikáztunk, és azonnal tudtam, hogy hova megyünk.
- Ez a nagy terv? – hüledeztem
- Nincs jobb megoldás, és ez csak átmeneti állapot. Majd kitalálunk valamit. De addig is muszáj valahol lenned.
- És megbeszélted ezt a családoddal, vagy csak úgy beállítasz velem és közlöd, hogy ezentúl ott fogok lakni? – kérdeztem élesen, de Edward csak sóhajtott
- Igen beszéltem velük. Nem volt ellenvetésük. Csak… vigyázz Jasperrel, és kerüld Rosaliet! – nyeltem egy nagyot, amit észre is vett – Ne félj! Nem fogom hagyni, hogy bántsanak! – fogta meg a kezem, és lágy csókot lehelt rá
- Rendben, de… mi lesz a szüleimmel? Úgy tudják ma hazamegyek.
- Felhívod őket, és megmondod hogy pár nappal később mész, mert valami gond van a repülőtéren. Addig pedig egy szállodában szállsz, majd meg.
- Ez elég ésszerűen hangzik, de szerinted beveszik? – kérdeztem félve
- Remélem. De bizakodó vagyok. – mosolygott rám, amit viszonoztam
Meglepő módon mindenki jól fogadott. Esme anyai szeretettel, Carlisle gondoskodóan, Alice majd kicsattant ahogy Emmett is. Rosalie és Jasper pedig vonakodtak, de nem szóltak egy rossz szót sem. A szívem a torkomban dobogott, de végül sikerült megnyugodnom. Alice az egyik vendégszobába behordta a bőröndjeimet. A kilátás a szobából csodálatos. Mindent fenyők borítanak, de a távolban egy kis tó, és hegyek vállnak ki. Mit nem adnék érte ha most ott lehetnek fent. Gond és baj nélkül. Nyugalomban. A szobám is csodálatos. Egy hatalmas baldachinos ágy van a közepén. Mellette két fehér színű éjjeli szekrény. A falakon felbecsülhetetlen értékű képek. Az egyik falat egy gardrób lepi el. Félek benézni oda, szóval inkább nem mentem közelebb a szekrényhez. Majdnem két órát ültem az ágyon, és erőt gyűjtöttem. Nem először vagyok itt, de úgy érzem mintha még soha nem jártam volna ebben a házban. Sikerült felállnom, és kimenni a folyosóra. Próbáltam halkan lépkedni, de a csendben mintha földrengés lett volna a lépteim hangja. Végül elértem Edward szobáját, és bekopogtam. Nem hallottam zajt a szobából. Egyszer csak… ott állt előttem.
- Gyere be! – invitált mosolyogva, mire beléptem, és helyet foglaltam a kanapén
- Ha zavarok elmehetek, csak… egyedül éreztem magam. – hajtottam le a fejem, de Edward kuncogására felnéztem
- Nem kell bocsánatot kérned! Örülök, hogy itt vagy. – ült le mellém, és megfogta a kezemet. Így már nem éreztem annyira elhagyatottnak magam, de furcsa volt a meleg kezek helyett a hideg érintés.
- Meddig tervezed, hogy itt maradjak? – kérdeztem sóhajtva
- Ennyire rossz itt? – simogatta meg a kezem
- Nem, sőt… nagyon is jó. Főleg mert te itt vagy, de… félek mi lesz ha megtudják.
- Beszéltél már a szüleiddel?
- Nem, még nem, de kéne. – mondtam sóhajtva. Végig simított az arcomon, és közelebb hajolt hozzám. Az ajkunk vészesen közeledett egymáshoz, míg össze nem ért. A csók nem tartott sokáig, de annál jobb volt. Átkarolta a derekamat, és közelebb húzott magához. A kezét a pólóm alá csúsztatta, és végigsimított a hátamon. – Edward, én….. – a számra tette a mutató ujját, és elhallgatatott
- Sssss….. bízz bennem! – lehelte az ajkamba, majd most már sokkal szenvedélyesebben csókolt meg. Hanyatt döntött a kanapén, és áttért a nyakamra. Az elején élveztem, de… utána a hideg ajkak helyére… forrót képzeltem, és… eltoltam magamtól Edwardot.
- Ne… - nyögtem halkan. Nagy nehezemre esett elválni tőle, de végül sikerült. Felálltam a kanapéról, és Edwardtól távol a szekrények előtt álltam meg.
- Miért ne? – kérdezte halkan, és felém fordult
- Még… nem vagyok erre kész. – hajtottam le a fejem. Edward gúnyosan felnevetett
- Nem vagy kész? Ehhez képest Jacobbal lefeküdtél! – komorult el a tekintete
- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok! – közöltem élesen
- Igaz. – tette fel megadóan a kezét – De azért reménykedtem benne, hogy van nálad esélyem.
- Nem mondtam, hogy nincs, de… most még nem. Mert…- nem folytattam
- Mert? – vonta föl a szemöldökét
- Mert… - vettem egy mély levegőt – Amikor megcsókoltál azt képzeltem, hogy Jacob vagy, és ezt nem akarom. Nem akarom ezt tenni veled. – mondtam fojtott hangon
- Már megtetted. – suttogta halkan, majd rám sem nézve kilibbent a szobából.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)