Silver Moon 24. fejezet

Sziasztok!

Bocsi a kimaradásért, de beteg voltam, és nem tudtam feljönni. Most viszont már minden a régi, és itt az új fejezet!!! Jó olvasást hozzá! :)

puszi
Niky

24. fejezet

Edward egész lassan vezetett a határ felé. Ez tőle nem megszokott, de gondolom most engem akar óvni. Még mindig az álmomon járt az eszem. Nem láttam már megint az arcát, pedig próbáltam figyelni. De mintha nem is lenne neki. Csak a sötétség a csuklya alatt. Persze tudom, hogy ez lehetetlen. Ez csak egy álom, mégis úgy érzem, mintha igaz lenne. Behunytam a szemem, és az autó ablakának dőltem.
Miért ilyen az életem? Miért van az, hogy minden elromlik?
- Jane! – felpattantak a szemeim, és megpillantottam egy alakot az erdőben.
- Edward! – néztem rá ijedten, mire felém fordult – Valaki volt ott! Láttam egy alakot az erdőben! – azonnal leállt az út szélére.
- Könyörgök, csak most az egyszer maradj a kocsiban! – bólintottam, ő pedig visszafelé sétált az úton. Ha van, vagy volt ott valami, akkor úgy is megérzi a szagát. A szívem a torkomban dobogott. Mi lesz ha megtámadja? Ha Edward miattam hal meg, mert nem tudtam tartani a számat... Miért nem mentünk tovább? Bár, nem hiszem, hogy megtámadna, amikor a kocsiban ülök. Hirtelen kivágódott az ajtó, mire megborzongtam. – Nem akartalak megijeszteni.
- Nem ijedtem meg. – ezen elmosolyodott, és beszállt az autóba. Nem mondott semmit, csak tovább hajtott.
- Mi volt ott? – kérdeztem félve.
- Semmi. Még egy állat sem vetődött erre felé, már egy jó ideje. – összevontam a szemöldököm. Egyáltalán nem nyugtatott meg amit mondott. Visszafordultam az ablak felé. Nem hiszem el! Láttam valamit! Ha egy állat lett volna, még mindig megnyugtatóbb, mint a másik lehetőség.
- Szerintem megőrültem Edward… - suttogtam halkan, de a szemem sarkából láttam, hogy rám néz.
- Nem őrültél meg! Csak sok stressz ért. Hamarosan minden rendbe jön. – ezt már hallottam!
- Nem fog semmi rendbe jönni! – szűrtem a fogaimon keresztül- Hangokat hallok, egyfolytában rémálmaim vannak, most meg látomásaim is vannak, és szerinted nem őrültem meg? – kérdeztem élesen
- Nem vagy őrült! Ugyanaz vagy mint aki voltál, csak félsz. – mondta halkan. Felsóhajtottam. Ha nem hiszi el, hát ne higgye! De én tudom, hogy valami nincs rendben velem. Lehet, hogy nem őrültem meg, de akkor is valami történik.

Nem szóltunk egymáshoz az út hátralevő részében. Láttam, hogy apa már vár rám a határnál. Edward leállította a motort.
- Valami bajod van. Nem kell elmondanod, ha nem akarod, csak tud, hogy rám számíthatsz! – hitetlenkedve fordultam felé
- Valaki meg akar ölni. Ez a legnagyobb bajom. – megrázta a fejét
- Valami más is van még. Például, hogy azt hiszed, hogy megőrültél. Jane, ez abszurd! Azért mert félsz, attól még nem vagy őrült! – vettem egy mély levegőt.
- És ha az vagyok? Ha kiderülne, hogy az vagyok… te… velem maradnál akkor is? – összevonta a szemöldökét.
- Én magadért szeretlek. Ha megőrülsz, én akkor is szeretlek. – elszorult a torkom.
- Attól, hogy szeretsz valakit, még nem biztos, hogy vele is maradsz. – suttogtam, majd köszönés nélkül kiszálltam a kocsiból. Összehúztam magamon még jobban a kabátomat a ruhákkal teli táskát, a vállamra vettem.
Apa forró ölelése nagyon jól esett.
- Jól vagy? – kérdezte, és közben a hajamat simogatta. Bólintottam, de nem szívből. Szörnyen érzem magam. Ha elmondanám apának, hogy valószínűleg megőrültem ő sem értene velem egyet. Ugyanazt mondaná, mint amit Edward is mondott. Csak a stressz. Na, persze! Nem ő érzi azt amit én.
Beszálltam a kocsiba, és egész úton csendben voltam.

Emily kényszeríttet, hogy legalább egy kicsit egyek. Nagy nehezen leküzdöttem a torkomon az ételt, de ízeket nem is éreztem. Teljesen magamba süppedtem, és csak magányt akartam. Amit nem sikerült megkapnom, mert valaki, mindig velem volt.
Az ablakpárkányomon ültem, míg Paul az ágyamon feküdt. Az eső elkezdett szakadni, de én csak a szabadba vágytam. Halkan sóhajtottam
- Mi az? – kérdezte a farkas, miközben valami újságot bújt.
- Nem hiszem el, hogy be vagyok ide zárva! Nem mehetek le a partra? – néztem rá könyörögve, de ő csak makacsul rázta a fejét.
- Egyedül semmiképp sem! Meg különben is, szakad az eső. – mutatott ki az ablakon, mire megforgattam a szemem.
- Nem tud ide bejönni, mert minden tele van farkasokkal! Nekem pedig elegem van már, abból, hogy nem mehetek ki egyedül sehova. Maximum wcre… - dünnyögtem halkan, mire Paul, felnevetett.
- Ha nagyon muszáj elkísérlek oda is.
- Kösz, nem kell! – közöltem gúnyosan, és vágyakozva az erdő felé fordultam.
- Paul, lécci! – felsóhajtott
- Jó, de ha megfázol mond meg Samnek, hogy én próbáltam hatni rád! Mondjuk ha a gondolataimban meglátja ezeket a kiskutya szemeket, szerintem ő is megenyhül. – vigyorogva felvettem egy kapucnis pulcsit, és az ajtó felé mentem. – Hé, hé, hé, megvárnád, hogy felvegyem a cipőmet? – égnek emeltem a szemem
- Tényleg jönni akarsz? Ezt nem gondolhatod komolyan! Senki nincs itthon rajtunk kívül, és nem tudná meg Sam.
- Elfelejtetted, hogy tudunk egymás gondolataiban olvasni? – vonta föl a szemöldökét. Igazság szerint igen. Farkasok! Felsóhajtottam.
- Rendben gyere, de akkor nem lógsz a nyakamban, oké? – emeltem fel fenyegetően a mutatóujjamat, mire elvigyorodott
- Igenis!
- Akkor vedd fel még ma azt a cipőt!

Annyira jó volt az esőben sétálgatni a parton. Mintha most szabadultam volna, tíz év fogságból. A víz nagy hullámokban csapódott a szikláknak, és mosta a partot. Mélyen beszívtam a jeges levegőt, ami szörnyen jól esett. El sem hiszem, hogy ennyire hiányzott a szabadság.
Paul, egy farönkön ült, és engem vizslatott. Nem lihegett a nyakamban, de a pillantása egy idő után már idegesítővé vált. Odasétáltam hozzá, és leültem a mellette lévő kis sziklára.
- Nem unod?
- Mit? – kérdezte mosolyogva, mire megvontam a vállam
- A bébi csőszködést. Én a helyedben már nem itt lennék.
- Én szeretek veled lenni. – kacsintott rám, mire csak a szememet forgattam. Paul, hirtelen megmerevedett, és beleszippantott a levegőbe. Mint egy igazi farkas.
- Mi az? Van itt valaki? – néztem körbe, de természetesen nem volt itt senki.
- Mindjárt visszajövök. – mondta halkan, majd az erdőbe rohant. Egyre gyorsabban vettem a levegőt. A szívem majd kiugrott, és ide-oda kapkodtam a tekintetemet. Miért nem lehet olyan a látásom, mint Edwardé?!
Ezért Paul, megfog ölni…
Feltápászkodtam a szikláról, és az erdő felé vettem az irányt. Végül is nem mondta, hogy maradjak a parton. Nem szegek meg semmilyen szabályt. Hacsak a sajátomat nem.
Miért vonz ennyire ez az idegen? Miért nem tudom megállni, hogy bemenjek az erdőbe? Talán mert tényleg megőrültem. Csak egy bolond megy egyenesen egy veszélyes vámpír karmai közé. Nyeltem egy nagyot, és az erdő sűrűjébe vetettem magam. Az eső még jócskán zuhogott, de legalább nem volt sötét. Így most láthattam is valamit.
Motoszkálást hallottam, mire egyre gyorsabban haladtam előre.
- Paul?! Paul, ha te vagy az, akkor ez egyáltalán nem vicces! – kiabáltam, de nem kaptam választ. Nem motoszkált már semmi. Halkan sóhajtottam. Tényleg megőrültem. Sarkon fordultam, és már indulta volna el, ha egy hosszú hajú idegen nem áll elém.
- Hello, Jane! – köszönt mosolyogva, nekem pedig még a lélegzetem is elállt.