Silver Moon 2. fejezet

Hali!

Itt az új fejezet. Remélem tetszik. A hozzászólásokat pedig várom.

Niky

2. fejezet

Másnap reggel az ébresztő órára ébredtem. Amikor nem akart elhallgatni dühösen rávágtam egyet mire elhallgatott. Fejemre húztam a párnám és próbáltam vissza aludni, ami sikerült volna ha Paul nem csőrtett be a szobámba mint egy tornádó.
- Ki az ágyból kis lány! Csak nem akarsz elkésni a suliból? – kérdezte, közben pedig a vállamat rázta hogy keljek föl.
- Nem fogok elkésni, mert nem is megyek!- motyogtam és hátat fordítva neki a fejemre húztam a takarót. Hangosan kifújta a levegőt majd lefeküdt mellém az ágyra, de csak a szélére. Hallottam ahogy az oldalára fekszik, a súlyos kezét pedig a takarómra teszi.
- Jane! Muszáj menned nem késhetsz el már az első napon!
- Mióta vagy te iskola párti? – dünnyögtem a takaró alatt
- Nem vagyok az, de ha nem mész le most azonnal akkor Emily engem fog kinyírni. Szóval kérlek most az egyszer tegyél velem jót. – sóhajtottam egyet de a takarót még mindig nem húztam le a fejemről- Mi a baj Jane?- kérdezte aggódva amit tőle nem szoktam meg
- Mi…. mi lenne? – kérdeztem dadogva
- Tegnap még majd kiugrottál a bőrödből ma meg rád se lehet ismerni. Jacob miatt ne aggódj, szeret téged és nem hagy el. Higgy nekem!- lehúztam a fejemről a takarót és Paul felé fordultam
- Honnan tudod hogy beszéltem Jake-kel? Azt meg főleg honnan tudod hogy mi történt kettőnk közt? – kérdeztem kíváncsian, de feldúltam
- Ő… nem tudom….. csak következtettem. Tudod a jelekből kiolvastam. – vonta meg a vállát
- Mi féle jelekből? – csattantam fel
- Hát hogy amióta megjöttél Billytől azóta rád se lehet ismerni. – próbált mosolyt erőltetni az arcára Paul, de nem sikerült
- Ne hazudj nekem Paul! – fölkeltem az ágyamból, majd karba tett kézzel elé álltam
- Én nem hazudok neked Jane! – látszik rajta hogy hazudik
- Jake elmondta igaz? – kérdeztem suttogva. Paul sóhajtott majd beszélni kezdett:
- Ha úgy vesszük igen. – nyögte ki végül
- Mi az hogy ha úgy vesszük? – hitetlenkedtem, de ő csak megrázta a fejét és felállt az ágyamról.
- Öltözz inkább fel! Már így is késésben vagy. – utasított lágy hangon, majd kisétált az ajtó pedig hangos csattanással bezáródott. Fáradtam rogytam le az ágyamra. Egész éjszaka nem aludtam, végig csak Jake szavai jártak az eszembe. Mi lehet Jacob? Mi az amit nem mondhat el nekem, mert ez nem csak az ő titka ha nem másoké is. De kik azok a mások, és miért változott még is mindenki ennyit? Külsőleg már senki nem olyan mint régen, de vajon belsőleg is így megváltoztak volna?
- Mi a fene folyik itt? –suttogtam elhaló hangon. Nem mehetek ma suliba, hiába szeretném látni a Cullen-eket. Először itthon kell rendet tennem és csak utána a suliban. Rosszullétet színlelve botorkáltam le a konyhába, ahol ismét mindenki ott volt, még… Jake is. Ezek mindennap itt lesznek? Gondoltam magamban, majd tovább mentem Emily felé.
- Emily!- krákogtam. Mindig is jól tudtam betegséget színlelni főleg amikor nem akartam suliba menni. Most viszont akartam is meg nem is.
- Jézusom Jane! Jól vagy? – jött oda hozzám Emi, aggódó anyaként
- Ne… nem igazán. Fáj a fejem, és a gyomrom is rosszalkodik. – fogtam meg a hasam
- Úgy tűnik nincs lázad, de azért jobb ha ma itthon maradsz. Kitudja mi lesz ebből. – aggodalmaskodott
- Sajnálom Emi! Már tegnap sem éreztem jól magam amikor hazajöttem Billy-éktől. – suttogtam
- Jól van semmi baj főzök egy kis teát rendben? – én csak bólintottam. Ahogy Emi elfordult a tekintetem találkozott a fiúkéval. Mintha mindegyikőjük tudná hogy csak színlelek. Paul csak megrázta a fejét majd lesütötte a szemét. Sam csak egy kifürkésző pillantást vetett rám majd rögtön odament Emihez segíteni neki. Nem akartam Jacobra nézni, de valahogy a tekintete vonzotta az enyémet. A szemében csak bánatot és szomorúságot láttam. Most meg mi a fene baja van amikor tegnap ő utasított vissza. Ez a sok fürkésző tekintetet nem bírom tovább.
- Emily! Felhoznád majd kérlek a szobámba? Szeretnék egy kicsit lepihenni!
- Persze menny csak, hamarosan viszem!- mosolygott rám, majd vissza fordult Samhez. Gyorsan megfordultam, majd elindultam a szobám felé. Egész végig éreztem a fiúk hátamba szúródó pillantását. Mikor felértem a szobámba odaszaladtam a könyvespolcomhoz, és örült keresésbe kezdtem. Percekig csak túrtam a könyvek között míg dühösen le nem kezdtem kotorni őket a polcról.
- Hol a fenében van? – sziszegtem dühösen. Tovább dobáltam le a könyveket míg meg nem találtam végre amit kerestem. Gyorsan visszadobáltam az imádott könyveimet a helyére, majd bepattantam az ágyba a szerzeményemmel. Neki támasztottam a hátam az ágy támlájának, majd végig simítottam a régi La Push-i könyv borítóján. Sóhajtottam egyet majd kinyitottam a tartalom jegyzéknél. Mikor megtaláltam a „La Push ősi legendái”-t sürgős olvasásba kezdtem. Az első pár oldal csak a „hidegekről” az az a vámpírokról szólt. Mikor már arra készültem hogy becsapom a könyvet mert ebben úgy se találok semmit, megakadt a szemem egy farkas képén. A gyönyörű sötét barna színű állat farkas szemet nézett velem a könyv lapjairól.
Kintről halk kopogás hallatszott amitől én majd nem leestem az ágyról ijedtemben. Mikor már egy kicsit össze szedtem magam a takaró alá rejtettem a könyvet és torokban dobogó szívvel a takaró alá kúsztam.
- Csak én vagyok! Meghoztam a teádat!- kiáltott be a nővérem. Egy megnyugtató sóhaj után válaszoltam neki.
- Gyere csak be Emi! – kiáltottam egy kicsit rekedtes hangon hogy azért még is hallja hogy nem vagyok valami jó bőrben. Végül kinyílt az ajtóm és Emily lépett be rajta egy gőzölgő teával a kezében, aminek eper illata volt.
- A kedvencem! – derült fel azonnal az arcom és feljebb tornáztam magam hogy inni tudjak. Emily mosollyal az arcán nyújtotta nekem oda a forró teát. Óvatosan bele kortyoltam. Ahogy a finomság végig folyt a torkomon úgy éreztem mint ha tényleg segítene megnyugodni.
- Köszönöm Emi! Ez istenni! –dicsértem majd leraktam az éjjeli szekrényemre.
- Akkor jó! Örülök hogy ízlik. – mosolygott rám- Most viszont megyek hagylak pihenni rendben? Sue-éknál leszek ha szükséged lenne rám. A telefon számuk meg van ugye?
- Persze hogy meg van. Ne aggódj Emily tudok magamra vigyázni, és különben is már sokkal jobban vagyok. –mosolyogtam rá, mire ő csak megrázta a fejét és viszonozta a mosolyt.
- Akkor megyek. Majd jövök hamarosan. Vigyázz magadra.
- Oké. Te is. – mint egy anya úgy közeledett felém, míg egy puszit nem nyomott a homlokomra. Rámosolyogtam majd befeküdtem a takaróm alá. Mikor Emily becsukta maga mögött az ajtót, gyorsan felültem és kinyitottam a könyvet annál a farkasos képnél. Percekig csak bámultam majd lassan végig simítottam rajta. Le vettem a szemem a képről és tovább kezdtem olvasni a könyvet, míg el nem értem egy furcsa mondatig. „ A vérfarkasoknak ember alakban tűz forró a bőrük a testük pedig hatalmas és félelmet keltő, egy kívül álló szemében”. Eltátottam a szám a csodálkozástól.
- Ez… lehetetlen, ez ….. nem lehet igaz. – suttogtam, majd dühösen becsaptam a könyvet amikor megláttam egy képet amin egy vérfarkas volt látható emberi alakban. Pontosan úgy nézett ki mint a La Push- i fiúk csak éppen az arca volt más a testfelépítése teljesen ugyan olyan volt, mint nekik. Kipattantam az ágyból. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, majd felöltöztem. Fel alá kezdtem el járkálni a szobában. Az agyamban csak a könyv járt és az amit Jake mondott. Beszélnem kell vele. Határoztam el magam, majd tárcsáztam a Black házat. Természetesen Billy vette fel. Közölte velem hogy Jake elment és hogy fogalma sincs hogy mikor jön és azt se tudja hogy hol van. Persze honnan is tudná ? Hiszen egy farkast elég nehéz nyomon követni. Gúnyolódtam magamban majd egy gyors köszönés után leraktam a kagylót, és elfeküdtem keresztben az ágyamon. Behunytam a szemem és próbáltam kizárni a külvilágot. Próbáltam magam elé képzelni hogy most épp iskolába kéne lennem és a vámpírokkal beszélgetni. Ehelyett én mit csinálok? Itt fekszek és azon gondolkozok hogy hogy a francba lehet az hogy Jacob és a többiek vérfarkasok?! Beszélnem kell valakivel vagy megőrülök! Mondtam magamban, de nem tettem semmit csak tovább feküdtem és néztem a plafont. Kivel beszélhetnék? Mindenki őrültnek tartana, és egy dili házba küldene. Nem elég hogy vámpírok de még vérfarkasok is? Ez már nekem egy kicsit sok egyszerre. Az elmélkedésemből a telefon csörgése ébresztett. Hagytam had csörögjön. Mikor már vagy 8-szor kicsöngött, rájöttem lehet hogy Emi az. Biztos kíváncsi rá hogy még élek-e. Megfogtam a mobilt és anélkül hogy megnéztem volna ki az felvettem:
- Haló!
- Na végre! Azt hittem már soha nem veszed fel! – hisztizett a drága barátnőm, ami még ilyenkor is megmosolyogtatott. Anélkül tudtam hogy kivel beszélek hogy megkérdeztem volna. A hangja semmit nem változott 2 év alatt. Mondjuk nehéz is lenne hiszen nem öregszik.
- Azt hittem Alice hogy te mindent tudsz! – mosolyogtam
- Nagyon jól tudod hogy nem látom a jövőd, mint ahogy Edward se látja a gondolataidat és ahogy Jasper se tud téged befolyásolni, és ezeket te természetesen ki is használod! – dorgált meg szigorúan, de egy lemondó sóhaj után folytatta már sokkal kedvesebb hangon- Na jó! Inkább te mesélj! Miért nem jöttél suliba? Azt láttam hogy nem jössz de azt nem hogy miért nem?
- Nem azt mondtad az előbb hogy nem látod a jövőm? – kíváncsiskodtam
- Csak akkor nem látom ha La Pushban vagy. Vagy ha valamelyik Quilute fiú közelében .- és ekkor döbbentem rá. Szóval ezért nem látja Alice a jövőmet mert a vérfarkasokat nem látja.
- Na elmondod végre vagy még megvárod míg becsöngetnek? – kérdezte. Én kikerültem a kérdést és feltettem a sajátomat.
- Alice…. léteznek vérfarkasok? – pár perc csönd után megszólalt
- Ezt meg…. miért kérdezed? – hüledezett Alice
- Csak válaszolj! Igen vagy nem?- tettem fel ismét a kérdést
- Igen…. igen léteznek. – bökte ki végül. Behunytam a szemem és próbáltam Alicre koncentrálni.
- Jacob és a többiek vérfarkasok? – kérdeztem egy sóhaj kíséretében
- Jane! Én nem hiszem hogy ezt nekem kéne neked elmondani. – suttogta
- Alice! Ha te nem mondod el akkor senki! Kérlek tudnom kell!- pár perc vonakodás után felsóhajtott
- Rendben. Jacob és a többi fiú akik úgy megváltoztak 2 év alatt ők…. mind vérfarkasok. – megnyugodva ültem le az ágy szélére. Most már Jakenek nincs oka rá hogy ne legyünk együtt. Beszélnem kell vele, és elkell mondanom hogy nem érdekel hogy micsoda ő. Én így is szeretem.
- Ezért nem jöttél suliba? – kérdezte együtt érzően Alice
- Igen. Megkellett tudnom hogy mi történt itt mindenkivel, de így már minden rendben lesz remélem. – mosolyogtam
- Ezt hogy érted? Ugye nem? Jane mond hogy nem!- tudtam mire gondol. Alice túl okos ahhoz hogy ne tudja hogy beleszerettem egy farkasba, aki állítólag még a vámpíroknál is veszélyesebb.
- De igen Alice! Szeretem Jacobot, és nem hagyom hogy ez miatt szét menjünk. – mondtam határozottan
- Jane, ez így nem jó. Ez… nem biztonságos….- nem vártam meg hogy befejezze közbe vágtam
- Miért az nem veszélyes hogy vámpírok a barátaim? –kérdeztem
- De mi legalább tudjuk türtőztetni magunkat. Nem úgy mint egyesek. Ha egy farkast felidegesítesz átváltozik és szétmarcangol mint egy darab ruhát. – dacoskodott
- Igazad van a vérveszteség sokkal jobb. – háborogtam. Alice csak sóhajtott és ebből rögtön tudtam hogy nyertem.
- Nem tudlak lebeszélni, de egy dolgot azért tegyél meg nekem jó?
- Rendben. Mit?
- Vigyázz magadra jó? Ne hogy úgy járj mint Em…- félbehagyta a mondatot és hiába vártam hogy folytassa nem tette.
- Kiről beszélsz Alice? Csak nem…. Emilyt is egy vérfarkas támadta meg? – kérdeztem elakadó lélegzettel
- Igen. Sam volt, de baleset történt. Soha nem tudná bántani a nővéredet szánt szándékkal. –bizonygatta Alice. Ebben igaza van. Sam imádja őt, és nem bántaná szándékosan. És Emi is szereti őt, ezek szerint mert megbocsátott neki. A dühömet átváltotta az együttérzés. Most már értem miért csókolja végig minden nap Emily sebhelyét. Bűntudata van. – Jane, ezt ne mond el nekik. Szerintem így is épp elég nehéz lehet nekik. – szólalt meg szomorúan
- Igazad van- sóhajtottam- De legalább már ezt is tudom. – mosolyogtam
- Szóval megteszed amit kértem tőled?
- Igen persze. Vigyázok magamra megígérem! Azt azért megtudod mondani hogy mikor megyek suliba? – kérdeztem kíváncsian
- Pillanat! – pár percig csak némaság volt, szinte hallottam ahogy erőlködik hogy lásson valamit- Oké! Megvan! Holnap már köztünk lehetsz végre! – nevetett föl Alice
- Ennek örülök legalább nem halok meg ma. Ez már jó jel. – mosolyogtam
- Elmondod neki?
- Igen. Muszáj ha vele akarok lenni.
- Ebben igazad van! – kuncogott ismét- Sajnálom mennem kell! Mindjárt becsöngetnek és ha nem megyek keresni fognak. Holnap találkozunk Jane! Már alig várom.
- Én is Alice! Viszlát holnap!
- Szia! Ja , és Jane csak óvatosan! – dorgált meg
- Rendben, az leszek. Szia! – fáradtam dőltem el az ágyamon. Részben megnyugodtam hisz már nincs semmi ok arra hogy Jake ne legyen velem. De félek is mi van ha nem szeret? Kiűztem a fejemből a gondolatokat, és felálltam hogy elindulhassak a Black házhoz. Már az ajtóban voltam amikor ismét megcsörrent a mobilom. Kicsit durcásan, de felvettem
- Alice megmondtam hogy….- egy gyönyörű dallamú hang vágott a szavamba
- Én is örülök hogy hallom a hangod- kuncogott az ismerős- De annyira azért nem hasonlítok Alicere hogy hozzá hasonlíts.
- Miért hívtál Edward? – kérdeztem gyorsan mert már mennék Jacobhoz.
- Csak nem zavarok? 2 év után egy kis időt azért szánhatnál rám nem gondolod? – kérdezte cinkosan
- De igen, de most…. most mennem kell. Majd vissza hívlak ha elintéztem néhány dolgot. – hadartam gyorsan
- Jacob meg vár, és addig se kockáztatod az életed amíg velem beszélsz.
- Most azért hívtál hogy kioktass? Minek olvastad ki Alice fejéből ha zavar? – háborodtam fel mert már nagyon szeretnék menni
- Kíváncsi voltam hogy miért nem jöttél, és hát tudnod kell hogy nem örülök neki hogy megtudtad. – sóhajtott lemondóan Edward
- Ezt meg hogy érted? Talán jobb lett volna ha nem tudom meg és hazugságban élek?
- Nem így értettem. Tudtam hogy egyszer úgy is megtudod amilyen kíváncsi vagy, de azért reménykedtem benne…. hogy később lesz.
- Még is mikor később? 50 évesen amikor észre veszem hogy a pasi akibe szerelmes vagyok az még mindig úgy néz ki mint egy 17 éves? – csattantam fel mert már nagyon elegem van a folyamatos papolásokból. Edward nem válaszolt. Pár perc múlva megszólalt
- Figyelj Jane! Nem azért hívtalak fel hogy veszekedjek veled ha nem azért hogy elmondjam, aggódok érted. A farkasok veszélyesek, főleg ha feldühítik őket.
- Szerintem a vámpírok is ilyenek- sziszegtem dühösen
- Lehet hogy veszélyesek vagyunk, de nem annyira mint ők. Gondolom láttad már a nővéred arcát. Te is így akarod végezni? – kérdezte már ő is dühösen. Ettől valaki megijedne, de én túl jól ismerem Edwardot ahhoz hogy most féljek tőle.
- Neked most nem órán kéne lenned? – kerültem el a témát. Egy sóhaj után már nyugodtabban válaszolt
- Nem volt kedvem bemenni órára. Így inkább zenét hallgatok és veled veszekszek.
- Nem kell velem veszekedned. Edward! Én csak…. annyit kérek hogy ha már nem bízol a családomban legalább bennem bízz! Kérlek! – nyugodtam le már én is. Ismét sóhajtott
- Bízok benned! De akkor vigyázz magadra. Holnap találkozunk! –mondta lehangoltan
- Igen. Szia Edward!
- Szia!- köszönt el szomorúan. Pár percig csak néztem a telefont, majd zsebre vágtam és elindultam hogy beszéljek Jacobbal.