Hali!
Itt az új fejezet. Remélem tetszik. A hozzászólásokat pedig várom.
Niky
2. fejezet
Másnap reggel az ébresztő órára ébredtem. Amikor nem akart elhallgatni dühösen rávágtam egyet mire elhallgatott. Fejemre húztam a párnám és próbáltam vissza aludni, ami sikerült volna ha Paul nem csőrtett be a szobámba mint egy tornádó.
- Ki az ágyból kis lány! Csak nem akarsz elkésni a suliból? – kérdezte, közben pedig a vállamat rázta hogy keljek föl.
- Nem fogok elkésni, mert nem is megyek!- motyogtam és hátat fordítva neki a fejemre húztam a takarót. Hangosan kifújta a levegőt majd lefeküdt mellém az ágyra, de csak a szélére. Hallottam ahogy az oldalára fekszik, a súlyos kezét pedig a takarómra teszi.
- Jane! Muszáj menned nem késhetsz el már az első napon!
- Mióta vagy te iskola párti? – dünnyögtem a takaró alatt
- Nem vagyok az, de ha nem mész le most azonnal akkor Emily engem fog kinyírni. Szóval kérlek most az egyszer tegyél velem jót. – sóhajtottam egyet de a takarót még mindig nem húztam le a fejemről- Mi a baj Jane?- kérdezte aggódva amit tőle nem szoktam meg
- Mi…. mi lenne? – kérdeztem dadogva
- Tegnap még majd kiugrottál a bőrödből ma meg rád se lehet ismerni. Jacob miatt ne aggódj, szeret téged és nem hagy el. Higgy nekem!- lehúztam a fejemről a takarót és Paul felé fordultam
- Honnan tudod hogy beszéltem Jake-kel? Azt meg főleg honnan tudod hogy mi történt kettőnk közt? – kérdeztem kíváncsian, de feldúltam
- Ő… nem tudom….. csak következtettem. Tudod a jelekből kiolvastam. – vonta meg a vállát
- Mi féle jelekből? – csattantam fel
- Hát hogy amióta megjöttél Billytől azóta rád se lehet ismerni. – próbált mosolyt erőltetni az arcára Paul, de nem sikerült
- Ne hazudj nekem Paul! – fölkeltem az ágyamból, majd karba tett kézzel elé álltam
- Én nem hazudok neked Jane! – látszik rajta hogy hazudik
- Jake elmondta igaz? – kérdeztem suttogva. Paul sóhajtott majd beszélni kezdett:
- Ha úgy vesszük igen. – nyögte ki végül
- Mi az hogy ha úgy vesszük? – hitetlenkedtem, de ő csak megrázta a fejét és felállt az ágyamról.
- Öltözz inkább fel! Már így is késésben vagy. – utasított lágy hangon, majd kisétált az ajtó pedig hangos csattanással bezáródott. Fáradtam rogytam le az ágyamra. Egész éjszaka nem aludtam, végig csak Jake szavai jártak az eszembe. Mi lehet Jacob? Mi az amit nem mondhat el nekem, mert ez nem csak az ő titka ha nem másoké is. De kik azok a mások, és miért változott még is mindenki ennyit? Külsőleg már senki nem olyan mint régen, de vajon belsőleg is így megváltoztak volna?
- Mi a fene folyik itt? –suttogtam elhaló hangon. Nem mehetek ma suliba, hiába szeretném látni a Cullen-eket. Először itthon kell rendet tennem és csak utána a suliban. Rosszullétet színlelve botorkáltam le a konyhába, ahol ismét mindenki ott volt, még… Jake is. Ezek mindennap itt lesznek? Gondoltam magamban, majd tovább mentem Emily felé.
- Emily!- krákogtam. Mindig is jól tudtam betegséget színlelni főleg amikor nem akartam suliba menni. Most viszont akartam is meg nem is.
- Jézusom Jane! Jól vagy? – jött oda hozzám Emi, aggódó anyaként
- Ne… nem igazán. Fáj a fejem, és a gyomrom is rosszalkodik. – fogtam meg a hasam
- Úgy tűnik nincs lázad, de azért jobb ha ma itthon maradsz. Kitudja mi lesz ebből. – aggodalmaskodott
- Sajnálom Emi! Már tegnap sem éreztem jól magam amikor hazajöttem Billy-éktől. – suttogtam
- Jól van semmi baj főzök egy kis teát rendben? – én csak bólintottam. Ahogy Emi elfordult a tekintetem találkozott a fiúkéval. Mintha mindegyikőjük tudná hogy csak színlelek. Paul csak megrázta a fejét majd lesütötte a szemét. Sam csak egy kifürkésző pillantást vetett rám majd rögtön odament Emihez segíteni neki. Nem akartam Jacobra nézni, de valahogy a tekintete vonzotta az enyémet. A szemében csak bánatot és szomorúságot láttam. Most meg mi a fene baja van amikor tegnap ő utasított vissza. Ez a sok fürkésző tekintetet nem bírom tovább.
- Emily! Felhoznád majd kérlek a szobámba? Szeretnék egy kicsit lepihenni!
- Persze menny csak, hamarosan viszem!- mosolygott rám, majd vissza fordult Samhez. Gyorsan megfordultam, majd elindultam a szobám felé. Egész végig éreztem a fiúk hátamba szúródó pillantását. Mikor felértem a szobámba odaszaladtam a könyvespolcomhoz, és örült keresésbe kezdtem. Percekig csak túrtam a könyvek között míg dühösen le nem kezdtem kotorni őket a polcról.
- Hol a fenében van? – sziszegtem dühösen. Tovább dobáltam le a könyveket míg meg nem találtam végre amit kerestem. Gyorsan visszadobáltam az imádott könyveimet a helyére, majd bepattantam az ágyba a szerzeményemmel. Neki támasztottam a hátam az ágy támlájának, majd végig simítottam a régi La Push-i könyv borítóján. Sóhajtottam egyet majd kinyitottam a tartalom jegyzéknél. Mikor megtaláltam a „La Push ősi legendái”-t sürgős olvasásba kezdtem. Az első pár oldal csak a „hidegekről” az az a vámpírokról szólt. Mikor már arra készültem hogy becsapom a könyvet mert ebben úgy se találok semmit, megakadt a szemem egy farkas képén. A gyönyörű sötét barna színű állat farkas szemet nézett velem a könyv lapjairól.
Kintről halk kopogás hallatszott amitől én majd nem leestem az ágyról ijedtemben. Mikor már egy kicsit össze szedtem magam a takaró alá rejtettem a könyvet és torokban dobogó szívvel a takaró alá kúsztam.
- Csak én vagyok! Meghoztam a teádat!- kiáltott be a nővérem. Egy megnyugtató sóhaj után válaszoltam neki.
- Gyere csak be Emi! – kiáltottam egy kicsit rekedtes hangon hogy azért még is hallja hogy nem vagyok valami jó bőrben. Végül kinyílt az ajtóm és Emily lépett be rajta egy gőzölgő teával a kezében, aminek eper illata volt.
- A kedvencem! – derült fel azonnal az arcom és feljebb tornáztam magam hogy inni tudjak. Emily mosollyal az arcán nyújtotta nekem oda a forró teát. Óvatosan bele kortyoltam. Ahogy a finomság végig folyt a torkomon úgy éreztem mint ha tényleg segítene megnyugodni.
- Köszönöm Emi! Ez istenni! –dicsértem majd leraktam az éjjeli szekrényemre.
- Akkor jó! Örülök hogy ízlik. – mosolygott rám- Most viszont megyek hagylak pihenni rendben? Sue-éknál leszek ha szükséged lenne rám. A telefon számuk meg van ugye?
- Persze hogy meg van. Ne aggódj Emily tudok magamra vigyázni, és különben is már sokkal jobban vagyok. –mosolyogtam rá, mire ő csak megrázta a fejét és viszonozta a mosolyt.
- Akkor megyek. Majd jövök hamarosan. Vigyázz magadra.
- Oké. Te is. – mint egy anya úgy közeledett felém, míg egy puszit nem nyomott a homlokomra. Rámosolyogtam majd befeküdtem a takaróm alá. Mikor Emily becsukta maga mögött az ajtót, gyorsan felültem és kinyitottam a könyvet annál a farkasos képnél. Percekig csak bámultam majd lassan végig simítottam rajta. Le vettem a szemem a képről és tovább kezdtem olvasni a könyvet, míg el nem értem egy furcsa mondatig. „ A vérfarkasoknak ember alakban tűz forró a bőrük a testük pedig hatalmas és félelmet keltő, egy kívül álló szemében”. Eltátottam a szám a csodálkozástól.
- Ez… lehetetlen, ez ….. nem lehet igaz. – suttogtam, majd dühösen becsaptam a könyvet amikor megláttam egy képet amin egy vérfarkas volt látható emberi alakban. Pontosan úgy nézett ki mint a La Push- i fiúk csak éppen az arca volt más a testfelépítése teljesen ugyan olyan volt, mint nekik. Kipattantam az ágyból. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, majd felöltöztem. Fel alá kezdtem el járkálni a szobában. Az agyamban csak a könyv járt és az amit Jake mondott. Beszélnem kell vele. Határoztam el magam, majd tárcsáztam a Black házat. Természetesen Billy vette fel. Közölte velem hogy Jake elment és hogy fogalma sincs hogy mikor jön és azt se tudja hogy hol van. Persze honnan is tudná ? Hiszen egy farkast elég nehéz nyomon követni. Gúnyolódtam magamban majd egy gyors köszönés után leraktam a kagylót, és elfeküdtem keresztben az ágyamon. Behunytam a szemem és próbáltam kizárni a külvilágot. Próbáltam magam elé képzelni hogy most épp iskolába kéne lennem és a vámpírokkal beszélgetni. Ehelyett én mit csinálok? Itt fekszek és azon gondolkozok hogy hogy a francba lehet az hogy Jacob és a többiek vérfarkasok?! Beszélnem kell valakivel vagy megőrülök! Mondtam magamban, de nem tettem semmit csak tovább feküdtem és néztem a plafont. Kivel beszélhetnék? Mindenki őrültnek tartana, és egy dili házba küldene. Nem elég hogy vámpírok de még vérfarkasok is? Ez már nekem egy kicsit sok egyszerre. Az elmélkedésemből a telefon csörgése ébresztett. Hagytam had csörögjön. Mikor már vagy 8-szor kicsöngött, rájöttem lehet hogy Emi az. Biztos kíváncsi rá hogy még élek-e. Megfogtam a mobilt és anélkül hogy megnéztem volna ki az felvettem:
- Haló!
- Na végre! Azt hittem már soha nem veszed fel! – hisztizett a drága barátnőm, ami még ilyenkor is megmosolyogtatott. Anélkül tudtam hogy kivel beszélek hogy megkérdeztem volna. A hangja semmit nem változott 2 év alatt. Mondjuk nehéz is lenne hiszen nem öregszik.
- Azt hittem Alice hogy te mindent tudsz! – mosolyogtam
- Nagyon jól tudod hogy nem látom a jövőd, mint ahogy Edward se látja a gondolataidat és ahogy Jasper se tud téged befolyásolni, és ezeket te természetesen ki is használod! – dorgált meg szigorúan, de egy lemondó sóhaj után folytatta már sokkal kedvesebb hangon- Na jó! Inkább te mesélj! Miért nem jöttél suliba? Azt láttam hogy nem jössz de azt nem hogy miért nem?
- Nem azt mondtad az előbb hogy nem látod a jövőm? – kíváncsiskodtam
- Csak akkor nem látom ha La Pushban vagy. Vagy ha valamelyik Quilute fiú közelében .- és ekkor döbbentem rá. Szóval ezért nem látja Alice a jövőmet mert a vérfarkasokat nem látja.
- Na elmondod végre vagy még megvárod míg becsöngetnek? – kérdezte. Én kikerültem a kérdést és feltettem a sajátomat.
- Alice…. léteznek vérfarkasok? – pár perc csönd után megszólalt
- Ezt meg…. miért kérdezed? – hüledezett Alice
- Csak válaszolj! Igen vagy nem?- tettem fel ismét a kérdést
- Igen…. igen léteznek. – bökte ki végül. Behunytam a szemem és próbáltam Alicre koncentrálni.
- Jacob és a többiek vérfarkasok? – kérdeztem egy sóhaj kíséretében
- Jane! Én nem hiszem hogy ezt nekem kéne neked elmondani. – suttogta
- Alice! Ha te nem mondod el akkor senki! Kérlek tudnom kell!- pár perc vonakodás után felsóhajtott
- Rendben. Jacob és a többi fiú akik úgy megváltoztak 2 év alatt ők…. mind vérfarkasok. – megnyugodva ültem le az ágy szélére. Most már Jakenek nincs oka rá hogy ne legyünk együtt. Beszélnem kell vele, és elkell mondanom hogy nem érdekel hogy micsoda ő. Én így is szeretem.
- Ezért nem jöttél suliba? – kérdezte együtt érzően Alice
- Igen. Megkellett tudnom hogy mi történt itt mindenkivel, de így már minden rendben lesz remélem. – mosolyogtam
- Ezt hogy érted? Ugye nem? Jane mond hogy nem!- tudtam mire gondol. Alice túl okos ahhoz hogy ne tudja hogy beleszerettem egy farkasba, aki állítólag még a vámpíroknál is veszélyesebb.
- De igen Alice! Szeretem Jacobot, és nem hagyom hogy ez miatt szét menjünk. – mondtam határozottan
- Jane, ez így nem jó. Ez… nem biztonságos….- nem vártam meg hogy befejezze közbe vágtam
- Miért az nem veszélyes hogy vámpírok a barátaim? –kérdeztem
- De mi legalább tudjuk türtőztetni magunkat. Nem úgy mint egyesek. Ha egy farkast felidegesítesz átváltozik és szétmarcangol mint egy darab ruhát. – dacoskodott
- Igazad van a vérveszteség sokkal jobb. – háborogtam. Alice csak sóhajtott és ebből rögtön tudtam hogy nyertem.
- Nem tudlak lebeszélni, de egy dolgot azért tegyél meg nekem jó?
- Rendben. Mit?
- Vigyázz magadra jó? Ne hogy úgy járj mint Em…- félbehagyta a mondatot és hiába vártam hogy folytassa nem tette.
- Kiről beszélsz Alice? Csak nem…. Emilyt is egy vérfarkas támadta meg? – kérdeztem elakadó lélegzettel
- Igen. Sam volt, de baleset történt. Soha nem tudná bántani a nővéredet szánt szándékkal. –bizonygatta Alice. Ebben igaza van. Sam imádja őt, és nem bántaná szándékosan. És Emi is szereti őt, ezek szerint mert megbocsátott neki. A dühömet átváltotta az együttérzés. Most már értem miért csókolja végig minden nap Emily sebhelyét. Bűntudata van. – Jane, ezt ne mond el nekik. Szerintem így is épp elég nehéz lehet nekik. – szólalt meg szomorúan
- Igazad van- sóhajtottam- De legalább már ezt is tudom. – mosolyogtam
- Szóval megteszed amit kértem tőled?
- Igen persze. Vigyázok magamra megígérem! Azt azért megtudod mondani hogy mikor megyek suliba? – kérdeztem kíváncsian
- Pillanat! – pár percig csak némaság volt, szinte hallottam ahogy erőlködik hogy lásson valamit- Oké! Megvan! Holnap már köztünk lehetsz végre! – nevetett föl Alice
- Ennek örülök legalább nem halok meg ma. Ez már jó jel. – mosolyogtam
- Elmondod neki?
- Igen. Muszáj ha vele akarok lenni.
- Ebben igazad van! – kuncogott ismét- Sajnálom mennem kell! Mindjárt becsöngetnek és ha nem megyek keresni fognak. Holnap találkozunk Jane! Már alig várom.
- Én is Alice! Viszlát holnap!
- Szia! Ja , és Jane csak óvatosan! – dorgált meg
- Rendben, az leszek. Szia! – fáradtam dőltem el az ágyamon. Részben megnyugodtam hisz már nincs semmi ok arra hogy Jake ne legyen velem. De félek is mi van ha nem szeret? Kiűztem a fejemből a gondolatokat, és felálltam hogy elindulhassak a Black házhoz. Már az ajtóban voltam amikor ismét megcsörrent a mobilom. Kicsit durcásan, de felvettem
- Alice megmondtam hogy….- egy gyönyörű dallamú hang vágott a szavamba
- Én is örülök hogy hallom a hangod- kuncogott az ismerős- De annyira azért nem hasonlítok Alicere hogy hozzá hasonlíts.
- Miért hívtál Edward? – kérdeztem gyorsan mert már mennék Jacobhoz.
- Csak nem zavarok? 2 év után egy kis időt azért szánhatnál rám nem gondolod? – kérdezte cinkosan
- De igen, de most…. most mennem kell. Majd vissza hívlak ha elintéztem néhány dolgot. – hadartam gyorsan
- Jacob meg vár, és addig se kockáztatod az életed amíg velem beszélsz.
- Most azért hívtál hogy kioktass? Minek olvastad ki Alice fejéből ha zavar? – háborodtam fel mert már nagyon szeretnék menni
- Kíváncsi voltam hogy miért nem jöttél, és hát tudnod kell hogy nem örülök neki hogy megtudtad. – sóhajtott lemondóan Edward
- Ezt meg hogy érted? Talán jobb lett volna ha nem tudom meg és hazugságban élek?
- Nem így értettem. Tudtam hogy egyszer úgy is megtudod amilyen kíváncsi vagy, de azért reménykedtem benne…. hogy később lesz.
- Még is mikor később? 50 évesen amikor észre veszem hogy a pasi akibe szerelmes vagyok az még mindig úgy néz ki mint egy 17 éves? – csattantam fel mert már nagyon elegem van a folyamatos papolásokból. Edward nem válaszolt. Pár perc múlva megszólalt
- Figyelj Jane! Nem azért hívtalak fel hogy veszekedjek veled ha nem azért hogy elmondjam, aggódok érted. A farkasok veszélyesek, főleg ha feldühítik őket.
- Szerintem a vámpírok is ilyenek- sziszegtem dühösen
- Lehet hogy veszélyesek vagyunk, de nem annyira mint ők. Gondolom láttad már a nővéred arcát. Te is így akarod végezni? – kérdezte már ő is dühösen. Ettől valaki megijedne, de én túl jól ismerem Edwardot ahhoz hogy most féljek tőle.
- Neked most nem órán kéne lenned? – kerültem el a témát. Egy sóhaj után már nyugodtabban válaszolt
- Nem volt kedvem bemenni órára. Így inkább zenét hallgatok és veled veszekszek.
- Nem kell velem veszekedned. Edward! Én csak…. annyit kérek hogy ha már nem bízol a családomban legalább bennem bízz! Kérlek! – nyugodtam le már én is. Ismét sóhajtott
- Bízok benned! De akkor vigyázz magadra. Holnap találkozunk! –mondta lehangoltan
- Igen. Szia Edward!
- Szia!- köszönt el szomorúan. Pár percig csak néztem a telefont, majd zsebre vágtam és elindultam hogy beszéljek Jacobbal.
2009. december 23., szerda
2009. december 21., hétfő
Hírek!
Hali!
Ugyan úgy ahogy a másik blogomon is itt is szerdán vagy csütörtökön lesz új fejezet. Remélem szerdán , majd igyekszek. A másik dolog amit már elmondtam a Vámpír szerelem blogomnál, az az hogy a 2. fejezetet ha felteszem akkor írjatok komikat lécci. Ha össze gyűlik 10 hozzászólás akkor már hétvégén felrakom az új fejezetet. Ha nem akkor csak 1 vagy több hónap múlva kapjátok meg az új fejit. Ezt nem akartam megtenni, de szükségem lenne a hozzszólásokra , mert így nem tudom hogy min változtassak és min ne. Szóval ennyi lenne. Szerdán vagy csütörtökön jövök.
Puszi
Niky
Ugyan úgy ahogy a másik blogomon is itt is szerdán vagy csütörtökön lesz új fejezet. Remélem szerdán , majd igyekszek. A másik dolog amit már elmondtam a Vámpír szerelem blogomnál, az az hogy a 2. fejezetet ha felteszem akkor írjatok komikat lécci. Ha össze gyűlik 10 hozzászólás akkor már hétvégén felrakom az új fejezetet. Ha nem akkor csak 1 vagy több hónap múlva kapjátok meg az új fejit. Ezt nem akartam megtenni, de szükségem lenne a hozzszólásokra , mert így nem tudom hogy min változtassak és min ne. Szóval ennyi lenne. Szerdán vagy csütörtökön jövök.
Puszi
Niky
2009. december 7., hétfő
Silver Moon 1. fejezet
Jó olvasást! Remélem tetszik, ja és komikat lécci!
pucca
üd.:Niky
1. fejezet
Izgatottan hajtottam a kanyargós úton La Push felé. 2 év telt el, de én még mindig úgy gondolok erre helyre mint az otthonomra. Kíváncsi vagyok mennyi minden változott 2 év alatt?! Ráléptem a gázra hogy minél előbb láthassam a rég nem látott ismerős arcokat. Megismernek még? A nővérem biztos, na de a többiek? A gondolataimba merülve hajtottam tovább, és észre se vettem de már ott is voltam. Leparkoltam a nővérem Emily és a vőlegénye Sam háza előtt. Lassan kimásztam a kocsimból és elindultam az ismerős kis ház felé amit mindig is imádtam és a mai napig szeretek. Csak pár lépést tettem meg amikor kicsapódott a bejárati ajtó és Emily viharzott ki rajta. Sebhelyes arcán a szája felfelé görbült ahogy meglátott. Furcsa volt így viszont látni a mindig gyönyörű nővéremet. Már megszoktam az arcát és nem is foglalkoztam vele sokat hiszen én úgy is szeretném ha 3 szeme lenne és egy lába, de még is nehéz volt elhinni hogy egy medve így elcsúfította az egykor gyönyörű arcát.
- Jane! – kiáltotta a nővérem majd futni kezdett felém, mire én is megszaporáztam a lépteimet. Mikor elértük egymást azonnal egymásba karoltunk, én pedig önfeledten borultam a nyakába. Csodás illata volt igazi fűszeres La Push-i illat amit én mindig is imádtam. Mikor végre elengedtük egymást Emily a szemembe nézett és csak mosolygott.
- Annyira örülök hogy végre itt vagy Jane. Már azt hittem sose érsz ide.
- Én is azt hittem Emily. Jaj, annyira hiányoztál! – öleltem meg újból
- Te is nekem Jane. Nálad jobb hugicát el se tudnék magamnak képzelni. – kacagott fel
- Nálad jobb nővér sincs a világon se hol! – mosolyodtam el én is. Majd elengedtük egymást és elindultunk a ház felé. Amikor beléptünk meglepődtem hogy minden olyan mint régen. Még a képek a falon is ugyan azok mint voltak kivéve hogy kiegészültek pár képpel amin Emily virít Sam mellet.
- Felviszem a cuccomat oké?
- Persze menny csak. A szobád a régi hozzá se nyúltam csak kitakarítottam.
- Köszi Emi. –öleltem meg még egyszer majd felfelé vettem az irányt. Amikor felértem és benyitottam a szobámba nagyon meglepődtem. Igaza volt Emilynek minden a régi. Ledobtam a bőröndöket és oda mentem az íróasztalomhoz ami még mindig ugyan az volt amit egyszer a szüleimtől kaptam még 4 éve. Mindig is imádtam ezt a szobát mert innen volt a legszebb kilátás La Push-ra. Leültem az ablak párkányra és a tájat kezdtem pásztázni. Percekig csak ültem és néztem az erdőt. Amikor kintről hangokat hallottam amik épp a szobám felé közeledtek. Még le se szálltam a párkányról amikor egy ismerős még is idegen személy rontott be a szobámba. Majd magához húzott és szorosan magához ölelt. Már épp megfulladni készültem amikor egy újabb ismerős lépett a szobámba és valamit motyogott olyan halkan hogy nem is értettem, de a fogva tartóm igen, és lazított a szorításán mire én kicsit hátrébb húzódtam hogy szemébe nézhessek, de nem engedtem el.
- Seth?! – kérdeztem majd nem suttogva
- Bizony! – virult fel az arca. Valóban ő volt és még sem. Legalább 3 - szor nagyobb nálam. Az izmok csak úgy dagadtak rajta. Mikor végre szóhoz tudtam jutni a meglepődéstől a szemébe néztem ami ugyan olyan volt még így két év után is mint volt.
- El se hiszem. Amikor utoljára láttalak még kis majom voltál aki alig volt magasabb nálam pár centivel. – Seth már épp szólásra nyitotta a száját amikor az ismerős az ajtóból közelebb lépett hozzánk mire én azonnal fel is mertem hogy ki is az.
- Igen Seth egy …. picit megváltozott, de ne aggódj ugyan olyan majom most is mint 2 éve. –mosolyodott el Embry majd játékosan összekócolta Seth haját.
- Jaj, hagyd már a hajam tudod mennyi időbe telt reggel megcsinálni hogy jól álljon? – nyafogta. Én erre csak elmosolyodtam , majd kibújtam az öleléséből és Embryhez mentem majd átöleltem. Ő is ugyan olyan nagy darab volt mint Seth. Mi a fenét csináltak ezek 2 év alatt hogy ekkorák lettek?
- Örülök hogy itt vagy Jane, de szerintem nem kéne téged kisajátítani. Még nagyon sokan szeretnének veled találkozni és ki vagyok én hogy ezt megakadályozzam? – mosolyodott el Embry majd Seth-el együtt lefelé kezdtek húzni a lépcsőn. Ahogy leértünk már láttam is hogy miről beszélt Embry . Rengeteg ismerős arc volt a konyhában. Akiknek mindegyike olyan termetű volt mint Seth és Embry. Itt mindenki ekkora? Futott át a kérdés a fejemen. Amikor beléptem a konyhába Quil lépett oda hozzám és üdvözölt egy hatalmas öleléssel.
- Végre itt vagy már. Nagyon hiányoztál kis lány!
- Te is nekem Quil! – mosolyodtam rá, majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan tovább is állt hogy helyett adjon a mindig vidám Jarednek. Aki most is majd kicsattant az örömtől ahogy magához ölelt.
- Végre lesz egy olyan ember is akivel tudok fogadni és még meg se sértődik ha én nyerek. – mosolygott rám szívélyesen
- Bizony végre lesz valaki akivel eltudok hülyülni. –erre egy szomorú morgást hallottam a hátam mögül ahol Seth állt.
- Nem úgy értettem Seth. Nálad jobb barátot el se tudnék képzelni. –öleltem magamhoz, mire ő végre elmosolyodott.
- Na most már elég lesz én még nem üdvözöltem az új jövevényt.
- Paul! – bújtam erős karjai közé
- Mi az kis lány csak nem hiányoztam? – kérdezte hamiskásan
- De hogy nem , Los Angeles-ben nem volt senki akivel bajba tudtam kerülni. Ott mindenki jó kis lányt játszik. Most viszont már van akire rá tudom verni a balhét ha elkapnak. –mosolyogtam Paulra, aki felnevetett
- Hát így ismersz engem aki hagyja hogy lebukj? Nem hagyom hogy az egyetlen tásamat valaki elkapja. – ölelt szorosan magához
- Most már végre én is ideférnék? Szeretném üdvözölni gyönyörű menyasszonyom gyönyörű húgát. –mosolygott rám Sam. Mire Paul arrébb ment hogy Sam férjen a helyére. Szorosan magához ölelt majd el is engedett és a szemembe nézett.
- Örülök hogy itt vagy és újból itt laksz majd velünk.
- Én is örülök Sam. –mosolyogtam vissza rá.
- Na jó most már elég legyen jó. Szegénykém biztos fáradt már a hosszú út miatt hagyjátok hadd pihenjen egy kicsit legalább .- pirított fiúkra Emily
- Ne Emi! Hagyd csak ! Szívesen vagyok velük főleg ennyi idő után. Persze csak ha ők is akarják? – néztem kérdőn a hatalmas body bilderekre, akik boldogan mosolyogtak vissza rám. Körbe néztem a kis konyhában ahol csodáltam hogy ennyi nagy darab fiú elfér, de azt akit kerestem nem találtam meg sajnos.
- Sam ! Billy hol van? – kérdeztem kérdőn nővérem leendő párját
- Szerintem otthon van. Ha akarod valamelyik fiú elkísér hozzá. Elakart jönni de sajnos…. volt egy…. kis dolga.
- Óóó értem. Akkor ha nem baj én ellátogatnék hozzá. Seth nem jössz?
- De hogy nem. Ez nem is kérdés. – mosolygott rám majd kifelé vezetett az ajtón, de még Sam utánunk szólt
- Aztán vigyázz rá! Ne hogy valami baja essen vagy megbánod.
- Vigyázok Sam! Ígérem! –tette hozzá Sam rosszalló arc kifejezése után.
A Billyhez vezető utat végig beszélgettük. Minden féléről szó esett. Megtudtam hogy mi történt Seth apjával, amit nagyon sajnáltam mert nem tudtam elképzelni a mindig vidám Seth-et az apja holteste felett sírni. Gyorsan el is hessegettem ezt a képet és másra tereltem a szót. Seth mindenről kikérdezett amiről csak lehet. Én pedig szívesen ecseteltem el mindent amit csak kérdezett.
- Na és meddig maradsz itt? – kérdezte kíváncsian
- Szerintem most sokáig. –mosolyogtam rá- Szeretném itt befejezni a gimit. Aztán majd meglátjuk mi lesz.
- És miért nem a La Push-i suliba tanulsz miért inkább a Forskiba mész?
- Mert oda már jártam és szerettem azt a sulit. Amikor pedig elköltöztünk anyuékkal nagyon sajnáltam hogy ott kell hagynom. –mondtam lehangoltan. Nem akartam még Seth-nek se elmondani hogy mi az igazi okom arra hogy oda mennyek. Nem mintha nem bíznék benne de ezt ő nem értheti.
- Értem. Pedig jó lett volna ha egy suliba járunk. – mosolygott rám amit én viszonoztam.
- Amúgy miért jöttél vissza? Azt hittem szereted Los Angelest?!
- Igen szeretem, de nagyon vissza akartam jönni. Hiányoztatok. A szüleim pedig nem akadékoskodtak amikor azt mondtam vissza szeretnék jönni Emilyhez. – Seth ismét mosolygott.
Pár perc múlva elértük a Black házat. Billy a verandán ült a tolószékében és épp egy régi törzsi könyvet olvasott. Amikor meglátott minket és azonnal felderült az arca.
- Szia Billy!- integettem neki boldogan majd felszaladtam a verandára és magamhoz öleltem amennyire a tolószék engedte.
- Jane! Örülök hogy végre itt vagy. Mindenki rólad áradozott hogy mennyit változtál.- nézett rajtam végig jelentőség teljesen
- Bizony megváltoztam. Külsőre, de attól még ugyan az maradtam! – vigyorodtam el
- Bízok is benne. Billyvel órákat beszélgettünk .Seth már elment mert segítenie kellett Suenak valamiben. Mikor már mindent megtárgyaltunk elköszöntem és a part felé vettem az irányt ahol mindig is rengeted időt töltöttem kis koromban. Leültem egy ismerős fatörzsre ami már akkor itt volt amikor mi elköltöztünk, és néztem a gyönyörű kék vizet. Percekig csak némán néztem a tájat amikor meghallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.
- Csak nem nosztalgiázol? – érkezett a kérdés attól a személytől akit ma egész nap hiányoltam
- Jake?! – ugrottam fel rögtön a fa törzsről és szó szerint Jake nyakába ugrottam aki könnyedén megtartotta a súlyom, és biztos lábakon szorosan magához ölelt.
- Annyira hiányoztál! –nyögte pár perc hallgatás után
- Te is nekem Jake! Méghozzá nagyon. – bújtam még közelebb hozzá. Mindig is Jacob állt hozzám legközelebb a La Push-iak közül. Talán még a nővéremnél is közelebb éreztem őt magamhoz. Amikor 2 éve elváltunk azt hittem már soha nem fogjuk látni egymást és ezzel Jake is így volt. Sosem fogom elfelejteni azt a szomorú pillantást amivel akkor nézett rám amikor elmentem Los Angelesbe a szüleimmel, itt hagyva a nővéremet, La Push-t és persze Jacobot. Mindig csak barátok voltunk, de volt kettőnk között egy olyan kapocs ami több volt mint barátság és ezzel mind ketten tisztában voltunk. Hiába próbáltam vissza fogni a könnyeimet nem sikerült azok kegyetlenül utat törtek maguknak. Én pedig zokogva borultam Jacob izmos vállába. Mikor észre vette hogy sírok kicsit elhúzódott de csak annyira hogy a szemembe nézhessen.
- Most meg miért sírsz? Ennyire rossz engem újra látni? – kérdezte mosolyogva még is komolyan
- Ne is mondj ilyet épp ellenkezőleg. Alig bírtam ki nélküled.
- Akkor ne sírj. Most már itt vagy és remélem itt is maradsz most már. Ugye? – kérdezte szomorúan
- Igen. Persze. Naná. Még szép. – mosolyogtam rá könnytől áztatott szemekkel
- Akkor jó. Félek már nem bírnám ki nélküled még 2 évig. Azt hittem már soha nem láthatlak újra. – komorul el az arca, majd hatalmas kezeivel letörölte a könnyeimet.
- Egy ideig én se voltam benne biztos hogy vissza jövök, de aztán….
- De aztán mi? – most mit mondjak? Mondjam el hogy mit érzek? Mondjam el hogy nem bírtam tovább nélküle? De ha ezt el is mondom a másik okát nem mondhatom el az itt létemnek. Biztos vagyok benne hogy nem értenék meg. És mi van ha Jake nem is érez úgy ahogy én érzek iránta? Mi van ha már nem szeret úgy ahogy 2 éve? Azt nem tudnám elviselni. Jacob látva hezitálásomat, a derekam köré fonta a karjait, közelebb húzott magához és a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Miért jöttél vissza Jane? –kérdezte suttogva. Belenéztem a szemébe és próbáltam kinyögni egy értelmes szót.
- Mert…. mert szükségem van rád Jake. Szeretlek Jacob. – nyögtem ki végül a legfontosabb szót. Jake meglepetésemre mintha fellélegzett volna, majd megszólalt.
- Én is szeretlek Jane. 2 éve várlak, és bíztam benne hogy nem hiába várok, és tud hogy mindennél és mindenkinél jobban szeretlek… – vallotta be de egy percre se engedte el a tekintetemet. Megkönnyebbültem amikor meghallottam a vallomását de még se tudtam figyelmen kívül hagyni hogy még mondani akar valamit.
- De? – kérdeztem kíváncsian
- De… félek hogy van valami ami közénk állhat. – komorodott el a tekintete
- Micsoda? – kérdeztem félve. Jacob sóhajtott majd beszélni kezdett.
- Igazából fogalmam sincs hogy elmondhatnám-e neked?
- Nem bízol bennem Jake? –néztem a szomorú szemébe
- Nem erről van szó Jane. Én bízok benned sőt…de ez nem ilyen egyszerű. – hajtotta le szomorúan a fejét majd elengedett és távolabb lépett tőlem.
- Miért ne lenne ez egyszerű ?
- Azért mert ez nem csak rólam szól, és ha ezt elmondom neked akkor nem csak magamat árulnám el hanem a többieket is. Ezt pedig nem tehetem. Hiába is szeretném hogy együtt legyünk ez így nem megy. Pedig hidd el szeretném és ha lehetne változtatnék rajta de nem lehet.
- Mi a fenéről beszélsz Jacob? – léptem közelebb hozzá
- Arról hogy mi vagyok. – nyögte pár perc csönd után
- Miért mi vagy? – kérdeztem vonakodva. Nem tudtam elképzelni hogy mi a baj, hisz már annyi mindenről hallottam és meg is tapasztaltam néhány dolgot. Sokáig például a történetekkel ellentétben én biztos voltam benne hogy vámpírok nem léteznek. Most meg rögtön 7-et is ismerek és szeretem is őket a La Push-iakkal ellentétben akik gyűlölték őket mindennél jobban. A legendák miatt és féltek is tőlük. A szerződés megtiltotta hogy La Push-ba jöjjenek de azt nem hogy a városban lakjanak és járjanak iskolába mint a többi normális ember. Természetesen senkinek nem mondtam el hogy tudok róluk azt meg főleg nem hogy barátkozok velük mert rögtön kivennének a suliból. Jacob sokáig nem válaszolt csak szomorú tekintettel nézett rám.
- Nem mondhatom el Jane! – jött a gyötrelmes válasz
- Mi a fenéért nem mondhatod el? Ennyire szörnyű? Nem érdekel szeretlek és nem hagyom hogy ez a dolog közénk álljon.- léptem hozzá közelebb, már épp megakartam érinteni amikor elhúzódott. Én pedig csalódottan vissza húztam a kezemet.
- Nem lehet Jane! Nagyon sajnálom! – nézett a szemembe, majd elindult a parton visszafelé.
pucca
üd.:Niky
1. fejezet
Izgatottan hajtottam a kanyargós úton La Push felé. 2 év telt el, de én még mindig úgy gondolok erre helyre mint az otthonomra. Kíváncsi vagyok mennyi minden változott 2 év alatt?! Ráléptem a gázra hogy minél előbb láthassam a rég nem látott ismerős arcokat. Megismernek még? A nővérem biztos, na de a többiek? A gondolataimba merülve hajtottam tovább, és észre se vettem de már ott is voltam. Leparkoltam a nővérem Emily és a vőlegénye Sam háza előtt. Lassan kimásztam a kocsimból és elindultam az ismerős kis ház felé amit mindig is imádtam és a mai napig szeretek. Csak pár lépést tettem meg amikor kicsapódott a bejárati ajtó és Emily viharzott ki rajta. Sebhelyes arcán a szája felfelé görbült ahogy meglátott. Furcsa volt így viszont látni a mindig gyönyörű nővéremet. Már megszoktam az arcát és nem is foglalkoztam vele sokat hiszen én úgy is szeretném ha 3 szeme lenne és egy lába, de még is nehéz volt elhinni hogy egy medve így elcsúfította az egykor gyönyörű arcát.
- Jane! – kiáltotta a nővérem majd futni kezdett felém, mire én is megszaporáztam a lépteimet. Mikor elértük egymást azonnal egymásba karoltunk, én pedig önfeledten borultam a nyakába. Csodás illata volt igazi fűszeres La Push-i illat amit én mindig is imádtam. Mikor végre elengedtük egymást Emily a szemembe nézett és csak mosolygott.
- Annyira örülök hogy végre itt vagy Jane. Már azt hittem sose érsz ide.
- Én is azt hittem Emily. Jaj, annyira hiányoztál! – öleltem meg újból
- Te is nekem Jane. Nálad jobb hugicát el se tudnék magamnak képzelni. – kacagott fel
- Nálad jobb nővér sincs a világon se hol! – mosolyodtam el én is. Majd elengedtük egymást és elindultunk a ház felé. Amikor beléptünk meglepődtem hogy minden olyan mint régen. Még a képek a falon is ugyan azok mint voltak kivéve hogy kiegészültek pár képpel amin Emily virít Sam mellet.
- Felviszem a cuccomat oké?
- Persze menny csak. A szobád a régi hozzá se nyúltam csak kitakarítottam.
- Köszi Emi. –öleltem meg még egyszer majd felfelé vettem az irányt. Amikor felértem és benyitottam a szobámba nagyon meglepődtem. Igaza volt Emilynek minden a régi. Ledobtam a bőröndöket és oda mentem az íróasztalomhoz ami még mindig ugyan az volt amit egyszer a szüleimtől kaptam még 4 éve. Mindig is imádtam ezt a szobát mert innen volt a legszebb kilátás La Push-ra. Leültem az ablak párkányra és a tájat kezdtem pásztázni. Percekig csak ültem és néztem az erdőt. Amikor kintről hangokat hallottam amik épp a szobám felé közeledtek. Még le se szálltam a párkányról amikor egy ismerős még is idegen személy rontott be a szobámba. Majd magához húzott és szorosan magához ölelt. Már épp megfulladni készültem amikor egy újabb ismerős lépett a szobámba és valamit motyogott olyan halkan hogy nem is értettem, de a fogva tartóm igen, és lazított a szorításán mire én kicsit hátrébb húzódtam hogy szemébe nézhessek, de nem engedtem el.
- Seth?! – kérdeztem majd nem suttogva
- Bizony! – virult fel az arca. Valóban ő volt és még sem. Legalább 3 - szor nagyobb nálam. Az izmok csak úgy dagadtak rajta. Mikor végre szóhoz tudtam jutni a meglepődéstől a szemébe néztem ami ugyan olyan volt még így két év után is mint volt.
- El se hiszem. Amikor utoljára láttalak még kis majom voltál aki alig volt magasabb nálam pár centivel. – Seth már épp szólásra nyitotta a száját amikor az ismerős az ajtóból közelebb lépett hozzánk mire én azonnal fel is mertem hogy ki is az.
- Igen Seth egy …. picit megváltozott, de ne aggódj ugyan olyan majom most is mint 2 éve. –mosolyodott el Embry majd játékosan összekócolta Seth haját.
- Jaj, hagyd már a hajam tudod mennyi időbe telt reggel megcsinálni hogy jól álljon? – nyafogta. Én erre csak elmosolyodtam , majd kibújtam az öleléséből és Embryhez mentem majd átöleltem. Ő is ugyan olyan nagy darab volt mint Seth. Mi a fenét csináltak ezek 2 év alatt hogy ekkorák lettek?
- Örülök hogy itt vagy Jane, de szerintem nem kéne téged kisajátítani. Még nagyon sokan szeretnének veled találkozni és ki vagyok én hogy ezt megakadályozzam? – mosolyodott el Embry majd Seth-el együtt lefelé kezdtek húzni a lépcsőn. Ahogy leértünk már láttam is hogy miről beszélt Embry . Rengeteg ismerős arc volt a konyhában. Akiknek mindegyike olyan termetű volt mint Seth és Embry. Itt mindenki ekkora? Futott át a kérdés a fejemen. Amikor beléptem a konyhába Quil lépett oda hozzám és üdvözölt egy hatalmas öleléssel.
- Végre itt vagy már. Nagyon hiányoztál kis lány!
- Te is nekem Quil! – mosolyodtam rá, majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan tovább is állt hogy helyett adjon a mindig vidám Jarednek. Aki most is majd kicsattant az örömtől ahogy magához ölelt.
- Végre lesz egy olyan ember is akivel tudok fogadni és még meg se sértődik ha én nyerek. – mosolygott rám szívélyesen
- Bizony végre lesz valaki akivel eltudok hülyülni. –erre egy szomorú morgást hallottam a hátam mögül ahol Seth állt.
- Nem úgy értettem Seth. Nálad jobb barátot el se tudnék képzelni. –öleltem magamhoz, mire ő végre elmosolyodott.
- Na most már elég lesz én még nem üdvözöltem az új jövevényt.
- Paul! – bújtam erős karjai közé
- Mi az kis lány csak nem hiányoztam? – kérdezte hamiskásan
- De hogy nem , Los Angeles-ben nem volt senki akivel bajba tudtam kerülni. Ott mindenki jó kis lányt játszik. Most viszont már van akire rá tudom verni a balhét ha elkapnak. –mosolyogtam Paulra, aki felnevetett
- Hát így ismersz engem aki hagyja hogy lebukj? Nem hagyom hogy az egyetlen tásamat valaki elkapja. – ölelt szorosan magához
- Most már végre én is ideférnék? Szeretném üdvözölni gyönyörű menyasszonyom gyönyörű húgát. –mosolygott rám Sam. Mire Paul arrébb ment hogy Sam férjen a helyére. Szorosan magához ölelt majd el is engedett és a szemembe nézett.
- Örülök hogy itt vagy és újból itt laksz majd velünk.
- Én is örülök Sam. –mosolyogtam vissza rá.
- Na jó most már elég legyen jó. Szegénykém biztos fáradt már a hosszú út miatt hagyjátok hadd pihenjen egy kicsit legalább .- pirított fiúkra Emily
- Ne Emi! Hagyd csak ! Szívesen vagyok velük főleg ennyi idő után. Persze csak ha ők is akarják? – néztem kérdőn a hatalmas body bilderekre, akik boldogan mosolyogtak vissza rám. Körbe néztem a kis konyhában ahol csodáltam hogy ennyi nagy darab fiú elfér, de azt akit kerestem nem találtam meg sajnos.
- Sam ! Billy hol van? – kérdeztem kérdőn nővérem leendő párját
- Szerintem otthon van. Ha akarod valamelyik fiú elkísér hozzá. Elakart jönni de sajnos…. volt egy…. kis dolga.
- Óóó értem. Akkor ha nem baj én ellátogatnék hozzá. Seth nem jössz?
- De hogy nem. Ez nem is kérdés. – mosolygott rám majd kifelé vezetett az ajtón, de még Sam utánunk szólt
- Aztán vigyázz rá! Ne hogy valami baja essen vagy megbánod.
- Vigyázok Sam! Ígérem! –tette hozzá Sam rosszalló arc kifejezése után.
A Billyhez vezető utat végig beszélgettük. Minden féléről szó esett. Megtudtam hogy mi történt Seth apjával, amit nagyon sajnáltam mert nem tudtam elképzelni a mindig vidám Seth-et az apja holteste felett sírni. Gyorsan el is hessegettem ezt a képet és másra tereltem a szót. Seth mindenről kikérdezett amiről csak lehet. Én pedig szívesen ecseteltem el mindent amit csak kérdezett.
- Na és meddig maradsz itt? – kérdezte kíváncsian
- Szerintem most sokáig. –mosolyogtam rá- Szeretném itt befejezni a gimit. Aztán majd meglátjuk mi lesz.
- És miért nem a La Push-i suliba tanulsz miért inkább a Forskiba mész?
- Mert oda már jártam és szerettem azt a sulit. Amikor pedig elköltöztünk anyuékkal nagyon sajnáltam hogy ott kell hagynom. –mondtam lehangoltan. Nem akartam még Seth-nek se elmondani hogy mi az igazi okom arra hogy oda mennyek. Nem mintha nem bíznék benne de ezt ő nem értheti.
- Értem. Pedig jó lett volna ha egy suliba járunk. – mosolygott rám amit én viszonoztam.
- Amúgy miért jöttél vissza? Azt hittem szereted Los Angelest?!
- Igen szeretem, de nagyon vissza akartam jönni. Hiányoztatok. A szüleim pedig nem akadékoskodtak amikor azt mondtam vissza szeretnék jönni Emilyhez. – Seth ismét mosolygott.
Pár perc múlva elértük a Black házat. Billy a verandán ült a tolószékében és épp egy régi törzsi könyvet olvasott. Amikor meglátott minket és azonnal felderült az arca.
- Szia Billy!- integettem neki boldogan majd felszaladtam a verandára és magamhoz öleltem amennyire a tolószék engedte.
- Jane! Örülök hogy végre itt vagy. Mindenki rólad áradozott hogy mennyit változtál.- nézett rajtam végig jelentőség teljesen
- Bizony megváltoztam. Külsőre, de attól még ugyan az maradtam! – vigyorodtam el
- Bízok is benne. Billyvel órákat beszélgettünk .Seth már elment mert segítenie kellett Suenak valamiben. Mikor már mindent megtárgyaltunk elköszöntem és a part felé vettem az irányt ahol mindig is rengeted időt töltöttem kis koromban. Leültem egy ismerős fatörzsre ami már akkor itt volt amikor mi elköltöztünk, és néztem a gyönyörű kék vizet. Percekig csak némán néztem a tájat amikor meghallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.
- Csak nem nosztalgiázol? – érkezett a kérdés attól a személytől akit ma egész nap hiányoltam
- Jake?! – ugrottam fel rögtön a fa törzsről és szó szerint Jake nyakába ugrottam aki könnyedén megtartotta a súlyom, és biztos lábakon szorosan magához ölelt.
- Annyira hiányoztál! –nyögte pár perc hallgatás után
- Te is nekem Jake! Méghozzá nagyon. – bújtam még közelebb hozzá. Mindig is Jacob állt hozzám legközelebb a La Push-iak közül. Talán még a nővéremnél is közelebb éreztem őt magamhoz. Amikor 2 éve elváltunk azt hittem már soha nem fogjuk látni egymást és ezzel Jake is így volt. Sosem fogom elfelejteni azt a szomorú pillantást amivel akkor nézett rám amikor elmentem Los Angelesbe a szüleimmel, itt hagyva a nővéremet, La Push-t és persze Jacobot. Mindig csak barátok voltunk, de volt kettőnk között egy olyan kapocs ami több volt mint barátság és ezzel mind ketten tisztában voltunk. Hiába próbáltam vissza fogni a könnyeimet nem sikerült azok kegyetlenül utat törtek maguknak. Én pedig zokogva borultam Jacob izmos vállába. Mikor észre vette hogy sírok kicsit elhúzódott de csak annyira hogy a szemembe nézhessen.
- Most meg miért sírsz? Ennyire rossz engem újra látni? – kérdezte mosolyogva még is komolyan
- Ne is mondj ilyet épp ellenkezőleg. Alig bírtam ki nélküled.
- Akkor ne sírj. Most már itt vagy és remélem itt is maradsz most már. Ugye? – kérdezte szomorúan
- Igen. Persze. Naná. Még szép. – mosolyogtam rá könnytől áztatott szemekkel
- Akkor jó. Félek már nem bírnám ki nélküled még 2 évig. Azt hittem már soha nem láthatlak újra. – komorul el az arca, majd hatalmas kezeivel letörölte a könnyeimet.
- Egy ideig én se voltam benne biztos hogy vissza jövök, de aztán….
- De aztán mi? – most mit mondjak? Mondjam el hogy mit érzek? Mondjam el hogy nem bírtam tovább nélküle? De ha ezt el is mondom a másik okát nem mondhatom el az itt létemnek. Biztos vagyok benne hogy nem értenék meg. És mi van ha Jake nem is érez úgy ahogy én érzek iránta? Mi van ha már nem szeret úgy ahogy 2 éve? Azt nem tudnám elviselni. Jacob látva hezitálásomat, a derekam köré fonta a karjait, közelebb húzott magához és a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Miért jöttél vissza Jane? –kérdezte suttogva. Belenéztem a szemébe és próbáltam kinyögni egy értelmes szót.
- Mert…. mert szükségem van rád Jake. Szeretlek Jacob. – nyögtem ki végül a legfontosabb szót. Jake meglepetésemre mintha fellélegzett volna, majd megszólalt.
- Én is szeretlek Jane. 2 éve várlak, és bíztam benne hogy nem hiába várok, és tud hogy mindennél és mindenkinél jobban szeretlek… – vallotta be de egy percre se engedte el a tekintetemet. Megkönnyebbültem amikor meghallottam a vallomását de még se tudtam figyelmen kívül hagyni hogy még mondani akar valamit.
- De? – kérdeztem kíváncsian
- De… félek hogy van valami ami közénk állhat. – komorodott el a tekintete
- Micsoda? – kérdeztem félve. Jacob sóhajtott majd beszélni kezdett.
- Igazából fogalmam sincs hogy elmondhatnám-e neked?
- Nem bízol bennem Jake? –néztem a szomorú szemébe
- Nem erről van szó Jane. Én bízok benned sőt…de ez nem ilyen egyszerű. – hajtotta le szomorúan a fejét majd elengedett és távolabb lépett tőlem.
- Miért ne lenne ez egyszerű ?
- Azért mert ez nem csak rólam szól, és ha ezt elmondom neked akkor nem csak magamat árulnám el hanem a többieket is. Ezt pedig nem tehetem. Hiába is szeretném hogy együtt legyünk ez így nem megy. Pedig hidd el szeretném és ha lehetne változtatnék rajta de nem lehet.
- Mi a fenéről beszélsz Jacob? – léptem közelebb hozzá
- Arról hogy mi vagyok. – nyögte pár perc csönd után
- Miért mi vagy? – kérdeztem vonakodva. Nem tudtam elképzelni hogy mi a baj, hisz már annyi mindenről hallottam és meg is tapasztaltam néhány dolgot. Sokáig például a történetekkel ellentétben én biztos voltam benne hogy vámpírok nem léteznek. Most meg rögtön 7-et is ismerek és szeretem is őket a La Push-iakkal ellentétben akik gyűlölték őket mindennél jobban. A legendák miatt és féltek is tőlük. A szerződés megtiltotta hogy La Push-ba jöjjenek de azt nem hogy a városban lakjanak és járjanak iskolába mint a többi normális ember. Természetesen senkinek nem mondtam el hogy tudok róluk azt meg főleg nem hogy barátkozok velük mert rögtön kivennének a suliból. Jacob sokáig nem válaszolt csak szomorú tekintettel nézett rám.
- Nem mondhatom el Jane! – jött a gyötrelmes válasz
- Mi a fenéért nem mondhatod el? Ennyire szörnyű? Nem érdekel szeretlek és nem hagyom hogy ez a dolog közénk álljon.- léptem hozzá közelebb, már épp megakartam érinteni amikor elhúzódott. Én pedig csalódottan vissza húztam a kezemet.
- Nem lehet Jane! Nagyon sajnálom! – nézett a szemembe, majd elindult a parton visszafelé.
Üdvözlés!
Sziasztok!
Noss hát megérkezett a második blogom is ami szerintem jobb mint az első volt. Azt a történetet is szeretem, de ezt valahogy még közelebb érzem magamhoz. Talán azért mert ebben farkasok is szerepelnek a vámpírok mellett. De nem akarok elárulni semmit a történetről. Legyen elég annyi hogy ez is egy kitalált szereplős fanfiction. Akik szeretik a Bella és Edward párost és mással nem is tudják elképzelni őket azoknak nem ajánlom, mert Bella nem szerepel benne. Ez valakinek jó valakinek rossz hír. A történet lényege hogy egy fiatal La Push-i lány 2 év után visszatér Los Angelesből és itt szeretné folytatni az életét. Azonban ez nem lesz felhőtlen sőt... nagyon sok dolog fog vele és még... sok más személlyel történni. Rossz is és jó is egyaránt. Hát röviden ennyi aki szereti a farkasokat annak ajánlom:). A másik blogomat is természetesen fenntartom. Úgy hogy látogassatok el oda is: http://vampirszerelem.blogspot.com Viszont lenne egy kérésem hozzátok ha elolvastok egy fejezetet akkor lécci kommizzatok, jót is rosszat is. Mert ha nem írtok akkor nem tudom kijavítani azokat a dolgokat amiket nem szerettek benne. Remélem teljesítítek a kérésemet. Azt hiszem bevezetés képpen ennyi. Jó olvasást az 1. fejezethez :)
Puszi
Üdv.:Niky
Noss hát megérkezett a második blogom is ami szerintem jobb mint az első volt. Azt a történetet is szeretem, de ezt valahogy még közelebb érzem magamhoz. Talán azért mert ebben farkasok is szerepelnek a vámpírok mellett. De nem akarok elárulni semmit a történetről. Legyen elég annyi hogy ez is egy kitalált szereplős fanfiction. Akik szeretik a Bella és Edward párost és mással nem is tudják elképzelni őket azoknak nem ajánlom, mert Bella nem szerepel benne. Ez valakinek jó valakinek rossz hír. A történet lényege hogy egy fiatal La Push-i lány 2 év után visszatér Los Angelesből és itt szeretné folytatni az életét. Azonban ez nem lesz felhőtlen sőt... nagyon sok dolog fog vele és még... sok más személlyel történni. Rossz is és jó is egyaránt. Hát röviden ennyi aki szereti a farkasokat annak ajánlom:). A másik blogomat is természetesen fenntartom. Úgy hogy látogassatok el oda is: http://vampirszerelem.blogspot.com Viszont lenne egy kérésem hozzátok ha elolvastok egy fejezetet akkor lécci kommizzatok, jót is rosszat is. Mert ha nem írtok akkor nem tudom kijavítani azokat a dolgokat amiket nem szerettek benne. Remélem teljesítítek a kérésemet. Azt hiszem bevezetés képpen ennyi. Jó olvasást az 1. fejezethez :)
Puszi
Üdv.:Niky
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)