Silver Moon 7. fejezet

Sziasztok!

Bocsi, hogy nem jelentkeztem eddig, de nem volt időm megírni a következő fejit. Még sajnos nem tudom mikor lesz megint friss, de igyekszek. Március elejéig nem leszek olyan sokszor, de utána elvileg minden vissza áll a régi kerékvágásba. Addig is itt a 7. fejezet. Jó olvasást! :)

Puszi

Niky

7. fejezet

Egész nap próbáltam elkerülni a vámpírokat, és az embereket is. Igazából dühös vagyok. Dühös vagyok az összes természetfeletti lényre. A vérfarkasok megakarják szabni, hogy mit csináljak, és nem fogadják el a barátaimat. A vámpírok viszont megértőek, de Edward….. vele nem tudok még mit kezdeni, és talán nem is kéne vele semmit csinálnom. El kell felejtenem, hogy mit mondott, és úgy folytatni az egészet ahogy ő. Átlépett rajta. Bevallotta, és ennyi. Nem is halottam hogy kicsöngettek, csak azt vettem észre hogy körülöttem mindenki a cuccait pakolja el, és kezdenek kiszállingózni a teremből. Ez volt az utolsó órám, szóval végre mehetek haza. De miért szorul össze a gyomrom erre gondolatra? Körülbelül mint egy csiga úgy szettem össze a holmimat, és mentem a kocsim felé. Mikor kiértem az épületből megpillantottam lazán a Volvonak támaszkodó Edwardot. Szemben vele Alice állt, és éppen valamit magyarázott neki, de ő nem figyelt rá. Csak engem fixírozott. Percekig csak némán néztem őt, majd szóra nyitottam a szám, de hang nem jött ki rajta. Becsuktam a szám, majd megráztam a fejem, és tovább indultam, de nem néztem rá. Csak ekkor láttam meg a kocsimnál álló személyt. Paul engem nézett komoly tekintettel. Meggyorsítottam a lépteimet, és egy nagy sóhajjal megálltam előtte. A kocsimnak dőlve nézett rám.
- Szia! – köszönt, majd egy kicsit megrándult a szája az elfojtott mosoly miatt
- Hello! Minek köszönhetem a látogatásodat? – vontam föl az egyik szemöldököm. Paul végre elmosolyodott
- Sam küldött. Azt mondta vigyelek haza, ne hogy….. – félbe hagyta a mondatot, de én tudtam, hogy mire gondol
- Ne hogy a Cullen-ekhez menjek. – Paul csak komoran bólintott.- Jó kösz hogy leellenőriztél, de most már haza mehetsz. Én is megyek, mindjárt. – mentem a kormány felé, de Paul elállta az utamat- Most meg mi van? – néztem mérgesen rá
- Azt mondtam, hogy haza kell vigyelek. Nem azt, hogy le kell ellenőriznem téged. – mondta, majd a kulcsokért nyúlt, de elhúztam a kezem
- Ezentúl mindig lesz mellettem valaki, hogy kísérgessen mindenhova?
- Ugyan már, hon…. – Paul próbált mentegetőzni, de az arckifejezésem láttán azonnal mást mondott- Na jó, azt nem tudom hogy mi lesz. De azt tudom, hogy nem szeretnék ha a vérszopók közelébe lennél, és ebben egyet értek velük. – mondta, majd kikapta a kezemből a kulcsokat, és bemászott a vezető ülésre. Szóval tényleg azt hiszik, hogy így megakadályozhatnak bármit is? Hát akkor nem ismernek még engem.
- Na mi lesz? Jössz, vagy gyalogolsz? – sóhajtottam egyet, majd beszálltam az anyósülésre. Az ezüst Volvo épp előttünk hajtott el.

Az út hangtalanul telt. Nekem nem volt kedvem beszélgetni, csak magamban füstölögtem. Ha akarok úgy is találkozok velük, vagy így, vagy úgy. Az csak a farkasokon múlik, hogy melyik utat kell választanom. Már csak egy kérdés maradt.
- Miért nem Jacob jött értem? – néztem Paulra, aki egy pillanatig rám nézett a szeme sarkából, majd vissza fordult az útra.
- Nem ért rá. – jött a tömör válasz
- Ennyire utál? – szegeztem neki a következő kérdést. Paul egyik kezével megvakarta a tarkóját
- Nagyon jól tudod, hogy nem tud téged utálni. – nézett rám együtt érzően
- Szerintem viszont tud. – suttogtam
- Nincs igazad. – jött a halk válasz
- Miért ne lenne? A bevésődés miatt? – tettem karba a kezemet. Paul megmerevedett ültében.
- Mit tudsz a bevésődéről? – kérdezte szárazon.
- Még kis koromban anya mindig arról mesélt, hogy ha egyszer egy vérfarkas megtalálja a párját akkor soha nem engedi el. Mert tudja hogy ő az igazi, és a másik fél is ugyan így gondolja. De nem hittem el. – mosolyodtam el a régi emlékek miatt. Amikor kicsi voltam kinevettem az ilyen dolgokat. Amikor könyvekben olvastam erről, még akkor is. Aztán jött Emily, Sam, és Leah. Azt mondják azért hagyta el Sam Leaht, mert „belevésődött” a nővérembe. Szerintem ez egy nagy kamu. – És ami azt illeti, még most sem hiszek ebben.- ráztam meg a fejem, mire Paul rám kapta a tekintetét. Félő volt, hogy neki megyünk valaminek, de elég ciki lenne ha vérfarkas létére ilyen reflexek mellett neki menne egy fának.
- Nem hiszel benne? – jött az értetlenkedő kérdés. Én csak megint megráztam a fejem
- Nem, én. – rántottam meg a vállaim. Paul fújtatott egyet, majd visszafordult az út felé. - Te hiszel benne? – Paul elmosolyodott
- Nem az a lényeg, hogy én mit hiszek. Az a lényeg, hogy ez igaz, és ezt el kell fogadni. Addig úgy sem hiszed el, míg meg nem tapasztalod.- vonta meg a vállát
- És te már megtapasztaltad? Mert nem láttalak egy nő közelében sem. Rajtam kívül. – Paul fölnevetett.
- Nem, még nem tapasztaltam meg. De Quil, Sam, Jared, Embry és…….. – nem fejezte be a mondatot, és most sajnos nem is tudtam, hogy kire gondol
- És? Még ki? – Paul sóhajtott
- Igazából senki. Csak egy ötlet, de nem hiszem. – mentegetőzött, de már nagyon kíváncsi lettem
- Kicsoda Paul? Talán Seth? – megrázta a fejét, és elmosolyodott
- Annak a tökmagnak ez még korai lenne nem gondolod?
- Nekem azt mondták, hogy ez nem függ kortól, vagy időtől. Ez a sors keze. – forgattam meg a szemeimet. Nem tudom, hogy lehet bedőlni ilyen marhaságnak. Sam akármikor elhagyhatja Emilyt. Nem fűzi össze őket semmi, vagy…. még is. Hamarosan a házasság. Paul egy kicsit dühösen nézett rám, de aztán elmosolyodott
- Hogy is érthetnéd meg ezt? Hiszen ember vagy, és nem vérfarkas.
- Még jó. Tényleg mi van Leah-vel? Halottam, hogy átváltozott. Csak azt nem értem hogyan.
- Ezt mi sem, de szerintem ez mindegy is. Leah elég nehezen illeszkedik be Sam miatt, de most már próbál nem akadékoskodni annyit. Viszont elég rossz, hogy minden gondolatát ismerjük, és amikor szenved Sam miatt, akkor a fájdalmát mi is érezzük. Olyan mintha mi élnénk át.- Paul egy kicsit megborzongott, de aztán úrrá lett a vonásain. Erre nem tudtam mit mondani. Leah nagyon szerette Samet, de ő kihasználta, és rohant inkább Emilyhez. Szó sincs róla nagyon szép pár, de akkor is valahogy emiatt a dolog miatt Sam nem volt, és szerintem nem is lesz a kedvencem soha. Megvagyok vele, de ennyi.
- Nagyon dühösek rám? – néztem félszemmel Paulra
- Hát…. Eléggé. Ami azt illeti, én sem nagyon örülök ennek a dolognak.
- Jaj, ne kezd már te is! Ez van, ezt kell szeretni! – mondtam élesen. Paul egy percig rám nézett, majd vissza az útra.

Nem beszéltünk többet a kocsiban. Én néztem a La Push-i tájat. Paul pedig nagyon figyelt a vezetésre, de néha a szeme sarkából engem méricskélt. Mintha attól félne, hogy egyszer csak kipattanok az autóból. Ez elég nehéz lenne, mert félek kitörném minden végtagom, vagy ha szerencsém van csak néhány horzsolást szerzek. Nem szeretném kipróbálni. Mikor leparkolt a kis ház előtt, kipattantam a kocsiból.
- Kösz a fuvart! – mondtam gúnyosan, majd bementem a házba. Nem volt ott egy farkas sem, csak Emily főzte az ebédet. Nem nézett rám, így gyorsan felvittem a táskám a szobámba. Aztán leszaladtam a lépcsőn, és Emilyhez siettem.
- Segítsek valamit? – kérdeztem a lehető legkedvesebben
- Nem kell, köszönöm. – mondta halkan, majd tovább kavargatta a hatalmas tészta adagot. Tehát ma is itt esznek a fiúk. Csodás, miért nem költöznek lassan ide?
- Emi nem haragudhatsz rám örökké! Tudom, hogy hülye vagyok, és sajnálom is, de attól még a húgod vagyok. – Emily megfordult, és dühösen nézett rám
- Nagyon jól tudod, hogy milyen veszélyes a vámpírokkal mászkálni, de te csak azért is velük barátkozol. Azt hittem már benőtt a fejed lágya, és végre normális barátaid lesznek. De tévedtem. Ugyan olyan vagy mint régen, semmit nem változtál.
- Ezt épp te mondod? Te meg vérfarkasokkal barátkozol, sőt még egyhez hozzá is mész!
- Az nem ugyan az. Ők nem szörnyetegek, mint a Cullen-ek.
- Ezt nem hiszem el! Mindenki csak ezzel tud jönni? Nem értitek meg, hogy nem élnek emberek vérén, és már nem olyanok, mit a többiek.
- Te nem érted meg, hogy a véred csábítja őket! Ha egy kicsit közel mész hozzájuk, már is megtámadnak.
- Ez a farkasokra is igaz. Nézz tükörbe Emily! – tudtam, hogy most durva voltam, de nem érdekel. Ha nem érti meg akkor más eszközökhöz kell folyamodnom. Emily szemében könnyek gyűltek. Elfordult tőlem, és halkan sírni kezdett. Megakartam vigasztalni, de közben hagyni is akartam. Dühös vagyok rá, és mindenki másra is aki nem érti meg a dolgokat.
- Mi folyik itt? – Sam rontott be a házba mint egy vadállat, és Emilyhez szaladt. Szorosan magához ölelte, mire Emi zokogva bújt izmos karjai közé. Sam mögött belépett a többi farkas is. Még Jacob is itt volt, de nem nézett rám. – Mit mondtál neki, hogy így kiborult? – nézett szikrázó szemekkel rám Sam
- Semmit. Csak az igazat. – vontam meg a vállam. Sajnálom a nővérem, és lelkiismeret furdalásom is van, de nem kéne ilyen makacsnak lennie.
- Még is mit? – Sam egyre dühösebb lett, remegni kezdett, és tett egy lépést felém. Nem ijedek meg tőle. Ha bántani akar, hát rajta. Emily azonban letörölte a könnyeit, és Sam után nyúlt. Kis keze eltörpült, a hatalmas mellkas mellett.
- Ne! Hagyd! Nem történt semmi, csak én reagáltam túl a dolgot. – Sam egy kicsit vonakodott, de végül elmúlt a remegés, és visszalépett Emily mellé.
- Rendben. Sajnálom, ha megijesztettelek. – enyhült meg a pillantása
- Semmi gond. Tudom, ha Emilyről van szó, akkor elszalad veled a ló. – Sam, csak mereven állt előttem. Némán néztük egymást, majd én elmosolyodtam és Emilyhez fordultam.
- Sajnálom, ha megbántottalak. Nem volt szándékos. – mondtam, majd végig néztem a falkán. Mindenki csak mereven nézett rám. Kivéve Jacob. Ő a padlót fixírozta. Mit nem adnék érte, ha az erős karjaiban lehetnék most. Megráztam a fejem, majd az ajtó felé indultam.
- Most meg hova mész? – Emily aggodalmasan jött utánam, de Sam utána kapott
- Sétálok egyet. Itt nem látnak szívesen. – mondtam gúnyosan, majd találkozott a tekintetem, egy percig Jacob-éval. Gyorsan elfordítottam a fejem, és elindultam a part felé.

Egy kis sziklán ülve néztem ahogy a víz, nagy hullámokban csap fel. Tényleg nagy lelkiismeret furdalásom van Emily miatt, de tudom hogy igazam volt. Csak az a rossz, hogy Jacob annyira meggyűlölt, hogy már rám sem néz. Lehangoltan rugdostam a lábamnál lévő köveket, és felálltam, hogy sétáljak egy kicsit. Megérte? Megtartottam a barátaim, de elvesztettem a legfontosabb személyt az életemben. El kell döntenem, hogy mit akarok. Szerelmet, vagy barátot. Jacob, vagy Edward. Miért nem lehet mind kettőt? Annyira nehéz egy kicsit félre tenni az ellenségeskedést, és nem megölni egymást. De ha fontos vagyok nekik, akkor talán megteszik, vagy nem. Egy hideg fuvallat ébresztett föl az elmélkedésből. Én bolond nem hoztam kabátot, pedig itt a parton mindig hűvös van. Karba tettem a kezem, és próbáltam egy kicsit melegíteni magam. Még nem akarok hazamenni, majd egy kicsit később. Egyszer csak Jacob jelent meg pár méterre előttem. Pár pillanatra megtorpantam, majd elindultam felé. Lassan haladtam előre, de legszívesebben a karjaiba vetettem volna magam. Végül megálltam előtte, de hagytam egy méter távolságot.
- Szia! – suttogtam
- Szia! – mondta ugyan olyan halkan
- Miért jöttél ide? – kérdeztem értetlenül. Jacob sóhajtott, majd közelebb jött hozzám.
- Beszélni akartam veled. – egy kicsit meglepődtem, de hamar észbe kaptam
- És….. miről? – Jacob szóra nyitotta a száját, de nem szólalt meg. Majd sóhajtott egyet, és megcsókolt. Úgy kaptam ajkai után mint egy fuldokló aki, épp most kapta meg az életéhez szükséges levegőt. Jacob csókja forró volt, és szenvedélyes. Még is hamar vége lett. Elengedte a derekam, és hátrébb lépett
- Huu… ez…ez váratlanul ért.
- Igen. Engem is. – mondta komoran, mintha bánta volna hogy megcsókolt
- Még is minek köszönhetem ezt? – ráztam meg a fejem
- Tudnod kell, hogy szeretlek…..
- De? – már előre féltem a válaszától
- De, nagyon rossz döntés a vámpírokkal barátkozni. Bármit is gondolsz. De még nem is ez bánt a legjobban. Hanem az, hogy hazudtál nekem.
- Min változtatott volna, ha elmondok mindent? – suttogtam
- Sokkal jobb nem lett volna, de hamarabb megtudnám emészteni, ha nem így tudom meg. – a fájdalom ott volt a szemében, én pedig nem tudtam nézni
- Sajnálom Jacob. Tényleg, nagyon sajnálom, de tudtam ha elmondom, akkor ez lesz.
- Nem akarlak elveszíteni! – mondta, fájdalmas hangon
- Én sem akarlak téged. – suttogtam, és már közel voltam a síráshoz
- Akkor viszont választanod kell, mert ez így nem lesz jó. Vagy ők, vagy mi. – komoran bólintottam, de nem néztem rá. Tudtam, hogy választanom kell, de azt nem hogy hogyan. – Nekem most mennem kell, de ha döntöttél értesíts!– lépett közelebb hozzám. Már vártam, hogy megcsókoljon, de sajnos csak az arcomat puszilta meg. Mire kinyitottam a szemem, már nem volt ott. Megborzongtam a hirtelen hidegtől. Gyors léptekkel haza mentem, és figyelemre se méltatva a bent lévőket, felmentem a szobámba és azonnal zuhanyozni indultam. Örültem, hogy a forró víz alatt nem jöttek az idegesítő gondolatok. Kiléptem a zuhany alól, és azonnal a paplan alá bújtam. Próbáltam aludni, de nem nagyon sikerült. Csak egy dolog járt a fejemben. Holnap döntenem kell!